Egy balettruhás lány holttestére bukkannak egy hegyi tóban, és úgy fest, nem ő az utolsó áldozat. Mia Krüger és Holger Munch ismét visszatér.
Számomra a 2014-es Samuel Bjørk norvég író krimi sorozatának első része, a Magányos utazó igen csak első helyre került a kedvences listámon, a második és a harmadik azonban kissé mondhatni, alulmarad az indításhoz képest. Ezúttal is a szokásos szereplőkkel indulunk útnak, hogy felderítsük a különleges gyilkossági eseteket, és sajnos nincs más a kezünkben, mint a mostanában teljesen szétesett nyomozónk, Mia megérzései.

Karácsony estéjén egy idős férfi vezet a hegyek között. Egyszer csak feltűnik valami az úton a sötétben, a férfinak épphogy sikerül lefékeznie. A kocsi előtt a hófúvásban egy kisfiú áll elkékült szájjal. Őzagancsot visel a fején.

Tizennégy évvel később fiatal lány holttestére bukkannak az egyik hegyi tóban. A lány

balettruhát visel. A parton egy fényképezőgépet találnak felállítva. A helyszínen előkerül

az Oroszlánszívű testvérek című meseregény egyik kitépett lapja.

Mia Krügert továbbra is kínozza ikertestvére halála. Holger Munch fizetés

nélküli szabadságot vesz ki, hogy gondját viselje balesetet szenvedett lányának. Egy nyomozónak azonban nem lehet magánélete. Egy különös ügy egyiküket sem hagyja nyugodni. Arról azonban sejtelmük sincs, hogy hamarosan mivel találják magukat szemben.

Samuel Bjorköt első krimije, a Magányos utazó tette népszerűvé világszerte. A regényt mintegy harminc országban kiadták. A folytatás, A bagoly röpte szintén sikerkönyv lett.

Értékelés:

Bár maga a történet most is nagyon érdekes, és a gyilkosság/gyilkosságok is elgondolkodtatóak, és a szálakat is lehetetlen felgöngyölíteni, kicsit azért kezd sántítani a sorozat. Legalábbis nekem egyáltalán nem tetszett, ahová karaktereink, vagyis legfőképpen Mia személyisége fejlődik - valami teljesen lezüllött irányba; másrészről pedig a kötet vége úgy tűnt, mintha csak random pattant volna ki az írónk fejéből. Lehet, hogy voltak ugyan elhagyott kis morzsák a könyvben, de nem nagyon lehetett őket felcsipegetni. Eleinte azért tetszett a sorozat első kötete, mert semmit nem lehetett benne előre kitalálni a többi krimivel ellentétben, azonban lassan ez már túlontúl igaz Mia Krüger eseteire. Mert nincs nagyon min elindulni. Igaz, hogy mi, olvasók olyan nyomokat is kapunk, amelyeket a szereplőink nem, de valahogy úgy fest, mintha a történet minden ok-okozati összefüggés nélkül göngyölődne. Kábé véletlenszerű gyilkosságok, a végén meg valami teljesen kusza magyarázat, aminek semmi köze az első háromszáz oldalhoz. Na, így tényleg nem lehet kitalálni, hogy mi fog történni a következőkben. Sokáig csak ülünk a babérjainkon, és próbáljuk emésztgetni a „hallottakat”, aztán egyszer csak az író ránk rúgja az ajtót a magyarázattal.

Ezen kívül elég zavaró, hogy a párbeszédek gyakran egyszerűen csak félbeszakadnak. Én elhiszem, hogy az író fejében ezek teljes összefüggésben folytatódnak, az egyik karakter biztos kitalálja a másiknak a gondolatát, de mi, mezei olvasók nem igazán rendelkezünk Uri Geller képességeivel. Valahogy jobb szeretem, ha a mondatok véget is érnek, és nem csak a háromnegyedüket értem meg.

Mindezek ellenére azért elég olvasmányos, terjedelme ellenére pár délután alatt el lehet olvasni, és úgy gondolom, a részek külön is értelmezhetők. A megjelenések közt eltelt idő miatt például én nem igazán emlékeztem a korábbi kötetek konkrét nyomozására, a gyilkosságokra, és itt visszaemlékezést sem nagyon kapunk, ennek ellenére ennek egyáltalán nem éreztem hiányát, szerencsére. Így azok, akik amúgy ezért nem szeretik a sorozatokat is bátran olvashatják. Így a harmadik kötetre ugyan már nem egy kiemelkedő kategóriába sorolható krimi lett – sajnos -, viszont mint skandináv (norvég) krimi, így is bőven megállja a helyét a mostani silány kínálatok mellett.

Az ugyan számomra nem világos, hogy itt most akkor véget ért-e ez a sorozat, és amolyan trilógiát kaptunk, vagy lesz-e még folytatás, de ha az előbbi, akkor nem kicsit vagyok elégedetlen, ha viszont az utóbbi, akkor kíváncsian várom a fejleményeket. Mert valahogy olyan érzés, mintha lecsúszott szereplőink kezét egyszerűen csak a sűrű, sötét erdőben elengedtük volna, kaptak néhány pacsit, buksi simit, de úgy istenigazából nem éreztem azt a nagy katarzist, hogy na, most akkor végre minden megoldódott, és minden rendben lesz velük. Valahogy túl hamar ért véget a történet, megfelelő lecsapás nélkül.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 7/10 – Mia igazából elég mélyre süllyedt (a korábbi kötetekhez képest is), a jellemfejlődése pedig igazából a nullával egyenlő. Nem tudom most hirtelen, ez záró kötet-e, vagy lesz-e még folytatás, de ha a sorozat itt ér véget, akkor nem vagyok vele valami nagyon elégedett. Ha lesz még folytatás, akkor remélem, a szereplőink végre gatyába rázódnak és összeszedik magukat.
Borító: 7/10 – Az előzőeké sokkal jobban tetszett, de azért ez sem rossz.
+ pont: Mert most sem lehetett kitalálni, ki a gyilkos, pedig még „találkozunk” is vele.
– pont: Mert a karakterek semmit nem fejlődnek, a párbeszédek folyamatosan félbeszakadnak, mintha nekünk kéne kitalálni, hogyan is ér véget egy-egy mondat, pedig nem vagyunk gondolatolvasók, és mert a főszereplő Miánk személyisége most nem éppen szimpatikus.