Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés
Facebook Twitter Addthis

Bob, az utcamacska

Amikor James Bowen egy sérült, vörhenyes szőrű, kóbor macskát talált egy folyosón, még fogalma sem volt arról, hogy az élete mennyire meg fog változni. James egyik napról a másikra élt London utcáin, és biztosan tudta, hogy amire végképp nincs szüksége, az egy háziállat.
Mégsem tudott ellenállni a meghökkentően intelligens kandúrnak, akit befogadott, és gyorsan el is keresztelt Bobnak. Gondos ápolásának köszönhetően Bob lassan visszanyerte az egészségét, James pedig készült útjára engedni az állatot – úgy hitte, soha többé nem látják viszont egymást. Bobnak azonban más elképzelései voltak.
Ők ketten hamarosan elválaszthatatlanok lettek, s komikus – alkalmanként kockázatos – kalandjaik fokozatosan átalakították az életüket. Így segítettek egymásnak abban, hogy zaklatott múltjuk sebei lassan begyógyulhassanak.

Bob, az utcamacska megható és felemelő történet, ami megérint mindenkit, aki csak elolvassa.

Akinek van macskája, tudja, hogy a közhiedelemmel ellentétben ugyanolyan hűséges is lehet, mint egy kutya, ugyanolyan szociális, törődő, érzékeny, emberi.

A Bob, az utcamacska c. könyv egészen véletlenül akadt a kezembe, de nyilván macskás gazdiként telibe talált, és egyetlen este alatt elolvastam. Nem azért, mert olyan fordulatos történet lenne, annyi csavart tartalmazna, vagy mert olyan érdekfeszítő. Hanem mert ez a sztori igaz történet, Bobé, és az egykor drogos, hajléktalan gazdájáé, akik egymásra találván úgyszólván megmentették egymás életét.

James Bowen nehezen tud boldogulni utcazenészként, és erős kísértés érez, hogy újra drogozni kezdjen, Bob, a macska pedig váratlanul bukkan fel az életében, és onnantól nem tágít mellőle legnagyobb szerencséjükre. James lassan  megtanulja, milyen felelősségteljesen viselkedni, tudván, hogy van még egy száj, akit etetnie kell, és akiről gondoskodnia kell, ugyanakkor egy megértő társat kap maga mellé, mi több, egyben munkatársat is, Bobot ugyanis imádják a londoni utca emberei, és sokkal szívesebben adományoznak nekik. De van kiút ebből a sötét mókuskerékből? Persze, hogy van.

Ez egy felemelő, nem túl pörgős, de szívet melengető történet, ami tökéletes választás a borús, őszi vagy téli, esős-havas napokra. Ami engem illet, kíváncsi vagyok a folytatására is, így remélem, bent lesz a könyvtárban a Bob szerint a világ.

Egyébként a történetből filmet is készítettek Bob, az utcamacska címmel 2016-ban, ajánlom azt is (persze szigorúan a könyv olvasása után) a macskakedvelők figyelmébe.

0 Tovább

Elég

Odvas, vén matuzsálem.
Szúette, zord, könyörtelen.
Menthetetlen műszíve
vas-hideg és gyönyörtelen.

Rohad az alma, termés,
rohad a föld, virág, gyökér.
Rohad a rendszer, kevés
diák nyakán nincsen kötél.

Szakad az ideg, feszül
az érzelem könnye most is.
Szakad a szívünk, mindjárt
szakad a jövő könyve is.

Mint alma magházában
tudod, a négerbarna mag,
úgy ül szívünkben némán
a rejtett, bűntelen harag.

Kimondják ránk "Gyerekek,
könyörgöm, akasszuk fel!"
A lelkesedés halott.
A tanítást halasszuk el.

A szorgalmat és szívet
úgy leölik mint a vadat.
A kő-matuzsálemnek
a lelkünk kartoték-adat.

Saját magát irtja ki
Ma minden kőkor-oktató.
Én nem leszek már csak egy
lázadt töltőtoll-koptató.

Zokogó almák könnye
burjánzva elterjedt fekély.
S hogy mindjárt véget ér,
mondom én is: sekély e kéj.

Legyek én tisztességes?
Ó... Kiterítenek úgyis.
Majd újracsomagolják
a megromlott diák-húst is.

Eszméink közt mint majom,
vicsorgunk és ugrándozunk
a rácsok közt le és föl.
Emberséget? Feláldozunk.

Ha pokolba tiporjuk
mind, aki még tanítana,
ki viszi fogában tartva
a tudást a túlsó partra?

Jó szót ki lehel holnap
az újszülött világra?
Létünk, ha végleg lemerült,
ki vigyáz a szivárványra?

Kőfalak közt ki marad
Ember, ki marad itt még?
Bár mondhatnám a fának
hogy most legyen, elég... elég!

0 Tovább

1. Haiku

Lebbenő szellő szeli
a tüdőm teli,
ó, szmog-avarillattal.

0 Tovább

Színek nélkül a világ

Színek nélkül a világ

(Boldizsár Ildikó: A Fekete Világkerülő Ember meséi, részlet)

Fekete Világkerülő Embernek nem csak a neve volt fekete. Fekete volt a haja, fekete a szeme, fekete a bajusza és fekete a köpenye. Lábán fekete csizmát viselt a fekete zokni fölött, nyakára fekete sálat tekert. Legfeketébb azonban a kalapja volt – ha mélyen a szemébe húzta, olyanná vált, mint a sötét éjszaka.

Fekete Világkerülő Ember nem szerette a színeket. Hiába udvarolt neki a kék, könyörgött a piros, sírdogált a halvány rózsaszín, Világkerülő mindenütt csak a feketét kereste. Még a háza is feketéből volt a sűrű bokrok között, vastag szederindák állták útjukat az arra járóknak. A madarak néha átrepültek az indák között, és körülnéztek az udvaron, de olyan szomorú volt az udvar a fekete kúttal, a fekete vödörrel és a fekete virágoskerttel, hogy egyetlen kismadár sem maradt ott. Elmenekültek a méhek, a bogarak, az őzek és a szarvasok is. Még az egérlyukból sem hallatszott cincogás.

Fekete Világkerülő Ember teljesen magára maradt. Hiába szólongatta az elröppenő madarakat, hiába kérlelte őket, hogy maradjanak vele, azok visszakiáltották neki:

– Mi nem akarunk feketék lenni!

A virágok is hervadásnak indultak Fekete Világkerülő virágoskertjében, de mielőtt lehullajtották volna utolsó szirmaikat, odakiáltották neki:

– Mi sem akarunk feketék lenni!

És nem akart fekete lenni a kút sem, a vödör sem, az udvar sem és a kerítés sem, így hát mindannyian továbbálltak Fekete Világkerülő mellől. Amerre jártak, mindenütt elmesélték, hogy él az erdő közepén egy szomorú ember, Fekete Világkerülő a neve, és ez az ember nem szereti a színeket. Feketévé válnak tőle a fák, a tisztások, de még az ég kékje sem ragyog, és ha esik, az eső is fekete cseppeket hullat.

Élt az erdő bal sarkában egy boszorkány, Amália volt a neve. Ő is szomorkodott olykor, de az ő szomorúsága nem volt fekete. Rosszkedvét sárgából szőtte, sírását pirosból, bánata zöldellt, keserűsége szürkére festette házát. És valahányszor rosszkedve volt, Amáliával sárgállott az összes virág, ha sírt, még a macskák is pirossá váltak. Ha bánatos volt, zöld víz csobogott a patakban, és zöld Nap sütött az égen, zöld madarak kergetőztek a zöld felhők között. Csak a keserűség változtatott mindent szürkévé: egérszürke lett a föld, elefántszürke a nyár, sötétszürke az éjszaka. Így éldegélt, egymásról mit sem tudva, az erdő bal sarkában a szomorú boszorkány, az erdő közepén a szomorú Világkerülő.

Talán soha nem is találkoztak volna, ha egy nap nem történik valami egészen különös.

Amáliának napok óta nem sikerült semmi: hétfőn elszakadt a kútban a lánc, s a vödör a vízbe esett, kedden összetörte kedvenc pöttyös bögréjét, szerdán nem találta tizenhét fodros alsószoknyáját, csütörtökön elbotlott egy gyökérben, pénteken kifutott a tej, szombaton összegubancolódott a haja, vasárnap meg… vasárnap meg azt hitte, hogy megvakult.

Arra ébredt, hogy semmit sem lát. Nem látja ágya alatt a mohaszőnyeget, ablakán a gesztenyefüggönyt, az ablakpárkányon a kivirító muskátlikat. Kibotorkált a kertbe, kitapogatta a kerítésléceket, megsimogatta a virágokat, hogy bizonyos legyen benne, mind megvannak. Meg is voltak hiánytalanul, Amália mégsem látta őket.

Azazhogy látta ő… csak nem tudta, hogy amit lát, az nem más, mint a fekete! Amália sohasem látott még feketét, azt sem tudta, hogy mi fán terem. Ismerte a kékeket, zöldeket, fehéreket, barnákat, pirosakat – de a feketéről mit sem tudott. Ahogy ott álldogált feketévé változott kertjének kellős közepén, és a szeme lassan hozzászokott a sötéthez, észrevett a kertkapu mellett egy fekete csizmás, fekete köpönyeges, fekete kalapos alakot.

– Ki vagy te? – kérdezte a boszorkány.

– Ki vagy te? – kérdezett vissza az alak.

– Az én nevem Amália. Évek óta lakom ebben a házban, de most valami szörnyű dolog történt velem. Nem látom jól a virágaimat, és téged sem látlak rendesen.

– Én Fekete Világkerülő Ember vagyok, és éppen világgá indultam; mennék is, ki tudja, merre, ha nem lenne előttem minden fekete.

– Fekete? Mi az a fekete?

– Én vagyok a fekete.

– Ajaj! – kapott a fejéhez rögtön Amália. – Akkor tőled lett itt minden olyan… ilyen… hm… fekete?

– Attól tartok, igen. Minden szín menekül előlem! Elfutnak az állatok, elrepülnek a madarak, és azt kiabálják vissza: „Mi nem akarunk feketék lenni! Mi nem akarunk feketék lenni!”

– Én sem akarok fekete lenni! – toppantott Amália.

– Látod, senki sem akar olyan lenni, amilyen én vagyok. Senki sem akarja tudni, milyen vagyok.

Amália elszomorodott, aztán sírni kezdett. De most nem jött el hozzá egyetlen zöld, egyetlen piros sem, még a keserűszürke is messzire szaladt.

– Ne sírj! Én már megyek is! – búcsúzott tőle Fekete Világkerülő. De alig tett néhány lépést, kétségbeesve ugrottak szét előtte a színek, és futottak, amerre láttak.

– Ne menj el! Gyere vissza! Majd én kitalálok valamit! – kapta el Amália a fekete köpönyeg szélét, és már húzta is gazdáját a kunyhóba. Leültette a tölgyfa asztal mellé gyékény karszékébe, adott neki egy kis áfonyaszörpöt és vadkörtelekvárt, majd tüzet gyújtott a kemencében, és azt mondta:

– Régóta élek egyedül ebben a kunyhóban, és egyedül is lennék télen, nyáron, ősszel meg tavasszal, ha nem tévedne be hozzám olykor a szél, nem verne be az ablakomon az eső és a hó, nem látogatna meg egy-egy falevél. Lassan megtanultam, hogyan lehet beszélgetni velük, miként szólíthatom meg őket. Ülj ide mellém, és várj! Talán eljön valamelyikük, és segít nekünk.

– Hadd legyek én az első! – duruzsolta a tűz. – Igaz, én még sohasem meséltem neked, te boszorkány, de az a mese, amit én tudok, most válik majd hasznodra igazán.

– Meséld el! – kérte izgatottan Amália. – Világkerülő, ugye te is meghallgatod?

0 Tovább

Sóhajokba kapaszkodva

Szabolcsi Erzsébet: Sóhajokba kapaszkodva

…mert az élet repül velünk,
ha szárnyalunk, vagy csak megyünk,
andalogva, kézen fogva,
emlékeket felkarolva,
sóhajokba kapaszkodva,
összebújva vagy széthullva,
illatokkal, illanókkal
tele tarisznyánk a jóval,
hamubasült fájdalommal,
friss idővel, vagy a múlttal,
ezerarcú szép titokkal...

0 Tovább

Luisa May Alcott: Jo fiai

Luisa May Alcott Kisasszonyok Könyvajánló 5 Felnőtt Romantikus Klasszikus Családregény

Louisa May Alcott családregényének, a Kisasszonyoknak befejező része a felnőtté válás nehézségeiről, csábításokról, tévutakról és tapasztalatokról egyaránt szól.
Hála az öreg Mr. Laurence örökségének, tíz évvel az alapítás után továbbra is fogadja a diákokat és Jo Bhaer kísérleti iskolája főiskolává növi ki magát. A régi növendékek ifjakká, illetve bájos és céltudatos fiatal hölgyekké serdültek, akik a maguk útját járják a nagyvilágban. Ám egy fiatalnak ugyanannyi gondja akad, mint egy gyereknek, az élet komoly akadályokat gördít a fiatalok elé, akik mind ezek ellenére maradnak, akik mindig is voltak, Jo March fiai.

A Jo fiaival végül végére értem a Kisasszonyok szériának, amely biztos, hogy sokáig megmarad az emlékezetemben.
Habár a harmadik és negyedik rész túlnyomóan jóval kevésbé nyerte el a tetszésemet, mint az első kettő, s ha lehetne, egy nagy választóvonalat húznék a két-két rész közé, azért nyilvánvalóan ha már egyszer megismertük a szerethető szereplőket, szeretnénk tudni, hogyan is alakult az életük.

Az előző részekből megismert, eleinte vadóc, türelmetlen, vehemens Jo a harmadik részben egy nyugodt nővé, anyává cseperedett (akit már akkor is anyónak szólítottak), a negyedikben ezeknél azonban egy merőben különböző oldalát mutatja. Itt ugyanis az általam imádott karakter, akihez sokáig hasonlítottam magam, már szinte egy teljesen új ember – sajnos. Jo emberi értelemben előnyére változott, mégsem tudtam szimpatizálni a „nagy bölccsel”, aki úton-útfélen kéretlen tanácsokat osztogat fiainak és lányainak, és önmaga, mint az élet mindentudója ül amolyan kotlós mama módon a trónján, mintha elfelejtette volna eddigre (ha jól számolom, negyvenes éveiben járhat), milyen fiatalnak lenni. Nem valósította meg az utazási álmait, és már csak a fiatalságban (és írásban) látja az élet értelmét. Olyan érzésem volt, mintha az írónő azt sugallná, hogy ebben a korban az ember már nem is számít – a 21. században ez egészen biztosan nem így van.
Amy, a másik kedvencem továbbra is szinte alig szerepel, talán hallottam megszólalni, de nem vagyok róla meggyőződve, és hiányoltam az első részekből megismert szoros testvéri kapcsolatot, még ha Meg némileg ellensúlyozza is a legkisebb nővér hiányát.

Olvastam a molyos kommentek között, hogy páran nehezményezték, amiért ezekben az utolsó részekben sokkal romantikusabb kapcsolatnak néz ki Laurie és Jo kapcsolata, mint amilyen a saját férjével való köteléke, és való igaz, ámbár igyekeztem úgy tekinteni rájuk, mintha már legalább hatvan évesek lennének, s így hellyel-közel sikerült elfogadnom ezt a felállást.

Egyébiránt a negyedik rész első fele igencsak unalmasra sikeredett, mint egy hosszúra nyúlt szentbeszéd, majdnem félbehagytam és nehezemre esett folytatni, de szerencsére a második fele kárpótolt érte, amikor végre Jo-t kicsit elhagyjuk, és inkább Dan vadnyugati kalandjai, Emil tengerészi élete, Nat ifjúkori botlásai és Demi szerelmi élete kerülnek az előtérbe. Ezek végre valóban érdekfeszítőek voltak, és itt már a történések fényében volt is értelme az erkölcsi szálaknak (nem volt annyira szájbarágós – pedig én kifejezetten tudom értékelni ezeket).

