Ania Ahlborn, aki a Vértestvérek című horrorisztikus könyvével már egyszer bizonyított nekünk, magyaroknak is, ezúttal az És bebújt az ördög pszicho-thrillerével borzongatja meg az olvasóit. Ez, a fülszövege alapján elsőnek talán kriminek tűnő olvasmány meglehet, nem olyan véres és brutális, mint a Vértestvérek, ugyanakkor misztikus beütése és néhol fel-felbukkanó filozofikus gondolatai révén szintén lenyűgöző alkotás.

A ​tizenkét éves Jude Brighton három napja tűnt el, és annak dacára, hogy az oregoni Deer Valley rendőrsége és lakói mindent megtesznek azért, hogy megtalálják, az emberek kezdik feladni a reményt. Tudják, hogy az első negyvennyolc óra döntő fontosságú, és miután letelik, fel kell készülni a legrosszabbra. Gyerek létére Stevie is tudja, hogy ez így van, mert imádja a nyomozós filmeket. Pontosan tudja, hogy minden egyes másodperc fontos az unokatestvére, Jude számára, aki ráadásul a legjobb barátja.

És ott van az a másik fiú, Max Larsen… Őt évekkel ezelőtt holtan találták meg az erdőben, miután különös és tisztázatlan körülmények között eltűnt. Deer Valley-ben a háziállatok is furcsán viselkednek: a kutyák és a macskák állandóan elszöknek a gazdáiktól. A kisváros lakói évek óta pusmognak ezekről a megoldatlan ügyekről és arról, hogy talán egy gyilkos ólálkodik az otthonuk környékén. A félelmük hirtelen valósággá válik, amikor Stevie, aki mindenáron ki akarja deríteni, mi történt Jude-dal, rádöbben a szörnyű igazságra.

Értékelés:

Szerintem, aki az író mindkét könyvét olvasta, az biztos, hogy innentől kezdve rajongójává válik, és előre bizalmat szavaz a többi könyvének, ugyanis nő létére egy olyan hihetetlenül hátborzongató és egyedi stílust vallhat magáénak, amit még a férfi horror írók is megirigyelhetnének. Pillanatok alatt magával ragadja az olvasót a könyv, és véres, karmos lapjaival addig nem is engedi el, míg a végére nem jár a történteknek.

Jelen estben, első körben egy kisfiú szemszögéből követhetjük végig az eseményeket, nevezetesen a kissé fura beszédű és nem teljesen komplett Steve szemszögéből. A könyv második részében viszont picit visszacsöppenünk a múltba, Max Larsen eltűnésének idejére illetve pár évvel azelőttre, ahol is csupán annyit mondhatok, hogy egy nő kerül a középpontba. A harmadik, záró részben pedig felváltva olvashatjuk a jelenbeli és múltbéli eseményeket, váltakoztatva a nézőpontokat. Egészen addig, míg el nem jutunk a második részig (azaz a könyv harmadáig), fogalmunk sincs róla, mégis milyen irányt vesz majd a történet, mire számítsunk, egyáltalán miféle-kiféle az a gyilkos, és mennyire lesz misztikus magyarázat mindenre. A könyv második harmadában viszont mindenre magyarázatot kapunk, onnantól nagyjából már találgatnunk sem kell, hogy mi ez az egész, csak érdeklődve követjük végig az eseményeket. Egy picit bántam, hogy így az író lelőtte a poént, ugyanakkor még ennek ellenére is érdekfeszítő a történet folytatása, hiszen mi magunk sem tudjuk, merre fog kanyarodni ez a történet, milyen irányt vesz majd.

Ami nagyon tetszett a könyvben, az maga a kísérteties és egyedi, hátborzongató hangulata, amelyhez foghatót ritkán olvashatok (és pontosan ezt szoktam hiányolni az egyébként krimi olvasmányokból). Eleinte Steve-vel sem volt semmi bajom, hiszen ő egy igazán szimpatikus, igazságos, kedves kisfiú, egy idő után azonban elkezdtek idegesíteni a betegsége miatti összefüggéstelen mondatok, amik kicsit rontottak az olvasás gördülékenységén. Így utólag kíváncsi vagyok, milyen lett volna enélkül elolvasni a könyvet.

Jude már egy fokkal érdekesebb karakter, több oldala van, és néha az olvasó sem képes eldönteni, hogy alapjában véve milyen személyiségű fiúról van szó. Talán ő az a tipikus bajkeverő típus, de lehet, hogy csak a körülmények alakították ilyenné, de az is lehet, hogy nagy átlagban egy teljesen hétköznapi kis tinédzser.

A karakterek eléggé kidolgozottak, van köztük szimpatikus és lehetetlenül idegesítő is. Néha ugyan lehet, hogy fejünket fogjuk Steve tehetetlensége és ügyetlenkedése miatt, ugyanakkor szerintem reális, ha belegondolunk, hogy egy mindössze tízéves srácról van szó.

Kicsit olyan érzés volt olvasni a könyvet, mintha egy vérbeli thrillerfilmet néznék, a leírásoknak és a hangulatnak köszönhetően nagyon könnyű elképzelnünk az eseményeket.

Bátran ajánlom a nem túl félősöknek, talán olyan 16-18 felett, annyira nem brutális szerintem, mint a Vértestvérek, de bőven akad benne azért gyilkolás és véres jelenet. A thrillerek kedvelőinek kihagyhatatlan. Nők és férfiak egyaránt élvezhetik.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek:  Steve beszéde néha idegesített, de egyébként egy eléggé szerethető karakter, a testvérét viszont gyakran nem tudtam megérteni.
Borító: 9/10 – Szerintem jó, de valami kísérteties alakot, sziluettet lehetett volna rá rakni.
Kinek ajánlom: A thriller, horror kedvelőinek, 16 ill. 18 év felett.
+ pont: A hangulatáért és magáért a történetért.
- pont: Steve néhol összefüggéstelen beszédéért.