„Egy legendás versengés… Egy magával ragadó románc… Két lánytestvér eltéphetetlen köteléke…”

„A Caraval jóval több, mint holmi játék vagy színielőadás. Leginkább varázslat, amit az ember már nem is igen remél fellelni ezen a világon…’

„Kedves Legend mester!

Talán emlékszik még rám: Scarlett vagyok, Trisdáról, a Hódoltsági-szigetek egyikéről. Tudom, már jó néhány éve nem írtam – de most úgy hallottam, újra fellépnek, Ön és az Ön csodálatos színészei. A húgomtól tdom, hogy Ön soha nem látogat el kétszer ugyanarra a helyre, de itt nagyon sok minden változott, mióta ötven esztendeje először itt jártak, - és úgy vélem, a mi szigetünkön tényleg nem akad még egy ember, aki annyira vágyik látni az Ön előadásait, mint én.

Reményteli szívvel üdvözli:
Scarlett”

Egy regény, ami különösen karácsony előtt képes elvarázsolni és talán egy picikét el is hiteti veled, hogy a varázslat létezik. De valami miatt Stephanie Garber regénye más, mint a szokásos fantasy történetek. Soha nem tudhatod, mikor higgy a szemednek vagy az embereknek, ki mutat magából csak egy álcát, mikor bízhatsz meg saját magadban. Egy játék, amelyben a szabályok, ha vannak is, csak még bonyolultabbá teszik a helyzetet. Bízol eléggé magadban? Meg tudod különböztetni a szemfényvesztést a valóságtól? Meglátod az emberek igazi valóját?

Scarlett ​Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat. 
Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja. 
Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból. 
Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!

Értékelés:

Ennek a könyvnek valami egészen elképesztően csodálatos mind a borítója, mind a reklámszövege, a fejezet kezdéskor gyönyörűen mintázott nonfiguratív ábrái, a beillesztett levélpapírszerű képei és nem utolsó sorban a hangulata is. Utóbbi már olvasás előtt képes magával ragadni az embert, amint a kezébe veszi ezt a szinte varázskönyvre emlékeztető kötetet, úgyhogy a fantasy rajongóknak ez egy lenyűgöző ajándék lehet karácsonyra (is).

Eleinte azt hittem, kicsit hasonlítani fog az Éhezők viadalára már csak a játék szó miatt is, de ez valami teljesen más, leszámítva legalábbis Snow elnök rózsáit, hiszen valami miatt itt is feltűnik ez a sokak által szeretett szimbólum a játékvezető, a Caraval mestere, Legend mester személyénél. Utóbbiról szinte alig tudhatunk meg valamit, a karaktere rendkívül titokzatos és érdekfeszítő, már csak ezért is arra készteti az embert a történet, hogy elolvassa majd a folytatásokat is.

Egy olyan alternatív világba csöppenünk egyébként, ahol régiesebb, elegáns ruhában járnak az emberek, és létezik ez a játék, amelyet mindig máshol rendeznek meg: a Caraval. Főszereplőnk, Scarlett (akinek neve és kinézete is erősen hajaz Scarlatt O’Haraéra az Elfújta a szélből) minden évben levelet ír Legend mesternek, hogy mennyire szeretné ő is látni ezt az előadást a húgával, míg végül kívánsága – ha nem is az elképzelései szerint -, de teljesül. Ahogy azonban eljutunk a különleges szigetre, és kezdetét veszi a „játék”, amolyan vak vezet világtalant helyzetbe találjuk magunkat, miközben Scarlettel együtt próbáljuk meg megérteni ezt az egész furcsa „varázslat dolgot”.  Ahogy ő, úgy mi sem tudjuk, mikor kinek mit higgyünk el, mi igazi és mi hamis, mi történik meg valójában és mi az, ami csak képzelet vagy netán csak a játék része, és mikor látjuk az emberek valódi arcát és mikor csak egy álarcot. Az egész olyan nagy fejetlenségnek tűnik, mintha szabályok nem is lennének, pedig vannak, csak mi, olvasók nem igazán ismerjük a játékszabályokat.

Rengeteg helyszín- és tájleírást kapunk egyébként, s eleinte ez egy kissé a cselekmény rovására is megy, valamiért nekem ez egyáltalán nem könnyítette meg a helyek és főleg az épületbelsők elképzelését. Nem tudom, ez az író vagy a fordító miatt van-e így, vagy csak nekem volt-e ilyen problémám, de ez gyakran zavart, úgyhogy egy idő után már csak a saját szájam íze szerint képzeltem magam elé a helyszíneket. Hiába olvastam ugyanis el újra- és újra az adott bekezdéseket, nem igazán lett világosabb az adott helyszín, sőt, néha úgy éreztem, igazán örülnék egy képi megjelenítésnek (filmrészletnek) adott esetben.

A cselekmény azonban annál jobban sikerült, mikor végre beindult. Úgy éreztem magam, mintha valami nyomozós játékban lennék én is, de annyira furcsa volt ez az egész, szinte annyira logikátlanul épültek egymásra a játék egyes megoldókulcsai, hogy az olvasóknak szinte egyáltalán nincs lehetőségük maguktól rájönni a dolgokra. Ez nem az a típusú könyv, inkább csak az elbűvölés célját szolgálja és a kikapcsolódásét. Minden esetre Scarlett helyébe szerencsére könnyen beleképzelhetjük magunkat, és vele fedezzük fel ezt a helyet, vele együtt bizonytalanodunk el, vagy akár vele együtt csalódunk. Ez a könyv gyakorlatilag bekötött szemmel vezet végig minket ezen a fura világon, választási lehetőségünk nem nagyon akad. A többi szereplővel azonban nem igazán voltam elégedett, és a végén sem éreztem azt a nagy katarzist vagy megnyugvást, egyszerűen nem tudtam megérteni például Scarlett húgának vagy a férfi főszereplőnek az indíttatásait, és valahogy én még mindig úgy éreztem még a végén is, hogy itt valami nem tiszta. Persze, mivel ez egy sorozat, talán nem véletlenül maradt bennünk ez a furcsa kettős érzés. Néhány helyzetet úgy éreztem egyébként, jobban is ki lehetett volna dolgozni, meg lehetett volna magyarázni vagy több időt adni nekünk (és Scarlettnek) az átérzésre, de egyébként még így is egy nagyon egyedi és fantasy imádók számára kétségkívül imádott olvasmány lesz.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 8/10 – Nekem lényegében szimpatikus volt a főszereplő lány, viszont a húga és a srác már annál kevésbé. Utóbbinál a vége felé teljesen érdektelenné váltam.
Borító: 10/10 – Abszolút fantasztikus, szerintem az emberek többsége már csak ezért megveszi a könyvet, ráadásul szép, nagy, kemény borítós, és gyönyörű a fejezetek kezdőillusztrációja.
Kinek ajánlom: A fantasy könyvek kedvelőinek, akiket érdekel a varázslat vagy a varázslatosság, a különös helyekkel teli vagy különös hangulattal átitatott könyvek.
+ pont: Mert tetszett a csavar a végén, és a végén már én se tudtam, mit higgyek vagy ne higgyek el.
- pont: Mert néhány „tájleírást” nem igazán tudtam a szemem elé képzelni, hiába volt olyan részletes, vagy talán pont azért.