Jubillee Jenkins egy olyan ritka betegségben szenved, amely miatt nem érhet hozzá az emberekhez: allergiás az emberi bőrre, az érintésre, a hámsejtekre. Persze, ilyen betegség a valóságban talán nincs is, Colleen Oakley viszont Karnyújtásnyira című regényével megteremtette számunkra ezt az egyedi hangulatú, romantikus történetet, ahol Jubilee betegsége következtében évekig úgy él, mint egy remete. Nem mozdul ki a házból, és nem tart kapcsolatot az emberekkel. Egy nap azonban…

Életem ​első csókjába kis híján belehaltam…

Akár így is kezdődhetne a fiatal lány, Jubilee Jenkins élettörténete, aki igen ritka és veszélyes betegségben szenved. Allergiás, és nem is akármire: az emberi érintésre. Miután a középiskola utolsó évében emiatt csaknem az életét veszti, és kisvártatva az édesanyja is elköltözik hazulról, jóformán remeteként éli az életét. Kilenc hosszú éven át ki sem lép az otthonából, tökéletes elszigeteltségben éli a mindennapjait. Az édesanyja halálakor azonban teljesen kicsúszik a lába alól a talaj. Jubilee kénytelen lesz szembenézni a világgal – és vele együtt a benne élő emberekkel is –, hogy gondoskodni tudjon magáról. A megpróbáltatásai sora ezzel azonban nem ér véget. Egy nap, amikor épp hazafelé tart a munkából, a szemtanúja lesz annak, amint egy fiúcska a sebes folyóba ugrik. Gondolkodás nélkül a habokba veti magát, holott tudja jól, ha a fiúhoz ér, azzal a saját életét kockáztatja. A szerencsés megmenekülést követően pedig ideje sincs felocsúdni, mert ismét száznyolcvan fokos fordulatot vesz az élete. A kórházban megismeri ugyanis a fiú apját, az ugyancsak hányatott sorsú Ericet, akivel, úgy tűnik, a legkevésbé sem közömbösek egymás iránt. De milyen jövő várhat két olyan emberre, akik a kölcsönös vonzódás ellenére tudják: sosem érhetnek egymáshoz, és sosem csókolhatják meg a másikat?

A Nem hagylak egyedül szerzőjének legújabb, egyszerre megrendítő és felvillanyozó, megmosolyogtató és könnyekre fakasztó könyve egy nem mindennapi vonzalom történetét tárja elénk, hogy tanúbizonyságát adja annak, a szerelem valóban nem ismer határokat.

Értékelés:

Az alaptörténet meglehetősen hasonlít pl. A buborék srác filmre vagy a Minden, minden könyvre, de említhetném akár a Csendfolyót is, az Az vagy nekem sorozat 3. részét. Az egyikben egy trauma miatt, a másik kettőben pedig egy különleges betegség miatt nem lépnek/léphetnek ki a szereplők a természetbe, és így van ez Jubilee-vel is. Úgyhogy gondolkodtam rajta, elolvassam-e egyáltalán, de szerencsére úgy találtam végül, hogy csak ebben az alapban hasonlítanak a történetek, ezt leszámítva pedig egy nagyon érdekes és kedves hangulata van a könyvnek, ami pillanatokon belül elvarázsolt. Sokan írták, hogy 1-2 nap alatt elolvasták a könyvet, én pedig kivételesen pont úgy voltam vele, hogy kicsit húztam volna, mert olyan jól esett Jubilee-ről olvasni, aki egyébként egy fantasztikus karakter. Igazi könyvmoly, és a lakása tele van a plafonig könyvekkel. Nagyon könnyű azonosulni vele, még annak ellenére is, hogy kb. évekig remeteként él, ki sem mozdulva csigaházából, de azt hiszem, legalább egyszer minden könyvmolynak megfordult már a fejében, hogy milyen jó lenne, mondjuk csak pár hétre (nem pedig évre) elzárkózni az emberek elől, és belemerülni az olvasásba. Kizárni minden mást. Szóval töredelmesen bevallom, meg tudtam őt érteni, főleg, hogy ezzel a borzalmas betegséggel küzd, amire úgy fest, nincsen gyógyír. Az ember élete bizonyára nagyon magányos és sivár lenne az emberi érintések, ölelések, csókok, összebújások nélkül, és sajnos Jubillee-nek nincs választása.

Ezzel együtt azonban nem csak az ő nézőpontjából követhetjük végig az eseményeket, hanem Ericéből is, aki azonban nem minden olvasó számára válik szimpatikussá, mégpedig azért, mert nem a legtökéletesebb apa. Szerintem viszont próbálkozik, és nagyon jó a humora, úgyhogy én egyből megszerettem őt. Az egyetlen, aki gyakran idegesített a történetben az a 10 éves fia, Aja volt, aki sikításaival megőrjített. Persze, a történet végén megértjük, miért is ilyen fura kisfiú ő és persze vannak szerethető vonásai, úgyhogy az elején még én is szimpatizáltam vele. Nem azt mondom, hogy utáltam, csak a hajmeresztő húzásaival rendesen kiverte nálam a biztosítékot és én bizony nem tudtam volna olyan türelmesen viszonyulni ilyenkor a helyzethez, mint Eric.

De érdekes csapat ők így hárman, egyikük sem teljesen százas, mégis egymásra találnak, a kérdés csak az, tudnak-e segíteni egyáltalán a másikon. Illetve lehetnek-e boldogok?

Ez egy elég elgondolkodtató, de szerethető olvasmány, főleg a könyvmolyságra való utalása miatt. Egyébként például a Csendfolyóval ellentétben szerintem itt jobban ki volt dolgozva a remeteség, amin ott fenn is akadtam egy molyos karcomban, de itt mindenre magyarázatot kapunk. Például hogyan él, hogyan koordinálja otthonról az életét, hogyan oldja, vagy nem oldja meg az orvosi ellátását, fogorvost, étkezést, postát, szemetest stb. Ez a rész végre kellőképp kidolgozott volt, és az érzelmi hátterét a dolgoknak is úgy éreztem, sikerült kellőképp érzékeltetni az olvasóval, nem volt furcsa és idegen egy-egy emberi reakció például.

Egyedül a vége az, ami nem tetszett, mármint szerintem elkapkodott volt az az  utolsó pár oldal, azt nem éreztem át annyira. Ha ilyen befejezésekről van szó, akkor jobban szeretem, ha több oldal áll rendelkezésemre megismerni a helyzetet, nem csak durr bele bumm, plusz szeretem tudni, hogy az összes szereplővel mi újság, nem csak egy-két említés erejéig. Ez nem igazán derült ki.

Mindazonáltal a kedvenceim közé került a könyv, mert egyébként nagyon tetszett a történet és a karakterek, annyira kézzelfoghatóak!

Pontozás:

Egyedi besorolásom:  6. Kedvencek között
Karakterek: Aja nagyon gyakran az agyamra ment, de másokkal ellentétben és nagyon is bírtam Eric karakterét, de persze Jubilee viszi a pálmát.
Borító: 10/10 – Bár nem a borítójáról ítélek meg egy könyvet, de nekem az mindig nagyon fontos, és hát elsősorban ezért figyeltem fel erre a könyvre is.
Kinek ajánlom:  A romantikus történetek kedvelőinek.
+ pont:  Mert egy nagyon kedves, romantikus történet egy elég egyedi alaphangulattal.
- pont: Mert kicsit hasonlított a sztori A buborék srácra vagy pl. a Minden, mindenre. Illetve nem igazán voltam elégedett a végével.