A Halál Mocskos melójáról már írtam nektek. Charlie Asher egyedülálló apuka megkapta a halál szerepét, és különféle lélekedényeket kellett begyűjtenie, hogy az azokban lévő halottak lelkei új testbe költözhessenek egyféle reinkarnációs módon. Közben a kislányáról kiderült, hogy ő a Nagy Halál, a Luminatus, két pokolfajzat kutya kíséri mindenhová, ráadásul nem mondhatja ki, hogy „cica”, mert ezzel az ártatlan szóval képes gyilkolni. A probléma már csak az, hogy Charlie egy Frankeinstenes módra összerakott mókustestbe került, amikor az első kötetben szembeszállt a hollós banyákkal. Christopher Moore Nagy Kaszás sorozatának második része, a Lestrapált lelkek a Könyvfesztiválra lepte meg olvasóit.

Ha ​a halál el nem választ… 
…akkor majd valami más. 

Nagyon különös dolog történik San Franciscóban: a holtak lelkei titokzatos módon eltűnnek. Valaki vagy valami ellopja őket, és senki nem tudja az okát. Csak annyi sejthető, hogy mindennek egy narancssárga hídhoz van köze.

Charlie Asher halálkereskedő ugyanolyan értetlenül áll a probléma előtt, mint mindenki más. Néha pedig értetlenül fekszik. Mert a probléma annyira fogós, hogy konkrétan kifekteti. Nem is szólva arról a társadalmi léptékben kisebb, ám számára legalább olyan súlyos problémáról, hogy éppen egy harminc centis mókusember testében várja, hogy buddhista szerzetes barátnője új és lehetőleg élhetőbb testet találjon neki.

Hogy a dolog – de remélhetőleg nem az élet – végére járjanak, szedett-vedett banda verődik össze. Itt van Menta Friss kétméteres halálkereskedő, Alphonse Rivera nyomozóból lett antikvárius, valamint San Francisco hajléktalan császára a két kutyájával. Más már nem is hiányzik, mint hogy Charlie kislánya, Sophie visszakapja a halál feletti hatalmát, az őt védelmező két ördögi véreb pedig visszatérjen hozzá. Az nem kérdés, hogy a pokol előbb-utóbb elszabadul. De ki fogja megállítani?

Christopher Moore legújabb regénye a Mocskos meló szellemes és pokoli, vicces és vérlázító, szívhez és könnycsatornához szóló folytatása.

Értékelés:

Nem mondanám spoilernek a bevezetőmet, hiszen az első részt összegeztem, és legalább sokat elárul annak hangulatáról és stílusáról. A második kötet sem különbözik ettől. Aki azt gondolná, hogy ebben majd szépen minden kibontakozik, magyarázatot nyer, hát, lehet, hogy van némi igaza, de valójában ismét egy morbid és bolond humorral fűszerezett kötetet kapunk. Igaz, hogy végre kapunk egy szép lezárást, és sok probléma megoldódik, de én valamiért úgy éreztem, hogy még mindig maradtak nyitott kérdések. Persze, ennek a könyvnek nem is az a célja, hogy egy teljesen komplexen felépített fantasy világba kalauzoljon el bennünket, sokkal inkább csak szórakoztat és kikapcsol.

Charlie egy mókustestben sínylődik, míg Riverára hárul a feladat, hogy összegyűjtse az edényeket. Csakhogy a legutóbbi banyákkal való összecsapás során sok edénygyűjtő életét vesztette. A kérdés, hogy lépett-e valaki a helyükre, vagy lehetséges, hogy az eltelt hónapok alatt sok száz vagy ezer lélek nem került begyűjtésre? És hogyan kellene Charlie-nak új testet találni? Ismét visszatér Menta Friss, és legnagyobb meglepetésünkre ezúttal egy hasonlóan érdekes nevet viselő karakter is felbukkan a könyvben.

Fordulatos a történetvezetés, és a végére sok minden magyarázatot nyer vagy megoldódik, ámbár számomra már akadtak benne olyan részek, amelyek túlságosan elrugaszkodottak az én hétköznapi gondolkodásomnak (sosem gondoltam volna, hogy egyszer ezt mondom.) Ami megint kiverte nálam a biztosítékot, az a mókuslények… Főleg Charlie teste, amely, hát hogy is mondjam… érdekes testi adottságokkal rendelkezik alsótájon. Számomra szomorú, hogy emiatt csak 18 éven felülieknek tudom ajánlani a regényt, pedig így van. Az író az én ízlésemnek kicsit túl sok 18+-os humort rakott bele a mókustest micsodájával kapcsolatban, pedig egyébként enélkül nem lenne annyira morbid a történet. Erre szerintem semmi szükség nem volt, és nagyon idegesített olvasás közben – pedig nem vagyok prűd. Ha már itt tartunk, ismét berakok ide nektek képet arról, hogy az író hogy képzelte el ezeket a mókuslényeket, ugyanis az első rész utószójában található erről egy link:

Ezt leszámítva egyébként tetszett a sztori, igaz, Sophie kezd felnőni és már nem annyira aranyos, Lily humorát azonban nagyon bírtam, és a két új szereplő is elég eredetire sikeredett. Azt hiszem, aki olvasta az első részt, annak nem lesz meglepetés ez a morbid stílus, így hát nyilván azoknak tudom ajánlani ennek elolvasását. A kettő egymás nélkül nem állja meg a helyét, így azok, akik ezt az ajánlómat olvassák, előbb az első kötettel kezdjék. Megjegyzem, az első rész nekem kicsit jobban tetszett, mint a második. ;)

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó
Karakterek: Az előző részben Sophie tetszett a legjobban. Most nem is tudom, talán Mike, bár Sophie még mindig aranyos. Bár, ha jobban belegondolok, nagyon bírtam Lily stílusát, úgyhogy ezúttal inkább rá szavazok – magamra emlékeztet.
Borító: Hát, az mindent visz! Nagyon szép, találó!
Kinek ajánlom: Azoknak, akik olvasták az első részt. Amúgy a bolond humor kedvelőinek. 18 éven felülieknek.
+ pont: Több mindenre magyarázatot kapunk, mint az elsőben.
- pont: Néhol nem éreztem annyira kidolgozottnak. És még mindig kiborulok a mókuslényektől.