A hét nővér sorozat első részéről már írtam nektek, nemrég pedig megjelent a második kötet, amely a Viharnővér címet viseli. Ezúttal a második nővér, Ally kalandjait követhetjük nyomon, mely során egészen Norvégiáig utazunk, s mindeközben „látogatást teszünk” nem csak az 1800-as évekbeli Krisztiániába (mai Oslo), hanem a II. Világháborús Lipcsébe is.

 

Sorozat Történelmi Romantikus Könyvajánló 5A ​gyengeség pillanataiban találhatsz rá a legfőbb erősségedre

Ally D'Apliese épp egy viharosan induló szerelem kapujában áll, amikor a nevelőapja haláláról értesül. A nővéreivel a Genfi-tó partján magasodó, gyermekkori otthonukba gyűlnek össze, hogy megemlékezzenek szeretett apjukról, és meghallgassák a végrendeletét. A különc milliárdos, Pa Salt mindnyájuknak egy különleges tárgyat meg egy levelet hagyott örökül, és ennek segítségével, ha a lányok úgy döntenek, közelebb kerülhetnek valódi gyökereikhez. 
Allyt egyik tragédia a másikba sodorja, és a kétségbeesett fiatal nő nem lát más választást, mint maga mögött hagyni mindent: Norvégiába utazik, hogy felkutassa a vér szerinti családját. 
Mi vár rá a fenséges szépségű országban? Mire jut egy százötven évvel ezelőtti életrajz elolvasása után, amely egy énekesnőről, Edvard Grieg világhírű zeneszerző múzsájáról szól? És milyen, az eddigi életét a négy sarkából kifordító, váratlan felfedezések várnak még rá Bergen festői partjainál?

Lucinda Riley új sorozatának második kötetében egy évtizedeken és Európán átívelő nyomozás történetét meséli el. A letehetetlen családregény főszereplője nemcsak a származásának kérdésére találja meg a választ, hanem azzal is szembesül, hogy az erő nem minden, és hogy élete tragédiái közepette is beteljesedhet a sorsa.

Értékelés:

Bár ez a rész nem nyerte el annyira a tetszésemet, mint a sorozat első kötete, azért megállja a helyét, mint folytatás, és kellemes, sok délutánra elegendő kikapcsolódást nyújtott. Egy kicsit ugyan zavart, hogy a könyv elején majdnem ugyanazok a történések olvashatók (csak más szemszögből), mint A hét nővérben, és Ally sem tudott annyira a szívemhez nőni, ugyanakkor a múltbéli kalandozásokat most is szívesen fogadtam.

Bevallom, kicsit erőltetettnek éreztem az Allyvel kapcsolatos romantikus szálat, és a könyv terjedelmét tekintve túlságosan hamar lezajlottak az események ezzel kapcsolatban, az érzéseit nem mindig éreztem elég megalapozottnak. Ugyanakkor nagyon érdekfeszítőre sikerült az 1800-as évekbeli Norvégia és a kis, feltörekvő parasztlány története, aki szeretne híres énekessé válni. Ebből is látszik, hogy most is több generációnyit utazunk vissza az időben, ezúttal azonban a köztes időszak is jobban ki van dolgozva, hiszen a második világháború idején egy fiatal szerelmespárral is megismerkedhetünk, akik épp Lipcsében folytatják tanulmányaikat.

Több pár és több élet, sors története bontakozik ki a szemünk előtt, és olyan hírességek is felbukkannak a színen, mint Edvard Grieg zeneszerző vagy Henrik Ibsen drámaíró, költő. Ráadásul, míg az első részben a szobrászat, addig ebben a részben a zene világának kulisszái mögé pillanthatunk be.

A Pa Salt körüli dolgok sajnos még most sem tisztázódnak, úgy érzem, sokat kell még várnunk egy mindent átfogó magyarázatra, de kíváncsian várom a sorozat további részeit. A harmadik részben például Csillaggal Londonba látogathatunk majd el. Személy szerint talán Tiggy történetét várom a leginkább, mert ő az érdeklődési körét tekintve közelebb áll hozzám, és remélem, vele jobban tudok majd azonosulni, mint Allyvel, mindazonáltal biztos vagyok benne, hogy sokan vele is megtalálják majd a „közös hangot”.

Bátran ajánlom a történetet azoknak, akik szeretik a romantikus és történelmi regényeket, azonban az első rész szerintem szükségeltetik hozzá.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: Ally nekem annyira nem volt szimpatikus, de a múltbéli karaktereket megkedveltem.
Borító: 9/10 – Nekem kicsit túl színes, de végtére is az északi fényeket akarja szimbolizálni, úgyhogy tetszik.
Kinek ajánlom: Azoknak, akik olvasták az első részt, és érdekli őket a második nővér sorsa. (Romantikus és/vagy történelmi könyvek kedvelőinek).
+ pont: Mert nagyon élveztem az 1800-as években játszódó részeket.
- pont: Mert a mai, 21. századi történések Allyvel nem voltak olyan érdekesek és néha elég vontatottnak éreztem emiatt a túlerőltetett romantikát.