Milyen az élet egy zárt, mindentől védő közösségben? Vagy milyen egy sztár élete, mindig a rivaldafényben? És hogy viselik ezt a szeretteik? Milyen érzés tömegben is magányosnak lenni? Rain Arlendertől már olvashattam Az élet esszenciáját, amely bár komoly szépirodalmi mű, mégis nagy meglepetésemre az Y közelebb került hozzám. Első látásra egy könnyed szerelmi történet, ami azonban a sorok között rengeteg tanulságot és buktatót rejt.

Történet egy lányról, aki egy összeszokott kis közösség tagja, melynek szabályait sosem jutna eszébe felrúgni.

Egy fiúról, aki lassan, de kitartóan tör a világhír felé, miközben minden lépését árgus szemekkel figyeli a külvilág. 
Egy találkozásról, mely meglepően sokáig nem tűnik sorsdöntőnek.

Vágyakról és félelmekről, mert amiben a másik él, az mindkettőjüket jócskán elrémiszti.

Hazugságokról, amikor a valóságot senki nem akarja kimondani. 
Falakról, melyeket az ember védelemből épít saját magának. És résekről és repedésekről, mert vakon magabiztos csak az lehet, aki életében nem volt még a világban egyedül. 
És az örök kérdésről – létezik boldogság, ha egyikük mindent felad a másikért?

És van ember, aki képes ezt elfogadni?

Értékelés:

Hát, ez egészen elképesztő volt. Őszintén megvallom, valamiért előítéleteim voltak a könyvvel kapcsolatban, magam sem tudom, miért. Talán mert a zsigereimben úgy érzem, hogy magyar az író, és annyira ellenszenvet váltott ki belőlem az, hogy titkolja az igazi kilétét, hogy azt gondoltam, talán a könyv sem annyira túl nagy durranás. Ráadásul azért az tény, hogy elég lassan indul be a történet – legalábbis először mindenki így gondolhatja. Már majdnem elkedvetlenedtem, amikor észrevettem azt is, hogy lassabban is haladok az olvasásával, mint ahogy ez egy ilyen terjedelmű könyvnél elvárható lenne, de ekkor rádöbbentem valamire: valójában én voltam a türelmetlen. Azt hittem, ez is egy olyan sablonos young adult könyv, amin gyorsan átrágom magam. Aztán persze zokon vettem, amikor gyors párbeszédek helyett igen gyakran elég mélyen kifejtett gondolatokra bukkantam, amelyek értelmezéséhez és befogadásához bizony meg kellett dolgoztatnom az agyam - ez pedig időt igényelt.

Viszont hűségesen átrágtam magam minden műveltségi kérdésen, leíráson, és miközben szurkoltam, hogy végre derüljön ki, miről is fog szólni konkrétan a regény, végre kezembe került a második kötete. Amennyire döcögős kicsit az első, annyira magával ragadó élmény volt számomra a második kötet. Bár ebben sem pörögnek úgy az események, azt hiszem, ez a regény nem is igazán erre akart építeni, hanem sokkal inkább az élettel, életmóddal kapcsolatos kérdések megválaszolására, erkölcsi vagy megváltoztathatatlan döntésekre; a felnőttkor küszöbén lévő két főszereplő ugyanis olyan döntéseket kénytelenek meghozni, amely mindkettejük életét gyökeresen megváltoztathatja.

„…a döntés következményeit mindig nagyobb belenyugvással fogadja az ember, mint az azt megelőző bizonytalanságot.”

Többek között olyan dolgok is felmerülnek a kötetben, mint a sztárság problémái, a híresség vagy épp a magány, neveltetés, különböző közösségek életmódjai, kilátástalanság, remény, stb. Az, hogy a végén ennyire ütős, mellbevágó befejezéssel sikerült meglepnie az írónak, egészen elképesztő, hiszen erre aztán végképp nem számítottam.

Mindezért tiszta szívvel ajánlom kitartó tizenéveseknek, fiatal felnőtteknek és felnőtteknek egyaránt. Hozzátenném azonban, hogy ne egy limonádékönyvre számítsanak, hanem egy komoly, szépen felépített szépirodalmi, lassú folyású műre, amely informál, tudatosít, s mindamellett, hogy növeli az átlagműveltségünket, elgondolkodtat és választás elé kényszerít.

Talán a legvégén azért került hozzám közel a kötet, mert bizonyos részein én is keresztül mentem. Talán mindenkihez kicsit közel tud kerülni, mert olyan hétköznapi problémákat is feldolgoz, amelyekkel mindannyiunknak meg kell küzdenünk.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: Azt hiszem, mindegyiket meg lehet szeretni a történetben, de leginkább a fiú nő a szívünkhöz. A főszereplő lány elég korlátolt és gyenge, sajnos.
Borító: Sokkal ütősebb is lehetett volna, például kép egy igazi párról, akár úgy, hogy az arcuk ne látszódjon. Nem tetszik a borító.
Kinek ajánlom: Felnőtteknek és „Young adultoknak” egyaránt. A romantikus téma kedvelőinek. Nem egy könnyed olvasmány, azt mindenképpen leszögezem, hanem inkább az elgondolkodtató kategória.
moly.hu-n elért százalék: 92%
+ pont: A második kötet egyértelműen erősebb az elsőnél. A vége pedig nagyon ütős lett!
- pont: Mert az első kötetet néha vontatottnak éreztem.