A lányok is kapnak már némi színpadi fényt: Josie (Megék legkisebb lánya), Daisy (Demi ikertestvére), Nan (a regénysorozat új feministája), Bess (a tökéletes hölggyé érő Aranyka, Amy lánya). Ők emlékeztethetik az olvasókat a hajdani négyesre, bár érdekes, hogy azért már érződik a megváltozott kor, az eltelt 25-35 év ahhoz képest, amikor a kisasszonyok voltak fiatalok. Már megtehetik a lányok, hogy nem mennek férjhez, kapunk egy kis bepillantást az akkori politikai helyzetbe, a nők tanuláshoz való és szavazati joga is előtérbe kerül. Megfigyeltem, hogy ezzel egyetemben egyre kevesebb a lányok közt az olyan hölgy, mint Amy vagy Bess, esetleg Daisy, s növekszik a harcias lányok száma (Josey, Nan), míg a Kisasszonyok idején még inkább az előbbiek voltak többségben. Mára pedig, mármint a 21. században kihalófélben vannak a hölgyek – és az úriemberek is.
Talán azért is szeretjük ezeket a regényes klasszikusokat, mert romantikus hajlamaink a jómodor papírra vetett történeteiben szárnyra kelhetnek.

Ami a többi szereplőt illeti, Dan kalandjai kedvemre valók voltak (eddig mindig azt hittem, ha férfiként születnék vehemens természetemmel, sokkal könnyebb lenne, de az ő példájából okulva, hát, lehet, hogy nehezebb), Demit nagyon megkedveltem, a többiekről sajnos nem lehet sokat nyilatkozni.

Még azt hadd írjam meg, hogy ami nem tetszett, hogy annak ellenére, hogy Jo mennyire ajnározza és szereti a fiait (sosem értettem, mikor valaki ennyire különbséget tesz a nemek között és csak a fiúk vagy csak a lányok megszállottja), mégse érzi szinte egyiket sem elég jónak a lányaihoz, ami kifejezetten ellenszenves volt számomra. Nyilván, ha együtt nevelkednek fiúk és lányok, szövődnek szerelmi szálak, és persze, azért bizonyos fokig nem rossz az, ha próbáljuk elvárni, hogy mindenki egekig tökéletesítse magát, de azért az elfogadás is egy fontos dolog. S pedig anno mennyire örült volna Jo is, ha elfogadják őt is olyannak, amilyen. De azért szerettem a párosításokat.

Összességében egy tündéri sorozat ez, és remélem, kicsit megedzett, mert szeretnék áttérni Jane Austenre (Meggyőző érvek és Értelem és érzelem), és azért Austen ennél sokkal cikornyásabban fogalmaz, szóval remélem, a lépcsőzetes „edzés” segít majd átnyergelni az ő világába.

Ajánlom a Kisasszonyokat és folytatását fiatal lányoknak és nőknek, nagymamáknak okulásul, kikapcsolódás gyanánt vagy egyszerűen csak az klasszikusok szeretetéért.

0 Tovább

Luisa May Alcott: Fiatalurak

A Plumfield kísérleti fiúiskolájában a kis nebulók lényegében azt csinálhatják, amihez kedvük van, akár a lépcsőkorláton is csúszkálhatnak. Jo Bhaer írónő, akit a Kisasszonyokban még Jo March-ként ismertünk, mindig is erről álmodott: egy olyan házról, amelyben „nyüzsögnek a fiúk…és pezseg az élet”. A Kisasszonyok azzal zárult, hogy Jo megörökölte a Plumfield birtokot a házsártos, de aranyszívű March nénitől, ahol most már férjével, Bhaer professzorral vállvetve, a maguk elvei szerint, és rengeteg szeretettel nevelgetik a gondjaikba vett rakoncátlan csemetéket. Ahogy Jo maga mondja, „nem is tudom, mit szeretek jobban: az írást vagy a kölykeimet”. Nat, a rongyos árva, az elkényeztetett Gömböc, a vadóc Dan és a Plumfield többi feledhetetlen lakója olvasók nemzedékeit bűvölte már el kalandjaival.

A Fiatalurak a Kisasszonyok sorozat 3. része, de inkább egy külön spin-offnak is lehetne tekinteni, itt ugyanis már nem a lányok a főszereplők, hanem Jo, és „fiai”, férjével ugyanis egy fiúiskolát (később koedukáltat) vezetnek.

Legnagyobb sajnálatomra tehát pl. Amy a legeslegvégén tűnik csak fel, és egyszer se szólal meg, nem is értem, mintha a testvérek nem tartanák a kapcsolatot, holott pl. Laurie eléggé sokszor szerepel, s Meg is teljesen el van hanyagolva. Ráadásul a ha jól számolom 30-34 éves körüli Jo-t már mindenki anyónak hívja, s magára is mint öregasszony gondol, holott van még egy karonülő gyermeke is, valahogy az egész ettől rendkívül groteszk. Persze lehet, hogy ez akkoriban harminc felett normális volt, nem tudom, de én igencsak magamra venném, ha valaki leanyózna. :D

Összességében ezeket leszámítva egyébként nem rossz, ha nem ragaszkodunk az eredeti szereplőkhöz, de ez már nem annyira lányregény így, hogy fiúk a főszereplők, s inkább csínyek és kalandok vannak benne. Ugyanakkor azt sem mondhatnám, hogy fiúknak szól, mert ahhoz túl lágy, néhol az előző kötetekkel ellentétben már túl van benne erőltetve az erkölcsösség és a sok tanulság, s az egész történetnek valahogy se eleje se vége, inkább csak amolyan anekdoták, szemelvények az életből, amin most így nem láttam, hogy tartana valahová, de hát az utolsó rész még előttem van.

Talán megnézem majd ebből is a filmet, jobban mondva sorozatot, nem tudom. Minden esetre most már érdekel, hogy mi vár még ránk, és remélem, az utolsó részben legalább visszatér Nat és Demi, Daisy és Aranyka, a kedvenceim.

0 Tovább

Luisa May Alcott: Jó feleségek

Luisa May Alcott Könyvajánló 7 Kisasszonyok Klasszikus Felnőtt Romantikus Családregény

Luisa May Alcott Könyvajánló 7 Kisasszonyok Klasszikus Felnőtt Romantikus CsaládregényVidám sürgés-forgással kezdődik Louisa May Alcott lebilincselő meséje: esküvőre készül a család. Három év telt el a Kisasszonyok óta, felserdültek a March lányok, és nagy várakozásokkal tekintenek a jövőbe. Meg az új asszonyok gondtalan derűlátásával vág neki a házasságnak, de mikor rá kell jönnie, hogy a családi élet nem egy szakadatlan ünneplés, anyja szelíd, de határozott irányításával és kijózanító tapasztalatokkal felvértezve igyekszik elérni a családi és anyai boldogságot. Húga, Jo felölti a „tollnoki toalettet”, és ismét megostromolja az írói hivatás csúcsait, Amy, a kis „dáma”, a művészetnél is nagyobb értékekre bukkan rá külföldi utazásai közben. Csupán az alázatos kis Beth nem kívánkozik sehova a családi otthon falai közül, és bár az ő terhe a legnagyobb, végül ő is megtalálja a békét. Ez a meglepetésekkel teli, megható és mulatságos könyv méltó betetőzése a kedves „kisasszonyok” történetének.

A Kisasszonyok folytatása, a Jó feleségek továbbra is a kedvenceim közé kerül, s méltó folytatása az első kötetnek.

Ebben a részben a lányok már felnőttek, s ki-ki a maga keresztjével kell, hogy megküzdjön, elsősorban egy tragédiával, a szerelemmel és az élet nehézségeivel. Ahogy a lányok életét követjük végig, a könyv lapjairól a különféle élethelyzetekhez illő tanácsokkal leszünk mi magunk is ellátva: például egy friss anyuka hogyan ne hanyagolja el a férjét, milyen nehéz egy vagy két kicsi gyerekkel boldogulni. Vagy, hogy hogyan válasszuk ki a megfelelő jövendőbelinket - lévén, hogy nem mindig a legkézenfekvőbb választás a legideálisabb is. Milyen erények azok, amelyek fontosak, és milyen személyiségjegyek párosítása eredményez boldogabb házasságot? Fel kell-e adnunk ifjúkori álmainkat, s azzal meghasonlunk-e, vagy ezek az álmok csak átalakulnak?

Még mindig azt gondolom, hogy ezek a felvetések a mai napig hasznunkra lehetnek, és imádtam a lányok történetét. Mindvégig Jo karaktere az, ami a legközelebb állt hozzám, ugyanakkor Amy az, akit "irigylek", akinek az életét élném, akihez bárcsak jobban hasonlítanék. Hiszen Jo szinte maradt, aki, egy vadóc lány asszonyi köntösben, ugyanakkor természetesen sokat szelídült az idő múlásával. Az affektáló kicsi Amy viszont egy rendkívül türelmes, női hatalmával tisztában lévő de azzal vissza nem élő gyönyörű, kedves, méltóságteljes hölggyé érett. Meg karaktere ezúttal a fiatal anyuka megtestesülése.

Érdekességképpen utánaolvastam, hogy Lusia May Alcott maga is egy olyan családban nőtt fel, ahol négyen voltak nővérek, és valószínűleg saját tapasztalatait, élményeit vetette papírra. Mivel a történet szerint az író Jo, és én legalábbis gyakran úgy éreztem, ő a főszereplő, minden bizonnyal benne ismerhetjük meg az írónőnket.

Kíváncsian várom a folytatást, de előbb vár rám a 2019-es film után az 1994-es.

0 Tovább

Louisa May Alcott: Kisasszonyok

Könyvajánló 7 Romantikus Sorozat Felnőtt Young Adult Louisa May Alcott Kisasszonyok Klasszikus Családregény

A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.

Ezt a klasszikust már régóta várólistán tartogattam, legalábbis, mióta 2019-ben kijött az új film. Most így jobban megnézve, rajongóként kénytelen leszek a ’94-es változatot is megnézni, amiben nem kisebb nevek szerepelnek, mint Winona Ryder, Susan Sarandon, Christian Bale, Kirsten Dunst és még sokan mások. Erről én hogy maradtam eddig le?

Kicsit olyan Jane Austen, Brontë nővérek vagy Váratlan utazás érzete van a történetnek, nyilván, hiszen az 1800-as évek romantikájáról beszélünk. Ez a mű 1861-ben játszódik, és négy csodálatos lánytestvér életébe pillanthatunk bele, természetesen Anya, Apa, a nehéz természetű March néni, a huncut szomszédfiú, Laurie, Laurie nagyapja, Brooke tanító és Hannah, a házvezetőnő közreműködésével. A lányok rengeteg kalandon mennek át, jellemfejlődésük igazán inspiráló, az írónő szókincse meg olyannyira csodálatos, amely persze még hetekig az ember fülében cseng, és ösztönöz, hogy mi is legalább ilyen finoman fejezzük ki magunkat. Mondjuk, több sikerrel, mint Amy.

Egészében véve egy tanulságos kis könyv, természetesen azon melegében folytatom a többi részével. Tökéletes egy kis nyugodt, teadélutános kikapcsolódásra, amikor zavartalanul visszarepülhetünk 161 évet a múltba. Egyáltalán nem az a rohanós olvasmány, inkább az, amely jobb, ha napokig velünk marad, kicsit az életünk részévé válik, pár hetes társunkká, hiszen van is min elgondolkodni az olvasása közben. Picit kizökkent a valóságból, megállítja a rohanó időt (tedd le a telót, ne nyomogasd, légy hálás az életért, tanuld meg visszafogni magad stb.)

Nekem legjobba Meg és Jo karaktere tetszett, vagyis Megé inkább a szerelmi szál miatt – jaj ez kellett, és nem azon a tenyérbemászó módon, mint a kortárs olvasmányokban…
Jo pedig magamra emlékeztet. Remélem, idővel mindkettőnknek sikerül megzabolázni vehemens természetünket.

Bátran ajánlom a klasszikusok kedvelőinek, lányoknak, lánytestvéreknek, nőknek. :)

A család szeretete, fontossága, a gyarlóságaink legyőzése, a türelem, jellemünk építése, erények elsajátítása mind olyan dolog, amelyet napjainkban is jobban középpontba kellene állítanunk.

0 Tovább

Újságok a múltból

Szerettem volna megosztani nem is oly régi felfedezésem, az epa.oszk.hu oldalát, ahol kedvünkre barangolhatunk a régi újságok, magazinok, hetilapok világában:
https://www.epa.hu/

Akár az 1800-as években kiadott lapokban is elmerülhetünk, szépirodalmi, politikai, helyi témában. Például a Magyar úriasszonyok lapja 1926-tól érhető el:
https://www.epa.hu/04000/04045/

De belenézhetünk az akkori oktatási helyzetbe is. Tanítók lapja 1921-től:
https://epa.oszk.hu/02600/02642

Tanítóbarát havi közlöny 1886-tól:
https://epa.oszk.hu/03300/03318

Íma egy részlet az akkori nők problémáiból:

Múltidéző
Forrás: Magyar úriasszonyok lapja 1926
https://www.epa.hu/04000/04045/00035/pdf/EPA04045_magyar_uriasszonyok_lapja_1926_35.pdf

"Szeretném tudni, hogy lovagias eljárás-e egy fiatalembertől az alább leirt eljárása:
Egy alkalommal kisebb mulatságban voltam s tánc után mindenki a kertbe ment sétálni. Táncosom, — kit ekkor ismertem meg s többször táncoltam vele, — sétálni hivott a kertbe. Egyedül nem akartam vele kimenni, megszólítottam tehát egy régebbi ismerős fiatalembert, ki magát korrekt, udvarias embernek tartja, hogy jöjjön velünk. Ö erre hol a partneremre, hol rám nézett s azt mondta, hogy: most nem. (Megjegyzem, hasonló szívességet még senkitől sem kértem s azért bánt a visszautasítás). Mulatság után egy alkalommal azt mondta nekem:
„Nagyon megütköztem azon, hogy egyedül sétált kint azzal a fiatalemberrel, nem tudom, ő ment-e maga után, vagy maga utána, csak helytelennek találtam, hogy kiment vele/'
Nem tudom, miért talált ezen megütközni valót, hiszen tánc közben, míg sétálnak a táncosok, nem szokás a mamát hívni és mindenki kint volt! Annyira felháborodtam ezen megrováson, hogy elhatároztam, megbosszulom érte. Már többször megpróbáltam, de lebeszéltek róla. Azért fordulok most már olvasótársnőimhez, megtudjam, mi a véleményük s hogyan vehetnék elégtételt sértegetéséért?
Szives tanácsukat várja .,Egy kardos kis leány."

0 Tovább

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Szerb Antal Könyvajánló 7 Magyar Felnőtt Dráma Lélektani regény Művészet

„Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.”

Szerb Antal Könyvajánló 7 Magyar Felnőtt Dráma Lélektani regény MűvészetMikor ​döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely visszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége" bilincseitől? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. „És ha az ember él, még mindig történhet valami" – ezzel a mondattal zárul a finom lélektani részletekkel megírt, először 1937-ben megjelent regény, amely első megjelenése óta hatalmas világsikerre tett szert.

Azt hiszem, Szerb Antal stílusa és világlátása elképesztő, megdöbbentő és velejéig hatoló. Ez a könyv egészen a kedvenceim közé került, ha valaki klasszikusokra vágyik, ez a könyve remek alkalmat kínál rá.
A célközönsége valószínűleg a húszas-harmincas éveikben járó fiatal nők és férfiak, akik útkeresésben vannak. S engem is éppen jókor talált meg, ami a koromat illeti. Mert miről is szól?

Egy férfiről, aki megszökik a konvencionális elvárások elől, a nászútján, mert nem akar konformista életet élni, asszimilálódni a mókuskerekes társadalomba, illetve akart, de nem tud, mert vágyik ifjúkori élete után, a szenvedély után, a megismerhetetlenség után. Erzsi, a felesége számára egy végleges lehetőség volt, hogy beolvadjon a hétköznapi emberek közé, de mégsem megy. Meg kell keresnie önmagát, számot kell vetnie a múlttal, érzéseivel, sőt, halálvágyával és általános depressziójával is, amiért az életet olyan értelmetlennek látja.
Erzsi ezzel szemben Mihályban épp a kiszakadást keresi a szokványosból, szeretné ő is megtapasztalni azt a művészi világot, amelyben a férfi él.
A sors fintora, hogy habár boldogok is lehetnének együtt, Erzsi megérti Mihály szándékait, fordítva azonban nem. Lehetnének boldog pár, látszólag beolvadva a szürke hétköznapokba, de ketten, bolondul. Végül mégis meg kell alkudni.
Végül minden fiatal feje lágya benő, felnövünk, sajnos dolgozni kell menni, és nem süttethetjük egész nap hasunkat Toszkánában – pedig milyen jó is lenne, Istenem. Én is erről álmodom. Ehelyett napi 8 órát ülünk hivatali munkákban, mint a főszereplő barátja, s ugyan kinek való ez? Mindenkinek?

