A Londinium hercegéről már írtam nektek egy korábbi posztomban, amely az Eaten-trilógia első része, nemrég azonban megjelent e-bookban a második része, amely az Eldorádó királya címet viseli. Azt elég részletesen kifejtettem nektek, hogy az első rész elnyerte a tetszésemet. Kicsit tekintsünk tehát vissza:

Az első rész egy olyan távoli jövőben játszódik, ahol adott Londinium (ami a régi London megfelelője), a növények meg az állatok egytől-egyig kb. kihaltak ezen a radioaktív talajon, és az emberek egymást eszik, kannibállá váltak az évek folyamán. A főszereplőnk Demetrius Wannamaker, aki a családjáért eladta a húsát a polgármesternek, magyarul képes feláldozni magát azért, hogy elfogyasszák őt, azért, hogy a családja pénzhez jusson.

Miután a londiniumi kannibál diktatúra elleni lázadás csak egy még sötétebb erőt juttatott hatalomra, a lázadók maradéka az egykori Franciaország területére menekül a szabadság reményében. Ám az itt berendezkedett kis spártai katonaállam katakombáiban sem lelnek nyugalmat: az elmebeteg Leroy generális hatalmának kiterjesztése érdekében bábozna a jövevényekkel. Abigail Ritchardson és Demetrius Wannamaker szembesül a „kiválasztódás" legendájának sötét alapjaival. Csupán egy ősi eszme köti őket össze vagy képesek megtalálni egymásban az embert is? Míg Zoe és Summer felfedi Leroy sötét titkát, mely egészen Londinium új uralkodója, Ilyn születéséig nyúlik vissza, egy szerelmespár szökik Párizs romjai közé az önkényuralmi rendszer elől. Vajon képesek lesznek egy saját maguk által felállított értékrend szerint küzdeni? Feltámaszthatják azt a dolgot, mely már rég kiveszett az apokalipszis sújtotta világ maroknyi túlélőjéből? Egy emberiességre épülő társadalom reményét.

Értékelés:

Az első kötet egy rendkívül lendületesen induló történet, és nagyon vártam már a második részt, igaz, hogy kicsit aggódtam, mennyire lesz őrült Demetrius – ugyanis az elsőnek a végén eléggé egy ilyen őrült/kattant benyomását keltette. Ehhez képest elég nehéz megfogalmaznom, hogy a második rész milyen. Ugyanis, az a baj, hogy az előző részt már szerintem kb. egy éve olvastam, és így a másodiknál már nem igazán emlékeztem rá, hogy ki kicsoda, vagy, hogy mi történt pontosan. Persze, így az alap megvolt, meg hogy körülbelül mi volt a történetben, de a konkrét dolgokra nem emlékeztem, és nem is akartam nagyon megint belelapozni meg visszaolvasni, úgyhogy elég nehéz volt összerakni így a darabkákat. Jobban örültem volna, ha az író visszaemlékezik, mint ahogy az ilyen sorozatokban szokás, vagy mint a filmsorozatokban, hogy „az előző rész tartalmából”. :) De hát ez így nem történt meg, úgyhogy elég nehéz volt összekapirgálnom és helyreállítanom magamban ezt a világot, hogy hol is vagyunk, meg mi is történt, végül mégiscsak az volt, hogy visszalapoztam, hogy „na hogy is ért véget az előző rész?”, hogy legyek egy kicsit jobban képben.

Az első 70 oldalt nem igazán nyerte el a tetszésemet emiatt; összességében is vegyes érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban. Az az igazság, hogy az első 70 oldalig elég lassan indult be számomra a cselekmény, viszont a 70.-től nem tudom pontosan, de körülbelül úgy a 150.-ig egész jó lett a könyv, és tényleg láttam, hogy na, végre beindul, végre jön egy cselekmény, ez az a stílus, amit szeretek, hajrá! De aztán a 150. oldaltól kb. egészen a végéig teljesen elszáll a történet. Például voltak olyan problémáim, hogy sokszor visszautalnak a könyvben egy bizonyos „korszakra”, amely a könyv elején szerepelt - anélkül, hogy spoilereznék, akik olvasták azoknak csak annyit mondok, hogy amikor Abigail azon a mezőn van. Sokszor visszautalnak rá, hogy milyen jó volt ott neki, de én nem emlékszem, hogy ezt olyan nagyon kifejtettük volna, szerintem csak röviden. Olyan érzésem volt, mintha a könyv elejéből kivágtak volna egy csomó részt, és olyanokra utalgatunk vissza, amik valójában akkor nem tűntek akkora jelentőségű dolgoknak.

Viszont a könyv utolsó harmadában (vagy mondjuk felében) pedig úgy éreztem, hogy igényelt volna rengeteg vágást a történet. Mert tényleg, a közepe fantasztikus volt, hogy beindult a cselekmény egy, maximum két szálon, haladnak a dolgok, kiderülnek a dolgok, viszont a vége felé olyanok voltak, amiket nem nagyon tudtam megemészteni vagy egyáltalán értelmezni, annyira zavarosnak tűnt az egész.  Sok résznél már úgy voltam, hogy elolvasom az adott fejezetet, de már nem bírtam feldolgozni, hogy mire utalunk, vagy most mire kellett volna rájönnöm, egyáltalán nem értettem, hogy ez most képzelgés vagy álom, vagy visszaemlékezés.

