Mit tennél, ha egy olyan világban élnél, ahol 40 körül mindenki megvakul? Ahol eladnak a szüleid, hogy egy idős ember szolgájaként a szeme lehess? Onnantól kezdve nem számítasz embernek, nem lehetsz többé a családoddal és nem lehetnek érzéseid. Onnantól kezdve csak egy oculus vagy.

Mit ​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?

Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.

A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?

Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.

A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?

Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.

A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

Értékelés:

Néhány éve olvastam először az írótól az első könyvét (A. M. Aranth: Cleadur - Dobszó a ködben), és elárulom, hogy azzal kapcsolatban például vegyes érzelmeim voltak, mert az elején nagyon tetszett, a végén viszont teljesen kiütött és dühöngtem. Sok év elteltével úgy gondoltam, adok neki még egy esélyt, főleg, miután láttam, milyen jól fogadja a kritikákat, egyáltalán nem úgy, ahogy egyes nevén nem nevezett írók, és ez egyből felkeltette szimpátiámat. Eltelt hát pár év, lássuk.

Az Oculus már az elején várakozásaimon felül teljesített, kicsit úgy éreztem, mintha a Testbérlők egy alternatív változatába csöppentem volna (de csak az elején), élveztem ezt az új világot, leírást, és olyan gyönyörűségesen volt felvezetve az egész, mint bármelyik másik felkapott kortárs disztópiában – amik természetesen az én kis kedvenceim. Ebben a könyvben is több nézőpontból követhetjük végig az eseményeket, és őszintén ledöbbentem, hogy képes ennyire máshogy, egyáltalán más stílusban írni az író, de legjobban arra csodálkoztam rá, hogy férfi lévén a női nézőpontot mennyire élvezhető Young Adult stílusban adta elő! Egy ideig gondolkodtam rajta, hogy ez hogy lehetséges, nem rémlik, hogy férfitől olvastam volna ilyesmit, de aztán felülemelkedtem ezen, és belevetettem magam az olvasásba.

Tény, hogy mérföldekkel jobban tetszett, mint a Cleadur (bár nem olvastam A. M. Aranth minden megjelent művét), rengeteget fejlődött az évek során, és ha így megy tovább, a többi kötetére is rá kell vetnem magam. Kellemes, változatos olvasmány, egy újfajta disztópia. Persze, szimpatikus írókám nem hazudtolja meg magát a csavaros befejezéssel sem, amit tőle már megszokhattam :D, de annak örülök, hogy itt sikerült kicsit visszafognia magát, és nem erőltetett rám az utolsó 10-20 oldalon egy teljes világkoncepciót. Helyette szép, elgondolkodtató lezárást kapunk, és az érdekfeszítő epilógusban még a borító „hogyan készültjéről” is szerezhetünk némi információt (igen, én ezeket a „köszönöm ennek és ennek” részeket is mindig elolvasom a könyvekben, ki tudja, mik derülnek még ki).

A karakterek jól kidolgozottak, de legfőbb erényük, hogy változatosak, mindegyik jól megkülönböztethető külsővel és jellemmel bír, van kit megkedvelnünk és találgatnunk, hogy vajon XY és Z valójában jó fej herceg/nagyi, vagy egy gonosz jedi/boszorkány-e.

Summa summarum, kifejezettem szerettem a Young Adultos részeket olvasni Truth szemszögéből, míg az egy másik nézőpont esetében meg férfias sci-fibe csöppentem. Érdekes volt ez a kombináció. Bátran ajánlom az olvasását tízen-huszonéveseknek, a sci-fi, fantasy, disztópia műfaj kedvelőinek.

Más molyok véleményei:

Az már biztos: ez a könyv sokkal, de sokkal jobb lett, mint a Dobszó a ködben.

Ez a könyv maga a tökély! Imádtam, úgy ahogy van, de ami mindent vitt az nálam a vége volt. ZSENIÁLIS! Nem tudok ezen kívül mást mondani rá, csak azt, hogy zseniális.

Nekem nagyon bejött. Sokáig tartott, mire elolvastam, de az utolsó 150 oldalt egyszerre daráltam le, a végén pedig annyi minden derült ki, hogy csak kapkodtam a fejem, most akkor mivan és miért?! :D 

A cselekmény végig nagyon pergő, nagyon izgalmas volt, soha nem volt egy unalmas perc sem. Ehhez hozzátartozott Truth érdekes személyisége, belső monológjai és a szerzőtől már megszokott páratlan humor. Le a kalappal A. M. Aranth előtt, mert az egész sztori annyira komplex volt, és imádtam a kis utalásokat is. 

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: Nem a megszokott karakterek, szerintem. Nekem tetszettek.
Borító: 10/10 – Nagyon szép munka, főleg, miután az epilógusból megtudtam, „hogyan készült”, és kik vannak a képeken. :)
moly.hu-n elért százalék: 90%
Kinek ajánlom: A sci-fi, fantasy, disztópia kedvelőinek, első sorban fiataloknak.
+ pont: Mert szépen, gördülékenyen, érdekesen indul a történet.
- pont: Talán icike-picikét nekem elvont volt a vége. :)