Azt hiszem, legelőször is ki kell jelentenem őszintén, hogy Tímár Krisztina regénye, A látszat mesterei, a Tü/Körben sorozat első része az egyik legelborultabb regény, amit idén olvastam. Mondjuk, Benyák Zoltántól A nagy illúzió se volt semmi ebben a tekintetben, de ez a regény meg aztán pláne. Mindjárt mondom is, miért.

Mi ​​történne akkor, ha egyszer csak egy teljesen más világba születnénk, mint ahol addig éltünk? Mi lenne, ha már születésünk előtt mindenre emlékeznénk előző életünkből?

Lantos Fruzsina, az anyaméhben növekvő leánygyermek mindent hall, mindent ért, és ennek köszönhetően hamar ráébred, hogy nem ismeri annak a világnak a szabályait, ahová hamarosan megérkezik. 
Itt az emberek bőre szürke, vörös vagy sárga. Félnek a fehértől, és attól is, ha szembesülnek a puszta földdel. Szamarat sose láttak, viszont a vízityúknak három lába van, a hiúznak pedig majomfarka. Az országok és a városok óvónevet kapnak, hogy ne találjanak rájuk a veszedelmes Hollók. De hol ez a hely? És kik ezek az emberek? És mi lesz velünk, ha egyszer ide születünk?

Lánglélek húszéves, és mindent megkapott az élettől. Legalábbis azt hiszi. Van hadvezérhez méltó ereje, bátorsága, tudása, éles esze, és van mesebeli hőshöz illő ártatlansága. Azt is tudja, hogy a Hármastáj nem tűri meg az ártatlanokat, de aki Kiválasztott, az akár a leggonoszabb világot is képes megszelídíteni. Arra is készen áll, hogy amikor majd a sors a kiválasztottságért benyújtja a számlát, akkor fizessen. 
Csak azt nem tudja, hogy mit kell majd odaadnia.

Értékelés:

Igazából nagyon nehéz még nekem is egyértelmű véleményt mondani a könyvről, mert többször előfordult olvasása során, hogy változott a véleményem. Eleinte például kifejezetten tetszett, érdekes volt a történet, az új világ, és az írásmódra végig nem lehetett egyetlen panaszom sem, hiszen rendkívül élvezetes a stílus, gyakorlatilag nem veszed észre, hogy olvasol, de… Annak ellenére, hogy maga a történet és az írásmód érdemelne tőlem egy ötös iskolai osztályzatot, elég gyakran előfordult, hogy annyira bevitt a képzeletbeli világ susnyásába, hogy csak kapkodtam a fejem.

Én aztán szeretem a fantasyt, de néha nekem már sok volt, mennyi minden új dolgot kell erről a világról megtudnom, mert azért ennyire mélyre egyikben sem szeretnék rögtön az első kötetnél belemerülni, arról nem is beszélve, hogy a sok információ már szétrepesztette az agyamat. Túl sok volt az ismeretlen név, égtáj, évszak, világmagyarázat, néha pedig már azt sem tudtam, ki kicsoda a történetben, vagy hogy kerül ez ide. XY-ról kiderül, hogy hú de hú, miközben eddig nem is volt XY a történetben. Az események olyan váratlanul követik egymást, mintha csak hirtelen pattantak volna ki az író fejéből. Ezt muszáj voltam leírni, no meg azt is, hogy szerintem a kötet, a történet első "része" elég lett volna egy könyvre, de ez voltaképp két külön történet, és elég sok idő kellett, mire az agyam egyikről átállt a másikra, és összeraktam a történetet, hogy ki kinek a kije, kinek mi a neve (mind a húsz), ésatöbbi. Szóval engem ez mind zavart, de ha kicsit meg lenne vágva a történet, a kedvenceim közé is kerülhetett volna.

Ugyanakkor, hogy ne csak rosszat mondjak. Van pár olyan ismerősöm, aki meg pont az ilyen könyveket szereti, ahol annyira bonyolult a világfelépítés, hogy kb. külön regényt érdemelne az is, hogy megértsd, szóval a fantasy-fanatikusoknak valóban kedvencei közé kerülhet a kötet, vagy esetleg azoknak, akik elég elvetemültek és kitartóak ahhoz, hogy átrágják magukat rajta. Mert egyébként egy rendkívül összetett történet, sok-sok titokkal, kalanddal, és az pedig tetszett benne, hogy az elején megismertekkel többször is összefutunk, és valószínű, hogy a további kötetekben még átfogóbb sztorit kapunk a kezünkbe. Csak nekem kicsit sok volt így elsőre a világokkal kapcsolatos tudnivaló. Az bizonyos, hogy az írónak nem kis tehetsége van az íráshoz, az pedig valószínű, hogy a második jobban fog majd ennél sikerülni, ha már nem akar ennyi mindent a szánkba rágni. :) Kicsit el kell engedni ezt a történetet, hadd szálljon a maga szárnyán, és bízni kell abban, hogy az olvasó anélkül is megérti a lényegesebb összefüggéseket, hogy háromszor elismételnénk neki. Szeretnék több kalandot és kevesebb magyarázást, kevesebb elvont dolgot benne, és akkor biztos, hogy a második is kedvemre válik majd.