Ez a regény olyan szépen feldolgozza azt a kettős érzetet, amely sokunkban van: szeretnénk kalandokat, világot látni, élni, henyélni, halmozni az élvezeteket, de szeretnénk a „hagyományos” örömöket is, családot, házasságot. S pénzt, ehhez pénzt, amihez munka és mókuskerék kell. Így múlik el a világ dicsősége?

Érdekes, hogy sok értékelő nem tudta átérezni a regény szereplőinek gondolatát, én együtt dobbantam vele. Egy kicsit Mihály vagyok, aki szeretne Olaszországban kalandozni, és elfeledkezni az elvárásokról. Egy kicsit Erzsi vagyok, aki fél az idegen örömöktől, és attól is fél, hogy elítélik és végképp megszűnik átlagpolgár lenni, és a ledérséget már nem lehet visszacsinálni, az erkölcsi tévelygés nem egészen visszafordítható. Ezért inkább el se induljunk az úton. S én vagyok az, aki bemegy reggel 8-tól 4-ig dolgozni… minden nap.

S az élet értelmét csak keressük mosogatás, gépelés, strandolás közben. S ezalatt elmúlik. S pedig minket mennyivel több hatás ér, mint az akkori (1937) embereket, s mi is néha megcsömörlünk, mint Mihály – „Hát kell ez az élet énnekem?”
Mi a különbség? A régi regényekben mindig azt olvasom, hogy az idegi kimerültségre, depresszióra idegszanatóriumba küldték a betegeket, „levegőváltozást” írtak elő, tengerpartot, ilyesmi. Kipihenték. Ma mit teszünk? Robotolunk, gyógyszert írnak fel, nem eshetünk ki a munkából, egyáltalában ciki rosszul lenni, nem boldognak lenni, mert annak kell lenni, mert elmondása alapján mindenki (álszentül) az, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy… És ne panaszkodjunk.
Kíváncsi vagyok, hova vezet ez. Azaz, hogy nem vagyok kíváncsi. De az olvasás gyógyír.

Tehát az 1937-ben 85 évvel ezelőtt papírra vetett gondolatok még ma is mennyire, de mennyire aktuálisak! Köszönöm ezt a történetet Szerb Antalnak.

0 Tovább

Billy Milligan

Nektek volt szerencsétek Billy Milligan történetéhez? Én Daniel Keyestől Az ötödik Sallyt olvastam először (szintén hasonló téma), a Virágot Algernonnak könyvet, s természetese a Szép álmokat, Billy!-t és a Billy Milligan háborúit sem lehet kihagyni, azóta is nagy kedvencem a téma és a könyv is.

Azóta eltelt tízen x év, és lett belőle Netflixes doku sorozat, s Tom Holland főszereplésével (kár, hogy végül Leonak nem adatott meg) antológia sorozat is, melynek első évada dolgozza fel a tudathasadásos Billy történetét, akinek nem kevesebb, mint 24 személyisége volt.


Az első könyv fülszövege:

"Csaló vagy áldozat? Ki volt Billy Milligan? A világ máig sem kapott határozott feleletet. Zseniális színjátékos, aki orránál fogva vezette egész Amerikát, a bíróságokat, a pszichiátereket? Vagy egy megkínzott és szétesett ember, akinek testében csakugyan több tucat, különböző személyiség lakott? Az író két éven át faggatta Billyt és környezetét, hogy földerítse, miért támadott és erőszakolt meg a fiatalember ismeretlen nőket. Hogy ő tette-e egyáltalán, vagy a benne lakozók valamelyike: a szenvtelen Arthur, a lezser Allen, a vad Ragen, esetleg Adalana, a leszbikus nő. Keyes páratlan nyomozása a megsokszorozódott személyiségek rég vitatott rejtélyét helyezi új megvilágításba. Az olvasó végigkövethet egy fantasztikus élettörténetet, s a végén maga is ítélhet: bűnös volt-e Billy Milligan?"

0 Tovább

Bíró Szabolcs: Ragnarök

Könyvajánló 4 Fantasy Felnőtt Magyar Történelmi Humor

Könyvajánló 4 Fantasy Felnőtt Magyar Történelmi HumorValamikor a IX. század elején egy csapat svéd viking útnak indul, hogy tűzön és vízen átkelve megbosszulja otthona elpusztítását. Mindnyájan emlékeznek még rá, mikor szűnt meg az élet egykor virágzó falujukban, Eldhärden és környékén: amikor Nídhögg, a fekete dög megjelent, mindent letarolt, majd eltűnt az ismeretlenbe.

Kilencujjú Gudleif és huszonkét vakmerő embere felkerekedik, hogy a Vågbrytare fedélzetén nekivágjon az ismeretlennek, megkeresse a szörnyet, és a saját fészkében végezzen vele. Útjuk ismeretlen vizeken, idegen földeken és éjsötét erdőkön keresztül vezet, miközben az ő nyomukban is ott liheg egy titokzatos, sebezhetetlen harcos, aki Tyr Pajzsát viseli.

Bíró Szabolcs, a magyar középkor megszállottja ezúttal tőle szokatlan témával lepi meg olvasóit: a Ragnarök történelmi alapokon nyugvó középkori fantasy, egy véres saga a bosszúról, a tűzről, és arról, hogy észak fiai gyakran keményebbek és kikezdhetetlenebbek, mint a skandináv acél.

Eredeti megjelenés: 2014

Nagy Bíró Szabolcs rajongóként, én, aki eddig az összes Anjou könyvét olvasta és a Lázár evangéliumát, egy pár éve már halogattam tőle a Ragnarök elolvasását, de most, hogy felújított változatban is kiadták, már nem kerülgethettem többé.

Mi az alap történet? Egy viking várost elpusztít a Nídhöggnek nevezett sárkány, amelynek túlélői ezért tűzön-vízen át útra kelnek, hogy bosszút álljanak, s közben különféle kalandokba keverednek. S talán a legjobb szó a kalandok, hiszen különféle városokon, falvakon, országokon hajóznak át, s közben ellenségeket és barátokat gyűjtenek, harcolnak, hol vesztenek, hol győznek, s még az Excalibur is feltűnik a színen. Igen.

A legfontosabb megjegyezni ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy nem egy Anjou. Kevésbé mondanám történelmi regénynek, mint inkább fantasynek, s ha valamihez hasonlítanom kéne, akkor Tolkien: A hobbit sárkányüldözése keveredik az Arthur mondavilággal, megfűszerezve egy kis északi hitvilággal, s olyasmi humorral, mint amilyen Virág Emília Sárkánycsalogató című könyvében van, ha ismerős valakinek – az egy urban fantasy, nagy kedvencem. Erre a humorra keresem a jó szót, de nem találom, talán groteszk, abszurd? Mert vannak ugyan benne véres csatajelenetek, de még közel sem olyanok, mint az Anjoukban, és van benne halál és küldetés, de az egész sokszor el van bagatellizálva, élét veszti, s az egyes „jelenetek” váratlan fordulattal vagy adhoc lezárással végződnek. Mondhatnám frappáns befejezésnek is, vagy mint a csali mesék. Nem véletlenül írta sok értékelő a molyon, hogy esti mese vikingkedvelőknek. Véleményem szerint ez nem annyira egy vérkomoly bosszúhadjárat leírása, mintsem egy pihentető, néhol humoros, az írása idején még szinte kibontakozófélben lévő író szárnypróbálgatása, s egyébként nem rossz. De ne várjunk tőle egy több ezer oldalas mitologikus, labirintusszerűen kacskaringós történetet! Egyszerű szereplők, néhol humoros kapcsolódások más hitvilágokhoz, hirtelen kanyarodások, olykor profán szóhasználat, már ha csak Nídhögg leírására gondolunk is – amelyet a vikingek egy falloszhoz hasonlítanak. Ugye, érződik már az a groteszk humor?

Könyvajánló 4 Fantasy Felnőtt Magyar Történelmi Humor

Nekem egyébként személyesen tetszett a könyv, de a „humor” lehetett volna vagy sokkal több (mint a Sárkánycsalogatóban), s akkor végigvonul benne, kifejezetten jellemzi, vagy sokkal kevesebb, s akkor egy ütősebb, drámaibb, drasztikusabb egészet kapunk. Egy ugyanennyi szintű-számú történéshez, eseményhez jó lenne sokkal több személyes kapcsolódás a karakterekhez, több háttértörténet, esetleg kitekintés, gondolati megszólaltatás, lélekrajz, esetleg E/1-ben, s akkor mindjárt a terjedelmesebb is lenne.

A Ragnarököt tehát tulajdonképpen nehéz beskatulyázni, kategóriába sorolni, talán azért megosztó kissé. Ez egy könnyed, szórakoztató délutáni olvasmány, sok fikcióval, némi változtatással a mitológiákat illetően, kicsit mint viking-Arthur spin-off. Ha így kezdtek neki, tetszeni fog!

0 Tovább

Spiró György: Csirkefej

„Kérem, ne háborodjanak föl, amikor a színpadon nemigen hallható trágár kifejezéseket használnak a szereplők. Nem mindegyikük, csak azok, akik pislákoló, csökött érzéseiket szókincs híján így próbálják kifejezni. A legújabbkori magyar dráma kimagasló művével egy nagyszerű előadással lehetnek gazdagabbak a türelmes és toleráns nézők. A kopott, düledező körgangos pesti bérház szürke, szomorú lakóinak kicsinyes életével ezernyi színt tud megmutatni Spiró: Keserűt, kétségbeesettet, csöndeset és harsányan nevettetőt, szépet és rútat, és mélységesen együttérző emberit. A Vénasszony és a Srác felemelő tragédiája igazi színházi élmény. Zsámbéki Gábor kiváló rendezésének, a nagyszerű színészi alakításoknak, elsősorban a felejthetetlen Gobbi Hildának köszönhetően, aki ezzel a csodálatos alakítással búcsúzott a színpadtól és egy kicsit már az élettől.” (Virág Katalin)

Spiró György a Csirkefej c. tragédiáját Gobbi Hilda számára írta, aki élete végéig játszotta a Vénasszony szerepét a színműben - később Törőcsik Mari vette át a helyét.

Több szereplő tűnik fel a színen (12), s az ő történetüket, összekapcsolódásukat, személyiségüket ismerhetjük meg. Vagy inkább személyiség-típusaikat, hiszen egyiküknek sincsen konkrét nevük, mindegyik inkább egy-egy embertípust jelenít meg, többségük azonban egyáltalán nem általános, a típuselnevezéseikre nem jellemző tulajdonságokkal vannak felvértezve. Például a Vénasszony nem bölcs, hanem keresi az útját és az élet értelmét. Mégis, habár 1987-ben íródott a mű, a mai kifordított, groteszk világunk szereplői elevenednek meg: a ledér nő, akinek talál magának komoly párt és nem tud családot alapítani. A tanár, aki magányosan tengeti az életét és az irodalomba menekül. A fiatal fiúk, akik elkanászodtak, az egyiküket a gyámügy kiskorában elszakította otthonról, csúnyán beszélnek, bűnöznek, elkallódnak az életben. A szülők, akik a gyerekekkel nem, csak a pénzzel törődnek. Ők s a többi szereplő mind-mind sarkított tulajdonságokkal rendelkező bábok, akiket Spiró György rángat. Aztán bekövetkezik a tragédia.

De mi is ez akkor tulajdonképpen? Társadalomkritika? Tükör? A darab olyan fontos kérdésekkel foglalkozik, minthogy mi az élet értelme idősen, család és emberi kapcsolatok hiányában, hova menekül az értelmiségi ember a zűrzavaros, mocskos jelen elől, ha nem vigyázunk, merre kanyarodik a fiatalság sorsa, pedig felelősek lennénk érte. Tudunk-e egymással kommunikálni, vagy csak elbeszélünk egymás mellett? Hova tűnt az emberi kötődés? A szomszédok is csak élnek egymás mellett, alig ismerjük egymást, s ha segítség kell, nem számíthatunk a környezetünkre. Ha ez akkor is így volt már... Hogy van most?

Ez egy elgondolkodtató színmű, s habár jómagam nem kifejezetten kedvelem ezt a stílust, novellában megírva egészen kedvemre való lenne - no persze a túlzó káromkodások és barokkosan szaggatott körmondatok nélkül.

0 Tovább

Szabó Magda - Az ajtó

Könyvajánló 4 Magyar Dráma Felnőtt Életrajz Szabó Magda

Könyvajánló 4 Magyar Dráma Felnőtt Életrajz Szabó MagdaÁlmában ​nem, de életében egyszer kinyílik az ajtó az írónő előtt. Szeredás Emerenc ajtaja, amely mások számára örökre zárva marad. A megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőhöz, ám első perctől nyilvánvaló, hogy ő diktál. Gazdája megmérettetik, és nem találtatván könnyűnek, Emerenc nem csupán otthona, hanem lelke ajtaját is megnyitja előtte, ha csak résnyire is. Így sejlik fel Magyarország huszadik századi történelmének kulisszái előtt egy magára maradt nő tragikus, fordulatos sorsa. Vajon mit őrizget az idős asszony a hét lakatra zárt ajtó mögött?
Az ajtó a ki- és bezártság, a születés és a halál ősi jelképe. Állandó kettősség jellemzi a két főhős áhítatosan odaadó, máskor szinte gyűlölködő kapcsolatát is. A szeretet kapujában állnak. Sikerülhet-e végül beljebb vagy elengedni egymást?
Az ajtó Szabó Magda talán legismertebb regénye: Szabó István forgatott belőle filmet, és 2015-ben felkerült a The New York Times sikerlistájára.

Azt hiszem, ez a hatodik könyv, amit Szabó Magdától olvasok, és mégis, ez tetszett a legkevésbé. Ez a könyv valójában egy lehelletnyit öncélú, egy vezeklésregény, ami ugye igaz történet, s Szabó Magda talán így próbálta kiírni magából azt a fájdalmat, amit a történések végett át kellett élnie. Vagy azt a bűntudatot. Esetleg úgy gondolta, jóvátételként megosztja a világgal, hogy talán az idillikus kép róla nem a valóság, vagy hogy nem csak az. Talán írás közben sikerült megszabadulnia az önvádló gondolatoktól.

A könyv háromnegyede egyébként közel sem a krízisről szól, hanem két ember húsz éven át tartó érdekes, kicsit anya-lánya, takarítónő-gazdája kapcsolatról, ami amolyan se veled, se nélküledbe hajlik át. Emerenc, mint egy rossz anyós mindenbe beleszól, belekontárkodik, fölösleges nippeket és használhatatlan „giccseket” hord át Magdáékhoz, sértődékeny, önfejű. Magda nem tudja egyedül ellátni a házat az írás mellett, ezért szüksége van Emerenc segítségére, ugyanakkor rideg őszinteségére is: foglalkozzon inkább többet a férjével, amíg lehet (a férje mint tudjuk, beteges volt), s ne csak az írói világába zárkózzon el.
Emerenc egyébként fölöslegesnek tart minden értelmiségi munkát, az írást is, csak azt tekinti igazi munkának, ami látványos, és a két kezünk közül sarjad ki, tehát fizikai munka.
De valahogy ez a két furcsa, ellentétes, s már-már szerencsétlen ember mégis egymásra talál, és két évtizedet élnek le együtt, mígnem…

A könyvvel a legnagyobb probléma, hogy vontatott, és kevésbé koncentrál a problémára, inkább csak kettejük hétköznapjait írja le. De mi a lényege? Mert az az igazán fontos: hogy kire számíthatunk, ha megöregszünk, ha nincsen családunk, vagy ha van, de távol élnek, vagy ha meghaltak, ha bármi… Hogy az értelmiségi vagy a fizikai munka fontosabb-e. Hogy az emberi kapcsolatok vagy a karrierben való kiteljesedés milyen viszonyban van egymással. Milyen értékrendek szerint éljük az életünket? Van olyan, ami mindenki számára követhető, megfellebbezhetetlen? Mikor helyezzük saját magunkat előtérbe s mikor a másikat? Mivel tartozunk az időseknek? Vannak pillanatok az életben, amikor egy-egy döntésünk kihatással van a másik egész életére. Akkor, ott, vajon érzékeljük ezt, hogy ez most az a perc, amikor eldől minden? Sokszor csak évek múltán emlékszünk vissza egy-egy mozzanatra, ami végül sorsdöntőnek bizonyul. Így történt Szabó Magdával is.

Az emberi lét értelmének kérdései bontakoznak ki a vontatott sorok közül. Ha csak az utolsó száz oldalt kéne pontoznom, maximálisat kapna. Így sajnos, hogy döccenős, túlírt, a mondanivalójának van nagyobb értéke és jelentősége. Annyi biztos, hogy elgondolkodtató, de tudni kell eljutni a végéig.

