EGY ​ŰRHAJÓ. EGY BRUTÁLIS VÉRFÜRDŐ. ÉS HAT FRISSEN ÉBREDT KLÓN.  A GYILKOS CSAK KÖZTÜK LEHET.

A Dormire nevű többgenerációs űrhajó fontos küldetést teljesít: az emberek első nemzedéke hagyta el ezen a hajón a Földet, hogy jobb világot találjon magának a Tau Ceti körül keringő Artemisz bolygón, ami tökéletesen lakhatónak tűnik. Az űrhajót klónok működtetik, miközben több ezer ember hibernációban alszik. Látszólag minden remekül működik: a klónok a testük végső elöregedésekor lementik az elmetérképüket, majd a hajó MI-je segítségével betöltik ugyanannak a klónnak egy új, fiatal változatába, és felébresztik.

Egy nap azonban a legújabb változatok borzasztó körülmények közt ébrednek fel. Az indulást leszámítva nem emlékeznek semmire. Ráadásul letértek a pályájukról, és az űrhajót forgató gravitációs meghajtó leállt. Az MI-t nem lehet elérni. És ha mindez még nem lenne elég: a korábbi legénység minden tagját brutálisan meggyilkolták, a holttesteik lebegnek mindenhol. A hat ébredő kétségbeesetten, egymásra utalva próbálja megmenteni a hajót és saját magukat, miközben tudják, hogy senkiben sem bízhatnak, és hogy jó eséllyel a gyilkos köztük van.

Értékelés:

Bár összességében nem rajongok a sci-fikért, néha azért mégis kezembe akad egy-egy, így járt hát ez a kötet is. Mert bár nem nagyon szeretem az űrben játszódó történeteket, itt a példa arra, hogy azért akad kivétel, pláne, mivel a klónság megadja azt a plusz pikantériáját a dolognak, amitől nem lesz elcsépelt.

Adott tehát egy távoli jövő, majdnem 2500, egy űrhajó, amely egy új élet reményével kecsegtető bolygóra tart, tele hibernált utasokkal és egy klónokból álló legénység, amely viszont a teljes káoszra ébred kabinjából. Előző klónjaik holttestei ugyanis szerte a hajón hevernek, és előttük áll a feladat, hogy – kivételesen emlékek nélkül – megfejtsék, mi is történt pontosan az elmúlt húszon-akárhány évben és legfőképp ki a gyilkosuk.

Érdekesen keveredik egymással a sci-fis, disztópikus és krimis jelleg egy kötetben, ámbár ez a közel négyszáz oldal bőven szolgáltat rá alkalmat, hogy minden részletesen elénk legyen tárva – az elején talán túlontúl részletesen is. Nagyjából az első hetven oldalban kissé idegesítő is a párbeszédek gyermetegsége és ismétlődése, az egész furcsa megfogalmazás, de aztán az író szépen belerázódott, és sikerült meglepnie, mert, ahogy egyre jobban közeledtem a vége felé, úgy vártam mind jobban, hogy kiderítsem, mi folyik itt – és ez közel sem egyszerű. A krimi könyvekkel ellentétben itt nem is rajtunk múlik az ügy felderítése – nulla esélyünk van rá -, inkább csak megismerjük ezt a furcsa világot, és fejezetenként az egyes legénységtagok múltját, életekre visszamenően. Vajon ki milyen indíttatással klónoztatta magát anno, vagy miért is jelentkezett erre a több száz éves útra, amely hosszú életeket kíván majd tőlük rémes unalomban? Persze, tudni kell, ezzel talán nem spoilerezek annyit, hogy ebben a történetben a klónozás nem azt jelenti, hogy van egy ember, és akkor neki milliónyi vagy legalábbis több másolata, hanem itt a klónozást úgymond az öröklét megteremtésére használják. Kicsit, mint a Monokróm című könyvben, tehát ha egy ember meghal, felébresztik a klónját, beültetve az emlékeit az „elődjének”, s ha az életét veszti, akkor ezt megint megismétlik – és így tovább. Tehát egyszerre csak egy ember létezhet, vagy ha meghal, csak egyetlen klónja lehet legenerálva, a duplikációkat büntetik.

Érdekes, hogy itt lép be a történetbe a vallás és az etika, erkölcs, Isten, meg az önálló döntéshozatal, és maga az olvasó is elgondolkodik, ő vajon klónoztatná-e magát. A válasz közel sem olyan egyértelmű, mint gondolnánk, mert bármily meglepő, elég sokunknak eltér erről a véleménye. Klónoztatnánk magunkat, csak, hogy örökké éljünk? Aztán mindig újra és újra?

Na, de visszatérve a történetre, rendkívül komplex, szép világfelépítést kapunk, némi politikával, elég sok magyarázattal, háttérsztorival, összefüggő szálakkal, szóval semmiben nem szenvedünk hiányt, pláne, ha az eleinte kissé instabil minőségű párbeszédeken túljutunk. Kétségkívül filmben is szépen tudna teljesíteni a történet, ajánlom tehát minden sci-fi (vagy akár disztópia) rajongónak, sacper tizenöt-tizenhat év felett.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 8/10 – Mindegyiknek életekre visszamenően kidolgozott múltja van, amely jól érzékelhető hatással volt a személyiségükre. Ebben eléggé egyedi és részletes könyv.
Borító: 10/10 – Nekem nagyon tetszik, figyelemfelkeltő, és illik a könyvhöz és a műfajhoz is, elég modern.
+ pont: Mert az alapötlet és a végén a magyarázat elég komplex, jól kidolgozott.
– pont: Mert az elején néha elég unalmasra és klisésre sikeredtek a párbeszédek, néha vontatott volt, de aztán szépen beindult, ahogy az író belerázódott maga is a történetbe.