A gyermekkori, paradicsomi boldogság, amely azonban egy nem várt tragédiába torkollik. Időutazás a ’90-es évekbe, visszaemlékezések, egy hatalmas kirakós darabjai, amelyeket nekünk kell a helyére illeszteni.
Joël Dicker: A Baltimore fiúk regényében olyan problémákat vet fel és boncolgat, mint a gyerekek jogai, árvaság, barátság, féltékenység, társadalombeli különbségek, felelősségvállalás, stb.

A ​kamasz Marcus mindennél jobban csodálja két unokafivérét: a szikrázóan intelligens Hillelt és az örökbe fogadott, zabolátlan, ám nyílt szívű Woddyt. Elválaszthatatlan hármasuk egyensúlya felborul, amikor barátságot kötnek a gyönyörű és izgalmas Alexandrával, aki mindegyikük szívét megdobogtatja. Érzéseik azután sem halványulnak, hogy egyetemre mennek, és elkerülhetetlenül sodródni kezdenek a Tragédia felé.

Nyolc évvel később Az igazság a Harry Quebert-ügyről elbeszélője visszatér ifjúkora színhelyére, hogy regénnyé formálja a múltat. Amint munka közben újabb és újabb titkok sejlenek fel, lassan kirajzolódik előtte a Tragédia és a családja igazi története; a családé, amelyben az összetartással együtt a féltékenység és a versengés is apáról fiúra száll.

Joël Dicker 1985-ben született Svájcban, jogászként végzett, regényeit franciául írja.

2012-ben jelent meg Az igazság a Harry Quebert-ügyben című regénye, melyet több mint harminc nyelvre fordítottak le, és többek között Gouncourt- és Femina-díjra jelölték. Ez a harmadik regénye.

Értékelés:

Először is leszögezném, hogy hiába kapta meg a könyv a thriller címkét, szerintem ez inkább egy nosztalgikus családregény, amivel semmi baj nincs, de azok, akik véres jelenetekre és akcióra számítanak, nem azt fogják kapni, amit elképzeltek.

Az igazság az, hogy egy lassan kibontakozó, több idősíkon játszódó történetet kapunk, amelynek során megismerünk 3 unokafivért és gyerekkorukat a ’90-es évek idején. Egyikük, nevezetesen Marcus szemszögéből nézhetjük végig az események sodródását afelé a bizonyos „Tragédia” felé, amelyre azonban magyarázatot csak a könyv vége felé kapunk. Addig is tehát ez tényleg egy amolyan visszaemlékezés, és a különböző karakterek megismerése. Ez azonban abszolút nem jelenti azt, hogy kicsit is unalmas lenne, mert igen is nagyon érdekesen vonultatja fel az író az olyan problémákat a könyvben, mint például a barátság, kiközösítés, verekedés, iskolai problémák, felnőttek versus gyerekek, betegség, árvaság, és nem utolsósorban a társadalombeli különbségek, csak, hogy párat említsek sok közül.

Egy kis enyhe, nagyon-nagyon-nagyon enyhe spoiler, hogy a történetről is eláruljak valamit (nem úgy, mint a fülszöveg):
Miközben a felnőtt Marcust láthatjuk, egyre jobban elmerülhetünk az emlékeiben, ahogy felidézi gyermekkorát, amikor fantasztikus éveket tölthetett el unokatestvérei, Hillel és Woody társaságában. Marcus nagyra becsüli nagybátyját és nagynénjét, az életvitelt, amit folytatnak, azt a mérhetetlen gazdagságot, amelyben részük van, mert ezzel ellentétben ő szegényebb körülmények között él a családjával. Az unokatestvérei életét tökéletesnek látja, míg a sajátjával elégedetlen. Ez az első olyan pont a könyvben, amikor egy olyan fontos témát taglal tehát az író, mint a társadalombeli különbségek egy gyerek szemszögéből, amit nagyon érdekesnek és ígéretesnek találtam. Több erkölcsi kérdés is felmerül, és nekünk, olvasóknak is számot kell vetnünk, mérlegelnünk, hogy vajon kinek mennyit számít a jómód és a pénz. Ki mennyire becsüli, avagy milyen is a hozzáállása ezekhez a dolgokhoz, és ehhez képest milyen volt gyerekként a véleménye erről. A gyerekek ugyanis mindig őszinték, még, ha nem is értik a mögöttes történéseket.

A három unokafivér egy életre szóló barátságot köt, ahol nem hagyják, hogy a féltékenység vagy akár a versengés felüsse fejét, ez azonban közel sem olyan egyszerű.

(Csak úgy mellékesen azért megjegyzem, hogy azért lehetne párhuzamot vonni a Tuti gimi vagy a Narancsvidék című televíziós sorozat és ezen könyv szereplői között, kicsit mintha a kettő ötvözetéből lett volna merítve a fiúk karaktere.)

Ám miközben ezeket a gyerekkori paradicsomi emlékeket olvashatjuk, a felnőtt Marcus utalásaiból hamar kiderül, hogy egy egyfajta „Tragédia” felé sodródunk. A kérdés csak az, hogy mihez is vezet el az események láncolata pontosan, és mindezek után hogyan is alakul majd a felnőtt Marcus élete. Ehhez azonban több száz oldal után juthatunk csak el.

A könyvet leginkább az olyan tanulságokért és problémaboncolgatásokért szerettem, amelyeket fentebb is felsoroltam. A végkifejlet is szerintem nem annyira thriller volt, személy szerint egy tulajdonképpen dráma kategóriába sorolható családregényként jelölném meg a könyvet, tehát elsősorban azok számára ajánlom, akik az ilyen töltetű történetet szeretik.

Viszonylag sok szereplő felvonul a kötetben, akiket eleinte csak egy gyerek szemszögéből ismerhetünk meg, viszonylag felszínesen, később azonban kivétel nélkül mindegyik megkapja azokat az emberi hibákat, amelyek valóságosabbá teszik a karaktereket. Akár igaz is lehetne az előttünk kibontakozó történet, amelyet nekünk is apró darabkákból kell összeillesztenünk. Az egész olyan, mint egy megfakult, húsz évvel ezelőtt fénykép, amelyet öreg családtagjaink orra alá dugva próbáljuk felidézni az akkori nagybetűs Életet. Ebből is átjöhet, hogy ez egy nagyon egyedi hangulattal megáldott könyv, amely egyfajta időutazás is egyben, és az olvasó néha képtelen megállni, hogy a felsorakozott szereplőket ne hasonlítsa akár saját, gyerekkori emlékeiben felderengő rokonaihoz.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5,5, A nagyon jó és a kedvencek között valahol :D
Karakterek: 8,5/10 – Eleinte mindegyik kedvelhető, de aztán kiderül, hogy tele vannak emberi hibával. Igaz, hogy emiatt valósághűbbek mint általában a könyves szereplők, de nem is tudtak úgy hozzám nőni.
Borító: 10/10 – Nekem nagyon tetszett, figyelemfelkeltő, színes, és illik a sztorihoz.
Kinek ajánlom: Hiába kapott thriller címkét is, szerintem ez inkább egy családregény, ami lassan halad egy végkifejlethez. Azoknak ajánlom, akik szeretik a családregényeket, a nosztalgiát.
+ pont: Az írásmódért a kellemes, ’90-es évekbeli nosztalgikus felhangért és a társadalmi különbségek nagyszerű szemléltetéséért.
- pont: Mert néha már zavart az, hogy semmi nem kronologikus sorrendben van a végén, és mindig át kellett gondolnom, hogy mikor is vagyunk tulajdonképpen a történetben.