0 Tovább

Női sorsok ha találkoznak - Szabó Magda: Az őz

Könyvajánló Magyar Dráma Felnőtt Szabó Magda

Könyvajánló Magyar Dráma Felnőtt Szabó MagdaAz ​őz gyilkosok és áldozatok regénye. Gyilkolt Józsi, a Három Huszár kocsmárosa, és gyilkolt Encsy Eszter, a történet hőse, a színésznő: ki-ki a maga eszközeivel. De a két gyilkos mögött ott lapul a harmadik is, a legveszedelmesebb: a kor, amelyben a színésznő született, amely iszonyatba fullasztotta gyermekéveit, aknamezőre küldte Emilt, korai sírba a munkára képtelen, virágait babusgató édesapát, s örökre kipusztított Encsy Eszterből minden hitet, bizalmat, örülni tudást. Mindaz, amit az élettől kap, későn érkezik: sem siker, sem elismerés, sem pénz, még szerelem se váltja meg többé iszonyú önmagától. És Encsy Eszter, ahogy attól a társadalomtól tanulta, amelyben él, amely fölnevelte, öl: megöli az egyetlen embert, aki valaha szerette, és tettével halálra ítéli önmagát is. Az őz megjelenése idején 1959-ben úgy robbant, mint a bomba. Hermann Hesse ajánló sorai egyengették külföldi útját, azóta harmincöt nyelven olvasható. Én, aki írtam, ha elkerülhetem, nem olvasom: félek tőle. Pedig a nemzetközi sajtó akkor tanulta meg szülővárosom, Debrecen nevét, mert úgy értékelték: …míg a történet gyilkosai és áldozatai megfutják pályájukat, a regény lapjairól az irgalmatlan szenvedélyek forróhidege fagyaszt-éget.

A lányregények után egészen furcsa bár egyébként nem rossz választás volt Az őzet választani következő olvasmányként Szabó Magdától. Most, hogy ezen értékelés írása közben már Az ajtót olvasom, kifejezetten jobbnak találom, hogy életrajzi kötetei előtt inkább egy újabb fikciót ismerhettem meg tőle, jobb az átvezetés. Kronológiailag is.

Mindazonáltal természetesen kissé morbid, ha a lányregények szereplőit összevetem a mostani főszereplő személyével, Eszterrel. Itt ugyanis két nőtípus elevenedik meg, s két életút. Az egyik Angéla, a maga természetes kedvességével, gyengédségével és gyengeségével, szépségével. Az örök nőideál, akivé még a 21. századi elvárások szerint is válnunk kéne. Lággyá, visszafogottá, nőiessé, s kedvessé nem csak kívülről, lényünkből fakadóan is. Ilyen egy „igazi” nő. Ezzel szemben itt van Eszter: forrófejű, gyakran utálatos, cseppet sem kedves, féltékeny, irigy, s mégis azért őt is lehet szeretni. Világ életében utálta a tökéletes Angélát, akinek idilli gyerekkora volt, míg neki szegénység és korai munka jutott osztályrészül. Végigküzdötte az életét, jobb sorsot teremtett magának, de sosem felejtette el, honnan jött, és az idő múltával is csak megvetni tudja azokat az embereket, akiknek „minden az ölükbe pottyant”.

Nagyon érdekes a korábbi értékelések olvasása, azt írják, mindenki Angéla szeretne lenni, de aztán rádöbbennek, valójában Eszterek. Szerintem mindenkiben mindkét személyiség ott van, ahogy a régi mondás tartja: attól függ, melyiket eteti az ember.
A mai társadalom is azt várja el tőlünk, hogy Angélák legyünk. De a farkastörvények Esztereknek kedveznek. Szerintem ez a könyv egy tökéletes példája a női meghasonlásnak, hányféle arcunk is van valójában, s milyen nehéz néha egyensúlyozni köztük. Az lenne az igazi, ha mindkettőt el tudnánk fogadni.

0 Tovább

Talánok

Sötét űr forog, kavarog
valahol a lelkem helyetti
zúgás sűrűjében.
Elszaladt világ, kanyarog,
várom, hogy elmém elfelejti
mozzanatlanságom.

Bennem elbújt a tél,
beleragadtam veled.
Szoborrá kötöttél.
Hiába adtam neked.
A nyúlványos jelen
marasztaló mocsarába
fulladunk.
Mint halhatatlan óriások...
utánunk semmi nyomot
nem hagyunk.

Egy másik jelenben
talán már lepecsételtük
az apró lábnyomú jövőt.
Egy másik jelenben
talán már elfecséreltük
az egész élethez kötőt.

Tövisekkel bánt már a fészek.
Nem tudod, titkon mit is érzek:
Feketét, vöröset, szikrázó sárgát.
A nő lassú megbolondulását.

Kakukkfióka vagyok, s talán
egyáltalán nem illek
a tökéletes világodba.
Képzeleted egyik falán
Olyanféle nő lehet, aki
belesimul a virágokba.

Amíg szobromon köszörülsz,
alakítanád arcom, formára, Neked,
nem látod, hogy nem könyörülsz
az időnek, a homokóra megreped
a tétlenséged alatt.

Érzed-e, hogy az én szobor
szívem nem tömör már többé?
A homokórával komor,
apró szilánkokra pattan.
Ez sérti meg a kezedet.
S neked fáj, bennem a katlan
elkerüli figyelmedet.

Én nem vagyok óriás.
A jelen el fog pusztítani.
Engem hamarabb felemészt, téged
napról napra fog egy pici falattal
megkurtítani.
Talán észre sem veszed.

Én nem vagyok óriás.
Én más vagyok. Egy látogató
más madarak életében.
Öntudatot, fényt, lángot adó
Prométheusz...
Elfelednek lényegében
ha betettem magam után az ajtót.

A tüzet nem tudod kordában
tartani és a zsebedbe rejteni.
Melegedtél pedig korábban
tüzemnél és próbáltál megfejteni.
Ez miért nem elég neked?

Néha egészen úgy érzem, engem
kivetett magából a jövő.
Nem látom benne a helyem.
Magamért nem szeret senki engem.
Igazán nem kellek senkinek.
Át is adhatnám a helyem.
Miért vagyok ennyire önző...

Talán olyan vagyok, mint egy érzés.
Be- s kilépek mások életéből
de megtartani lám senki nem akar.
Hiába is bennem annyi kérdés...
Pillanatnyi mosoly vagyok, kékből,
az üres holnap feketébe takar.

Sosem érdemeltem meg a zöldet.
Irigy vagyok a galambokra.
Aki megteremtette a Földet
Sosem gondolt kakukkokra.
Egyedül vagyunk.

A látszatok mögött külön-külön élünk,
mi, akik örökre nem kellenek másnak.
Elménk sárga fala közé zárva félünk.
A mieink boldogság-csontokat ásnak.
Nekünk nem jár.

Erre már korábban is
igazán rájöhettem volna.
Akkor bőröm alá a tehetetlenség
vergődő szárnya nem hatolna.
Néha ezt látod feltörni...
Ezért próbálsz mint szilaj
paripát előbb betörni.

Ha ez sikerül és elvesztem magam...
Nem a virágba simuló lány lennék.
Csak egy tátongó, néma, néma üresség.
Nézd, hogy őszbe derül már a hajam.
Az ürességnek nincsen akarata.

A feszültség amit bennem
néhanapján feltörve látsz és szólsz..
Az a zúgás a fülemben
ahogy az üres hűtő... látsz és szólsz...
A sárgának nincs önálló akarata.

Nem tudom, mik Isten tervei velem.
Talán az életem egy eleve elrendelem
és nincs értelme sóvárognom.
Majd a kispadról nézem, ahogy
nyom nélkül elmúlik felettem az élet.
Velem senki nem akar jövőt építeni.
Legalább eljátszhatnám a boldog jelen-létet.
csak egy kicsit szépíteni...szépíteni.

Keresztülvittelek egy sötét
időszakon a lángjaim fényénél.
Talán ennyire volt szükségetek rám.
Majd világítok másoknak az oltárnál.
Csak egy porszemed vagyok, aki
átgördíti az emberiséget, s a sötét
vörösben megpihensz lényénél.

A vigaszotok vagyok. De szúrom
a szemeteket, ha már nem kellek.
Engem nem tudsz átvinni a túloldalra.
Nem szeretnél...
Ha egyszer is látnál igazán,
talán megijednél... talán szeretnél.

Szétosztogattam és nekem
már nem sok tüzem maradt.
A kis gyufaáruslány lelkem
a magányosság mocsarában ragadt.
Nem tudlak tovább vinni téged.

Ha nem vagyok nektek elég jó,
akkor törjetek össze, mint a gyöngyöt!
Mit gyöngyöt! Ahogy múlik az idő
már csak egy apró...apró göröngyöt.
Ha a gyöngyöt nem akartad, miből 
gondolod, hogy majd a göröngyöt...

Nem vagyok elég - jó.
Nem simulok virágokhoz, lényem
nem a kedvesség álszent álcája.
Arcom nem ártatlanság, fényem
nem az úri világ játszmája.
Nem hajtok fejet, nem tűröm
szótlanul az igaztalant.
Nem törődöm bele, nem űzöm
pozitívval a vigasztalant,
Nem csak a szépet látom, érzem,
Nem csak a világ jó oldalát nézem.

Nem vagyok tökéletes.
Ezer arcával csiszolt meg az élet
és a homokóra apró szemcséje,
és még te is köszörülnél.
Nincs olyan, senki, egy lélek,
akinek talán éppen csak én kellek.
Annyit így senkinek sem érek.

Talán elmúlok hirtelen vagy
lassan szánt fel az élet.
Talán holnapot is ad vagy
egy szál gyufával remélek.
Talán látod a zúgást bennem,
talán érzékeled, hogy félek.
Talán a félelem tebenned
sokkal nagyobb, ha kérek.
Talán eltűnök hirtelen vagy
lassan tör meg az élet.
Talán itt felejtettem magam
és hálni jár belém a lélek.
Talán megtalálnak a talánok.
Esetleg a mégek.
Még lehet, hogy, még talán,
még jövőre, lennél-e, kérlek.

0 Tovább

Máglya

Könyvajánló Magyar 2 Történelmi Háborús Dráma Felnőtt

Könyvajánló Magyar 2 Történelmi Háborús Dráma FelnőttMi ​történik, amikor egy ország felszabadul? Mindenki megkönnyebbül hirtelen, vagy cipeljük magunkkal a múltunk súlyát? A diktátort fejbe lőtték, rituálisan elégették az elnyomás kellékeit, de a titkokra nem derült fény, a régi reflexek pedig működnek tovább. Bármikor kitörhet újra az erőszak, mert a temetetlen múlt még fájdalmasan eleven. A tizenhárom éves Emma erős lány, tele kamaszos vadsággal. Egyszerre vesztette el az otthonát és a szüleit, de váratlanul felbukkanó nagyanyja magához veszi. Új életében mindennek tétje van: a gyásznak, a barátságnak és az első nagy szerelemnek, bármely pillanat magában hordja a katarzis lehetőségét. Emma a boszorkányos nagymamától tanulja meg a hétköznapok mágiáját és a sorsfordító szertartásokat, ám a saját ereje még ennél is nagyobb: ő talán képes nemet mondani a történelmi bűnre, és kilépni a soha-meg-nem-bocsátás véres örvényéből. A regény családtörténet és történelmi tabló egyszerre. A nyelve sűrű, mégis egyszerű, a részletek varázslatos intenzitása sodró és izgalmas történetté formálódik, leköti és nem hagyja nyugodni az olvasót. A gyermek mindent látó szeme, a kamasz mohó testisége és a felnőtt józan figyelme szövődik össze benne érzéki és érzékeny szöveggé. Rákérdez a titkokra és felébreszti a titkos tudást.

Varázsoljunk a semmiért, vagdossuk pengével a bugyinkat és szőrös is meg jaj itt az iskola, mi is volt a nagy történelmi esemény? Spicli! Ez volt, de nem mondjuk meg, hogy mi, van értelme vagy nin.. jaj félbehagytam egy egész fejezetet, bocsesz, holnap iskolába kell, a zsidó Bertuska, hoppá vége a könyvnek, csak 450 oldal… Húzzál vonalat a lisztbe…..

Máglyára vele… Na jó, annyira azért nem volt szörnyű, de be kell valljam, ahogy Máraiban a minap, Dragománban is csalódtam, s azt hiszem ez marad az első és az utolsó könyv, amit olvastam tőle. Valahogy úgy érzem, kicsit túl sok a hype körülöttük, és egyáltalán nem értem, mi az a sok pozitív vélemény a Máglyánál, én inkább a negatívabbakkal tudok egyetérteni, de lássuk, miért.

Önmagában még az első mondjuk, hatvan és az utolsó hatvan oldal még nem is lenne rossz, s kijöhetne belőle egy száz-százötvenes oldalas, érdekes kisregény, aminek van eleje, közepe, vége, íve, története, tart valahonnan valahová. De így való igaz, hogy kissé olyan, mint egy novelláskötet, egymástól szinte majdnem független, félbevágott apró jelenetekkel, amikre később hol visszaugrunk, hol nem, hol van jelentősége, hol nincs, kicsit, mintha egy befüvezve írt irományt tartanánk a kezünkben, se füle se farka. Az erdélyi történelmi eseményekre egész a legvégéig alig utal konkrétan a könyv, már azt hittem, úgy kell részletesebben utána olvasnom, szóval nem mondanám kimondottam, hogy azokat állítja a központba, éppen maximum említések szintjén. Igaz, a zsidók világháborús helyzetére már jobban kitérnek Nagymama visszaemlékezései, de rendkívül idegesítő módon félbeszakítva az addigi gördülékeny E/1-es elbeszélésmódot érthetetlen módon Nagymama E/2-ben meséli a múlt történéseit, pl.: bemész ide, felmászol ide… Ha addig bele is tudtuk magunkat élni a történetbe, az végképp kizökkent, hirtelen, mintha valami szerepjátékos könyvbe csöppennénk.

Ami a legzavaróbb volt az egész történetben, azok az indokolatlan „mágikus szálak”, de csak idézőjelben mondom így, mert inkább vajákosasszonykodásnak nevezném, Nagyi babrál a liszttel meg össze-vissza vonalakat húz, Nagypapa szelleme hol ott van hol nincs, semmi jelentősége… Nem történik semmi a varázslatok által, teljesen fölöslegesen kántálgatnak. Meg sincs magyarázva, hogy mi ez, hogy legalább lenne valami háttér, hogy ők most egy nagy ősi tudás tudói, boszorkányok leszármazottai, vagy teljesen bolondok – ez a legvalószínűbb -, esetleg az egész a kislány fikciója… Passzolom, de unalmas volt, és megakasztotta a regény általános folyamát. Nagymama egyébként is szinte beszámíthatatlan a történetben, egyszer azt mondja az unokának nehogy ezt tedd, de tényleg, nehogy, mert aztán én megtudom és akkor akkora baj lesz, hogy ihaj… Aztán Emma (alig szerepel a neve egyébként) végül megszegi a tilalmat, de nem szakad le az ég meg úgy kb. semmi nem történik… Meg Nagymama néha megkínozza (?) aztán mégse…

Oldalak szólnak arról, hogy a kislány eteti a hangyákat, megmenti őket… Mint akik be vannak kábítószerezve, de komolyan, bocsánat. Arról nem is beszélve, hogy közben azért vagy három meztelen szőrös alsófertályos jelenetet azért le kellett írni, hogy hangsúlyozzuk, hogy kamaszodik a gyerek. Ennek sem volt értelme, és nagyon idegenül jött ki egy meglett férfi tollából egy köze nincsen semmihez jelenetben…

Remélem, valaki írt már belőle egy rövidítettet, mert max. annak lenne értelme, és akkor azt olvasnám inkább újra, varázslatok és bugyivagdosás nélkül, E/1-ben, hagyjuk a hangyákat is.. Bocsánat.

0 Tovább

Eszter hagyatéka

Az élet oly csodálatosan megajándékozott, és oly tökéletesen kirabolt, mit várhatok még?

Az 1939-ben írt kitűnő regény egy beteljesületlen szerelem története. A mindig fellegekben élő, jellemgyenge, de szeretni valóan kedves Lajos és Eszter húsz esztendővel korábban bontakozott szerelmét rombolta szét, amikor a férfi Eszter nővérét, Vilmát vette feleségül. Felesége halála után, gyermekeivel látogatóba érkezik az asszonyhoz, aki még mindig szereti. 

