A Sorok között Jodi Picoult és lánya, Samantha van Leer nagysikerű regénye nekem is a legkedvesebb könyveim közé került a polcra. Bár eleinte azt hittem, ez egy egyszerű mese, rá kellett döbbennem, hogy korántsem: egy ez mese, gyerekeknek ÉS felnőtteknek, egy mese, amely életre kel, magával ragad, függővé tesz, és elhiteti az olvasóval, hogy a szereplők élnek! Akkor is élik a saját életüket, amikor nem nyitjuk ki a könyvet, szomorkodnak, örülnek, sírnak és nevetnek, éreznek és szeretnének valóra válni.

„CSAK HOGY TUDJÁTOK: amikor azt mondják, ”Egyszer volt…”, csúnyán átvernek. Nem csak egyszer van. Még csak nem is kétszer. Annyiszor van, újra meg újra, ahányszor valaki kinyitja ezt a poros régi könyvet.”

Csak hogy tudjátok, tűkön ülve vártam, hogy mihamarabb megkaparinthassam a folytatását, a Lapról laprát. Aki olvasta az első kötetet, tudja, hogy miről beszélek. Olivér, a mesebeli herceg az első részben nagy-nagy kalandok, gondok és fejtörés árán végül kikerül a való életbe, szerelméhez, Delilá-hoz. Csakhogy lehet, hogy a való élet nem is olyan tökéletes, mint elsőre gondolták, és lehet, hogy nem ők az egyetlenek, akik nem elégedettek a saját világukkal. A kötet 29-én kerül a könyvesboltok polcaira, én azonban voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy korábban olvashattam, így elsőként tőlem olvashattok értékelést a könyvről. :)

Az első részről, a Sorok közöttről már ITT írtam nektek, most elengedhetetlen, hogy a Lapról lapráról is szóljak pár szót.

A valóságban Delila és Olivér soha nem lehetne egy pár. Viszont itt vannak a valóságban, és mégis párként élnek. Szembe kell nézniük a ténnyel: a „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak” mondatot akár komolyan is vehetik. A sors azonban különös módon üzen nekik, és hamarosan rá kell jönniük: egy mese újraírása kockázatokkal jár.

A Sorok között folytatásában Olivérnek olyan hétköznapi problémákkal kell megküzdenie, amelyekről nem is álmodott: eddig mindenki az ő alattvalója volt, mostantól azonban neki kell alkalmazkodni másokhoz. Ami nem is olyan könnyű feladat, ha az embernek már előre meg van írva a meséje… 
Delilának és Olivérnek közösen kell eldönteniük, mennyit hajlandóak kockáztatni az igaz szerelemért, hogy a történetük a való világban is boldog véget érjen. Hiszen a legnagyobb kalandok nem a tündérmesék lapjain történnek…

Értékelés:

Imádtam az egészet!!! Rajongok ezért a folytatólagos történetért, és, ha lehet ilyet mondanom, a második rész még jobban tetszett, mint az első, már csak azért is, mert ezúttal inkább a való életben játszódik, valós problémákkal.

Fantasztikus ez a felnőtteknek írt mese, ami (majdhogynem) képes elhitetni velem, hogy a könyvszereplők tényleg egy külön életet élnek, amikor nem nyitjuk ki a könyveket. De erről nem szeretnék bővebben nyilatkozni, mert hibbantnak hinnétek. :) Inkább azt tudom javasolni, ne hagyjátok ki ezt a fantasztikus élményt, hogy eljátszhattok a gondolattal: milyen, amikor a mesebeli herceg életre kel, és viszonozza az olvasó szerelmét. Ugye, hogy minden könyvmoly legalább egyszer eljátszott már ezzel a gondolattal, ha nem ezerszer?

Persze, aki már olvasta az első részt, annak nem kell bemutatnom a történetet, úgy gondoltuk, Olivér és Delila boldogan élnek a való életben. Igen ám, de mind tudjuk, hogy a valóságban közel sem egyszerű minden annyira, mint egy tündérmesében, adódnak problémák, a tetteknek következménye van, és a rossz dolgok kíméletlenül csőstül jönnek, nem válogatnak. Nem tudhatjuk előre, hogy mi vár ránk, mi fog történni, nincs előre megírt szövegkönyv, feltétlenül boldog vég, itt mindenért meg kell küzdeni és ki kell érdemelni a boldog befejezést.

