Vajon milyen lesz a világunk 2646-ban, amikor a régi országok megszűntek, és új nagyhatalmak vették át a helyüket? Amikor a hőség és a sugárzás a Föld nagyobb részén elképzelhetetlen méreteket ölt? Amikor az emberiség java a föld alatt él, a másik része pedig szigorú szabályoknak próbál megfelelni? Az emberek országa c. könyv nyomokban Az emlékek őrére emlékeztet, mégis milliószor komolyabban és kidolgozottabban tárja elénk az elképzelt jövőt, ahol két fiatal és egy egész társadalom sorsát követhetjük végig.

Föld, 2646.

Kalaallit Nunaat – az Emberek Országa, a kultúra utolsó menedéke a Harmadik Háború és a klímaváltozás miatt lakhatatlanná vált bolygón.

A Heim – az iskola, ahová csak a legjobbak juthatnak be: Kalaallit Nunaat leendő vezetői, akik biztosítják az emberiség fennmaradását.

Umia – egy lány, aki a kiválasztottak között is a legtehetségesebb.

Nanouk – egy fiú, aki egy visszatérő álom miatt nem lelhet otthonra az iskola falai között.

Ez az álom előbb csak a két fiatal világát forgatja ki a sarkaiból, de később már az egész bolygó hatalmi egyensúlyát veszélyezteti. Umiának és Nanouknak döntenie kell, pedig az sem világos, hogy saját maguk alakítják-e sorsukat, vagy nagyhatalmi játszmák feláldozható szereplői csupán.

Elképzelhető-e lázadás a legigazságosabb társadalomban? Van-e értelme az összetartozásnak és a szerelemnek ott, ahol a napfény és a víz halálos veszélyt jelent még a legerősebbek számára is?

Értékelés:

Ez a könyv tipikus pozitív példája annak, mikor félünk magyar íróktól olvasni, de mégis rászánjuk magunkat, aztán a történet kamatostól meghálálja nekünk. Először csupán egy sima disztópiára számít az ember, de ez már-már egy sci-fis magabiztossággal kidolgozott világképet elénk táró mű, ami nem csak az eseményekre koncentrál, hanem igen jól és áthatóan összefoglalja a jövő alakulását, a társadalmi rendet, stb. Például minden fejezet elejénk olvashatunk egy-egy új, egyedi kifejezést ebben a furcsa nyelvjárásban, és bár a fantáziánk is sokat segít, de rengeteg mankót kapunk, hogy hézagok nélkül elképzelhessük, 2646-ban hogyan is élnek az emberek.

„Kalaallit Nunaat földjén csak a legkitartóbb rágcsálók és rovarok éltek már, és persze néhány genetikailag módosított madárfaj a közparkokban, dekorációs célból, hiszen az embertömeg nem engedhette meg magának, hogy más fajokkal osztozzon az értékes erőforrásokon: a biológiai sokszínűség helyét egy utolsó, apró részletekig kidolgozott, leegyszerűsített ökoszisztéma vette át.”

Mindebben az a legjobb, hogy mégsem érezzük agyonnyomva magunkat és nincs a nyakunkba ömlesztve a sok információ, mert az írók részletekben adagolják számunkra, pont mindig annyit, amennyit el bírunk képzelni, viselni. Az egyetlen problémát talán az idegen szavak okozzák, amelyek kiejtésébe beletörik a nyelvünk, de szerintem a hozzám hasonló szakavatott (és lusta) olvasók inkább minden ilyen szót csak lerövidítenek, azt még mondjuk, meg is lehet jegyezni. :)

Tehát ebben a könyvben a távoli jövőben járunk, ahol különböző nagyhatalmak vannak, és mindenhol más, de mégis majdnem ugyanolyan az élet. Főszereplőink Kalaallit Nunaat kivételezett polgárai, akiket kicsi korukban különleges képességeiknek hála választottak ki a leendő vezetői pozíciókra. Ebben a társadalomban A beavatott könyvhöz hasonlóan egy teszt mondja meg a fiataloknak, mi az a szerep, amelyre a legalkalmasabbak lehetnek, és egész életükben erre készítik fel őket. Ezzel szolgálják legjobban a hazájukat. A problémák akkor kezdődnek, amikor Nanoukot furcsa álmok kezdik gyötörni.

Aztán egyik pillanatról a másikra elszabadul a pokol. Olyan váratlanul történnek az események, hogy csak úgy kapkodjuk a fejünket, és olyan hihetetlen összefüggések derülnek ki, amelyeket egyáltalán nem egyszerű feldolgozni. A részletes kidolgozás már-már majdnem túlfolyik a lapokon és megfojt minket, mégsem túl sok. Szépen lassan feldereng, milyen a Föld egyéb részein az élet, és, hogy talán mégsem olyan fantasztikus Kalaallit Nunaat szabályrendszere. Vagy mégis? Ami eleinte a szereplők fiatal korának is betudhatóan csupán fekete-fehérnek látszik, később egyre több árnyalatot kap, és úgy dobjuk sutba Nunaattal együtt az idealizmusunkat. Nehéz döntések elé néznek főszereplőink, és úgy fest, kezükben az egész világ sorsa.

„Mit kezd a szabadsággal az, akinek soha nem volt benne része?”

Ami még a számlájára írható a könyvnek pozitív értelemben, és meg kell említenem, hogy a szereplőink és a főszereplőink is elég kidolgozottak, és hála az égnek csöppet sem tökéletesek. Ők is hibáznak, néha félreértenek dolgokat, vagy elragadja őket a hév, mégis talán pont ezért pont olyanok még a jövőben is, mint mi. A végére nem kevés jellemfejlődésen mennek keresztül, kicsit korosodnak, átgondolják addigi nézeteiket, és képesek az események viszonylatában máshogy dönteni, mint azt addig tőlük megszokhattuk.

Egyedül azt sajnálom, hogy képtelenség eldönteni a végén, vajon ez egyetlen kötet, vagy lesz-e még folytatása, de simán el tudom képzelni, hogy ez direkt lett így. Ki tudja, talány egy reménybeli sorozat első kötetét olvashatjuk? Bátran ajánlom az olvasását minden disztópia vagy sci-fi kedvelőnek, nem hiszem, hogy lesz olyan, aki abszolút negatív véleménnyel tud majd csak nyilatkozni a könyvről. S bár Young Adult kategória, egész biztos, hogy egy hozzám hasonló harmincas is bőven örömét leli benne. Azt azért sajnálhatjuk, hogy mivel „csak” magyar írók írták, egészen biztos nem lesz belőle film kasszasiker.

Pontozás: 
Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: 9/10 – Nagyon szerethetőek, változatosak, kidolgozottak.
Borító: 6/10 – Nem a kedvencem, szerintem nem elég nívós a könyvhöz, és a színösszeállítás is borzalmas, habár érthető. Valami misztikusabbat választottam volna vagy lázadósabbat.
+ pont: A világ kidolgozottságáért.
– pont: A kiejthetetlen nevekért, szavakért.