Három év hosszú várakozás után végre idén mintegy újévi ajándékként megkaparintatjuk a Szilánkos-tenger trilógia befejező részét, a Half a Wart! Az utóbbi hónapokban egyébként ölre menő vita folyt a könyv megjelenése és borítója körül, a molyok egymás vérét vették és hadakoztak a kiadóval, de most már fellélegezhetünk! Keményborítós kiadással és ugyanolyan méretben örvendeztet meg minket a harmadik rész.

Skara ​hercegnő országa és benne minden, amit szeretett, a szeme láttára lett vérré és hamuvá. A trónörökös nem menekített onnan mást, csak a szavait, amelyekből azonban – megfelelően használva – a kardnál is veszélyesebb fegyver válhat. Ügyesen kell forgatnia őket, legyőznie félelmeit és élesre köszörülni elméjét, ha vissza akarja szerezni örökségét.

Az agyafúrt Yarvi atya hosszú utat járt be, míg nyomorék rabszolgából a király minisztere lett. Sok szövetségest szerzett, de sok ellenséget is. Majd szemben találta magát a legnagyobb hadsereggel, amit a hátán hordott a föld, mióta az elfek háborúba indultak az istenek ellen. Az ellenséges erőket vezető ember pedig nem imád istent, csak magát a Halált.

Van, aki harcra és hősi halálra született, mint Tüske, a harcos és Raith, a fegyverhordozó, másoknak viszont a fényben lenne a helyük, mint a kovács Brandnek és a fafaragó Kollnak. De amikor Háború Anya kitárja acél szárnyait, az egész Szilánkos-tenger éjbe borul, és a sötét ellen néha csak sötétséggel lehet felvenni a harcot.

„Mint a Trónok harca egy adrenalinlöket után. Ez a regény egyetlen eszeveszett csatakiáltás.” – Daily Mail

Értékelés:

Először is, igen, látom, hogy a borító fekete, engem igazából nem idegesít, nekem mindegy, és így elolvasván a könyvet, talán még jobb is így, mintha fehér lenne, mint az első két rész. Mert őszintén szólva ez a kötet majdhogynem merőben más, mint a Half a King és a Half the World nem csak hangulatában, de a karaktereket tekintve is.

Rendben, persze, megnyugtatok mindenkit, itt is itt van Tüske Batu, Yarvi atya, Brand, Koll, Rin, Grom-gil-Gorm, Uthil király meg mindenki más, viszont egyesek karaktere annyira elképesztő változáson ment át, hogy alig ismerni rájuk. Persze, ezt már a második résznél is elmondhattuk Yarvi atya kapcsán, de ez a harmadik kötet már pláne hab a tortán ilyen tekintetben. Úgyhogy a viselkedési minták teljesen felborulnak, de, hogy legyen egy kis fénypont is a történetben, szokás szerint ismét új, szerethető főszereplőket kapunk.

Skara hercegnő, bár csak 17-18 éves, mégis hirtelen kénytelen mihamarabb felnőtt nővé érni és felelősségteljes döntéseket hozni gyakorlatilag jó tanács nélkül. Fel kell vennie a kesztyűt, hogy a két uralkodóhoz, Grom-gil-Gormhoz és Uthilhoz méltón csatlakozzon ő is a szövetségükhöz a Főkirály és Wexen nagyanya megállítása érdekében. A szemünk láttára cseperedik hát fel ez az eleinte félelmekkel teli lány, hogy aztán erőskezű uralkodóvá váljon.

A másik új karakterünk pedig Reith, aki kemény harcosként csak a háborút, vérengzést és öldöklést tartja szeme előtt, amíg meg nem tapasztalja az élet kedvesebb oldalát is.

Így tehát, ha már a régi szereplőinknek nem is tudunk tiszta szívből szurkolni, legalább újak költözhetnek helyükre a szívünkbe. Kicsit ugyan problémás megszeretni őket, mert a tendenciát figyelembe véve az olvasó végig attól tart, hogy ők is teljesen kibújnak majd a bőrükből, de szerencsére ez a jelenség az írónál csak kötetváltáskor szokott előjönni. Szóval ezúttal nyugodtan hajthatjuk álomra a fejünket. 500 oldalon át készülünk a nagy, végső küzdelemre és vívjuk meg azt, előkészítve a terepet a békére – ámbár megtanulhattuk volna már, hogy Béke Atya sosem tartós, mindig csak Háború Anya következő közbeavatkozásáig tart.

Ami nem igazán tetszett a könyvben, hogy míg egy-két köztes ütközetet részletesen leír, a végső leszámolás, találkozás főgonoszkáinkkal közel sem sikerült olyan fennköltre, hangsúlyosra, mint szerettem volna, illetve nem nagyon szentel figyelmet például a Főkirály karakterére sem. Pedig biztos vagyok benne, hogy sok olvasó kíváncsian várta már a felbukkanását és vad elképzeléseikben központi szerepet kellett volna, hogy kapjon Wexen nagyanyával együtt a harmadik kötetben, sajnos ez azonban nem így alakult. Kicsit olyan a könyv, mintha még várnánk hozzá folytatást vagy legalább kiegészítést, olyan hirtelen és faramucin ért véget. Bár ha optimistán fogjuk fel, akkor csak a való életet mutatja be: a körforgást magát. Gonoszok mindig voltak és lesznek is.

Érdekesség még egy akár „sci-finek” is mondható szál a történetben (legalábbis van, aki így értelmezi), én viszont inkább azt mondanám, hogy kapunk némi utalást a jelenlegi világunkra is - ha viszont így tekintünk a dologra, akkor máris felmerül bennem a kérdés, hogy fantasy helyett nem-e a disztópia besorolást kellett volna kapnia a könyvnek. Őszintén kíváncsi vagyok, vajon a többi olvasó mit fog erről gondolni.

Összességében tehát végre lezárult a sorozat, nagyjából úgy, ahogy arra számít az ember, nyilván, ha valaki imádta az első két részt, akkor ezt is muszáj elolvasnia, de számomra nem egészen hozta azt az elvárt hatást, amit szerettem volna.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Karakterek: 7/10 – Skarával és Raith karakterével elégedett voltam, de Yarvi atya, Rin, Koll meg kb. majdnem mindenki idegesített kicsit. Értem, hogy jellemfejlődés, de mintha kibújtak volna a bőrükből teljesen.
Borító: 9/10 – Nekem igazából nincsen vele problémám másokkal ellentétben.
+ pont: Mert végre kaptunk egy lezárást és Skara személyiségéért.
- pont: Az unalmas részekért, a néha túl sok lányos romantikáért, és mert pár karakter kábé nem is volt már önmaga.