„Ha valaki idegenben próbál szerencsét, nagyon fel kell vérteznie magát. Muszáj türelmesnek és szorgalmasnak lennie, és kitartania, akkor is, amikor már üvölteni tudna, mert senki nem értékeli. Mindig látni kell a célt, ismerni a saját értékeinket, büszkén felszegni a fejünket és menni tovább. (Elesni, felállni, koronát megigazítani, továbbmenni!)”

Nem tudom, hányszor adhatok még köszönetet az Athenaeumnak, amiért most is egy ilyen gyönyörűséget tudhatok a magaménak. Igazán érdemes figyelni rájuk, mert az idén kiadott magyar köteteik minőséget képviselnek, és végre összetehetem a két kezemet, hangoztathatom mindenkinek, hogy igen, vannak nagyon tehetséges kortárs magyar írók, és kapásból egy csomó példát fel tudok sorolni. Közéjük sorolom most már Makai Ritát, aki ráadásul ezzel a kötetével a kedvenceim közé került. Egy új favorit könyvet jelenthetek be nektek, amely nem csak a külföldön, nevezetesen Párizsban való boldogulásról szól (részletesen ecseteli a nyelvi problémákat, munkakereséssel kapcsolatos nehézségeket), hanem többek között egy arab férfival, Lotfival való kapcsolatáról is olyan őszintén beszél, hogy úgy éreztem, mintha egy régi barátommal beszélgetnék a könyv olvasásakor.

Lássuk a fülszöveget, aztán belemegyek a részletes értékelésbe is:

Volt egyszer egy lány, aki a karrierjét, a családját, a barátait és a teljes addigi életét hátrahagyva úgy döntött, hogy belevág a nagy kalandba és Párizsba költözik, mert ott várt rá a szerelem.
Egy lány, aki kezdetleges nyelvtudással (ami nagyjából arra volt elég, hogy rendeljen egy italt, és még azt sem értették a kiejtése miatt) összepakolt és repülőre szállt.
Egy lány, aki ahelyett, hogy „munkanélküli vagyok” (je suis au chômage), olykor azt találta mondani, hogy „fűtés vagyok” (je suis un chauffage).
Egy lány, aki sokszor sírta magát álomba, mert minden önbecsülését elvesztette, és úgy érezte, nem tud majd boldogulni, hiányzott neki a család és a barátok támogatása, egy ölelés, egy jó (magyar) szó.
De ez a lány nem adta fel, tanult és küzdött, mert volt valami, ami minden pillanatban erőt adott neki: egy kedves arc, egy meleg barna szempár, és a hit, hogy a szerelemnek semmi sem szabhat határt.
Ez a történet két különleges emberről szól, és arról, hogy ha kinyitjuk a szívünket a világ felé és elhisszük, hogy kivételesek vagyunk, akkor mindent megváltoztathatunk. Különösen a szerelem városában.

Értékelés:

Szívből remélem, hogy ezt a könyvet minél többen olvassák majd, és teljes erőbedobással fogom mindenkinek ajánlani, olyannyira megtetszett, hogy a Number One, legeslegkedvencebb könyvem is megingott a dobogón miatta. :)

Rita annyira hihetetlenül gördülékenyen ír, hogy már az első mondatoknál jómagam is ott találtam magam mellette, és úgy éreztem a könyv letételekor, mintha egy barátot veszítenék el. Kérlek, Rita, írj még nekünk, mert nagyon kíváncsi vagyok az életed további alakulására! Egyedisége a könyvnek ugyanis abban rejlik, hogy Rita a saját életének pár évét öntötte regénybe a kiadó felkérésére, elmesélve nekünk, hogyan és miért költözött ki Párizsba, milyen érzés volt neki otthagyni a családját, aztán hogyan küzdött a nyelvi nehézségekkel, a nyelvtörő francia nyelv tanulásával. Milyen volt, amikor hosszú ideig semmilyen állást nem talált a nyelvtudása miatt, ha meg mégis, akkor egyik sem volt igazán testhez álló számára. Mélyen csodálom azt a pozitív energiát, hozzáállást, kitartást, keménységet, amellyel szembeszállt a problémákkal és a lehetetlennel, és „csak azért sem” hagyta, hogy eltántorítsák a terveitől.

„Ha az ember külföldre kerül, akkor tagadhatatlanul elveszíti a biztos pontokat az életében, amelyekhez ez idáig mérte magát; az embereket és a környezetet, amire támaszkodott, elveszíti a biztonságot adó komfortzónát, a burkot, amely előtte védelmezően körülvette… Elveszíti önmagát, hogy aztán idővel apró legókockaként lassan újjáépülhessen. Nehéz folyamat és nincs külső segítség, ebben csak magunkra számíthatunk.”

