Mint az Est szövi hálóját a földre,
Úgy szőtted Te is a szívemet körbe.
Lassan, mint a partot mosó folyó,
S örökre, szívemet láncba fogó
hevesen.

Hevesen szeretsz, s szeretlek én is.
Vaksötétben lehetnék a fény is.
Világítok majd, mint a szentjánosbogár.
Itt vagyok, ha zord is az élet, vagy ha kopár,
Kedvesem.

Kedvesem a rosszban és a jóban,
Szeretlek, ahogyan ezt józan
Ésszel felfogni tán nem lehet.
Isten téged küldött, amikor kértem egy jelet.
Köszönöm.

Köszönöm, hogy elég jó vagyok Neked.
Bárcsak ott lehetnék mindig Veled.
Mint egy kis lélek a zsebedben, rejtve,
De ott is vagyok, dobbanva, szerte
Benned.

Benned didereg a legnemesb lélek,
Testemmel fűtöm testedet, s félek,
Ha távol vagy, szoborrá dermedek,
S majd ha ölelsz, életre kelek
Veled.

Veled képzelem el a közös jövőt.
Szívembe áldott szerelmet szövőt.
S ne bánd, ha könnyben, de nevetve,
Ne bánd, ha vitázva de szeretve...
Együtt.