Egy furcsa jövő, ahol különböző biotech lények hemzsegnek és kelnek életre a Vállalat romjaiból, ahol a jelenlegi pusztult világot egy furcsa medvelény, Mord uralja. Ahol egy huszonéves lány, Rachel egyszer csak rátalál egy, a többinél is furcsább élőlényre: Borne-ra. Jeff VanderMeer elborult sci-fije minden képzeletünket felülmúlja.

Rachel ​guberálásból él a jövő egy porig rombolt, névtelen városában. Az egyik nap egy furcsa teremtményt talál Mord, a gigantikus zsarnoki medve bundáján, aki egykoron a Vállalat nevű biotech cég folyosóin nevelkedett, majd a rajta végzett kísérletek után megnőtt, a kínzások eredményeként pedig megőrült és elszabadult. Azóta rettegésben tartja a várost, de ugyanakkor élelemmel is ellátja a bujkáló lakókat.

Rachel a teremtményt Borne-nak nevezi el, aki először semmire se hasonlít – egy kis zöld dudor csupán, ami akár a Vállalattól is eredhet. A Vállalatról pedig azt pletykálják, hogy habár jelentős károkat szenvedett el, de mindmáig létrehoz furcsa lényeket, és olyan távoli helyekre küldi őket, ahova még nem ért el a pusztulás.

Rachel és Borne között különösen szoros kapcsolat alakul ki, de ebben a világban minden kötelék csapda, és bármilyen gyengeség könnyen megölheti az embert. A lány hazaviszi a teremtményt a földalatti menedékébe, és a drogokkal kereskedő szeretőjét, Wicket is sikerül meggyőznie, hogy fogadják be a titokzatos jövevényt. De ebben a furcsa háromszögben mindenkinek titkai vannak, és amit Rachel a Vállalat épületének elfeledett mélységében talál, az mindent és mindenkit örökre megváltoztat.

Jeff VanderMeer a lenyűgöző Déli Végek-trilógia után egy olyan, a műfajt még jobban feje tetejére állító regénnyel jelentkezik, ahol sem a múlt, sem a jelen, sem a jövő nem az, aminek látszik. A Borne az év egyik legeredetibb regénye, amely szerzőjét végérvényesen teszi korunk egyik legfontosabb sci-fi írójává.

Értékelés:

Mivel én még nem olvastam VanderMeertől, így nem igazán tudtam, mire számítsak, de ahogy mások értékeléseit olvastam, az igencsak furcsa (számomra néhol kevés végső magyarázattal szolgáló) befejezés lassan már megszokható az írótól. Viszont többen dicsérik az előbbi köteteihez képest szebb megfogalmazást, ami ugyan lehet, hogy a fordító érdeme, mindazonáltal erre nekem sem lehet panaszom.

Alapvetően egy furcsa világba csöppenünk bele, és már a fülszövegből is kiderül, hogy ez nem egy szokványos történet, hanem eléggé „elborult”, mégis elég izgalmasan indul. A háromnegyedéig egy viszonylag tartalmas, szerethető történet szerethető szereplőkkel. Megismerjük Rachelt és barátját, Wicket és azt a furcsa lényt is, amelyet Rachel Borne-nak keresztel el, akitől még ha eleinte idegenkedünk is, szép lassan a szívünkhöz nő.

A probléma számomra ott kezdődött, mikor a háromnegyedénél kezdett lelassulni a történet, mintha hirtelen az író behúzta volna a vészféket, ráadásul úgy éreztem, kezdem egyre kevésbé érteni a karakterek egyes döntéseit. A legnagyobb problémám a Mágus nevezetűvel volt, akitől sokat vártam, ha mást nem, tetteket vagy magyarázatokat, de egyiket sem kaptam meg, helyette úgy éreztem, ő egy olyan karakter, akit simán ki lehetett volna húzni az egész könyvből – fel sem tűnt volna. Elég nagy jelentőséget tulajdonítanak neki, sokszor hallunk róla, túl is van misztifikálva, mégis semmi jelentősége nincs végül. Olyan, mintha az író nem írt volna vázlatot a történet alakulásáról, a végén meg már nem tudta, mihez is kezdjen ezzel a szereplővel, arról nem is beszélve, hogy ami magyarázatot majdnem elkezdett, végül félbemaradt. Így üresnek éreztem a "majdnem" végét.

Annak azért örültem, hogy nem maradt függő vég, szépen lezárul a történet, de azért igényeltem volna több magyarázatot legalább a világ ilyen formájának kialakulásával kapcsolatban, vagy információt más helyekről/városokról, stb.

A helyzet az, hogy gyakorlatilag egy beszűkült látótérből követhetjük végig egy város lakóinak történetét, egészen pontosan 3 szereplőjét. Hogy azon kívül mi újság, arra nem kapunk választ, márpedig én egy sci-fi esetén ezt azért igényelném. De ha ettől el tudunk vonatkoztatni, egyébként egy kidolgozott történet, barátságról, hűségről, szerelemről, kapcsolatokról. Talán leginkább az emberi jellem változtathatóságáról, az erkölcsi értékekről egy apokaliptikus világban.

Természetesen nem akarok nagyon spoilerezni, de nekem például nagyon szerethető volt Borne karaktere (még ha nem is mindig). Meg tudtam érteni Rachel ragaszkodását, ugyanakkor volt hiányérzetem a Wickel való kapcsolatát illetően. talán azt a szerelmi szálat jobban ki lehetett volna dolgozni, habár a cím is arra utal, hogy ebben a történetben minden Borne köré összpontosul. Az eseményeket egyébként Rachel szemszögéből követhetjük végig, mindazonáltal érdekes lett volna pár fejezetet – ha más nem, a végén – Borne tollából is olvasni. (Vagy Wickéből). Talán kicsit megdobta volna a döcögős ritmust.

A történetet a sci-fi rajongóknak ajánlom, akik szeretik ezt a témakört. Szerintem ez nem egy olyan regény, amit sci-fi szűzek előszeretettel fogyasztanának, ellenben igen jó értékelést kap, és a VanderMeer olvasók véleménye szerint az író erősen fejlődőképes, úgyhogy jobb, ha a látóterünkben marad továbbra is. :)

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Karakterek: Rachel karakterével viszonylag könnyű azonosulni, bár a motivációit vagy a döntéseit nem mindig érteni. A legérdekesebb karakter nyilván Borne. :) Viszont Mágus karaktere teljesen fölösleges volt – szerintem.
Borító: 8/10 – Nem rossz, de nekem a külföldi jobban tetszett, ez túl sötét. Színes jobban illene a történethez. :)
Kinek ajánlom: A sci-fik kedvelőinek. Úgy látom, akik olvastak már VanderMeertől azok nagyjából tudták, mire számítsanak, hát nekem ez volt az első. :D Végül is ez is egy külön stílus, csak hozzá kell szokni (mint a sci-fikhez általában).
+ pont: Mert Borne nagyon jól indított nálam az elején, pörgött a történet, szerethető volt az egész.
- pont: Mert a vége felé ellaposodott a történet, nem olvastatta már úgy magát. (És pl. Mágus karakterének semmi értelmét nem láttam végül… körülötte úgy éreztem, nincs minden megmagyarázva/lezárva.)