Köszönöm neki, amiért szintén nem egy habos-babos, minden tökéletes művet kaptam, mert elmeséli nekünk az külföldi élet árnyoldalait is, a sírógörcsöket és a párkapcsolati nehézségeit is, nem csak annak rózsaszín voltát. Rita ugyanis azért költözött Párizsba, mert megismerkedett egy arab férfival, Loftival. Nekem alapvetően nincsenek előítéleteim, tisztában vagyok azonban azzal, hogy sokaknak van, és sokan általánosítanak, félnek az arab kultúrától, a vallásuktól, főleg most, a migráns helyzet miatt.

Nagyon érdekes volt Rita szemével látni ezt a férfit, akit egyrészt kötnek a vallási kultúrák, ugyanakkor mégsem láttam őt nagyon másnak, mint egy átlagos magyar férfit. Valljuk be, a mi fiaink is éppen annyira elvárják, hogy a nők kiszolgálják őket, süssenek-főzzenek, míg ők a meccset nézik, meg sörözni járnak, nem éreztem sok különbséget. Köszönöm, hogy megfogalmazta helyettem is, mit szeretne egy nő egy kapcsolattól. Eleinte azért kicsit tartottam tőle, merre fog tartani a történet, de tiszta szívemből szurkoltam Ritának, hogy minden döntése helyesnek bizonyuljon, és néhány résznél még az én szemem is könnybe lábadt, mikor az övé is. Olyan csodálatosan leírta nekünk Tunéziát, az ottani embereket, Lotfi családját, a gyerekeket, a tájat, hogy úgy éreztem, én is ott vagyok vele, és majdnem elsírtam magam, amikor a búcsú pillanata is elérkezett. Azért végig voltak kétségeim a történet végét illetően, bár voltaképpen az élet írta történetek, ahogy azt ő is mondja, sosem érnek véget.

Kérlek, Rita, ne hagyd abba az írást, nagy rajongód leszek, és az összes könyved a polcomon lesz. :) Nagyszerű történet, amely elkalandoztat különböző országokba, megismerünk különböző kultúrákat, népeket, és Rita olyan igazságokat is megfogalmaz, amelyekre én már régóta szomjazom. Néhány kedvencem tetszési sorrendben:

„Egy kapcsolat sosem lehet tökéletes (nem is szabadna talán erre megszállottan törekedni, mert az egónak mindig más lesz a tökéletes, mindig többet akar), de teljes lehet, és annak is kell lennie. A boldogságot meg lehet találni minden pillanatban. Bárhol és bármikor, bármilyen körülmények között, mert a szenvedés csak egy gondolat, amit mi teremtünk magunknak.”

„Ha szenvedünk, azon csak mi tudunk változtatni, az nem mások felelőssége, hiszen a külvilág történései csapódnak le a mi belső világunkban, és egyedül mi tudunk változtatni azon, hogy ez hogyan megy végbe. 
Mindig magunkba kell nézni, hogy miért tud egy másik ember ennyire megbántani minket, mi az, ami ekkora fájdalmat tud okozni. Ez mind rajtunk múlik. Senki nem fog boldoggá tenni minket, ha mi nem tudjuk boldoggá tenni magunkat. Kinek kell dolgoznia ezen elsősorban? Hát nekem. Mert ha a másikra ujjal mutogatok, attól én nem leszek jobb ember, és az életem sem fog előremozdulni tőle.”

„Légy te a változás, amit a világban látni akarsz. Előlegezd meg a jót, és megtörténik. Meglátjátok, működik.”

Köszönöm ezt az élményt, amiért együtt könnyezhettem és örülhettem veled, amiért megmagyaráztál nekem olyan dolgokat az élettel vagy a párkapcsolatokkal kapcsolatban, amiket hiába kérdeztem mástól. Amiért némelyik résznél annyira röhögtem, hogy rögtön ki is írtam az idézeteket, és az összes barátomnak belinkeltem, íme, néhány:

„A franciák köztudottan imádnak angolul beszélni, még akkor is, ha nem tudnak, és a kiejtésük észveszejtő. A with helyett rendszeresen wizzt mondanak. A teszteléseknél a tanár, Edouard lelkesen magyarázott, levezette, hogy ha ez a felvetés (if), akkor zen. Én jó diák módjára le is írtam a papírra. Zen. 
Néztem, néztem, nem értettem. Mi ez, valami feng shui óra? Olivier odanézett, mit írok és elkezdett nevetni. Az nem zen, te, hanem then (akkor). Ó, bakker! Kész vagyok. Franciául nem tudok, angolul meg, amit értenék, azt is francia akcentussal mondják.”