A találkozás oka igencsak prózai: Lajos, aki már mindenétől megfosztotta Esztert, most végső menedékét készül elrabolni, a családi otthon eladására kéri. Eszter ekkor tudja meg, hogy a férfi nősülése előtt végső elkeseredésében levelekben könyörgött Eszternek, hogy szökjenek meg együtt, mert szüksége van rá. 

Eszter azonban sohasem kapta meg a leveleket.


Eddig nem olvastam még azt hiszem, Máraitól semmit, de ez a könyv nem is hozza meg hozzá a kedvem, az biztos. Ha valaki érti, hogy miért tette a végén Eszter azt, amit, mert hiába vagyok harmincon felül és nő is, szóval abszolút célközönség, valahogy mégsem értem. Vagy most neki ez a szerelem?

Rövid, másfél óra alatt elolvasható kis könyv, valahogy arra sem elég, hogy az ember rendesen a szereplők helyébe képzelje magát, s máris vége. Talán háromszor ennyi oldalban jobban megértettem volna, talán... Így viszont csak egy nagy lókötő és egy gyenge női jellem találkozása. Érdekes, hogy a tipikus lányregényekben fele ilyen szerencsétlen női karaktert sem találnék, ha akarnék se. Maradok inkább akkor a makrancos női ideálképnél, köszöntem.

0 Tovább

Németh László: Iszony

Könyvajánló 5 Magyar Dráma Felnőtt Romantikus Klasszikus

Könyvajánló 5 Magyar Dráma Felnőtt Romantikus KlasszikusNémeth Lászlónak ez a méltán népszerű regénye egy férfihoz nem vonzódó, hideg természetű fiatalasszony házasságának tragédiájáról szól. Ottrubai Nelli családi okokból kénytelen hozzámenni Takaró Sándorhoz, a társadalmi ranglétrán felfelé kapaszkodó gazdag parasztság e vérbő és olvadékony természetű, jellegzetes képviselőjéhez. Nelli mindent megpróbál, hogy házasságát elviselhetővé tegye, de zárkózott, magának való, eredendően tiszta és magányos egyénisége fellázad, valósággal megöli férjét, végül pedig a másokért vállalt munka önzetlen örömében találja meg a megtisztulás, meggyalázott élete értelmét. A regény nemcsak döbbenetes erejű lélekrajz, hanem a letűnt falusi úri világ életének pompás képe is.

Na hát az kétségtelen, hogy az ember nehezen szánja rá magát arra, hogy erről a regényről írjon. Egyébként nem először volt hozzá szerencsém és nem is utoljára, nyáron valószínűleg újra kell majd olvasnom, bár egyébként nem bánom.

Próbálok visszaemlékezni a tizenévekkel ezelőtt rám gyakorolt hatására, de csak arra emlékszem, hogy az osztálytársaim mind utálták a könyvet, de nekem tetszett, magam sem tudom, miért, de most is tetszik a vontatottsága ellenére. Valahogy az ember végig várja, mi sül ki ebből az egészből, és kicsit morbid, de úgy éreztem magam, mint mikor szörnyűségek közepette az ember csak bámul, és nem takarja el a szemét, és csak néz, mert kíváncsi, hogy mi fog történni. Valahogy ez is ilyen érzés volt. Elolvasása után érdekességképp a belőle készült filmet is megnéztem, nem tudom, a legjobb karaktert választották-e Sanyi szerepére, de Imréére Latinovits mindenképpen tökély volt, csak sajnáltam, hogy nem szerepelt valami sokszor sem a regényben, sem ott.

Én is azon gondolkodtam, mint egy másik értékelő, akinek olvastam a véleményét, hogy vajon ha Nellike Imréhez megy hozzá, és nem Sanyihoz, akkor is így alakult-e volna az élete. Benne volt-e a hiba, vagy a házasságában, hogy nem jó emberhez kényszerült hozzámenni? Megmondom őszintén, én eleinte egyáltalán nem tudtam Sanyit se hibáztatni, voltaképpen egy jó kedélyű, kedves fickó, aki mellett akár boldog életet is lehetett volna élni, s sajnáltam, hogy ilyen savanyú, (szörnyű bélyeggel élve frigid) nő jutott neki. Ugyanakkor Nellit is tökéletesen meg tudtam érteni (pláne, ha közben legalább mást szeretett volna úgy igazán), mert ha az ember nem vonzódik valakihez, és iszonyodik tőle, abból nehéz testi vágyat és szerelmet csiholni. Lehet persze egymás mellett szépen éldegélni, ahogy az öregek szokták volt mondani, de az azért mégiscsak lehetetlen, hogy az ágyban aztán ezt az iszonyodást el lehessen viselni – pedig hányan lehettek így akkor, s vajon hányan vannak így most is egy kihűlt házasságban (nem akarom tudni, szerintem sokan).
Tehát lelkileg megrendítő volt olvasni, főleg úgy, hogy önmagában egyik szereplő sem hibáztatható, és mindkettővel egyet tudunk érteni, érezni. Egyszerűen szörnyű, ha az ember élete valahogy így félresiklik, és én is azon gondolkodtam, ilyen esetekben (nem konkrétan, hanem általában), bele kell-e törődnünk a „sorsunkba”, vagy próbálni azon változtatni minden fogcsikorgatás árán is – de mi van, ha közben nem sikerül, az az igazi összeroppanás.

Nagyon jól kidolgozott lélekrajzi regény, aminek azért megmondom őszintén, eleinte nehéz volt a nyelvezetére ráállni a mai olvasmányok után – és a tempójára is –, de mégis ad valamit, befészkeli magát a fejbe és kérdéseket vet fel, és napokig gondolkodhatunk rajta. Hát, még ha egyszerre olvassuk, és lehet róla beszélgetni is. Szerintem igényel egyfajta gondolati és érzelmi nyitottságot, előítéletmentességet. Nem gondolom egyébként, hogy középiskolában kötelezővé kéne tenni, valahogy úgy gondolom, hogy az ember ezt csak akkor érti meg igazán, vagy akkor nem csak egy anekdota, ha élt már párkapcsolat(ok)ban, és van mihez viszonyítani.

Bennem a legérdekesebb (költői) kérdés, amit felvetett, hogy vajon az emberek többsége (legyen mondjuk 30-35 feletti korosztályról szó, aki már nem csak a féktelen boldogságot vadássza) önmagában pozitív szemléletű bármi is van, vagy csak egyszerűen elégedett az életével úgy ahogy van szóval szerencsés, vagy pedig csupán elfogadta, amit a sors kimért rá? Epiktétosz filozófus szerint az ember azzal törődjön, ami tőle függ, s ami független, tehát ő nincsen rá hatással, azzal próbáljon meg kibékülni, s Descartes is azt mondja, inkább mi igazítsuk a világhoz az elképzeléseinket, vágyainkat, semmint a világot próbáljuk meg megváltoztatni. Ez majdnem ugyanaz, amit Sanyi és Nellike anyja képvisel. Én azért arra a következtetésre jutottam, meg kell próbálni mindent, hogy változtassunk rajta, de ha nem megy, addig is valahogy elégedettnek próbálni lenni.

Bátran ajánlom minden nagykorúnak a könyvet, klasszikus.
S mielőtt elfelejtem: Le a kalappal Németh László előtt, hogy ennyire képes volt belelátni a női lélekbe, elképzelni sem tudom, hogyan.

0 Tovább

Kádár korszak ala Éhezők viadala

Suzanne Collins Az éhezők viadala 6 Fantasy Sorozat Disztópia Sci-fi Young adult

Suzanne Collins Az éhezők viadala 6 Fantasy Sorozat Disztópia Sci-fi Young adultA ​becsvágy hajtja.
A küzdelem élteti.
De a hatalomnak megvan az ára.

Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.

Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.

Magyarul 2020-ban jelent meg Az éhezők viadala előzménykötete, Énekesmadarak és kígyók balladája de én valahogy az események sűrűjében lemaradtam róla, vagy csak a harmadik kötet langyos teljesítménye miatt nem vettem a fáradtságot, hogy megjelenésekor elolvassam, már nem emlékszem.

Szerencsére ez az előzménykötet emlékeim szerint sokkal jobb, mint a harmadik rész, ami számomra már túlontúl depressziós volt, és nem volt meg az a feeling, amit a sorozattól vártam. Ebben viszont megvolt minden, gyönyörűen visszaröppent minket abba a baljós közegbe, úgy, hogy mindamellett megismerhetjük Coriolanus, az "új" főszereplőnk (a további kötetekben a gonosz Snow elnök) múltját és indíttatásait. Rendkívül érdekes volt az ő karaktere, és én legalábbis szinte végig együtt tudtam vele érezni, érteni; egy nagyon sokoldalú karaktert kaptunk, aki nem kevés jellemfejlődésen megy át ebben az ötszáz oldalban.

Ami számomra zavaró volt, az a szerelmi szál, amit valahogy cseppet sem éreztem hitelesnek, valahogy nem jött át, és nem tudtam elhinni, zavart, és be kell valljam, ezen belül a könyv első fele, maga a viadal sokkal élvezhetőbb volt, mint a második része.

Egyébként arról is beszéljünk, de nekem valahogy ez a korszak, a háború után, amikor az éhezők viadala még nem volt annyira kidolgozva, és még csak alakultak a szabályok, amikor Coriolanus azt se tudta, kinek hogy feleljen meg, és igyekezett beolvadni a többségbe, amikor senki nem tudta, hogy mit mondhat hangosan és mit nem, nehogy rendszerellenessé nyilvánítsák és esetleg eltüntessék egy koszos laborban... Amikor dolgozatokat kell írni, hogy miért is jó a háború és miért is jó ez a hatalmi rendszer.. Nos, az engem kicsit a szocializmusra emlékeztetett [­off](örüljünk, ha még csak arra, ami egy nagyon érdekes párhuzam szerintem a magyarok múltja és eközött a könyv között, nyilván nem direkt, habár elképzelhető, hogy Suzanne Collins az ilyen rendszereket is akarta bírálni - sikeresen.

Szóval bátran ajánlom ezt a könyvet azoknak is, akiknek a harmadik rész anno már nem nagyon tetszett, már csak azért is, mert 2023-ban ebből is érkezik majd mozifilm. Rendkívül kíváncsian várom, kit választanak majd Coriolanus szerepére - amúgy még a legvégéig sem bírtam megjegyezni a nevét, egyszerűen mindig beleakad a nyelvem, és csak Cori stb.stb. van az agyamban helyette, de mindegy.

0 Tovább

Erkölcsi kérdések Albert Camus: A pestis c. regényében

„Albert Camus (1913−1960) francia író, a 20. századi francia irodalom egyik nagy tehetségű képviselője volt. Algériában született, s francia földön, az országúton halt meg autószerencsétlenség következtében. Népszerűsége máig se csökkent, s még a franciáknál is legfeljebb Malraux-é vagy Saint-Exupéry-é vetekszik vele, holott kevesebbet írt bármelyiknél, s életműve a maga egészében inkább egy nagy ígéret, mintsem egy kész pálya benyomását kelti a mai olvasóban.” (P. Farkas 2017).

Első írásai 1932-ben, mindössze 19 éves korában jelentek meg a Sud című folyóiratban, első könyve pedig, a L’Envers et l’endroit című esszégyűjtemény 1937-ben. Ezek azonban jó ideig nem hozták meg számára a várva várt ismertséget. Végül az újságírásban és a szerkesztésben találta meg számításait.

Egy időben persona non gratanak számított, hiszen nem csak, hogy kilépett a kommunista pártból (bár más vélemények szerint inkább kizárták), 1951-ben A lázadó ember című kommunista ellenes műve, melyben a sztálini diktatúrát bírálja, igencsak nagy port kavart (Szabó 2010).

1957-ben 44 éves korában – igen fiatalon – Nobel-díjat kapott, ez azonban csak még inkább felszította a dühöt politikai ellenfeleiben. Giovanni Catelli Camus halála című könyvben írtak szerint a halála sem pusztán autóbaleset volt, hanem tervezett likvidálás, amelyet 3 évbe telt teljesíteni (Catelli 2021).

Az az egy azonban vitathatatlan, hogy regényeinek mondanivalói, tanulságai, erkölcsi kérdései még most, a XXI. században is módfelett aktuálisak. Ismertebb művei közé tartoznak a teljesség igénye nélkül pl. A lázadó ember, Közöny, A pestis, A száműzetés és az ország, Caligula, Ostromállapot című alkotások.

A pestis című műve megírásához 1939-től ’43-ig gyűjtött adatokat és tanulmányozta az orvosi szakirodalmat is. 1942-ban Oránban, Északnyugat-Algériában személyesen is gyűjtött tapasztalatokat, ebben az időszakban ugyanis ezen a területen tífuszjárvány pusztított. Összesen 7 évig dolgozott a regényén, mely végül világhírű lett. Magyarországon A pestis először 1992-ben jelent meg az Európa kiadó gondozásában, azóta pedig több nyomtatott és elektronikus megjelenést is megélt. Az Edistat kiadási statisztikával foglalkozó külföldi oldal egyik közösségi oldalán közzétett diagramja szerint 2020-ban meglehetősen megnőtt az eladott példányok száma a könyvből – egyértelműen a koronavírus-járványnak köszönhetően.

„Növekszik a Camus "La Peste" eladása 2020 első 8 hetében! Íme a könyv 2019-es és 2020-as eladásainak összehasonlítása."

A pestis c. könyv eladási statisztikái 2019-2020

A statisztikából jól látható, hogy 2019-hez képest 2020-ban növekedtek az eladási számok. Ahogy dolgozatomban Camus a műben feltett erkölcsi kérdéseit feszegetem, rájöhetünk, hogy 2019 óta a járványhelyzet következtében szinte ugyanazokkal a problémákkal küzdünk, és ugyanazokkal a kérdésekkel találjuk szembe magunkat, mint Rieux doktor és társai, a kötet fő- és mellékszereplői.

Mindjárt a történet elején egy ismerős dilemmába botlunk. Felüti fejét ugyanis a járvány, sokáig azonban az emberek, átlagpolgárok, sőt, maguk az orvosok és vezetők sem akarják még maguk előtt sem elismerni, hogy ez bizony: pestis. Az újságok elbagatellizálják, alábecsülik a helyzetet, s egyébként is jobban foglalkoztatja őket a patkányok váratlan megbetegedése és pusztulása, tetemük zavaró jelenléte a városban, mint az emberek körében terjedő betegség. Ami az orvosok hozzáállását illeti:

„Az öreg Castel, aki nyugodtan rágcsálta sárguló bajuszát, világos szemét Rieux-re vetette. Aztán jóindulatúan végigmérte a jelenlevőket, majd megjegyezte: ő nagyon jól tudja, hogy ez pestis, de azt is, hogy ha hivatalosan beismerik, akkor kénytelenek lesznek szigorú intézkedéseket tenni. Jól tudja, hogy kollégái végeredményben ettől torpannak meg, ő tehát kollégái nyugalma érdekében hajlandó elismerni, hogy nem pestisről van szó.” (Camus 1992).

Tehát amikor már intézkedésekre lenne szükség, akkor is haboznak, késlekednek, s mikor végre megtörténik a szigorítások bevezetése, akkor sem a kellő mértékben:

„A rendelkezések nem voltak drákóiak. Látszott, hogy igen nagy engedményeket tettek, nehogy nyugtalanítsák a közvéleményt.” (Camus 1992).

Kétségtelen, hogy erkölcsileg az lett volna a helyes döntés, ha felvállalják a felelősséget, és időben cselekednek, s a biztonság érdekében inkább túl- mint alábecsülik a helyzetet. Nagy igazság azonban, hogy az ember katasztrófahelyzetekben sosem akarja elhinni, hogy mindez tényleg megtörténhet, és tényleg vele történik. Talán így voltak ezzel a regényünk szereplői is.

Amikor aztán végül az algériai Oran város karantén alá kerül, találkozunk a következő dilemmával: Ha egy halálos járvány sújtotta települést karantén alá vonunk, mint vezetők, engedélyezzük-e a családok újraegyesülését azon formában, hogy a városon kívül maradt, kívül rekedt felek visszatérhessenek oda? Kétségtelen persze, hogy a hazatérők ezzel saját életüket sodornák veszélybe. Oran városának döntéshozói ezt megengedik, ezzel az egyes személyek kezébe helyezve a döntést, s egyidejűleg elhárítva a saját felelősségüket.

