Az idők kezdete óta foglalkoztatja az embereket, vajon mi vár ránk a halál után, van-e utána élet, Menny vagy Pokol, Purgatórium, megbűnhődünk-e vagy nyerünk-e megbocsátást? Találkozunk-e rég elhunyt szeretteinkkel, angyalokkal, szentekkel, Istennel? Van-e értelme az életnek, súlya az életen túl a döntéseinknek, van-e alapja a vallásnak, és ha igen, melyiknek? Van-e értelme a hitnek, és hová vezet mindez? Az élet csak a kezdet, valaminek az eleje, vagy valaminek a vége? Ez a kérdés már olyan neves írókat is megmozgatott, mint Dante vagy Homérosz, s most egy kortárs magyar kötettel készültem nektek. Benyák Zoltán A nagy illúzió című szürrealista művében elkalandozhatunk a főszereplővel a túlvilágon, s közben olyan híres emberekkel is összefuthatunk, mint Edgar Allan Poe, Charlie Chaplin, Drakula gróf, Kurt Cobain vagy Salvador Dalí.

Tom Pastor a képzeletének rabja. Szerelmi élete viharos, hétköznapjai keservesek. Alig létezik számára más, mint az ecset és a vászon, hogy illúzióit valósággá álmodhassa. 
Tom negyvenéves, festőművész, és egy nap arra ébred, hogy halott. 
De az életének ezzel még koránt sincs vége. 
A túlvilági sötétség sivatagában megcsörren egy piros telefonfülke készüléke: a vonal másik végén felcsendülő hang akar tőle valamit. 
Hősünk elindul hát beteljesíteni a küldetését, útját nem gátolja sem tér, sem idő, ezen a helyen vígan megfér egymás mellett Edgar Allan Poe és Charlie Chaplin, Drakula gróf és a Gyáva Oroszlán, Salvador Dalí szürrealista rémálma és Tom Pastor Keselyűembere… Szerelem és halál. 
A nagy illúzió a megismerhetetlen felfedezésének regénye, édes-bús felnőttmese a boldogság kereséséről és megtalálásáról, ott, ahol a legkevésbé számítanánk rá.

Értékelés:

Bár a könyv borítója önmagában teljesen hidegen hagyott és nem keltette fel a figyelmem, szerencsére a fülszöveg és némi utánajárás és ajánlás után úgy döntöttem, beszerzem ezt a könyvet és nekiveselkedem. Emlékszem, hogy mikor megérkezett a könyv, hirtelen nem tudtam eldönteni, melyik kategória polcára tegyem, szóval úgy döntöttem, majd utólag „beskatulyázom”, de ez most sem nagyon akar sikerülni. Ha mindenképpen választanom kellene, vagy be kellene határolnom, akkor valahol a szürrealista fantasy és a furcsa kalandregények közé kerülne, bár jómagam valamiért a disztópiákhoz raktam, de még nem biztos, hogy nem vándorol át onnan máshová. :)

Nehéz megmondani, hogy melyik ember mire számít, amikor a kezébe kerül a könyv, azt hiszem, én inkább számítottam nagy igazságokkal teli mondandóra, mint egy ilyen hihetetlen utazásra. Olyan volt, mintha elvarázsoltak volna, vagy egy fantasztikus filmet látnék – ahogy azt többen is írtátok a könyvvel kapcsolatban. A történet eleinte csak homályos ködfolt, de amint a főszereplő Tom életének több részét is megismerjük, akaratlanul is sodródunk az árral, a történet részesei leszünk, már többé nem tudjuk objektíven szemlélni az eseményeket. Úgy éreztem, szeretném, ha valami megváltozna, nem akartam elfogadni, hogy egy ilyen élet után egy könyvben csak így meg lehet halni. Hiszen a könyvek nem azért jöttek létre, hogy a kendőzetlen és unalmas valóságot tárják elénk, hanem hogy megnevettessenek, elkápráztassanak, elvarázsoljanak, hogy egy olyan menekülőutat biztosítsanak számunka, ahová mások nem tudnak utánunk jönni.

Ahogy Tom és családja életét olvastam, úgy gondoltam, ez akár bárkié lehet. Egy félresiklott élet, rossz döntések, hibák, gyarló emberek és a mókuskerék. Aztán egyszer csak vége. Semmi elégtétel, semmi megfogalmazódott nagy igazság, csak a halál. Vagy mégsem? Benyák Zoltán könyvében helyszínről helyszínre vándorolva megismerhetjük a túlvilágot és annak kifacsart szabályait, rendszerességét/rendszertelenségét. Szimpatikus révészünk oldalán bejárhatjuk a furcsa, a valóságra torz tükröt mutató városokat, híres embereket ismerhetünk meg, és végig szurkolunk Tomnak, hogy megtalálja, amit, vagy akit keres, és ebből a lehetetlen helyzetből valahogy mégis boldog vég sikerüljön. Egyáltalán lehetséges ez? Nem akármilyen könyv ez, mert olvasása közben úgy éreztem, az író agyának eldugott szegleteiben száguldok, kitalált festményeken végig a piros Chevrolettel, Ninával és Tommal az oldalamon. A mesébe illő környezet és a kifordított világ olyan fantáziáról árulkodik, ami nem mindegyik író sajátja. Úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akit fellöktek egy hullámvasútra, ahol azon kívül, hogy hol fent, hol lent száguldok, és torkomban dobog a szívem, különféle keselyűs dögszörnyek ijesztgetnek és integetnek a lefolyni készülő égboltról. Talán ez a mondat érzékelteti leginkább a történetet, ahol szerintem egyáltalán nem véletlen, hogy többek között Dalíba is belefutunk, mert ezt a könyvet akár ő is festhette volna.

