Mi is az az Asperger-szindróma:

„Az Asperger-szindróma (Asperger syndrome, gyakori rövidítése AS) neurobiológiai pervazív fejlődési zavar; az autizmusspektrumzavarok közé tartozó pszichiátriai kórkép. Az Asperger-szindrómára – az egyéb autizmus spektrumhoz tartozó betegségekkel ellentétben – jellemző a normális ütemű nyelvi fejlődés, valamint az átlagos vagy annál magasabb intelligenciaszint. Mindezek miatt felismerése is nehezebb, egyes becslések szerint az esetek 30-50%-át nem diagnosztizálták. Számos Asperger-szindrómás magától is képes felismerni azokat a dolgokat, amiben eltér a többi embertől, megtanulja leküzdeni hátrányait, és képes beilleszkedni a társadalomba akár anélkül is, hogy tudná magáról, hogy Asperger-szindrómás.”

Jodi Picoult hazánkban először 2011-ben kiadott regénye, a Házirend pár napja új köntösben is megjelent és már kapható a könyvesboltokban. Ebben a kortárs krimiben megismerhetjük Jacobot, aki Asperger-szindrómás tinédzserként válik egy gyilkosság gyanúsítottjává és kerül a vádlottak padjába. De vajon tényleg ő volt a tettes? Egyáltalán milyen lehet Jacob és a családja élete a betegség árnyékában?

Jacob ​Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociális jelzéseket, sehogy sem találja a helyét kortársai között, és még attól is retteg, ha egy másik ember szemébe kell néznie. A fiút semmi sem érdekli jobban, mint a bűntények felderítése. Mindent tud a helyszínelésről, és nemegyszer valódi bűntények helyszínén is feltűnik, frászt hozva ezzel a vermonti kisváros rendőreire. 
Amikor Jacob segítője, egy fiatal gyógypedagógus lány brutális gyilkosság áldozatává válik, fordul a kocka, és most a rendőrség jár Jacob nyomában. A fiú érzelemmentessége, üres tekintete és szokatlan reakciói pedig szinte felérnek egy beismerő vallomással… 
Hogyan küzd meg Jacob és családja a betegséget övező félreértésekkel és előítéletekkel? Hogyan tud segítő kezet nyújtani egy anya, aki maga sem találja az utat a fiához, és egy kamaszodó öcs, aki sohasem élhetett normális életet beteg testvére miatt?

Jodi Picoult kíméletlenül őszinte regényéből megtudjuk, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük azoknak a családoknak, akik autista gyermekeket nevelnek – és közben éles kritikát kapunk az amerikai igazságszolgáltatási rendszerről és a szenzációhajhász, megbélyegző kisvárosi társadalomról is.

A Házirend azonban krimiként is megállja a helyét, hiszen az első oldaltól az utolsóig végig kísérti az olvasót a kérdés: bűnös-e Jacob Hunt?

Értékelés:

Picoult könyveit már elég sokan ismerjük, és én is olvastam tőle például A nővérem húgát, a Magányos farkast, vagy a lányával közösen írt Sorok közöttet és Lapról laprát. Az egyedül írt regényei rendre nagyon komoly témákat dolgoznak fel, amelyek elgondolkodtatják az olvasót az adott témakörrel kapcsolatban, például a leukémia, az eutanázia, vagy jelen esetben az autizmus kapcsán.

Ebben a krimi kötetben egy kusza gyilkosság szálait próbáljuk kibogozni, miközben megismerjük Jacobot és családját, és elég sok mindent megtudhatunk az Asperger-szindrómáról. Például Jacob bizonyos napokon csak bizonyos színű ételeket fogyaszt vagy adott színű ruhákat hajlandó viselni, nehezen kommunikál, nincs empatikus beleérző képessége, képtelen megéretni a testbeszédet, ragaszkodik a kis napi rutinjához, és nem viseli jól a változásokat. Ideges lesz, ha összegyűr valaki egy papírt, mert azt rögvest ki kell simogatni, nehezen viseli a zajokat és a villódzó fényeket, és állítólag képtelen a szeretetre. Valójában azonban már az olvasó is hamar megkedveli furcsa szokási ellenére, és bár végig kétségeink vannak afelől, Jacob vajon gyilkos-e vagy sem, mégis szurkolunk neki és a családjának, hogy kedvezően alakuljon számukra ez a kacifántos ügy.

Jacob gyógypedagúgusát ugyanis holtan találják, és ő válik az elsőszámú gyanúsítottá. Nem tudom, mennyire alapszik valós eseményeken a történet, mindazonáltal eléggé lehangoló volt olvasni, mennyire nem értette meg 2010-ben a bíróság és az emberek az autizmust magát, illetve azt, hogy Jacobnak különleges szükségletei vannak. Gyakran még az iskolában is szüksége van „nyugi szünetre”, és az összetett kérdéseket nem mindig sikerül megértenie, habár átlag feletti intelligenciaszinttel rendelkezik, és még a nyomozóknál is jobban képben van a kriminalisztikát illetően. De talán pontosan ezért is olyan gyanús.

A regényben több nézőpontból követhetjük végig az eseményeket, úgy, mint a gyakran mellébeszélő Jacob, a tizenöt éves öccse, Theo, édesanyjuk, Emma, a nyomozó Rich, vagy az ügyvéd Oliver szemszögéből. Ezáltal mindig egy kicsit más megvilágításból láthatjuk a történéseket.

Bár a végén nagyon idegesített a függővég, és a tárgyalásos részt is elhúzódónak találtam, összességében egy jól megszerkesztett, érzelmeket és gondolatokat kiváltó műről van szó, ahogy azt Picoulttól már megszokhattuk. A felnőtteknek ajánlom, akik szeretik a szépirodalmat, a krimit, vagy érdeklődnek az adott téma iránt, szeretnének kicsit többet megtudni az Asperger-szindrómáról, stb.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 8/10 - Megosztó karakterek, de talán az ügyvéd volt a legszimpatikusabb mind közül. Rendkívül érdekes volt persze magának Jacobnak a karaktere, jellemzése, illetve az Asperger-szindróma hatása a személyiségére.
Borító: 7/10 – Igazából mivel Jacob 18 éves, ezért sem itt sem az előző kötetnél nem értem, miért egy gyerek került a borítóra. Nem igazán tetszett. A külföldi borítók jobban sikerültek.

Kinek ajánlom: Azoknak, akik szeretik Picoult műveit, a komoly könyveket, érdeklődnek a téma iránt, vagy szeretik a krimiket.
+ pont: Mert érdekes volt az ügy alakulása, és, hogy bepillantást nyerhettünk Jacob és családja életébe.
- pont: Mert nem igazán tetszett a függővége a történetnek. Katarzisra vágytam…