A disztópikus kötetek manapság lendületesen felfelé ívelnek a könyvpiacon, néhányuk, úgy, mint Az éhezők viadala, Az útvesztő, vagy A beavatott pedig már a filmvásznon is bizonyított. Bár az imént felsoroltakkal személyes problémám, hogy lendületes kezdés után jelentősen csökkent a további részek élvezhetősége, ugyanez nem mondható el A tűz gyermekei trilógiáról – amelynek második része nemrég került a könyvesboltokba.

Négyszáz évvel a nagy világégés után az emberiség maradéka ismét törzsi törvények szerint él. Valamilyen rejtélyes okból minden újszülött egy ikerpárral jön a világra. Egyikük Alfa – minden szempontból tökéletes példány –, a másik viszont testileg deformált Omega lesz.

Az Alfák rendelkeznek a világ javaival, míg az Omegák kiközösítve tengetik szánalmas napjaikat. Azonban hiába a tökéletesség látszata, amikor egy Omega meghal, Alfa párja is távozik az élők sorából. Cass igazán különleges Omega, a jövőbe látás képességével született, és talán ő a kiválasztott, aki egyenlőséget hoz a világra…Csakhogy előbb meg kell győznie Zachet, az Alfák vezetőjét – aki nem mellesleg az ikertestvére – hogy álljon a közös ügy mellé.

Francesca Haig sötét és mégis felemelő poszt-apokaliptikus regénye a fantasztikus irodalom rajongóinak új kedvence.

Értékelés:

Az első kötet kérdés nélkül rögtön a kedvenceim közé került, és már most az elején megjegyezném, hogy aggódtam kicsit, hogy a második színvonalban követi-e majd, de nem kellett csalódnom. Mivel egymás után rögtön olvastam a kettőt, így számomra nem is igen vált szét a történet, és olyan szép egységet alkotott, hogy nem éreztem semmilyen stílus- vagy minőségbeli eltérést a két kötet között.

Egy olyan jövőbeli világba csöppenünk bele, amit pár száz évvel ezelőtt már majdnem elpusztított a technológia okozta robbanás, s a hosszú, éhínséggel teli téli évtizedek-századok után az embereken is jelentkeznek a mutáció nyomai. Minden szülésnél két gyermek jön a világra: egy testileg tökéletes Alfa, és egy nyomorék, sérült Omega, akikre amolyan „kicsapódásként”, „melléktermékként” tekintenek, a robbanás velejárójaként, a teremtés olyan „zsákutcájaként” akik nem képesek szaporodni. Az Alfák csak azért nem pusztítják el ikertestvérüket – akik mindig ellenkező neműek -, mert az egyik iker halála a másikét is jelenti, így inkább amolyan száműzetésben kell, hogy éljenek. Míg az Alfák földekben gazdag falvakban vagy városokban élnek, az Omegák egyre éheznek, és egyre fiatalabb korukban választják el őket családjuktól.

Ebben a világban találkozunk Cassal, aki egy különleges Omega, és egyből a szívünkhöz nő, végigkövetjük a gyerekkorát, tinédzser éveit és felnőtté válását. A későbbiekben legfőképpen az a szemlélete válik az olvasó számára követendővé, mely szerint az Alfák és az Omegák nem is különböznek annyira egymástól, s békében kellene, hogy éljenek. De hogy ennek mi az ára? Hogyan lehetne ezt elérni, megértetni az Alfákkal, hogy az ikertestvéreik nem puszta érzéketlen melléktermékek? A társadalom két ellentétes, mégis haláluk okán szorosan összekapcsolódó rétegre oszlik, a gondok pedig csak akkor kezdődnek igazán, amikor Cass ikertestvére majdhogynem gyökeres változásokat kezd foganatosítani – nem épp a jó irányba.

Miközben magunk is kutatjuk, hogy mi lenne a legcélravezetőbb megoldás, pillanatok alatt „befaljuk” ezt a kétszer ötszáz oldalt. Álmodozunk a szigetről, ahol állítólag boldogan élnek az Omegák, álmodozunk a Másholról, hátha van még a Földnek olyan része, ahol életben maradtak az emberek. Anélkül, hogy spoilereznék, elárulhatom, hogy rengeteg csavar derül ki – legfőképp a második kötet végén -, én bizony tűkön ülve várom a sajnos csak sokára megjelenő harmadik, befejező részt. Nagyon érdekes volt két köteten át végigkövetni a társadalmi helyzetet, változásokat, az emberek gondolkodásmódját, Cass fejlődését, barátait – hiszen utóbbiakból sem érezhetünk hiányt. Néhány csavarnál csak a fejemet fogtam elkábulva, hogy „Aztaaa, most mi lesz?” míg másoknál reagálni sem volt időm, annyira akartam tudni, hogyan tovább.

Biztos, hogy ez a sorozat a legjobb disztópiák egyike, és mondom, külön érdeme, hogy a minősége nem romlik kötetről-kötetre. Bátran ajánlom akár Az éhezők viadala, A beavatott, Az útvesztő kedvelőinek (vagy azoknak, akik abban csalódtak), de akár mondhatnám Az ötödik hullám vagy A vétkes olvasóinak is. (Megjegyzem, az utóbbi nekem szintén nagy kedvencem). Azoknak, akik a disztópikus világ hozzám hasonló „megszállottjai”, ez elengedhetetlen a polcukról. :) Jó olvasást!

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 7. Number ONE (kedvencek között)
Karakterek: Szerethető, jól jellemzett szereplők, semmi bajom nem volt velük.
Borító: Nincs kifogásom ellene, talán csak az omega jelet hiányoltam az egyik fejről. A kötet maga is jó minőségű.
moly.hu-n elért százalék: 84%
Kinek ajánlom: A disztópiák kedvelőinek, nem fogtok benne csalódni!
+ pont: A téma felvetésért, szerintem igazán egyedi disztópia lett.
- pont: Mikor jön már a harmadik rész? :D