„Értelmezési félreértések terén nemcsak szavakban, hanem egész mondatokban is bajnok voltam. Szerettem volna a gyerekszeretetemet marketingelni, és közöltem, hogy J'aime bien les enfants (szeretem a gyerekeket), ami náluk kb. annyit tesz, hogy tök pedofil vagyok. Úgyhogy mondták, hogy mindez nagyon szép, de inkább kerüljem ezt a mondatot. Remek. Jó, ha börtönbe nem kerülök miatta. 
A másik ilyen volt, amikor ki akartam fejezni az örömömet, hogy meghívtak az interjúra. Mondtam is nagy lelkesedéssel, hogy Je suits très éscitée d'être ici, azaz, hogy nagyon fel vagyok izgulva, hogy itt lehetek. (Izgatottat akartam volna mondani…) Tízpontos, főleg, ha férfi az interjúztató.”

Remélem, sok ilyen könyvet olvashatok még mostanában. Összetett, komplett, megható, a kezedhez nő, én konkrétan egyik este félháromig olvastam, és minden más tevékenységet elhárítottam, mert annyira szerettem volna megtudni, mi lesz Ritával, kap-e végül állást, mit gondol erről vagy arról. Nagyszerű lehetőség azoknak, akik külföldre készülnek költözni, vagy azoknak, akik szeretik a romantikus történeteket, vagy az igazakat, vagy a szépirodalom kedvelőinek. Bármely korosztálynak. Sokszor szoktam pozitívan nyilatkozni könyvekről, de már nagyon régóta nem ragadott ennyire magával könyv, és külön öröm számomra, hogy mindezt egy magyar lány írta. Nagyon irigylem az írót, amiért ilyen élményeket élhetett meg, de hálás vagyok, amiért ezt megosztotta velünk. :)

Részletek a könyv megjelenésével és születésével kapcsolatban Ritától:

"Mielőtt kiköltöztem Párizsba, vettem egy teljesen üres, aranydíszítésű könyvet, hogy egyszer majd abban írom meg Életem történetét. Azt mondják, az álmok akkor teljesülnek, ha szívből kívánjuk őket, elhisszük, hogy megérdemeljük, és helyet is csinálunk nekik az életünkben, ezzel egyszersmind megelőlegezzük őket. Én megvettem ezt az üres könyvet, és azt gondoltam, egyszer majd meg fogom írni, vagy legalábbis elkezdem, ha több szabadidőm lesz a költözés után. Így hát kihoztam magammal, de el is felejtkeztem róla, betettem egy polcra. A gondolat azért mindig ott motoszkált a fejemben, így mikor Lotfival elutaztunk, a vonaton egy kockás lapra vetettem az első gondolataimat a történettel kapcsolatban, a könyv vázlatát. A lapokat pedig ismét betettem a polcra, és elfeledkeztem róluk.
Mikor történt velem valami, sokszor megosztottam a közösségi oldalon, és sokan biztattak, hogy folytassam, mert ebből könyvet kellene írni. A gondolatok és jókívánságok végül önbeteljesítő erővel bírtak. Nemrégiben megkeresett egy kiadó, hogy a facebook-on közölt írásaim alapján felkérnének egy könyv megírására. Arról, hogy hogyan boldogultam külföldön magyarként, hogyan tudtam idekint beilleszkedni, és hogyan kerekedtem felül a kulturális különbségeken a Lotfival való párkapcsolatomban. Sosem hittem volna, hogy tényleg megvalósul ez az álmom, és végtelenül hálás vagyok a sorsnak, és mindazoknak, akik a segítségemre voltak ebben bármilyen formában. Az élet egy áldás, bármilyen küzdelmeket, kihívásokat is tartogat. Néha öröm, gyakran fájdalom, de soha nem tudhatjuk, hogy egy-egy történés hova vezérel minket. Semmi sem történik véletlenül. Ölelés, Rita"

Mit tudok ajánlani a könyv olvasása közben? Ezt a lejátszási listát, segít ráhangolódni. :)

ui.: Rita, A Sofie világa könyv rám is nagy hatást gyakorolt régen.

Pontozás:

Egyedi besorolásom:  7. Number ONE (Örök favorit!!!)
Történet: 10/10
Karakterek: 10/10
Borító: 10/10 – Tökéletes!!! És kemény borítós :).
Kinek ajánlom:  Kivétel nélkül mind olvassátok el! Punktum:).
+ pont: A kendőzetlen őszinteségért, és mert annyira lendületes, hogy nem bírtam letenni.
- pont: ??? Nincs.

Ha minden jól megy, hamarosan egy interjút is posztolok nektek Ritától, amelyben kifaggatom kicsit a könyv megjelenésének körülményeiről, tanácsairól a külföldre költöző magyarok vagy a nők számára, akik nem kapnak elég elismerést vagy segítséget a párjaiktól. :) Kövessetek a Facebookon, hogy semmiről se maradjatok le!