Elég sokan döntenek manapság a kivándorlás mellett. A Menjek/Maradjak című Erasmus EuroMedia-díjas dokumentumfilm-sorozat, amely ezzel a kérdéssel foglalkozván több, külföldre költözött magyart keresett meg, negyedik része - a korábbi, londoni, New York-i és hollandiai részek után – már hazaköltözött magyarokat állít a középpontba. Ennek a dokumentumfilmnek egyik szereplője Donáth Mirjam is, aki a Mások álma című könyvében is megírta történetét.

„A legnagyobb veszedelemben is mindig lesznek fák, amelyeket nem lehet átültetni. Én ilyen fáktól származom.”
Donáth Mirjamot felvették New York legjobb egyetemére, azután évekig a legnagyobb nemzetközi hírügynökségnél dolgozott a Times Square-en, egy felhőkarcoló 19. emeletén. De nem volt boldog. Hét év után hazajött, és megírta félmillió kivándorló honfitársunk lélekölő vívódásait. Önmagával is kegyetlenül őszinte könyvében találkozunk borsodi illegális bevándorlóval és zalai gazdasági migránssal, álmaink városában jönnek-mennek az oroszok, a brazilok és a magyarok. Csak azt nem tudjuk eldönteni, kinek tanulságosabb ez a könyörtelen szembenézés az amerikai álommal, az emigrációs léttel és a hazaszeretettel: azoknak, akik már elmentek, vagy nekünk, akik még itt vagyunk.
Cseke Eszter és S. Takács András
az On The Spot alkotói

Értékelés:

Ez a könyv a moly címkék alapján egy memoár, és, hogy kicsit jobban megértsük a formáját, jellegét, nézzük meg, mit is jelent ez pontosan:

„A memoár (magyarul emlékirat), egy prózai, epikus műfaj; közzétett önéletrajz.
Az emlékiratszerző önmagáról és az általa átélt társadalmi eseményekről, emberi kapcsolatairól, más ismert személyek tetteiről, hozzájuk fűződő cselekedeteiről, és azok általa ismert cselekedeteiről, az ezekhez kapcsolódó saját álláspontjáról számol be. A memoáríró vállalja saját szubjektív szemléletét.”

Ez a könyv tehát nem egy regényesített visszaemlékezés, mint amire eredetileg számítottam (már megint címkeolvasás nélkül), hanem pontosan az, amit a fogalom maga takar. Ez ugyan okozott egy kis csalódást, mert például a kiadó Magyarok külföldön sorozatának második része, Makai Ritától a Határtalan szerelem Párizsban pont azzal varázsolt el (többek között), hogy nagyszerű regényként építette fel az egész történetet, amit emiatt nem lehetett letenni. Ezt a könyvet azzal ellentétben sokkal szárazabbnak éreztem, de persze én a regényekhez vagyok szokva.

(Hozzátenném zárójelben, hogy elég nehéz egy olyan író könyvéről nívós ajánlót írni, aki maga a Columbián tanult és híres újságíró, de felveszem a kesztyűt.)

Szokásomhoz híven, az elején szeretném leszögezni azt, ami nem tetszett a könyvben, hogy aztán kielemezhessem a tartalmas és tanulságos részeket is:

Tehát az már rögtön az első pár oldalnál szembeötlő, hogy Mirjam történetének megfogalmazása igen választékos, bár engem néha zavartak az ötsoros mondatok, és az a sok kitérő, ami egy-egy gondolatmenetet megszakít. Bár a stílusa első osztályú, a folyamatos kilengések egy-egy történet esetén nagyon zavartak a koncentrálásban, valamint sokkal jobban a szívemhez nőtt volna a könyv, ha szebben építi fel a saját történetívét, kicsapongások nélkül. Valószínűleg a közlési kényszer miatt, hogy mindent elmondjon, tudtunkra adjon, kicsit mindenbe belekap, de semmibe se igazán, így se a történet, se a karakter nem tud annyira hozzánk nőni, hanem inkább végig csak objektíven követjük, kísérjük végig az eseményeket.

