Vajon lehet egyszerre több emberbe szerelmesnek lenni, vagy képtelenség? És mi van, ha választanunk kell? Milyen lenne, ha nem kellene választanunk? Ezzel a témakörrel foglalkozik Szurovecz Kitti A sokszívű című regényében.
Az írónőtől már olvashattuk a Hópelyhek a válladon című könyvét, ami nekem ugyan személy szerint nem nyerte el annyira a tetszésemet, így hát meg is lepődtem, hogy A sokszívű mennyire más volt ahhoz képest, nem csak a témaválasztását illetően, hiszen stílusában is fejlődött az írónő.

Annabellának ​két élete van: két lakhelye, két állása, két baráti köre és nem utolsósorban: két szerelme. Az évek során mesterien megtanulta különválasztani a világait és elrejteni kínzó lelkifurdalását, ám egy nap megtudja, hogy gyermeket vár, és onnantól minden megváltozik… 
Szeretne őszintén élni, de képtelen megtenni az első lépést. Amikor az interneten rátalál a Sokszívűek Társaságára – akik épp úgy élnek, ahogy ő, csak mindezt etikusan, az összes szerelmi partnerüket beavatva teszik –, úgy érzi, új családra lelt… Vajon képes lesz ebben a kívülről szürreálisnak tűnő világban boldogságra találni?

A poliamoria, azaz az etikus többszerelműség ma már Magyarországon is egyre nagyobb teret hódító párkapcsolati forma. 
Lehetünk-e boldogok egy párkapcsolatban, ahol többen vagyunk kettőnél? Milyen egy ilyen élet a társadalom tükrében, és miként győzik le a poliamorok a gyilkos féltékenységet?

Szurovecz Kitti hónapokon át nyomon követte több hazai poliamor pár és család életét, hogy ezekről a nem mindennapi kapcsolatokról fiktív történetbe ágyazott, ámde hiteles képet festhessen.

Értékelés:

Szerintem mindenki életében legalább egyszer eljön az a pillanat, amikor felteszi magában a kérdést, hogy lehetséges-e egyszerre több embert szerelemmel szeretni. Talán leginkább olyankor jön ez elő, amikor egy régebbi párkapcsolatról beszélünk, ami bár érzelmileg fantasztikus, de szexuálisan már nem azt a vibráló töltetet nyújtja. Ilyenkor szokott bejönni a képbe egy új, lángoló szerelem.

Sokan pedig eleve úgy gondolják, hogy lehetetlen egy emberben megtalálni mindent, amire szükségünk van, aki érzelmileg, intellektuálisan, és szexuálisan is abszolút a társunk, vagy ha mégis lehetséges, csak néhány évig tarthat ez a felemelő érzés. Vajon van ebben igazság?

Szurovecz Kitti a poliamoriáról (ún. sokszívűségről) ír, vagyis egy olyan társaság tagjaival ismertet meg minket, akik elfogadják, hogy egyszerre több embert lehet szeretni, ezért egyáltalán nem monogámok. A párok tudnak egymás szeretőiről, sőt, be is mutatják őket egymásnak, és egyesek, mint egy nagy közösség, úgy élnek együtt. Az olvasó a főszereplő Annabellával együtt ismerkedik meg ezzel a furcsa világgal és szabályaival.

Először is talán leszögezem, hogy én nem tudnék így élni, de mindennek ellenére nagyon tetszett a könyv, mert nagyon izgalmas volt ez a témaválasztás, és érdekes volt ezúttal is egy más megvilágításból látni a dolgokat és a párkapcsolatokat.

Volt viszont két dolog, csak, hogy kukacoskodjak is, ami zavart. Ezt leginkább azért említem meg, hogy a következőkben kiküszöbölhető legyen. Egyrészt engem zavart, hogy egyes párbeszédeknél Annabella már nagyon átvedlett majdhogynem egy faggatózó újságíróvá, és gyakran ki is estem a „szerepből” vagy legalábbis a könyv világából, mert úgy éreztem, a válaszok inkább nekem, az olvasónak magyaráznak és rágják a számba a dolgokat, semmint hogy az a történet része lenne. Ezért tehát sok ilyen kérdezz-felelekes részt én inkább kivágtam volna, mert ezek sokasága újra és újra „kilökött” a történetből. Másrészt pedig van egy titokzatos fenyegetőzőnk, aki furábbnál furább üzeneteket küld a főszereplőnknek. Ami rendben is van és az is csodálatos, hogy nem tudunk rájönni a kilétére, mindazonáltal ha már feltűnik egy ilyen izgalmas „krimis” jelleg a könyvben, akkor a végén ezt sokkal, de sokkal rémisztőbbé kellett volna tenni – szerintem. Igazából a mindezek mögött álló személy kilétével sem voltam elégedett, mert lehetett volna egy fordulatosabb kanyarral egy sokkal érdekesebb valaki még a múltból, de most erről többet nem mondok, ne lőjem le a poént. Tehát szerettem volna akkor, amikor mindenre fény derül jobban félni, megijedni, ennek ellenére csak érdeklődéssel olvastam azokat a sorokat. Krimis vonalon tehát még van mit fejlődni. (Persze, tudom, hogy ez nem krimi könyv, hanem inkább lélektani, de ha már van ilyen vonal benne, az legyen ütős.)

Viszont az új világba való bevezetés, az elgondolkodtató kérdések, a lélektani túra, karakterek különbözősége teljesen rendben volt, még ha kicsit soknak is éreztem a helyes pasik felvonultatását.

Muszáj azért megkérdeznem így a végére, illetve megjegyeznem és egyúttal párhuzamot vonnom, hogy ha a nagyközönség nem fogadta jól Szőcs Henriette – A hűség a kutyáknak való könyvét, akkor vajon A sokszívű hogyhogy máris ennyi olvasó kedvencévé vált? ;) Persze, az előbbi sem feltétlenül a házasságtörésről szól, sőt, a címe talán pont direkt olyan polgárpukkasztó, amilyen. Csak érdekes volt megfigyelnem, hogy mennyire más volt a fogadtatása a két könyvnek. Vajon azért, mert itt a szerelem is szóba kerül?

A kötetet egyébként bátran ajánlom a romantikusok figyelmébe is, de azok, akik nagyon prűdnek vallják magukat (ami nem baj, csak mondom), azoknak nem feltétlenül ezt a könyvet ajánlanám. Minden estre érdekes eljátszani ezzel a gondolattal is, és elemezgetni kicsit ezt a témakört: Lehet-e egyszerre több emberbe szerelmesnek lenni?

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: Nagyon sokféle, szerintem valamennyire valós személyekről mintázottak. Nincs mindenki teljesen kidolgozva, de akiknél szükséges, azoknál rendben van.
Borító: 7/10 - Nekem annyira nem tetszik, nem illik a mostani fényképes borítók korába.
Kinek ajánlom: A nyíltabbaknak, akiket érdekel ez a téma, de a romantikusok kedvelőinek is.
+ pont: Mert nagyon érdekes volt ez a témaválasztás.
- pont: Néha nagyon magyarázónak éreztem egy-két kérdezz-felelekes párbeszédet.