Nagyon sokat nevettem fel a könyv elején hangosan, szerencsére a családom már hozzászokott ehhez, szóval meg sem kérdőjelezték, hogy mért röhögcsélek magamban a szobámban, egyébként azon, hogy Olivér mennyit szerencsétlenkedik a suliban, milyen nehéz megszoknia ezt az életet, és milyen butaságokat csinál. Természetesen teljesen a szívemhez nőtt a srác, és bármit megbocsátok neki. Aztán voltak olyan részek, ahol elszomorodtam, és olyan is, ahol a vége felé majdnem sírtam, és csak azért nem tettem, mert a nálunk nyaraló unokahúgom és unokaöcsém valószínűleg megijedt volna a hirtelen kifakadásomtól. De a szemem azért könnybe lábadt. Mindazonáltal, ne féljetek, nem fogjátok végigkönnyezni az egészet, és nem sírós-depressziós hangulatban fogjátok befejezni, hanem szívmelengető emléket hagy majd a lelketekben a történet, és úgy dédelgetitek majd, hogy senkinek kölcsön sem fogjátok adni, hogy majd egyszer a gyerkőcötök megfelelő korú lesz, feltétlenül felolvashassátok neki. :) Én legalábbis így vagyok vele.

Kicsit hiányoltam a csodálatos illusztrációkat az első részből, de mivel ez leginkább a valóságban játszódik, így megértem annak hiányát. Természetesen a fekete-fehér rajzokból nincs hiány, az én szívem azonban mégis azokhoz a színes rajzokhoz vonzódik.

Érdekesség az első részhez képest, hogy több mellékszereplő is főszerepet kap, jobban megismerhetjük Julest, Delila barátnőjét, valamit Edgar is sokkal többet kerül a pódiumra, ezúttal az ő szemszögéből is sokat olvashatunk majd. Személy szerint ez a befejezés nekem sokkal jobban tetszik, mint az első, valahogy minden és mindenki a helyére kerül, megleli a boldogságot, ráadásul ott és azzal, akivel nem is gondolnánk. Nem kevés meglepetést tartogat a könyv; nem várt fordulatok pezsdítik fel az egyébként is sziporkázó „mesét”, ide-oda ugrálunk a világok között és mi magunk is keressük a tökéletes megoldást, amit természetesen csak maga az író találhat meg. :)

Bátran ajánlom gyerekeknek, felnőtteknek, szülőknek és nagyszülőknek. A mesék kedvelőinek vagy azoknak, akik már nem hisznek a mesékben. Lányoknak, szerelmeseknek, azoknak, akik menekülnének kicsit a való világból. Azoknak, akik voltak már szerelmesek könyvszereplőkbe, vagy gyakran kívánták már, bárcsak életre kélne az egyik főszereplő. Azoknak, akiknek tetszett az első rész, és nem tudják elengedni a szereplőket, vagy kíváncsiak a folytatásra.
 

Pontozás:
Egyedi besorolásom:  7. Number ONE (Imádtam!)
Történet: 10/10
Karakterek: 10/10
Borító: 10/10 – Az elsőhöz képest más, érthető módon valósághűbb. Én személy szerint jobban örültem volna valami mesés borítónak, és legalább annyi csodálatosan fantasztikus illusztrációnak, mint az első könyvben, mindazonáltal merek én bármi rosszat is mondani erre a fantasztikus könyvre?
Kinek ajánlom: Gyerekeknek, felnőtteknek, szülőknek és nagyszülőknek. A mesék kedvelőinek vagy azoknak, akik már nem hisznek a mesékben. Lányoknak, szerelmeseknek, azoknak, akik menekülnének kicsit a való világból. Azoknak, akik voltak már szerelmesek könyvszereplőkbe, vagy gyakran kívánták már, bárcsak életre kélne az egyik főszereplő.
+ pont: Imádtam az egész eredeti történetet!
- pont: NINCS. Ja, de, miért ért véget??? Soha ne érjen véget a történet! :)