A Ready Player One c. könyv méltán foglalja el a helyét a molyok között a 17. legjobb sci-fi könyv helyezettjeként, ráadásul 2018-ban Spielberg rendezésével film is készül belőle – amiről egyelőre nagyon keveset tudni. A könyvben egy olyan, 2044/45-ös technológia-disztópiás jövőbe csöppenünk, ahol az emberek a 2009-es Bruce Willis – Hasonmás c. filmjéhez hasonlóan nem a valódi testükben élik életüket. Bár míg a Hasonmásban amolyan robot testeket használnak, addig a Ready Player One-ban egy vizor és egy haptikus kesztyű segítségével egy globális játékban élik mindennapjaikat.

 

Könyvajánló 7 Felnőtt Young Adult Disztópikus Fantasy Sci-fi Kaland2044-et ​​írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.

A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.

Ernest Cline első regénye a 2011-es megjelenését követően megkapta a rangos Prometheus-díjat, és mostanra a popkulturális irodalom egyik legfontosabb kortárs művévé vált. Több millió példányban adták el, világszerte óriási rajongótábora van, és készül belőle már a nagyköltségvetésű film is: Steven Spielberg rendezésében várhatóan 2017 végén mutatják be a mozik.

Értékelés:

Nagyszerű könyv, nem véletlenül pakoltam ezt is a kedvenceim közé! Viszont inkább pénteken kezdjetek bele, lévén, hogy letehetetlen. Hajnali háromkor nekem ugyanis már eléggé bűntudatom volt, hogy még mindig ezt olvasom, és másnap pedig dolgozni kell.

(Ami kicsit zavart, de az idősebbeknek meg pont ez lehet érdekes, hogy nagyon sok a '80-as évekbeli játékokra való utalás a könyvben, személy szerint talán a ’90-es éveknek jobban örültem volna – lévén, hogy én akkor cseperedtem fel.)

Egyébiránt leginkább Dave Eggers: A kör hasonlatos ehhez azok közül a disztópiák közül, amiket most olvastam, legalábbis nagy körvonalakban. A Ready Player One lényegében egy teljesen elképzelhető jövőt vázol fel, ahol az ember, ha menekülni akar a szörnyű valóság elől (mindenki éhezik, rengeteg a hajléktalan, tönkretettük a földet), csak felveszi a vizort (fejlett, virtuális szemüveg) és a haptikus kesztyűt vagy épp haptikus ruhát, és máris elmerül egy remekül kidolgozott, több millió bolygóból álló és különféle mágikus vagy technikai (vagy épp mindkettő) tulajdonságokkal rendelkező világban.

A könyv már csak azért is letehetetlen, mert mi magunk is kezdünk kicsit a számítógép-függőség felé tartani, tehát kicsit groteszk módon ez nem csak egy fantasztikus történet, hanem talán burkolt társadalomkritika is. Már rögtön az elején belecsöppenünk egy olyan versenybe, amelyet ebben a játékvilágban, az OASIS-ban kell megvívni, s amelynek a tétje nem kevesebb, mint rengeteg vagyon és maga az OASIS birodalom. Azoknak, akik a ’80-as években voltak fiatalok és/vagy szeretik a számítógépes játékokat, kifejezetten magával ragadó könyv, hiszen egyedi megvalósítással repíti vissza olvasóit a ’80-as évekbeli mára elavult játékok korába, a modern MMO OASIS vizorán keresztül. Pörgős cselekményű történet, a disztópiák kedvelőinek kifejezetten kihagyhatatlan.

Személy szerint már nagyon váron a filmet, ami egyébként a fülszöveg szerint 2017-re (azaz idén) várható, az internetes kutakodásom során viszont a 2018-as dátummal találkoztam a film kapcsán.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 7. Number ONE
Karakterek: Teljesen hihető! Szerethetőek, nekem H. volt a kedvencem!
Borító: 8/10 Nem rossz, fogjuk rá. Nekem túl egyszerű.
Kinek ajánlom: A '80-as években felnőtt korosztálynak, a disztópiák vagy a videójátékok kedvelőinek.
+ pont: Mert nem bírtam letenni!!!
- pont: Mert néha nekem sok volt a régi játékokra való utalás.