5 Életrajz Felnőtt

No, hát tavaly decemberben kezdtem el olvasni a könyvet, ügyes-bajos teendőim miatt "kicsit" megcsúsztam vele. Tény, hogy mikor nyáron lett volna időm is olvasási válsággal küzdöttem, és ez ellen még Margaret Atwood se tehetett, de most, hogy a meseregények visszahozták az életkedvem (várom, hogy tanítsam a kicsiket), végre ezt is befejeztem.

5 Életrajz FelnőttAz ​Egyesült Államok egykori first ladyjének személyes, átütő erejű és inspiráló önéletrajza

Michelle Obama, jelentős ügyekkel fémjelzett és eredményes eddigi élete során korunk egyik ikonikus és lenyűgöző alakjává vált. Az Amerikai Egyesült Államok első afroamerikai first ladyjének nagy szerepe volt abban, hogy a Fehér Házban soha nem látott nyitottság és elfogadó közeg alakuljon ki.

Ráadásul a nők erőteljes támogatójává vált szerte a világon. A családok egészségesebb és aktívabb életének szószólójaként hatalmas változásokat köszönhetünk neki. A férje mellett állt, miközben Barack Obama az ország történetének néhány leggyötrelmesebb pillanatában helytállt elnökként. Közben megtanított nekünk egy-két tánclépést, nagyot alakított a Carpool Karaokéban, és két lányát a könyörtelen rivaldafény ellenére józan szemlélettel nevelte.

Mélyről jövő vallomásokban és magukkal ragadó történetekben bővelkedő önéletrajzi könyvében Michelle Obama bepillantást enged élete kulcsfontosságú pillanataiba – a Chicago déli részén töltött gyerekkorától vezetői pozícióba kerüléséig. Beszámol többek között arról is, hogyan sikerült egyensúlyt teremtenie karrierje és az anyaszerep között, és hogy milyen volt az élete a Fehér Házban. Kíméletlen őszinteséggel és szellemes éleslátással ír az élet minden területén megélt győzelmeiről és kudarcairól, egész történetét elénk tárja – saját szavaival és saját szemszögéből. A Becoming lapjain szeretetteljes, bölcs, de kendőzetlen szókimondásának köszönhetően egy mélyen érző, kiváló teljesítményeivel a várakozásokat folyton felülmúló nő története bontakozik ki előttünk, aki épp ezért másokat is arra ösztönöz majd, hogy azzá váljanak, akivé szeretnének.

 

Egyébként nem a könyv hibája, mert olvasmányos, érdekes is, még nekem is, aki egyébként ódzkodik a politikától és már a könyökömön jön ki. De érdekfeszítő volt egy feltörekvő, erős nő könyvét olvasni. Talán a leginkább az a rész fogott meg benne, amikor Michelle arról beszél, hogy az erős és ambíciózus nőket úgy a legkönnyebb elhallgattatni, ha rájuk égetik, hogy banya, házisárkány, dühös nő. Pedig egyáltalán nem az, csak ugyanaz a felállás máshogy néz ki egy férfitől mint egy nőtől - egyébként ő erre egy testbeszéd tanácsadóhoz fordult, és úgy oldotta meg, hogy ne legyen túl harcias a kisugárzása. Ügyes!

Szóval egyet tudtam egyébként érezni azzal, amit képvisel, ami mellett kiáll - a nők egyenjogúságáért (vagy az egészséges táplálkozásért), és igazán követendő példát állít bárki elé azzal, hogy megmutatta, mit lehet elérni a kvázi semmiből.

Érdekes volt bepillantást nyerni a Fehér Ház falai mögé, elképzelni, milyen lehet ott nyereket nevelni, labdázni a folyosón, etc. Nagyszerű volt "hallgatni", hogyan vélekedik a férjéről, hogyan látja őt és hogy támogatta őt évtizedeken át, amíg elérte, amit csak el lehet az életben azt hiszem.

Inspiráló olvasmány, ha tehetitek, ne hagjyátok ki. :)

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: Közelebb kerül hozzánk a távolból mind Michelle, mind Barack, és kicsit emberibbnek látjuk őt, hibáikkal, esendőségükkel együtt.
Borító: 10/10 – Nem látok benne hibát, nyilván azt ábrázolja, akiről a könyv szól.
+ pont: Mert bemutat egy igaz, ugyanakkor nagyon inspiráló történetet, és mert kicsit azért személyes is, ami plusz értéket ad neki.
– pont: Mert a közepe kicsit azért vontatott volt, néha túl politikai is.