Egyébiránt az első főszereplő, a lány (nevezzük Cselezüstnek, mert neki is túl sok neve van, vagy voltaképpen egy sem) története számomra izgalmasabb volt, mint a kötet második felében Lángléleké. Ráadásul ott picivel jobban nyomon tudtam követni az eseményeket, még ha egy-egy világelemzős oldalra el is kalandoztam. Én azért picit többet elárulok a történetről. Ha jól következtettem, Cselezüst a mi világunkból (vagy ahhoz hasonlóból) született újra ebbe a másik világba, nagyjából emlékszik mindenre, és fogalma sincs, hova került. Végigkövetjük a gyerekkorát, megismerjük ezt a fura világot az agybajos szabályaival és szokásaival (meg paranoiájukkal), jó pár szereplővel többször össze is futunk különböző neveken, bajba keveredünk, megismerjük Cselezüst fura képességeit, és szurkolunk neki, hogy minden flottul menjen és rájöjjön, amúgy hogy került ide és hol is van. A kötet második felében először fogalmunk sincs, kiről van szó, teljesen összezavarodunk, és kell pár fejezet, mire összerakjuk a darabokat, hogy: aha, szóval őróla szól ez a második kötet, már értem. Eddigre már Cselezüst történetéből megtudjuk, hogy vannak különböző színű emberek, népek, mágusok, kik azok a hollók, kitől kell félni és kitől nem, mit kellene tenni a világban, és kik a gonoszok. Ha még a nagyobb összefüggéseket nem is látjuk, azt mindenképpen megtudjuk, milyen elnevezései vannak az évszakoknak, égtájaknak, és mi a jelentősége a négyes és a hármas számnak…

A kötet második fele szerintem amolyan előkészület a következő kötetre, és a kevésbé kitartókat idegesítheti, hogy sokáig nem jön rá, ki a második főszereplő (én is kaptam egy kisebb agybajt az olvasás közben, hogy most mi van, ki ez, vajon az, akire gondolok? De nem, de igen, de nem tudom). Azt megtudjuk, mit várjunk a második kötettől, meg úgy az egész történettől legalább.

Összességében ez egy rendkívül részletes és bonyolult világba csöppent fantasy, ami már-már túlságosan kidolgozott világrendszerrel rendelkezik (valószínűleg a fanatikus fantasy kedvelők legnagyobb örömére). Nehezen kibogozható, türelmet igénylő, de érdekes, érdekfeszítő történet, ahol kicsit nehezebben, mint más könyveknél, de megszeretjük Cselezüstöt és a későbbi barátait/barátját. Nincs hiány történetcsavarásban, szereplők mennyiségében, elvont gondolkodásban, különféle lényekben és helyekben.

Annak ajánlom, aki szereti a fantasyt és szeret elmerülni az apró részletek kibogozásában. Aki egy könnyed olvasmányra vágyik, szerintem annak nem lesz az esete a kötet. Mondjuk, ez egy jó alkalom arra, hogy teszteljétek, mennyire vagytok elszánt könyvmolyok. :)

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Karakterek: 8/10 – Nem rossz, csak zavart az a sok név… Egyébként kedvelhető karakterek.
Borító: 10/10 – Ez jó, egy szavam se lehet rá, bár nekem kicsit hasonlított A vétkes c. könyv borítójára. De így utólag, hogy már elolvastam a kötetet, illik a történethez teljes mértékben.
Kinek ajánlom: A fantasztikus történetek kedvelőinek és a kitartóknak.
+ pont: Cselezüst személyisége nagyon tetszett, megszerettem. Ő kap plusz pontot, és Acél és Szikla.
- pont: Amiatt túl sok volt a világról való extra információ. Nem kérek ennyit! Több kalandot, érzelmet, történést szeretnék és kevesebb elvont magyarázatot. Köszi!