„Nem tudod megváltoztatni, ami történt, nem tudod megváltoztatni azt, amit tettél, vagy amit tettek veled. De eldöntheted azt, hogyan élsz most.”

Edith Eva Egert (a magyar származású, II. világháborús túlélőt, ma klinikai pszichológust) először az On The Spot új évadjának egyik részében láttam, és amikor konstatáltam, hogy a memoárja A döntés címmel kapható már a magyar könyvpiacon is, úgy gondoltam - bár nem kifejezetten szoktam ebben a témakörben olvasni -, ez egy olyan könyv, amely által az olvasója csak több lehet. Szóval így vetettem bele magam az olvasásába.

„Abban ​szeretnék segíteni olvasóimnak, hogy felfedezzék, miként szökhetnek meg saját elméjük koncentrációs táborából, és válhatnak azzá az emberré, akinek lenniük kellene. Segíteni szeretnék abban, hogy átéljék, mit jelent megszabadulni a múltjuktól, a kudarcaiktól és a félelmeiktől, a dühüktől és a botlásaiktól, a megbánásaiktól és a feloldatlan fájdalmaiktól –, hogy átélhessék azt a szabadságot, amelyben az életet teljes, gazdag, ünnepi mivoltában élvezhetik. Nem választhatunk fájdalom nélküli életet. De választhatjuk azt, hogy szabadok leszünk, megszökünk a múltunk elől, akármi történjék is, és megragadjuk a lehetségest.” Dr. Edith Eva Eger 
A magyar származású dr. Edith Eva Egert 1944-ben családjával együtt a nácik haláltáborába, Auschwitzba deportálták. Ma klinikai pszichológus a kaliforniai La Jollában, illetve a Kaliforniai Egyetem oktatója San Diegóban. Emellett az amerikai hadsereg és haditengerészet tanácsadójaként tűrőképességi tréningeket tart és segíti a katonákat a poszttraumás stressz legyőzésében. Számos tévéműsorban szerepelt, többek közt az Oprah Winfrey Show-ban, illetve a CNN különkiadásában, amely az auschwitzi tábor felszabadításának hetvenedik évfordulójára készült. Ezen kívül főszereplője volt a holland nemzeti televízió holokausztról forgatott dokumentumfilmjének is. Rendszeresen tart előadásokat az Egyesült Államokban és külföldön. 
Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna keringőt – jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Edith a nővérével együtt túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogva tartóinak, és mindennap élvezi az életet. Évekkel a kiszabadulását követően egyetemre ment és pszichológusnak tanult, ma pedig többek között bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít. A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. Dr. Eger műve reményt és lehetőséget ad mindazoknak, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól és a szenvedéstől. Akár rossz házasság, mérgező család vagy gyűlölt munkahely börtönében sínylődnek, akár önmagukat korlátozó hiedelmek szögesdrótja tartja őket fogva a saját elméjükben, ez a könyv arra tanít, hogy a körülményektől függetlenül dönthetünk úgy, hogy az örömöt és a szabadságot választjuk.

Értékelés:

„Az idő nem gyógyítja be a sebeinket. A gyógyulásunk azon múlik, mihez kezdünk az időnkkel.”

A kötet tulajdonképpen eleve négy részre osztódik, amelyek a következő címet kapták: Börtön, Szökés, Szabadság, Gyógyulás. Az első száz oldal, mint azt a címből is kideríthetjük, az előzményekről és az Auschwitzba deportálásról, ottani körülményekről számol be szívhez szóló őszinteséggel, mintegy visszaemlékezésképp. Aztán ahogy haladunk előre az olvasásban, szép lassan pszichológiai gondolatokkal itatódik át a könyv. A végére megismerhetjük dr. Edith Eva Eger különböző betegeinek problémáit, történetét és azt, milyen kezeléssel vagy gondolatátadással tudott végül rajtuk segíteni. Mindezzel együtt az olvasók is rengeteg hasznos tudnivalóval, bölcsességgel okosodnak, és a könyv összetettsége által mindenki találhat benne olyan részt, amelyet a saját maga életére vonatkoztathat.

Érdekes egyébként, hogy míg az első rész, tehát a koncentrációs táborban eltöltött idő leírása sokkal inkább regényesítve és érdekfeszítően bontakozik ki (s szintúgy az Amerikába emigrálás), a könyv második fele inkább elvontabb, és a psziché, megbocsátás, feldolgozás témája köré épít. A filozófiai eszmefuttatások, pár mondatban megfogalmazott életigazságok egy már-már meghittebb töltetet adnak a könyvek, azonban a pszichológiai kifejtéseket nem mindenki találhatja túlontúl érdekesnek. Az persze vitathatatlan, hogy a cél mindenképp a tanácsadás és segítés az olvasók számára is, így tehát azok, akik egyrészt szeretnének olvasni a II. világháborúról és/vagy feldolgozatlan traumájuk, problémájuk van, vagy csak kíváncsiak dr. Edith Eva Eger pszichológiai módszerére, személyiségére, történetére, életére, azoknak ez az igen nívós, szépirodalmi, minőségi könyv könnyen akár támaszukká is válhat.

„…ha elveszíted a fejed, akkor ideiglenesen erősnek érezheted ugyan magad, de valójában kiadod a kezedből a hatalmat.”

Személy szerint inkább a könyv első fele tetszett igazán, nyilván azzal együtt, hogy nagyon megdöbbentő és elkeserítő volt olvasni a kezdeti történéseket – tehát magát a háborút, a zsidók deportálását, éheztetését, dolgoztatását, megölését, stb. -, mégis az egész könyvön végigfut egy „reményszál”, amelyet végig szemmel tartva képtelen voltam letenni, és elengedni annak a fiatal zsidó lánynak a kezét, akinek ennyi megpróbáltatáson kellett átmennie, mégis szinte végig megőrizte a lelkierejét. Persze annál jobb volt aztán olvasni, mikor férjével Amerikába emigrálnak, és ha nagyon nehezen is, de kezdik rendbe rakni életüket.

Talán az egyik legfontosabb mondanivalója a könyvnek, hogy a reményt magunkon belül táplálni és fenntartani a mi saját dolgunk és önmagunk iránti kötelezettségünk, felelősségünk. Vagy, hogy megbocsátani nem mások, hanem elsősorban magunk miatt kell. Hogy a történések elnyomása és az előlük való menekülés nem megoldás, hanem csak olaj a tűzre. Hogy ha a múltunkat már nem is, a jelenünket mi irányítjuk.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 9/10 - A kötet első fele tulajdonképpen regényesített, s a fiatal Dicuka már csak azért is, mivel valós személy, akár példakép is lehetne.
Borító: 6,5/10 – Nem igazán nyerte el a tetszésemet, egyáltalán nem figyelemfelkeltő ezzel a bézs színével. Viszont legalább keménykötés.
+ pont: Mert egy remekbe szabott mű, kiváltképp az első fele, és mert ez egy olyan könyv, amely által elsőkézből olvashatjuk egy túlélő történetét.
- pont: Talán a végén volt pár helyzet, amikor soknak éreztem a pszichológiai eszmefuttatásokat vagy a páciensek történetét.