„Mi lett volna, ha…” – Ez az a kérdés, amelyen mindenki szeret időnként elgondolkodni. Ben H. Winters - akit Az utolsó nyomozó sorozatáról már ismerhetünk – legújabb könyve, a Földalatti Légitársaság egy olyan alternatív jelent tár elénk Amerikáról, ahol nem történt meg a polgárháború, és négy államban még mindig legális a rabszolgatartás. Könyve, amely többek között olyan fontos kérdéseket is feszeget, mint a rabszolgatartás vagy a rasszizmus, több hétig volt fent a New York Times bestseller listáján.

Egy ​Victor nevű fekete férfi ördögi paktumot köt a szövetségi bűnügyi szervekkel, és az Egyesült Államok Marsall Szolgálatának keretében fejvadászként dolgozik. Rengeteg munkája van, az ő Amerikájában ugyanis a polgárháború sosem történt meg, és a rabszolgatartás négy államban – a Kemény Négyekben – mindmáig legális.

Victor régóta érzi, hogy helytelen, amit tesz, és valami nincs rendben az egész országgal, de a szabadságát semmiért nem adná fel. Annak ellenére sem, hogy amikor Indianapolisba érkezik elvégezni a legújabb megbízását, már az eligazítás után tudja, hogy valami nagyon nem stimmel.

Victor beépül a magát Földalatti Légitársaságnak nevező rabszolgafelszabadító mozgalom helyi sejtjébe, hogy elkapja a szökevényt, akinek a nyomát templomok hátsó szobáin keresztül, üres parkolókon át lehangolt hotelszobákig és orvosi rendelőkig követi, hogy végül a Kemény Négyek szívébe hatolva felfedezze: a célpontja olyan dolog birtokába jutott, ami az egész ország jövőjét megváltoztathatja.

Ben H. Winters Az utolsó nyomozó című többszörös díjnyertes trilógiája (Gyilkosság világvége előtt, Végső ígéretek, Az igazság határán) után egy szépirodalmi nyelvezettel megírt, heves vitákat generáló regénnyel folytatja életművét, középpontban egy olyan Amerikával, amely elsőre nagyon szürreálisnak tűnhet, de sokkal valóságosabb, mint hinni szeretnénk. A Földalatti Légitársaság a megjelenését követően egyből New York Times bestseller lett, és számos meghatározó magazin és online portál év végi toplistájára felkerült.

Értékelés:

Rendkívül eredeti, egyedi ennek a disztópiának a témája, hiszen voltaképpen nem is a jövőről, hanem egy alternatív jelenről szól, eljátszadozva egy gondolattal, amely a történelmet tanulmányozva sok ember fejében megfordult már; mi lett volna, ha…

Már magyar vonatkozásban is rengeteg ilyen elképzelés megszületik az ember fejében (Trianon, világháborúk, István király vs. Koppány, stb.), Winters által pedig az amerikai polgárháború meg nem történt jelenébe nyerhetünk bepillantást. Képzeljünk el egy olyan 21. századi Amerikát, ahol négy államban még mindig tartanak rabszolgákat, és bár elvileg létezik egy ún. „Földalatti Légitársaság” nevű valamiféle ellenforradalmi hadsereg, vagy legalábbis titkos szervezet, erről senki sem lehet bizonyosan meggyőződve.

Főszereplőnk, rengeteg-neve-van Viktor rabszolga fejvadászként dolgozik, ami annyit tesz, hogy az elszökött feketéket kutatja fel és adja a Marsall Szolgálat kezére. Noha ezt nem egészen önszántából teszi, azért annyira nem eszi a bűntudat, és talán éppen ezért az olvasóhoz sem kerül annyira közel, hogy szurkoljunk vagy izguljunk érte. Ehelyett inkább egy objektív nézőpontból követjük az eseményeket, még ha erkölcsi indíttatásból nyilván a rabszolgaellenes oldalon állunk is. A gond csak az, hogy Viktor személyisége inkább egy robotéra hasonlít, mindig ahhoz az oldalhoz húz, ami neki jó, így nem tudjuk magunkénak vallani a nem létező elveit.

Mindent egybevetve emiatt és a könyv szövegének stílusa miatt is a regény inkább a szépirodalmi kategóriába sorolható – ami persze nem von le az értékéből, sőt -, mint a szórakoztatóba. Komoly erkölcsi kérdéseket boncolgat, és nem restell a rasszizmus kínos kérdésével is foglalkozni. Végső, globális, mindent megoldó lezárást azonban a történet nem kapott, így kétséges, az író fejéből ki fog-e még pattanni valamiféle folytatás, vagy ez az amolyan „képzeljük tovább” lezárás marad csak meg nekünk. Biztos vagyok benne, hogy sokan örülnének egy teljesebb és szívkönnyítőbb végkimenetelnek (köztük én is), mindazonáltal ebben a könyvben nem annyira a világfelépítésen – és lerombolásán – van a hangsúly, mintsem csak egy aprócska történetszálon a szénakazalban. Szóval a könyv inkább egy cselekményre és egy ügy megoldására fókuszál, nem pedig egy fantasy féle bolyongást kínál az olvasóinak.

Bátran ajánlom a disztópiák vagy a szépirodalom kedvelőinek, a komolysága miatt talán inkább a felnőttek fogják értékelni.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Karakterek: Annyira nem lehet megkedvelni a főszereplőt, inkább csak objektíven követjük végig az eseményeket
Borító: 10/10 – Figyelemfelkeltő, és tökéletesen illik a történethez. Nagyon eredeti.
Kinek ajánlom: A disztópiák és/vagy a szépirodalmi könyvek kedvelőinek. A „nehézsége” miatt felnőtteknek.
+ pont: Mert egy érdekes alternatív jelent mutat Amerikáról. Mindenki szeret eljátszani néha a gondolattal, hogy „mi lett volna, ha”.
- pont: Mert néha nagyon vontatottnak éreztem.