„Egyébként néhány nap múlva, midőn nyilvánvalóvá vált, hogy senkinek sem sikerülhet elhagyni városunkat, felvetődött a kérdés, vajon engedélyezhetnék-e a visszatérést azoknak, kik a járvány előtt távoztak el. Néhány napi gondolkodás után a megyeháza igenlő választ adott. …

Erre aztán néhány család, igaz, hogy kevesen, könnyelműen fogta fel a helyzetet, s mivel a vágy, hogy viszontláthassa rokonait, legyőzött benne minden óvatosságot, felszólította az illetőket, hogy éljenek az alkalommal.” (Camus 1992).

Vajon helyes döntés volt-e ezt engedélyezni? S a másik kérdés: ha karantén alá vont állampolgárok lennénk, kérnénk-e a rokonainkat, hogy térjenek oda vissza? Személyes véleményem szerint inkább élnék távol beláthatatlan időig családomtól, minthogy őket is veszélybe sodorjam. A fentebbi idézetből látszik azonban, hogy sokan felelőtlenül cselekedtek, és/vagy még ekkor sem értették meg a járvány igazi pusztítását.

Ennél egy fokkal egyszerűbb kérdés: előtérbe helyeznénk-e saját érzelmeinket, jólétünket a közösségénél? Camus könyvében ugyanis egyes esetekben pontosan ez történik. Például Rambert, az újságíró sokáig igyekszik kijutni Oranból, annak ellenére, hogy egyáltalán nem tudhatja, megfertőződött-e már, azért, hogy újra láthassa kedvesét – és persze kimondatlan, de valószínűleg nem szeretne ő sem pestisben meghalni. A könyv vége felé gondolja csak meg magát, amikor győz benne a lelkiismeret, és a város elhagyása helyett inkább a betegek segítése mellett dönt. Ezzel Camus maga is megfogalmazza erkölcsi ítéletét a felelősség alól kibújni akarók felett. Vajon, ha 2019-ben lehetőség nyílott volna rá, hogy egy olyan helyre menjünk, ahol nem szedi a koronavírus az áldozatokat, megtettük volna-e?

Rambert tehát nem szökik meg, a pestis azonban szakadatlanul, fáradhatatlanul szedi áldozatait. Egy ideig az emberek tehát hitetlenek, felelőtlenek, aztán félnek, megijednek, az ijedtség helyét azonban egy idő eltelte után kezdi átvenni a közöny.

„…mintha minden szív megkeményedett volna, és mindenki úgy járt és úgy élt a jajszavak szomszédságában, mintha ez az emberek természetes beszéde lett volna.” (Camus 1992).

Egy másik végletes viselkedés pedig a „szenvedély”. Amikor a szigorítások és szabályok ellenére megszegjük azt, nem gondolva tetteink következményére.

„Ilyenkor lehet átélni az életnek azt a szenvedélyét, mely csak növekszik a nagy megpróbáltatások idején. Ha a járvány tért nyer, az erkölcs is lazulni fog. Viszontlátjuk majd a milánói szaturnáliákat a sírok szélén.” (Camus 1992).

Fellazul tehát az erkölcs. Az emberek tömegbe verődnek, dorbézolnak, egyes árusok a hasznukat keresve megemelik az áraikat. Egyes csoportok már szinte eszüket vesztik. Amikor ugyanis a helyzet szinte már a tetőfokára hág, és Oran lakosai úgy érzik, nincs menekvés a pestis pusztító karmai közül, már fegyveres erőkkel ostromolják a kapukat, hogy kijuthassanak.

„Éjjel a városkapukat ismét megrohamozták, több ízben is, de ezúttal kisebb fegyveres csoportok. Volt is néhány lövöldözés, sebesültek, egy-két szökés.” (Camus 1992).

Ramberttel ellentétben tehát sokan a szabadulás mellett döntenek. Pedig van-e egy ilyen helyzetben menekülés? Ha belegondolunk, amennyiben sokan jutottak volna ki a kapuk közül, és egyesek fertőzöttek lettek volna, könnyen borították volna a környező vidékekre is a halál hirtelen leplét. Talán nem volt meg bennük a bátorság, amely hosszú korok óta az egyik legfőbb erény, hogy viseljék a sorsukat.

A fentebbiek azonban általános erkölcsi kérdések, amikre még csak-csak tudunk válaszolni, hiszen vannak döntési lehetőségek: dönthetek úgy, hogy habár a rokonaim bejöhetnek a karantén alá zárt településre, mégsem hívom őket; dönthetek úgy, hogy habár veszélyeztetett zónában rekedtem, mégsem szököm ki, és nem terjesztem a fertőzést; dönthetek úgy, hogy betartom a szabályokat és az intézkedéseket.

Mi a helyzet azonban akkor, amikor globálisabb, kulturális és vallási dilemmáról is szó van, és választásunk sincsen? Camus regényében ez a pont akkor jön el, amikor a sok halott következtében először csak a tisztességes temetés menetéről mondanak le, s a holttesteket tömegsírba temetik búcsúztatás nélkül, később azonban, amikor már a temető is teljes egészében megtelt, régi sírokat exhumálnak, hogy a maradványokat elégessék.

„A temető végében, egy masztixfákkal beültetett térségen, két hatalmas árkot ástak. Egyik volt a férfiak árka, a másik a nőké. A közigazgatás e tekintetben tiszteletben tartotta az illemet, s csak jóval később tűnt el a szemérmesség ez utolsó nyoma is, mikor a körülmények kényszere folytán már összevissza, egymás hegyén-hátán temettek el férfiakat és nőket, mit sem törődve az illendőséggel.

Valamivel később azonban kénytelenek voltak más megoldást keresni, és még jobban kiszélesíteni a lehetőségeket. Egy megyefőnöki rendelet kisajátította az örökös használatba adott sírokat, és az exhumált maradványok elindultak mind a halottégető kemence felé.” (Camus 1992).

Ez a döntés szembe megy a vallásukkal, hitükkel, és kulturális hagyományaikkal is. Erkölcsileg talán helytelen első látásra, még sincs más választás: meg kell akadályozni a járvány terjedését. Márpedig a nem megfelelően elföldelt vagy elégetetlen halottak tovább terjesztik azt. Szembemennek tehát a társadalmi normával, általános elvárásokkal. De talán épp ezzel cselekednek helyesen: a nagyobb jó érdekében.

Érdekes, ha megfigyeljük ezt a mondatot a könyvben:

„Azt mondták, hogy ez a néhány halott szükséges ahhoz, hogy olyan világot teremtsünk, ahol már senkit sem fognak megölni.” (Camus 1992).

Ha belegondolunk, hogy Camus a második világháború után írta a könyvet, nem alaptalan feltételezés, hogy maga a mű a második világháborúnak a metaforája. Párhuzamba vonható Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művével olyan értelemben, hogy burkoltan mindketten az emberi társadalmat és legfőképpen a háborúskodást bírálják. A pestis olyan, mint a háború. Vagy a háború olyan, mint a pestis? Ha egyszer elindul, megállíthatatlan, az emberek felelőtlensége tovább szítja az erejét, és akármit is teszünk, egy járvány vagy egy háború úgy fest, időről-időre megismétli önmagát. S, hogy a fentebbi idézetet megkérdőjelezzem: elég-e „néhány” halott, hogy ezt megállítsuk?

„Mindaz, amit nyerhetett az ember a pestis meg az élet játszmáján, nem más, mint az ismeret és az emlék.” (Camus 1992).

„Az egyenlőséget, melyet a halál jelenléte nem tudott megvalósítani, a szabadulás öröme bevezette legalább néhány órára.” (Camus 1992).

A regény végén tehát a pestis elmúlik, ideig-óráig még hordoz némi pozitív változást magában, az emberek esetleg felocsúdnak a borzalmakból és értékelni kezdik, amijük van, kedvesebbek egymáshoz, az élet azonban végül úgyis mindig visszatér a régi kerékvágásba. Emlékeznünk kellene a történelemre, hogy mindez ne ismétlődhessen meg Camus szerint is, az igazság azonban személyes véleményem szerint az, hogy az emberiség minden harmadik generációjának már nincsenek személyes emlékei egy háborúról (mert hiszen a pestis maga a háború metaforája), s ezért újra és újra megtörténik. Mi a személyes felelősségünk ebben? S létezik-e olyan közös erkölcsi tudat, amely ezt megakadályozhatná?

Irodalomjegyzék

Camus, Albert. A ​pestis. Budapest: Európa kiadó, 1992.
Catelli, Giovanni. Camus ​halála. Budapest: Európa kiadó, 2021.
P. Farkas Ilona. „Albert Camus, a lázadó ember.” Mozaikok a 18-20. századi magyar és egyetemes történelemből (Eszterházy Károly Egyetem Líceum Kiadó), 2017: 203-211.
http://publikacio.uni-eszterhazy.hu/5384/1/203_211_P%20Farkas.pdf
Szabó Ferenc. „Ötven éve halt meg Albert Camus.” Távlatok, 87. szám (2010): 120-123.
http://www.tavlatok.hu/87/tavlatok87.htm#87kultura

Internetes hivatkozások:

  1. A pestis c. könyv eladási statisztikái 2019-2020
    https://twitter.com/edistat_actu/status/1234450836538957824?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1234450836538957824%7Ctwgr%5E%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2F24.hu%2Fkultura%2F2020%2F03%2F04%2Fkoronavirus-camus-a-pestis-konyv%2F

0 Tovább

Darcey Bell: Egy ​kis szívesség

Könyvajánló Thriller 5

Egy ​kis szívességgel kezdődik – hétköznapi szívességgel, amelyet az anyukák szoktak egymásnak tenni. Amikor az elbűvölő Emily megkéri Stephanie-t, hogy hozza el a fiát az iskolából tanítás után, Stephanie boldogan igent mond. Emilynek olyan élete van, amelyet sok nő irigyel. Ő a tökéletes anya, aki káprázatos karriert futott be egy híres manhattani divatcégnél. Stephanie özvegyasszony, aki magányosan él iskola-előkészítőbe járó fiával Connecticut peremvárosában, és a naponta vezetett blogjában keres kapcsolatokat és megerősítést. Stephanie azt hiszi, Emily lesz az új bizalmas barátnője, és megdöbben, amikor Emily váratlanul és nyomtalanul eltűnik, figyelmeztetés nélkül magára hagyva a fiát és a férjét.
Stephanie tudja, hogy valami szörnyűség történt. Képtelen távol tartani magát a gyászoló családtól és hamarosan viszonyba keveredik Seannal, Emily jóképű, tartózkodó, brit férjével. De nem tudja figyelmen kívül hagyni a nyugtalanító érzést, hogy a férfi nem őszinte Emily eltűnésével kapcsolatban. Lehetséges, hogy Stephanie csak képzelődik? Mennyire ismerte „legjobb” barátnőjét? Stephanie kezdi megérteni, hogy semmi – sem a barátság, sem a szerelem, de még egy hétköznapi szívesség – sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik.

DARCEY BELL 1981-ben született, és egy nyugat-iowai tejgazdaságban nevelkedett. Óvónőként dolgozik Chicagóban. Az Egy kis szívesség az első regénye.

Könyvajánló Thriller 5Még decemberben kezdtem el ezt a könyvet, aztán valahogy megfeledkeztem róla – ez konkrétan mutatja, hogy elég unalmasan indul. Hozzá kell tennem, a filmet még nem láttam, de majd mindenképpen meg fogom nézni a napokban, mivel sokan írják, hogy az sokkal jobb, mint a könyv – kivételesen.

A történet kezdetén én meg voltam győződve róla, hogy Stephanie, a blogot író anyuka tette el láb alól Emilyt, és valamiért folyamatosan az jött le az ő részeinél, hogy gonosz, nem normális, álszent, és a többi molyos olvasóval ellentétben valahogy nem egy ostoba, félrevezethető embert láttam benne. Persze nem mondanám, hogy igazam lett, de azt, se hogy nem. :D (No spoiler.)

A regény számomra a harmadánál válik érdekessé vagy még inkább a felénél, amikor nézőpontváltások is történnek már, és mások fejébe is beleláthatunk kicsit. Egyébként nem rossz, de a vége az valóban penetráns, lezáratlan, félbehagyott, mintha az írónak már nem lett volna kedve befejezni, „jó lesz az így is”. Kár érte.

Kaptunk tehát egy viszonylag fordulatos thrillert, aminek kapcsán reméljük, hogy az élet valójában nem ilyen, és, hogy azért csak ismerjük a saját barátunkat, párunkat, férjünket stb. (Ugye?? :D) S éppen ezért kicsit elgondolkodtató és hátborzongató is valamennyire. Mert azért tényleg soha nem ismerhetjük meg a másikat igazán, néha még talán magunkat sem egy-egy helyzet bekövetkeztéig.

Stephanie egyébként tipikusan azt a karaktert testesíti meg, akit olyan jól ismerünk a való életben is, a tökéletes anyuka bloggert, akinek fancy az egész élete, minden tökély, kertvárosi egyedülálló anyuka, aki mesés ételeket főz, és egy amolyan irgalmas szamaritánus. Számomra ezáltal rendkívül unszimpatikus volt, s sajnos a 21. század valóban úgy is működik, hogy egy tökéletes netes képet festünk magunkról (face, insta, tiktok), amit aztán el is hiszünk egymásnak és magunknak is, miközben valójában…

Minden esetre pszicho-thriller kedvelőinek tudom azért ajánlani a könyvet, mert nem a legjobb, de nekem összességében a végét leszámítva tetszett.

0 Tovább

Babits Mihály: Húsvét előtt

Részlet:

"...Ó béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra,
Testvérek, ha tul leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bünös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot"

0 Tovább

Camus: A pestis

Könyvajánló 5 Dráma FelnőttEgy csendes kisvárosban pestisjárvány tör ki, s egyre inkább elhatalmasodva, egyre több embert legyilkolva hatalmába keríti a várost. A főhős, Rieux doktor, Camus leghíresebb korai esszéjének – Sziszüphosz mítosza – irodalmi megtestesülése, aki nem hajlandó tudomásul venni a vereséget, újra és újra lázad a könyörtelen sorssal szemben, s az emberi lét értelmét a küzdelemben keresi, mely bármennyire reménytelen is, az ember győzelmét képviselheti a vak végzettel szemben.
A regény egyike a legnépszerűbb műveinek, a járvány teremtette sajátos világ kiválóan alkalmas a legkülönbözőbb magatartásformák bemutatására.

A mondanivalója nagyon is aktuális a könyvnek, ha csak a koronavírus-járványra gondolunk is. Camus a 2. világháború egyfajta metaforájaként írhatta meg A pestis c. könyvet, amelyben olyan erkölcsi kérdéseket feszeget, mint hogy kiszöknénk-e egy járvány sújtotta településről, ha módunk lenne rá, vagy beengednénk-e a szeretteinket a veszélyes karantén területére, ha ki nem is mehetünk. Inkább az embereket mentenénk, vagy a saját bőrünket? Segítenénk a betegek ápolásában? Betartanánk az intézkedéseket, szabályokat, vagy a saját örömünket hedonistán hajszolnánk? Számítanak még az emberi törvények pestis járvány idején? Például meg kell adni a halottaknak a tisztességes temetést, vagy a járvány terjedésének megakadályozása érdekében minél hamarabb a föld alá kell tenni őket? És ha már a halottak száma annyira megnövekedik, hogy a tisztességes temetés lehetetlen? Mi is az erkölcsileg helyes út, amikor választani kell? A normák betartása, vagy épp vis major idején azok megszegése?

Sajnos a kérdések egy részére az utóbbi 3 évben magunk is választ kaphattunk.
A mondanivaló tehát velős, a karakterek kidolgozása azonban annyira elnagyolt, hogy alig lehet őket megkülönböztetni egymástól, és a regény közepétől igencsak csökken az élvezhetőségi görbe, történések helyett végeláthatatlan szónoklatokat kapunk. Kicsit úgy éreztem, hogy lehetett volna vágni rajta, sűríteni, tömöríteni. Akkor kapna max csillagot. Ennek ellenére olyan korszakot élünk, amikor sajnos megéri elolvasni és elgondolkodni rajta.