A legjobban az tetszett benne, ahogy folyamatában ismerkedünk meg a szereplőkkel, tudunk meg egyre több dolgot róluk, folyunk bele az életünkbe, az pedig, ami a végén pluszban kiderül, illetve ahogy a vége alakul… Már csak azért is megéri elolvasni! Erre nem lehetett számítani, és igazán kerekké teszi az egészet. A maguk emberi hibáikkal együtt is igen szerethetők a szereplők, személy szerint Nina a kedvencem, mert kicsit magamra emlékeztetett. Bár volt egy-két olyan rész, ami már nekem is majdnem túl szürrealista volt, összességében szerettem a könyvet.

Azt hiszem, talán Benyák Zoltán tényleg hisz valami ilyesféle túlvilágban, és igyekszik a könyvével annyi emléket hagyni az emberekben, hogy sose felejtsék el és ott ülhessen abban a bizonyos Chevroletben a sivatagot szántva. :)

Ha valami különlegeset olvasnátok, mindenképpen tudom ajánlani a könyvet! Egy kis kalandos utazás még senkinek sem ártott meg. Külön kis fondorlatosság még, hogy annyiféle kor és helyszín keveredik a történetben, hogy egyszerre tehetünk utazást térben és időben egyaránt. :)

Mások molyos véleményei:

„Csodálatos és ijesztő volt egyszerre. Nagyon alap dologra építkezett az író: egy festő meghalt és nem emlékszik rá, hogyan. Na, hogyan? Kivel? És miért? Mi lesz most? 
Én elsőre kicsit dagályosnak éreztem, mintha túl sok lényegtelen dolgot sóztak volna a nyakamba Tom Pastor életéről, szerelméről, festményeiről, de aztán… amikor meg tudtam válaszolni a feljebb feltett kérdéseket, amikor minden a helyére került bennem, akkor csak ámultam. Imádom, ha egy könyvben minden fontos, minden elejtett apróságnak, információ morzsának szerepe van! Összességében az egész regény lassú, melankolikus, de csodaszép. Nem mondom, hogy nem megterhelő olvasmány, de marhára odatette az író ezt a történetet.”

„A cím alapján először a bűvész trükkökre asszociáltam, amik valamiért nagyon vonzanak. Ezt követően olyat tettem, amit ritkán szoktam: elolvastam a fülszöveget. Még jobban el kezdett érdekelni a történet, mert a szemfényvesztés mellett még a halál témája is izgat. Ne kérdezzétek miért. 
Mit szólnál, ha a sivatag közepén ébrednél, majd megcsörrenne egy telefon? A telefonkagylót felvéve, egy hang a vonal másik végéről arra kérne, hogy találj meg valakit.”

„Számomra Benyák legnagyobb erőssége, hogy tényleg úgy ír, hogy szavai nyomán a belső vetítőgép azonnal működésbe lép! Tudom, valahol minden könyv sajátossága ez, hiszen ezért (is) olvasunk, de nála mindent annyira élesen, tisztán, magabiztos és tudatos kidolgozásban kapunk, hogy belső rendezőnknek sincs más dolga, csak lerogyni a bársonyszékre, és nézni, mint… nos, a moziban.”

„Elsősorban a könyv világa fogott meg, és azóta sem ereszt. Abszurd, kiszámíthatatlan, elképesztő. A maga kicsavart és ijesztő módján gyönyörű. Az út, amit Tom bejár ebben a világban, egy alaposan átgondolt, jól megírt történet.”

"Ahogy Benyák Zoltán ábrázolja az emberi jellemet, az esendőséget és az élet buktatóit, az mesteri. A karaktereiről lassan adagolja az információt, s igyekszik az ok-okozatra rámutatni Tom Pastor életútján. Nagyon tetszett, hogy nem akart egy édes-nyálas, tökéletes emberekkel teli történetet letuszkolni az ember torkán, igyekezett inkább az emberi sors árnyvonalait is bemutatni.

Szerettem azt, ahonnan elindult a történet, s még jobban azt, amivé lett. Benyák Zoltántól ez volt az első könyv, amit olvastam, de nem az utolsó. Újabb magyar szerző, aki a könyveivel lebilincseli az olvasót."

Pontozás:

Egyedi besorolásom:  4. Egész jó, tetszett
Karakterek: 8/10 – Nagyon tetszett, amikor kiderültek a különböző karakterek közötti összefüggések.
Borító: 6/10 – Személy szerint lehetett volna jobb is, mert különösképpen nem hívta fel magára a figyelmem, inkább a fülszöveg és az értékelések fogtak meg.
Kinek ajánlom: Azoknak, akiket foglalkoztat ez a téma, vagy szeretik a kissé elvont, mégis összefüggő cselekményszállal rendelkező történeteket. Valahol a szürrealista fantasy és a kalandregény közé sorolnám.
+ pont: A frappáns és egyedi ötletért, ráadásul az írásmódja sem volt unalmas, olvastatta magát.
- pont: Néha úgy éreztem, túl sokat olvasok a híres mellékszereplőkről, amik nem igazán vitték előrébb a cselekményt. Lehetett volna benne több történés, kaland.