Finy Petra, aki leginkább gyerekkönyveket ír, már második felnőtteknek írt regényével ajándékozza meg hű olvasóit. Az Akkor is egy elvált, elhagyott, kétgyermekes nő életébe nyújt bepillantást, aki akkor is erős marad, amikor igazából legszívesebben összerogyna, aki akkor is talpra áll, amikor már csak vesztenivalója van, aki akkor is megpróbálja meglátni az élet szép oldalát, akkor is…
Salamon Sára tanárnő nemsokára negyvenéves lesz. Két gyermeket nevel, szereti a munkáját, és úgy hiszi, a házasságával is minden a legnagyobb rendben. Egyik reggel a férje, mindenféle magyarázat nélkül, fogja a bőröndjét, és elköltözik. Az új barátnőjéhez.
Kire számíthat ebben a helyzetben Sára? A túlérzékeny anyjára, aki kerüli őt? Két koraérett, kicsit furcsa gyermekére? Három barátjára, akik egyben a kollégái is, ráadásul az egyikükkel több mint sajátos a viszonya? Esetleg a mogorva szomszédra, aki már többször fel akarta jelenteni hangoskodó gyermekei és a lépcsőházban lévő rendetlenség miatt? Netán egy beteg, kómában fekvő férfira, akivel még soha nem beszélt, viszont rendszeresen bejár hozzá a kórházba felolvasni?
Finy Petra, Madárasszony című regényének hagyományait követve, most is egy fájdalmasan nehéz női sorsot mutat be. A stílus azonban időközben változott: könnyedebb, mégis karcosabb, szókimondóbb lett, ahogyan az írónő is, aki főszereplőjéhez hasonlóan szintén nemsokára betölti a negyvenet.
Értékelés:
A regény mondanivalója valójában nagyon tetszett, bár voltak olyan részek, amikor elbizonytalanodtam, és nagyon reméltem, hogy nem egy ilyen kapcsolati függőségben szenvedő nőről fogok olvasni, aki virágról virágra száll csak, hogy vigasztalódjon, meg minden… De ne szaladjunk ennyire előre!
Adott tehát egy kedves, szerető családanya, akit a férje elhagyott, és hirtelen nem is tudja, hogyan kaparja össze magát, no meg úgy az egész életét. Az összeomlástól leginkább csak a vén, morgós szomszéd öregúr menti meg, és az igazán tündérbogyó gyerekei, akik koruknál sokkal érettebben fogadják ezt a váratlan helyzetet. De mégis hogy lehet egy ilyen helyzetből talpra állni? Segítséggel, nyilván, de mi az, ami ilyenkor tartja az emberben a lelket? A gyerekek? Vagy máris egy új kapcsolat lehetősége? Vagy jobb lenne inkább masszívan, csendben feltápászkodni és némi önismeretre szert tenni, szinglin belevágni a vakvilágba? Talán mindenki máshogy csinálja. Sára sokat sír, szenved, panaszkodik a szomszéd Őze bácsinak, vagy épp mindent kifecseg annak a kómában fekvő zenész srácnak. Tör-zúz, szenved, de miközben sajnáljuk, végig szurkolunk neki, és igazán tudjuk értékelni a humoros részeket, beszólásokat, még ha néha kicsit erőltetetten is hatnak ebben a szövegkörnyezetben. Egy kicsit minden szereplő mutat magából valamit, bár meglehet, nem annyira árnyaltak, mint amennyire egy szemfüles olvasó azt elvárná. Ami zavart picit, azok a folytonos visszaemlékezések, emléktöredékek, amik számomra rendre megszakították a regényt, így gyakran kizökkentem a ritmusból, és nehéz volt újra felvennem a szálat. Jobban értékeltem volna az események kronologikus leírását, mintsem ezeket a visszaemlékezéseket, ámbár ennek így igaz, hogy volt egy egyedi hangulata.
Mintha egy, amolyan terápiás könyvet olvasnánk, hiszen az egész arról szól, Sára miként dolgozza fel a történéseket, hogy jön ki a pokol mély bugyrából. Sok rész van, ami szívhez szóló, bár nekem kicsit úgy tűnt, mintha az élet összes rossz dolgát megpróbálná belesűríteni az írónő egy regénybe, ha más nem, hát a múlt emlékein keresztül. Persze, az is igaz, hogy az élet valójában is ilyen, zakatoló, lüktető, változó, tele tragikus és komikus események láncolatával. Talán éppen ettől szép, pláne, amikor a saját nyomorunkon röhögünk.
Hát, nagyjából így tudom nektek visszaadni ennek a könyvnek a hangulatát. Néha szomorú, néha fura, néha humoros. Néha letennéd, néha picit talán unod, néha magadra ismersz. Néha bizakodsz, aztán elengeded, hadd folyjon a saját medrében a történet.
Pontozás:
Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Karakterek: 7,8/10 – Többségük elég erőltetett, szélsőséges, tipikus karakter, ennek ellenére viccesek, kedvelhetőek – mármint egy-kettő kivételével, persze. Talán kicsit túl sarkítottak.
Borító: 8/10 – Nem rossz, illik a témához, bár valamit hiányolok belőle.
+ pont: Mert nagyon tetszett a mondanivalója és egy-egy történés, emlék, aspektus.
– pont: A néhol már igen zavaró idősíkos ugrálásokért, összefüggéstelen részekért. Értem a logikát, csak annyira nem fogott így meg, és sokszor kizökkentett.