0 Tovább

Iskolatársak

Könyvajánló 7 Magyar Sorozat Gergely Márta Felnőtt Romantikus Csíkos könyvek„Már azt hittem, végleg elbúcsúzom Szöszitől, amikor egyszer, egy tavaszi délutánon, betévedtem egy budapesti gimnáziumba. Minden folyosó tele volt fiatalokkal, lányokkal és fiúkkal. Húsz év körüli volt köztük a legtöbb: esztergályosok, marósok, segédmunkások, gépírónők és szövőnők, de találtam közöttük fodrászt is, nem egyet. Kétszázezer fiatal jár ma országunkban a dolgozók esti gimnáziumába! Többségükben olyanok, akik valamikor alig várták, hogy elvégezzék a nyolc általánost, és dolgozni mehessenek. És most mégis önként visszaültek az iskolapadba, olykor semmi másért, csak azért, hogy művelt ember legyen belőlük. Egy fiatalasszony, aki világoskék ballonkabátot viselt, annyira hasonlított Szöszihez, hogy abban a pillanatban eldöntöttem: regényt írók róluk, esti iskolásokról. És miért ne járna velük Körmendi Árpádné Varga Szöszi is?”

Eredeti megjelenés éve: 1963

Szöszi mára már abszolút Körmendi Árpádné, s ha valaki azt gondolná, hogy ez rossz dolog: hát mindenkivel megtörténik. A lánykori jampihercegnő énünkből azért még őrizgetünk valamit, ha más nem, hát forrófejűségünket, vagy igazságérzetünket, de a kor és a körülmények bizony, Szöszitől is azt kívánták, hogy komolyodjon meg. Elvégre most már családanya, kis Árpika - ahogy magát hívja Ájáj - édesanyja, aki mondjuk, még így is szemtelenül fiatal, talán húsz éves a történetben. De hát ugye akkoriban a húsz éves asszonyok, meg a mostani lányok...

Szóval Szöszi, akarom mondani, Körmendiné férje hatására ahogy ura, úgy ő is beiratkozik az esti iskolába, és ez bizony, egyáltalán nem válik kárára, még ha eleinte nem is tetszik neki. Rengeteget fejlődik, szélesebb lesz a rálátása a világra, sok okosságot megtanul, még figyelni is, és kinyílik számára a világ. Éppen kapóra is jön, most, amikor amúgy is begubózna egy fiatalasszony kásás életébe, ahol csak robotolni kell. Igaz, szépen élnek Árpáddal, a házasság kezdeti nézeteltérések már nincsenek, kedves kis család, Árpád pedig mindent megtesz, hogy gondoskodjon az övéiről, házat épít, és egyetemre szeretne járni. Persze, nem egyszerű két dolgozó, tanuló, gyereket nevelő fiatalnak még két nagymamával sem. :) Ebben a könyvben többnyire nem is az ő problémáikkal foglalkozunk, hanem inkább Körmendiné egyik osztálytársa, Iluska köré szövődik a történet, aki egy szabolcsi tanyáról költözött fel, hogy tanító néni lehessen.

A három könyv közül így felnőtt fejjel ez állt legközelebb hozzám, mondjuk talán a hasonló élethelyzet miatt is (munka, iskola mindketten), és hát mindazzal együtt, hogy az első rendkívül aranyos, édes tini könyv, a második esetleg elveszi a kedvünket a folytatástól, de megéri nem letenni: a harmadik kárpótol. Persze, ez már nem ifjúsági kategória, ezek a felnőtt mindennapjaink - ma is.

0 Tovább

Házasságból elégséges

Magyar Sorozat 5 Történelmi Romantikus Lányregény Gergely Márta Csíkos könyvek Young adultHa valakinek, hát Varga Szöszinek igazán esze ágában sincs férjhez menni. Tizenhét éves, jó szakmája van, szépen keres, szereti a szép ruhákat, órák hosszat cicomázza magát a tükör előtt. A mesebeli királylány sem élhet gondtalanabbul. Körmendi Árpád sem akar megnősülni. Tanulni akar, méghozzá nem is idehaza, hanem külföldön. Megvan már az útlevele, a vízuma, holnapután indul Németországba… De nem ez történik. Két hét sem telik el, és Körmendi Árpád az anyakönyvvezető előtt áll Varga Szöszivel. Ugyan hogy sikerül ez a gyerekfejjel kötött házasság? Körmendiék csak öthetes házasok, amikor az olvasó elbúcsúzik tőlük. Házasságból: elégséges – ennél jobb osztályzatot nem érdemelnek. Legalábbis egyelőre nem. De minden remény megvan arra, hogy egyszer még jelesre vizsgáznak.

Eredeti megjelenés éve: 1960

Tagok ajánlása: 15 éves kortól

No, hát azért ebben a könyvben bizony kaptunk hideget és meleget egyaránt. Egész biztos vagyok benne, hogy a női olvasók zöme minimum háromszor megfojtotta volna Árpádot, de azért a végén mégsem eszik olyan forrón a kását. Mindkét főszereplőnk jelentős jellemfejlődésen megy keresztül ebben a hirtelen házasságban, mi pedig páholyból kukkolhatjuk őket könyvünk felett bekucorodva. Kicsit azért biztos, hogy mindenki tud a saját párkapcsolatára vagy házasságára vonatkoztatni még akkor is, ha 1960 már olyan régen volt. Mert való igaz, hogy ezek a házassági problémák ma is majdnem ugyanolyanok. Csak persze már nem kell "nevelni" a férjnek a fiatal feleségét, sőt talán fordítva, vagy legalábbis egymást neveljük. De hát végül is Árpád és Szöszi is egymást nevelték, ha jobban belegondolunk.

Ami figyelemreméltó különbség a mai világhoz képest, hogy akkoriban társbérletben éltek a családok, én mondjuk el sem bírom képzelni (nem akarom), hogy az egyik szobában lakik X család, a másikban Y, Z a harmadikban, és aztán így együtt élni... Viszont levonhatjuk a következtetést: akkor sem volt egyszerű ez a lakáskérdés. Kíváncsi vagyok a folytatásra már csak ennélfogva is.

Érdekes korrajz ez a könyv, s ha belegondolok, a mai "romantikus olvasmányok" igen ritkán vesézik ki ilyen éleslátással a házassági problémákat, sőt, inkább az jellemző a mostani könyvekre, hogy rózsaszín hercegnős burkot mutatnak - ahogy a social média is - a házasságokról, az életről. Pedig - ahogy ez a könyv is alátámasztja - mindenhol van probléma és mindenkinek van vaj a füle mögött, ebben a kusza összevisszaságban kell mégis megtalálni a helyes utat és a kompromisszumot. Tanulságos.

0 Tovább

Szöszi bon...

Könyvajánló 6 Lányregény Ifjúsági Gergely Márta Magyar Sorozat Csíkos könyvek

Könyvajánló 6 Lányregény Ifjúsági Gergely Márta Magyar Sorozat Csíkos könyvekSzöszi tizennégy éves kislány, az a fajta, akiből tizenkettő megy egy tucatra. Tanácstalanul bukdácsol a serdülőkor hangulatváltozásai között. Amikor megismerkedünk vele, éppen hullámvölgybe jutott: rosszul tanul, semmihez sincs kedve, durcás. Hogyan viselkedik egy ilyen hányaveti kislány, ha saját makacssága folytán nehéz helyzetbe kerül? Hogyan találja meg a maga emberségét, életcélját a legválságosabb időkben? Erről szól Gergely Márta lebilincselően érdekes lányregénye, amely harmadik kiadásban lát napvilágot.

Eredeti megjelenés éve: 1958

Ajánlás: 14 éves kortól

Szöszit ezelőtt szintén körülbelül 15-20 éve olvastam, és nagyon megmaradt bennem az élmény, és az emlék, amikor anno rácsodálkoztam, hogy az '50-es évekbeli tinédzserek, kiskamaszok is ugyanolyanok voltak, mint én. Akkor még élt a nagymamám, és ha jól emlékszem, vele is beszélgettünk erről, s arra is akkor csodálkoztam rá először, hogy meglehet, egy könyv ugyanolyan élményt ad nekem x évvel később, mint anno ugyanebben a korban édesanyámnak vagy épp a nagymamámnak. Na, ez is egy ilyen könyv. Arra is emlékszem, hogy rácsodálkoztam, hogy akkoriban 14 éves kor után, tehát nyolc általánossal sokan már elmentek dolgozni, így például Szöszi is fodrásznak, hogy követhesse az álmát. Amikor én voltam ebben a korban a környezetemben pedig alap volt, hogy mindenki megy gimnáziumba (a szakképzésről nem igen tudtam, hogy mi fán terem), aztán utána pedig egyértelmű lett, hogy onnan majdnem mindenki egyetemre.

Ehhez képest látni, hogy ez a piszkafa 14 éves kis Szöszi milyen jól is elboldogul a világban (már ahhoz képest), fodrászkodik, táncolni jár. (Jaj de irigyeltem, mert az én koromban ilyen már nem volt, és ma se nagyon, fiataloknak legalábbis pláne nem, már úgy értem, tizenéveseknek. Társas táncolni tanulni maximum a mostani korosztályom, a harmincasok és afölött járnak. Tisztelet a kivételnek, az mindig van). Szóval Szöszi egy talpraesett, néha kicsit durcás, de aranyszívű lány, aki próbál boldogulni ebben a nagybetűs életben, persze néha még kicsit nehezen megy, egyszer-kétszer hazugságokba bonyolódik, Nagymama meg aztán mindig csak a szent beszéddel jön :), de azért... nagyon jó kis olvasmány, a másodikat ezelőtt ha jól emlékszem, még nem olvastam, úgyhogy nekidurálom magam.

És akkor most jöjjön a "Szöszi bon", Szöszi kedvenc slágere:


0 Tovább

Szalmaláng

Könyvajánló 5 Magyar Ifjúsági Janikovszky Éva Lányregény Romantikus Csíkos könyvek

Könyvajánló 5 Magyar Ifjúsági Janikovszky Éva Lányregény Romantikus Csíkos könyvekE könyv főhőse, a derék, vidám Palócz Vera olyan, mint a többi hasonlókorú társa. Bizony, neki is hevesebben dobog a szíve, ha alkalma van személyes megismerni egy divatos színészt vagy karmestert. Aztán, ha egy szívélyes mosolyt, vagy komoly szót kap tőlük, máris szerelemről ábrándozik… Palócz Veránál az ábrándozásnak az a vége, hogy levelet ír. Csakhogy a levélnek különös sorsa lesz – hogy mi, azt a regényből tudja meg az olvasó.

Eredeti megjelenés éve: 1960

Érdekes volt újraolvasni Janikovszky könyvét több, mint tizenhat év után nagyjából, de azt hiszem, az, hogy Szabó Magda után olvastam, nem volt jó döntés, mert beárnyékolta, és hát Janikovszky azért annyira mégsem ír jól, mint Szabó Magda, még ha önmagában tehetséges is.

Egyébként egy aranyos, tanulságos, kedves kis csíkos-pöttyös lányregény, de úgy emlékszem, gyerek fejjel sokkal jobban élveztem a levelezéseket és Vera "szalmalángolásait" olvasni. :) Mai fejjel inkább az akkori ember életmódja az érdekes, öltözködésük, viselkedésük, a KISZ, stb. Én ugyanis nem ebben nőttem fel, így csak hallomásból, olvasásból ismerem ezeket a dolgokat. Azért persze magának a könyvnek, történetnek a tanulsága tetszik: egy ideál utáni rajongás nem összetévesztendő az igazi szerelemmel.

0 Tovább

Mondják meg Zsófikának

Könyvajánló Magyar Szabó Magda 5 Ifjúsági

Könyvajánló Magyar Szabó Magda 5 Ifjúsági„Mit jelent az, ha egy gyerek nem stimmel? Hogy rossz?” Zsófika, a regény főszereplője nem tartozik az eminens tanulók közé, látszólag mindig bajt okoz, esetlenül csetlik-botlik a világban. Egyetlen ember volt, aki mindig megértette őt, az apja. „Élete utolsó percében is rá gondolt… miután rosszul lett, csak egyetlenegyszer szólalt meg már, azt mondta: „Mondják meg Zsófikának.” Valamit üzenni akart neki, de mit? Már nem tudta befejezni a mondatot.”
Zsófika egyedül kell hogy megkeresse, „mit csináljon, ha stimmelni akar ”. És Zsófika nemhogy kitűnőre vizsgázik emberségből, helytállásból, de ösztönös gyermeki ráérzéssél „beleszól” a felnőttek életébe…
És ami a legfontosabb, közben igazi társakra, barátokra lel a felnőttek között.

Eredeti megjelenés éve: 1958

A Mondják meg Zsófikának nem egy tipikus lányregény abban a tekintetben, hogy itt nem a kamaszszerelem áll a középpontban, hanem inkább a tolerancia, szeretet, állhatatosság. A molyos értékeléssekkel szemben én nem gondolom, hogy Zsófika visszamaradott vagy netán autista lett volna - ez azért mégiscsak túlzás -, Zsófi egyszerűen csak egy félénk, álmodozó, szorongó lelkű gyermek, aki gyakran nem mer szólni, elkalandozik a figyelme, és mint a legtöbbünk gyerekként, fél bekopogni a tanári szoba ajtaján.
Ennek ellenére kiderül, hogy nagyon jól tud titkot tartani, igencsak rátermett, ha a nehéz helyzet úgy kívánja, nem omlik össze a felelősség alatt, kedves, törődő, szeretetreméltó kislány, és öröm volt olvasni róla.
A történet ugye ott kezdődik, hogy Zsófi felkerekedik, hogy apja utolsó mondatának nyomába eredjen, de aztán semmi nem úgy alakul, ahogy elképzelte.

Ami kicsit zavaró volt a könyvben az a változó nézőpontok, s a portásbácsi egyszerű, helyesírási hibával teli része - nyilván direkt, de ez igen döcögőssé tette az olvasást. De az ő karaktere is nagyon szerethető, egy csupa szív, ugyanakkor megkeseredett lélek kissé bárdolatlan borításban.

Ezzel együtt ajánlom érzékenyítésre, felnőtteknek és kamasz lányoknak egyaránt a regényt, olvasmányos, tanulságos, kedves történet.

0 Tovább

Nem értem a felnőtteket

Nem értem a felnőtteket,
A szavakat úgy tekerik,
Beszélik a befőtteket,
A fogalmakat keverik.

Apa felhúzza az órát,
Én nem tudom, miért morcos,
Két errel írják az orrát,
Azt mondja, hogy elektromos.

Mindig oltsam le a villanyt,
Meg valami pilácsot is, 
Anya mérgesen rám pillant,
Ha kérdem: a virgácsot is?

Hova rakjak fel egy zenét?
Én ezt komolyan nem értem,
"Hova tette mondd, az eszét?"
Kérdik egymástól, ha kérdem.

Máskor meg, hogy tekerjem fel,
De micsodát, miért, hova?
Hogy a hangerőt vegyem fel?
"A gyerek megint tétova."

A tévében is vetítenek,
Én ezt már régóta tudom,
Nagyon idegesítenek,
Hogy hazudnak, meg is unom.

Reggelre lefőtt a kávé,
Izzadni én is szoktam ám,
Főleg a suliban kábé
A nyolcadik nagy kör után.

A nagyinál van egy lóca,
Meg csomó s betűs dolog,
Spájz, sparhelt, sufni, sut, stóla,
Nyelve tündenyelven forog.

"Anyu, a húst még kirántod?"
Miért nem hívja ki csendesen?
Az nem az én hibám, látod,
Hogy nem beszélnek rendesen.

0 Tovább

A Galibákon

Itt állok a hadilábon,
Gazdival az áll a bálon.  
Át a kupakbarikádon. 
Vallatás a Galibákon. 

Ott a bünti láthatáron:
Eladnak a Hortobágyon. 
Velem aztán ne cicázzon!
Maximum a Bahamákon!

Kec-meg nincsen, ahogy látom. 
Sündörgök, és megbocsátom. 
“Cicc-mic, nyuszulyka virágom!”
Baj már sehol hét határon.

Vers Egyéb versek Gyermek versek Versek

0 Tovább

Tésztaszerelem

Irgum-burgum málibe,
Kuszkusz, bulgur tál ide?
Egyiket se szeretem,
Nagy a tésztaszerelem. 

Kicsi tejbe csipetke,
Nem kell bele csiperke!
Csak kicsi só, csipetnyi,
Tudod-e, mit hagytunk ki?

Vanília cukor, nyamm!
Máris folyik a nyálam. 
Nagyi tejcsilevese,
Édes emlékcsemege.

0 Tovább

Csiklandós a cica-talpam

Megsúgom most neked halkan,
Csiklandós a cica-talpam. 
Fülem is nagy, csak, hogy halljam,
“Ejnye, ez a cica hajlam!”

Elloptam a hímes tojást,
Az ebédet, három fogást,
Hajgumit, kupakot, postást,
Elloptam a hímes tojást. 

