Lépésről lépésre.
(2018. 02. 22.)
Lépésről lépésre
ahogy a csillag megy az égen.
rókához a kis herceg,
szelídítve, szépen,
át a mindenségen.
egy pillantás, egy mosoly,
egy kósza érintés.
hiába a félelem és intés,
hálót szövöget a szívem
ellened, te szerény, te félénk,
Te komoly.
Te kedves lélek,
hívlak,
hogy szívemben honolj.
Nem tudom, mit látsz, mit érzel.
én már nem játszom.
látsz is engem vagy csak nézel?
szemedben mégis minek látszom?
akarsz-e látni mindig újra?
gondolsz-e rám, vársz-e, félsz-e?
rá akasz-e lépni a sárga útra?
énrám kicsi szíved vajon kész-e?
Tetszem vajon
vagy csak egy kósza idegen vagyok
a rengő talajon?
vagy nem mersz szólni, vársz, félsz,
férfi létedre hős csodát remélsz?
Hát, én szóltam.
Most szedd össze magad!
a pillanat csúszik, a szótlan
csend az örökkébe nem ragad.
Nézz, érints, szólj, cselekedj!
a tüskétől hiába félsz.
és bár nem egy tündérmesében élsz,
a magányos valóságban nem kell, megrekedj.
szóval várok. nézlek.
az égboltkék szemed, ha rám tekint.
a huncut félmosolyt, ha rám vetül.
nézem a drága kedvességedet.
a pecsétgyűrűt és a kedves két kezet.
nézem az eszet, a lelket, az emberségedet.
hosszú pillád árnya, ha rám vetül,
a mindenségedet.