Addig rendben van, hogy játszódik a történet a könyvbéli jelenben, viszont néha visszarepülünk az 1500-as évekbe. Jó, ez is rendben van, még fel tudom dolgozni, hogy az előző előző előző életeknek az előző életéről beszélünk, de amikor már nem akarok butaságot mondani, de talán már kb. Egyiptomnál járunk, meg ilyen Istenségeknél, hát azt már nem igazán tudtam feldolgozni és nekem már egy kicsit sok volt. És volt egy olyan rész, amikor azon morfondíroztam, hogy én olvasok egy könyvet, amiben olvasnak egy könyvet, amiben olvasnak egy könyvet. Ezt a mélységet már így elég nehéz volt feldolgozni, kábé mint az Incepció című Leonardo DiCaprio filmben: álomban az álomban az álomban az álom. És az egy dolog, hogy belekeverjük ezt az újjászületés dolgok, de aztán jöttek ezek az istenséges dolgok, és hát nem tudom máshogy hívni, de mikor már egy ilyen zombitársadalom is, az már nekem kicsit sok volt, sajnálom. Most nem tudom mennyire spoilerezek, de szerintem annyira nem.

A lényeg, hogy szerintem ezeket a nagyon őskori részeket, visszautalásokra, amik az istenségekről, Egyiptomról stb. szólnak, talán érdemes lett volna megkurtítani. Nem éreztem annyira jelentőségét. Persze értem, hogy egy komplex történetet akartunk generálni, ami átível az egész időn meg az egész emberteremtésen, de jobban örültem volna, hogyha az adott korszak cselekményeire koncentrálunk, és nem kezdünk el így nagyon visszautalgatni a régmúlt időkre. Valahogy nehéz volt ezt így hétköznapi aggyal feldolgoznom. Szóval néha úgy éreztem, hogy teljesen valami fura végkifejlet felé tartunk. Nem tudom ezek alapján egyébként mit várjak a harmadik részből. Igazából nem lenne egyébként rossz könyv, ha az egész minősége úgy lenne, mint a 70. oldaltól kb. a 150-ig (nem néztem meg konkrétan az oldalszámot, szóval csak tippelek). Szóval, ha az egész csak egy olyan pörgős, lényegi dolog lenne. Igazából elég sok dolog kiderül, és nem mindegyiket tudjuk helyrerakni, vannak homályos részek.

Ennek ellenére nem azt mondom, hogy rossz volt, tényleg ilyen vegyes érzelmeket kiváltó könyv, úgyhogy én nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a többiek, akik most olvasták, mit fognak róla mondani.  De lényegében itt is ugyanaz van, mint az előző résznél, hogy a háromnegyedéig jó, aztán teljesen valami elmebeteg dologgá változik ez az egész. De egyébként lehetne vele mit kezdeni, ha az elejét egy kicsit kibővítenénk, a közepe úgy maradna, ahogy van, és a végéből megvágnánk ezeket az őskori dolgokat, meg ezeket a túlmagyarázásokat, akkor szerintem sokkal jobb lenne az egész.

Ami még nem tetszett, az író „kiszólása” az olvasó felé. Ami nem konkrét, de sok ilyen van, hogy valaki olvas valamit, amiben valaki olvas valamit, na, és valamelyikben van egy olyan, hogy az író (az adott írója annak a könyvnek) elkezd így „kiszólni” az olvasó felé, és ez olyan volt, mintha a magyar írója ennek a könyvnek is „kiszólna” felém, ami megzavarja a történetbe való beleélést. Hogyha bele szeretnénk magunkat élni egy történetbe, és abszolút belecsöppenni, akkor megzavar minket az, hogyha egyszer csak beszél hozzánk az író, hogy „emlékezz, olvasó”, vagy „tudom, hogy úgy gondolod, hogy…” . És ez nem jó, mert ha ez van, akkor hirtelen megint csak visszacsöppenek a valós életbe, és már nem tudok úgy rákoncentrálni az adott eseményekre, mintha én is tényleg ott lennék. Hanem megint egy kívülálló leszek, ahelyett, hogy beleképzelném magam a regénybe.

Annyi minden esetre biztos, hogy ez egy egyedi történet, nemcsak a kannibalizmus miatt, hanem ezek az újjászületések, visszaemlékezések, zombik, stb. miatt, de elég ömlesztett és furcsa. Úgyhogy nem tudom, mit várjunk a harmadiktól, de jobban örülnék, hogyha az összeszedettebb lenne, és végig ugyanolyan minőséget nyújtana, nem pedig hullámozna.

Minden esetre azok, akik olvasták az első részt – mivel az szerintem jobban sikerült -, ezt is el fogják olvasni. Nehezemre esik értékelni, de azoknak tudom ajánlani, akik nem riadnak vissza egy furcsa, néha misztikus, néha össze-vissza regénytől, és nem zavarja őket, hogyha ezer felé kell figyelniük egyszerre. Mert több nézőpontos a könyv, rengeteg idősíkban játszódik a történet, úgyhogy néha nehéz követni a szálakat és megérteni a koncepciót az egész történet mögött.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett.
Karakterek: 7/10 – Mint mondtam, az első részben Luca volt a kedvencem, és nagyon sajnáltam, hogy itt kb. semmilyen szerepet nem kapott, Demetrius kicsit összeszedte magát, úgyhogy ezt lehetett értékelni, és kicsit többet megtudhattunk Summerről is.
Borító: 8/10 – Ugye e-könyvről van szó, de egyébként egész jól sikerült a borítója, és tetszik. Igen, az óra jelentőségteljes a történet szempontjából, amiket rápakoltak. Erről nem is beszéltem nektek, vannak összefüggések az idővel kapcsolatban is.
Kinek ajánlom: Azoknak, akik olvasták az első részt, és a misztikus, kicsit elrugaszkodott művek kedvelőinek.
+ pont: Mert Demetrius egész jó jellemfejlődésen megy keresztül, és mert a közepe nagyon tetszett a könyvnek (vagy hát a 70.-től a 150. oldalig kb.)
- pont: A végéért és ezekért az őskori visszaemlékezésekért, amik nagyon nem tetszettek.