Viszont mindezek ellenére is ez egy kellemes szépirodalmi olvasmány, tartalmas mondanivalóval, hasznos információkkal és elgondolkodtatásra késztetéssel – ez teszi többek között értékessé. Kicsit beleláthatunk nem csak Mirjam, de más kivándorlók fejébe is, körüljárjuk a kérdést, hogy miért is hagyja el valaki Magyarországot (avagy miért is költözik haza), van-e köze a pénznek a kudarchoz, s egyáltalán mit is jelent a kudarc emigráció esetén. Vajon azt, ha valakinek „nem jön össze”, és hazaköltözik? Vagy azért költözik haza, mert hiányzik a családja? Vagy az a „kudarc”, ha külföldön kevesebbet ér el, mint amit idehaza elérhetne? Ha feladja diplomás munkáját mosogatásért? Valószínűleg mindenkinek más erről az elképzelése, néhány verziót azonban ebből a könyvből is megismerhetünk. Ezen kívül kicsit beleláthatunk az amerikai életvitelbe vagy életstílusba, felfogásba, világba. Amit nagyon értékeltem a könyvben, hogy nem próbálta meg irányítani az olvasó véleményét, nem foglalt állást egyik oldal mellett sem vérmesen (menni vagy maradni), óvatosan körültapogatja a problémát, nem pedig lenyeleti velünk. Az író többek között beszél arról, milyen kulturális különbségek vannak a két ország között, hogyan állnak az amerikaiak a munkához, a hatalomhoz, az egzisztenciális törekvéshez, s ezzel szemben például a gyerekneveléshez, de említhetném akár a közbiztonságot és a társadalombiztosítást is. Egyedi történetek összességéből rajzolódik ki előttünk egy kép Amerikáról, s mivel egy-két „mellékszereplő” hátterét is megtudhatjuk, nem csak a diplomás és egyébként szakmájában sikeres Mirjam oldaláról.

Érdekes volt megismerni azokat az ellenérzéseket, amelyeket idézőjeles főhősnőnk próbál egyre-másra elnyomni vagy legalább megmagyarázni magában, s több, rendkívül igaz gondolatra is rábukkantam eközben. Például, hogy általában azok nem boldogok igazán külföldön, akik nagyon kötődnek a családjukhoz, mert hiányoznak nekik. (Én mondjuk még ezt így publikus-négyszemközt kiegészíteném azzal, hogy aki az életében mindennel mindig elégedetlen, az nem csak itthon lesz az – de ezt már csak mellékesen jegyezném meg, és természetesen nem is erre a történetre vonatkozóan, csak úgy elgondolkodva a mondottakon, ez is megfogalmazódott bennem).

Talán a leginkább az apró részek tetszettek a könyvben, mint a mindenkit foglalkoztató kérdés, hogy miért nincs az amerikai háztartásokban mosógép, vagy, hogy milyen érzés a hatodikról állandóan lehordani a szennyest. De miért egyedi még ez a könyv? Mert nem kerülgeti a számokat, nem beszél mellé. Megtudjuk, mennyibe kerül ott egy egyetemi oktatás, a társadalombiztosítás, vagy egy kanapényi hely, jobb esetben egy szoba vagy egy lakás, ahol álomra hajthatjuk a fejünket. Hogy milyen körülmények között élnek a nagy New York-iak, mennyire nehéz ott letelepedni, lehetséges-e mély barátságokat kötni, milyen szigorú és (számomra) értelmetlen szabályokat kénytelenek betartani az albérlők, és, hogy mi is az az al-albérlő.

De nem is szaporítanám tovább a szót. Azt tudom javasolni, hogy aki gondolkodott már valaha a külföldre költözésen, esetleg érdeklődik Amerika vagy nevezetesen New York iránt, vagy csak szereti a memoárokat, az olvassa el a könyvet. És, ha még nem tudjátok eldönteni, nektek való-e, javaslom a fentebb említett dokumentumfilm-sorozat valamely részének megnézését.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Karakterek: 7/10 – Annyira nem ismerhetjük meg őket, csak hébe-hóba tűnnek fel a könyvben, és a főszereplőhöz se kerülünk úgy igazán közel. Többnyire objektív szemlélők maradunk.
Borító: 6/10 – Nem igazán nyerte el a tetszésemet, egy New York-i (utánanéztem, ezt így kell írni elvileg) városkép jobban mutatott volna rajta.
Kinek ajánlom: A memoárok kedvelőinek, a külföldi életmód iránt érdeklődőknek, akik kicsit unják már a regényeket, és valami őszintébbre, velősebbre és igazabbra vágynak. Valami kézzelfoghatóra.
+ pont: Mert sok olyan dolgot megtudni belőle, ami érdekli az olvasót, akár az amerikai életmódról, felfogásról, problémákról, különbözőségekről, stb. Őszinte hangot üt meg a könyv és nem idealizál, de nem is negatív hangvételű.
- pont: Talán jobban értékeltem volna a kötetet regényesített formában, kevesebb mellékszál és el-elkalandozó gondolatmenet nélkül, szépen ívelve az eseményeket.