Egy utópisztikus világ, amelyben a társadalomban betöltött szerepedet, az életkörülményeidet, az anyagi helyzetedet vagy a „kasztodat”, amelybe tartozol, az határozza meg, mennyire magas az intelligenciaszinted. De egy ilyen jóléti társadalomban tulajdonképpen mi értelme is van dolgozni? Elég, ha csak a pénz motiválja az embereket?
Janusz A. Zajdel lengyel író Alsó határérték címre hallgató könyve először külföldön 1982-ben jelent meg, hazánkban pedig most köszönthetjük a polcokon. És bár kicsit megkésve olvashatjuk, mégis, még a mai napig olyan elgondolkodtató bogarakat ültet a fülünkbe, amely bőven megéri a ma már egyesek számára talán kissé vontatottnak vélt stílust.

Hogy ​boldogulnál egy olyan világban, ahol a virágzó korrupció legfőbb eszköze az emberek IQ-szintje?

Argoland futurisztikus városállamának társadalma a polgárok intelligenciahányadosa szerint tagozódik szigorú kasztrendszerbe. Ez alapján kapják fizetésüket is, amit mindenki pontokban kap, és a Kulcsán tárol, ezen az elektronikus berendezésen, amely személyi adatait is hordozza, valamint egészségügyi állapotát is folyamatosan megfigyeli.

Adi Cherryson, gúnynevén Sneer minden eszközzel próbál beolvadni környezetébe. Kerüli a feltűnést, még az értelmi szintjét is alacsonyabbnak tetteti, csak hogy a hatóságok békén hagyják. Háborítatlansága azért is fontos, mert a gazdaság fekete ágazatában dolgozik, más emberek intelligenciatesztjét segít meghamisítani a kedvezőbb besorolás érdekében.

Amikor aztán elveszti a Kulcsát, egyszeriben megszűnik kiváltságos helyzete, meg kell járnia a társadalom legmélyebb bugyrait, és a hatóságok is érdeklődni kezdenek iránta. Egy titokzatos nő nyújt neki segítő kezet, és fölfedi előtte zárt társadalmuk rejtett arcát.

Janusz A. Zajdel a lengyel tudományos-fantasztikus irodalom Stanisław Lemhez hasonlóan ikonikus alakja, számos díjat nyert, sőt maga is egynek a névadója. Művének megjelentetésével jelentős adósságot törleszt a magyar könyvkiadás.

Értékelés:

Az igazság az, hogy ez a mai olvasó számára ún. vontatottnak titulált stílusjegy voltaképpen a korai, régebbi vagy klasszikussá vált művek sajátjai, így hát igazán nem róhatjuk ezt fel egyik ’90-es évekbeli vagy annál korábbi regénynek sem, mint negatívumot. Csak a mai, internetes, zsúfolt és felgyorsult világunk sarjai értékelik lassúnak ezeket a régi történeteket, de ahogy ma halad a világ, lassan már bármely könyvet is – hiszen azt olvasni kell, nem két óra alatt megnézni a moziban.

Mindazonáltal, ez a könyv még ezen régi stílusjegye ellenére is lenyűgöző világfelépítéssel, világbemutatással rendelkezik – no, lehet, hogy ezt egy kicsit a párbeszédek és cselekmények rovására. Számomra ennek ellenére nagyon is érdekfeszítő volt olvasni ezt a már-már filozofálgatásba áthajló sci-fis alternatív jövőt, ami azért is érdekes, mert általában pont, hogy nem rajongok például a tájleírásokért.

De mégis, kit ne érdekelne egy olyan leírás, amely arról szól, hogy is működik pontosan pl. gazdaságilag ez a jövő, ahol az IQ-szintjük szerint osztják be az embereket? Ahol pénz helyett piros, zöld és sárga pontokkal fizetnek és gazdálkodnak az emberek. Ahol mindenki egy magasabb szint elérése törekszik, kivéve az igazán dörzsöltek, akik inkább sefteléssel szerzik a napi betevőt, egyébként pedig szépen kihúzzák magukat a „robot” alól. Olyan mély bepillantást nyerhetünk nem csak az első pillantásra utópiának és tökéletesnek tűnő magaslatokba, hanem a világ árnyoldalaiba, a sötét alvilágába is, hogy szinte érezzük kezünkben a pontokat tartalmazó kulcsokat. Főhősünkkel, Sneerrel együtt rójuk a futurisztikus, zsúfolt utcákat és lépünk bele gyanúsabbnál gyanúsabb ügyletekbe, miközben féltjük a bőrünket az igazságszolgáltatástól. De valami itt mégiscsak bűzlik. Hiába látjuk át egyre jobban ezt a furcsa világot, mintha hiányozna egy kirakós darabka a teljes képhez (habár az igazán szemfülesek azért felfedezhetik a rejtett utalásokat).

Tulajdonképpen ez majdnem egy jövőbeli maffiaregény, ugyanakkor olyan létfontosságú kérdéseket feszeget a sorok között, hogy mi is az emberi élet célja? Az egész történet egyfajta szimbólum, vagy legalábbis metafora a mostani jelenre is. Mindenki csak egyre felfele törekedne, még több pontért (még több pénzért), még magasabb szintért (beosztásért). De van egyáltalán ennek bármi értelme, vagy agymosott kis hangyaként törekszünk az elérhetetlen boldogság felé ahelyett, hogy kiélveznénk azt, amink van, például az időnket ahelyett, hogy a végeláthatatlan pontszerzésre fókuszálnánk? Hiszen megtanulhattuk volna már, hogy amink van, az sosem elég, és mindig csak több és több kell…

Egy szóval a történet mögött igen is elég erős társadalomkritika bújik meg, ami napokig nyomot hagy az emberben, és elgondolkodtatja az olvasóját. A molyon láttam, hogy nem mindenkinek tetszett ugyan a könyv, én mégis beállok az ellenoldalra, mert nekem komolyan nagyon is megnyerte a tetszésem. Annak ellenére, hogy nem volt benne sok párbeszéd és valami penetráns a könyv befejezése (jobban mondva az utolsó 2 oldal), van benne sok potenciál. Teljesen reális egy ilyesmi jövőkép, és talán tényleg nem árt feltenni a kérdést, hogy egy extra jóléti társadalomban, ahol lassan már majd dolgozni sem kell az embereknek, mi akadályozza majd meg a társadalom szétbomlását, a kaotikát, az elzüllést? Mi motiválja az embereket? Mi lehet egy megfelelő rendszer, amely működik majd és kordában tart minket?

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 8/10 – Kicsit sémaszerűek a mellékszereplők, de ez a történet függvényében szerintem teljesen érthető, van rá értelmes magyarázat.
Borító: 7,5/10 – Tetszik a borító, bár egy kicsit old school.
+ pont: Mert iszonyatosan jól sikerült a világfelépítés, annak leírása, bemutatása.
– pont: Mert az végével, azazhogy egészen pontosan az utolsó oldallal teljesen értelmetlenné vált az egész – mivelhogy tudtommal nem sorozat.