Mit nekem a cica kosztok!
Én ma mindent is kifosztok!
“Sicc, ti cirmos cica combok!”
Már a zsákmányon kucorgok. 

A helyemet sosem lelem,
A hisztit már ki is verem. 
A porszívót nem kedvelem,
De ha alszik, majd megverem!

Jöjjön csak a közelembe
A szusszos víz meg a zsemle!
Nem termettem félelemre,
Inkább burzsuj kényelemre.

Tappancsomon sok a karom,
És hogyha én úgy akarom,
Meresztem a cicafarom,
Egész nap fülem vakarom.

Egyéb versek Gyermek versek Vers Versek

0 Tovább

Szabó Magda: Születésnap

Szabó Magda Young adult Magyar 7 Kedvenc Romantikus Könyvajánló Lányregény Ifjúsági Pöttyös könyvekMennyi mindent vár Illés Bori attól a májusi vasárnaptól, amelyen betölti tizennegyedik évét! Úgy érzi, ez a nap határkő lesz életében, ettől a naptól fogva nagylánynak tekintheti magát, s nagylánynak tekintik a felnőttek is. De a várva várt tizennegyedik születésnap csak csalódást, keserűséget tartogat Bori számára. Az igazi születésnap, amely véget vet a gyermekkornak, nem esik egybe a naptár szerinti születésnappal. Váratlanul érkezik a kislány életébe az első komoly próbatétel, amely eldönti: nagylány-e már Illés Bori, kiérdemli-e a felnőttek bizalmát. Szabó Magda kitűnő regénye az igazi születésnap történetét meséli el a fiatal lányolvasóknak.

Eredeti megjelenés éve: 1962

Nem véletlen, hogy ez a 34. legjobb klasszikus könyv, és a 87. legjobb ifjúsági könyv a molyok értékelése alapján. Megérdemli a díjat, és nekem is az egyik kedvenc lett. Az Álarcosbálnál is jobb. 

A történet egy makacs 14 éves lányról szól, aki hamar fel szeretne nőni, és már nagylányos ruhákban járni, nem igazán fogja még fel a tetteinek a súlyát, él, mint egy gondtalan kamasz és csak magára gondol. Hogy ezt miért róják fel neki az olvasók, értékelők, azt nem tudom, mert szerintem azért kamasz korunkban sokan voltunk ezzel így. Önzők voltunk és nemtörődömök. Aztán mindenkinek eljön az az idő, amikor rájön, hogy Anya mennyit dolgozik, hogy Anyának gyakran (szinte mindig?) igaza van, és milyen mamlaszok is vagyunk, hogy eddig nem segítettünk.  Én emlékszem még a kiskamasz énemre, és ma sem másabb a gyerekek többsége. Fiatalon azt hiszi az ember, hogy ő a világ közepe, és csak később alakul ki annak képessége, hogy más bőrébe is bele tudjuk magunkat képzelni. 

No, így történik ez a főszereplőnkkel is, aki egy váratlan esemény hatására kénytelen felcseperedni és megérezni a munka súlyát. 

Tanulságos, remek ifjúsági könyv. Imádtam és hajnali háromig olvastam. Örültem, hogy ez lehetett számomra az újév első olvasmánya. 

0 Tovább

Akit háromszor koronáztak

Anjouk Bíró Szabolcs Magyar Történelmi Képregény 6

Bíró Szabolcsnak november végén a Hungarocomicsra megjelent egy 13 oldalas történelmi képregénye Anjou Károly trónharcairól, Várai Artúr művészi igényű rajzaival Akit háromszor koronáztak címmel. A képregény a Képes Krónikák Kiadó megbízásából készült.

Ez a képregény füzet amolyan előzetesként is felfogható kiadvány, ugyanis a történet eredetileg a Képes Krónikák Kiadó jövő tavasszal esedékes, Hősök tere című képregény-antológiájába készült. Ez az antológia 13 korszakot, kimagasló magyar személyt mutat majd be a honfoglalóktól az ismertebb Árpád-házi- és Anjou-királyainkon, a törekvő Hunyadiakon át a XIX. század nagy magyarjaival, Széchenyivel és Kossuthtal bezárva.

A történeteket a legismertebb magyar történelmiregény-írók szerzik (Bán Mór, Bíró Szabolcs, Benkő László, Trux Béla), míg a képi megvalósításban egy nemzetközileg is sikeres rajzolókból álló művészcsapat (Cserkuti Dábid, Farkas Lajos, Futaki Attila, Németh Levente, Várai Artúr) vesz részt. A hazai képregény-történelem múltját Zórád Ernő, Kocsmáros Pál és Fazekas Attila képviselik. A színes, 130 oldalas album várható megjelenése 2022 májusa.

Az tehát egy nagy formátumú, színes album lesz, számos más író-rajzoló páros magyar történelmi írásával, alkotásával. Abban Bíró Szabolcs története is nagyobb formátumban, színesen jelenik majd meg, a mostani tehát egy szépiás fekete-fehér változat, kisebb, amerikai oldalformátumos verzió, amiről képeket is hoztam nektek.

Anjouk Bíró Szabolcs Magyar Történelmi Képregény 6

Anjouk Bíró Szabolcs Magyar Történelmi Képregény 6

Előtte azonban egy érdekes fan fact: Készül a Non nobis Domine jubileumi kiadása Várai Artúr egyoldalas illusztrációival és új borítóval!!!

Anjouk Bíró Szabolcs Magyar Történelmi Képregény 6Az Úr 1300. évének nyarán egy tizenkét éves nápolyi ifjú száll partra a Magyar Királyság egyik legdélibb csücskében. Anjou Caroberto ereiben az Árpád-házi királyok és a frank Capetingek vére csörgedez, a lobogója alá szerveződő párt pedig hamarosan meghatározó politikai erővé duzzad. Miután meghal III. András, úgy tűnik, Caroberto számára egyenes út vezet a Szent Koronáig – ám az ifjú trónkövetelő folyamatosan akadályokba ütközik, és ellenségeinek száma sem csökken. Az ország lángokban áll, Anjou Károlynak pedig háromszor is el kell érnie, hogy megkoronázzák, míg végül tartósan meg tudja szilárdítani hatalmát.

A történet és a rajzok a Képes Krónikák Kiadó Hősök tere című magyar történelmi képregény-antológiája számára készültek, melynek várható megjelenési dátuma 2022 májusa.

Hadd idézzek magamtól 5 évvel ezelőttről, amikor a Non nobis Dome könyvről írtam: https://konyveskucko.reblog.hu/keresztes-lovag-ajnou-karoly-idejeben

„…míg az első rész egy magyarországi keresztes lovag felcseperedéséről és férfivá éréséről szól, a kötet második felében Anjou Károly (I. Károly magyar király) koronáért vívott harca, valamint a tartományurakkal való háborúskodás kerül előtérbe – Attila lovag főszereplésével.”

Az Akit háromszor koronáztak képregény szintén ezt a korszakot dolgozza fel, jobban mondva Anjou Károly háromszori megkoronázását egy külső szemlélő, egy fiatal várjobbágy szemszögéből. Szó szerint láthatjuk, ahogy 1301-ben Fehérváron az esztergomi érsek először megkoronázza egy alkalmi fejdísszel; majd 1309-ben, 21 éves korában másodízben is megkoronázzák – de Fehérvár helyett Budán, és még mindig nem a megfelelő koronával. Végül pedig 1310-ben, egy kerek évtizeddel azután, hogy partra szállt Spalato partjainál, már az ősi szokásjog mindhárom feltétele mellett – végre a Szent Koronával - harmadszorra is részt vehetünk a koronázásán, s láthatjuk, hogy ezzel Károly végérvényesen is magyar uralkodóvá lett.

A történet tehát kicsit a Non nobis Domine része, de végre képekben is láthatjuk – még ha egyelőre nem is színesben, de igen minőségi kivitelezésben. Várai Artúr a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett, mint képzőművész-tanár, s fiatal kora ellenére hihetetlenül tehetséges. Az illusztrációi, rajzai lendületesek, tökéletesen a helyén vannak és nagyon érzékletesek is. Külön figyelemre méltó egy-egy képkocka perspektivikus megkomponálása.

Kíváncsi vagyok a majdani színes verzióra, átfutva a művész korábbi munkáit valami ilyesmire számíthatunk majd:

Anjouk Bíró Szabolcs Magyar Történelmi Képregény 6

Összességében ez a képregény egy kis szösszenet az Anjou fanok vagy a magyar történelem kedvelőinek. A kiadványt egyébként mint említettem, a Képes Krónikáknak köszönhetjük, amely Németh Levente rajzoló-reklámgrafikus és Mészáros János forgatókönyvíró közös kiadója, amely magyar történelmi témájú művek, képregények, könyvek kiadásával foglalkozik. Első képregény-sorozatuk a Királyok és keresztek (erről is írtam már) nemcsak itthon aratott nagy sikert, de eljutott a francia, belga, német és holland piacra is. A kiadó 2022-ben nem csak a fentebb említett Hősök tere képregényantológiát, hanem a magyar történelem sorsfordító időszakairól szóló képregények (1242 – Farkasok karma közt, 1849 – Hosszú az út hazáig) megjelentetését is tervezi. www.libub.hu

Bíró Szabolcs, az Anjou sorozat írójának további munkáival kapcsolatban érdemes megtekinteni honlapjait:

www.biroszabolcs.eu

www.anjouk.hu

Megéri tehát várni 2022-t a történelem kedvelőinek, és érdemes felvenni kívánságlistára a Hősök terét.

0 Tovább

Rintaró

5 Regény Kaland Könyvajánló

5 Regény Kaland KönyvajánlóRintaró ​csak egy átlagos gimnazista, aki utál iskolába járni, sok időt tölt a gondolataiba merülve, és kissé nehezen ért szót a többi emberrel. Egy különleges képessége mégis van: senki sem ismeri úgy a könyveket, ahogyan ő. Nagyapja üzlete, a Nacuki Antikvárium igazi kincsesbánya, ahol elfeledett regények, régi klasszikusok és valódi ritkaságok sorakoznak az ódon könyvespolcokon. Nagyapó őszintén hitt abban, hogy a könyveknek hatalmas ereje van, és képesek jobbá tenni az emberiséget, és bár vevőköre sosem volt túl népes, sokan osztoztak a meggyőződésében. Egy nap azonban az öregúr meghal, Rintarónak pedig el kell hagynia szeretett antikváriumát, hogy a nagynénjéhez költözzön. A szomorú előkészületek közepette váratlan látogató toppan be hozzá: egy nagyszájú, sőt egyenesen pimasz macska, aki azért jött, hogy magával vigye Rintarót egy titkokkal és veszélyekkel teli utazásra, amelynek tétje nem kevesebb, mint a könyvek megmentése a végső kihalástól.Nacukava Szószuke varázslatos meséje lélegzetelállító világokba kalauzol, ahol újra és újra megtapasztalhatjuk, mennyire nehéz, ugyanakkor felemelő küldetés valódi olvasóvá válni. Kivételes alkotás, amely magával ragadó hangulatával Murakami Haruki és Michael Ende legkülönlegesebb munkáit idézi.

NACUKAVA SZÓSZUKE orvosként dolgozik Naganóban, a neve írói álnév. Első műve, a rangos díjakat nyert Kamiszama no karute [Isteni kartoték] több mint hárommillió példányban kelt el Japánban, filmfeldolgozás és sorozat is született belőle. A Rintaró és a könyvek útvesztője a második regénye.

Ez egy kedves, tanulságos történet egy kisfiúról, vagyis leginkább a könyvek szeretetéről. Felhívja a figyelmet arra, hogy az olvasás szeretetéért olvassunk, lassan, figyelmesen, élvezve minden oldalt. Hogy ne kapkodjunk és ne csak halmozzuk az olvasnivalót, és leginkább, hogy ne a kirakatnak, a magunk fényezésére gyűjtsük és tegyük közszemlére könyveinket. 

Végül is milyen rohanó világ ez. Már szimplán az olvasásra sincs időnk, de ha mégis, minden könyvmoly ismeri azt az érzést, amikor már ez is inkább függőség. Csak még egyet, és még egyet és még többet... Mennyit olvastam már idén? Százat? Százötvenet? De mi ez, verseny? Az olvasást, a könyveket igazán szerető embernek ez sosem lehet verseny, hiszen akkor azt veszítjük el, ami legjobb az olvasásban: az élményt, ahogy belevarázsolódunk egy másik életbe. Amikor valami a lelkünk mélyére hatol, és mi újra és újra előveszünk egy kedvencet, ismét átlapozzuk, hiszen sok dolog van, ami csak az idő múlásával kerül más megvilágításba. Néha előfordul, hogy évekkel később újra olvasva egy könyvet már teljesen más értelmet nyer számunkra. 

Ezeket veszítjük el az író szerint, amikor csak gyűjtünk, halmozunk és “kirakatot” rendezünk a könyveinkből. Az ember végtére is saját magának olvas, nem azért hogy dicsekedjen, vagy, hogy különösebben műveltnek tűnjön.  

0 Tovább

Szabó Magda: Álarcosbál

Young adult Magyar Háborús 6 Történelmi Romantikus Könyvajánló Ifjúsági Lányregény Pöttyös könyvek

​​AYoung adult Magyar Háborús 6 Történelmi Romantikus Könyvajánló Ifjúsági Lányregény Pöttyös könyvek nyolcadikos Krisztina álarcosbálra készül: fontos nap ez az életében. Cigánylánynak öltözve, álarcosan és minden eddigi kötöttségtől szabadulva arra készül, megkéri feleségül kedves tanárnőjét édesapja számára… Krisztina árván nőtt fel, édesanyja a háború alatt meghalt, és tudja, hogy édesapja és a tanárnő szeretik egymást, csak a körülmények és a felnőttek érzékenysége megakadályozza kettőjük kapcsolatának kiteljesedését. A szerző egyéb könyveire is jellemző izgalmas fordulatok, plasztikusan megformált jellemek sora teszi élvezetessé ezt az újabb olvasói nemzedékek körében is sikeres lányregényt

Igaz, ez ha jól emlékszem, (egyelőre) csak a második Szabó Magda könyv amit olvasok az Abigél után, de várólistás a Születésnap és Az ajtó is - és azt hiszem, csemegézek majd még -, viszont eddigi ismereteim alapján vele kapcsolatban biztos voltam, hogy nem okoz majd csalódást ez a könyv sem.

Az a jó a klasszikus irodalomban, ha lehet így mondani, hogy már ismerjük a jól bevett íróinkat, például ha egy Jókai kötet kerül a kezembe, valószínű, hogy az is tetszeni fog, míg a modern olvasmányok közül válogatva és rengeteg fülszöveget átnyálazva - mire végre egy megtetszik -, úgy érzem magam, mint aki tűt keres a szénakazalban. Egyrészt számomra nem túl sok, élvezhető mostani olvasmány van, olyan pedig édeskevés, amely ráadásul ifjúsági irodalomként értékeket is képes átadni, nem csak egy csöpögős, romantikus lányregény.

Mert hiába élvezi az olvasó Leiner Laura és társai könyveit (tényleg élvezhetőek), azért abban fele ennyi tanulság vagy mondanivaló, burkolt erkölcsi tanítás vagy viselkedési útmutató nincsen. Itt ugyanis például megtudhatunk egyet s mást a 2. világháborúról emberi sorsokon át, mégis tizenévesen emészthető mennyiségben. Megismerjük a félárva Krisztinát, akinek eleinte visszahúzódó és magányosságra hajlamos természete van, megkeseredett apját és a mosolygós, gondtalan tanító nénit, aki mindenre próbálja megtalálni a megoldást. Kicsit amolyan Jane Eyre érzet is fel-felröppen az emberben olvasása közben - nini, egy tanítónő meg egy szerelmi viszony -, mégis vannak olyan igen komoly részek, amikor könnyabe lábad a szemünk. Előttünk cseperedik fel ez a visszaúhózódó gyerek a könyv pedig úgy melengedi a szívünket mint téli estén bekuckózva egy régi kandalló.

0 Tovább

A birodalom ura

Könyvajánló Kedvencek között Magyar Történelmi 6 Háborús Sorozat Felnőtt

Több mint két év után végre ismét az Anjouk korába kalandozhatunk! Ugye, emlékeztek még Bátor Attila fiára, Bátor Szilárdra, aki bátorságban semmiben nem marad el őseitől? És Anjou Károlyra, akivel annyi csatában vehettünk már részt? Visszatértek!

Könyvajánló Kedvencek között Magyar Történelmi 6 Háborús Sorozat Felnőtt1342. ​Anjou Károly a halálos ágyán fekszik. A visegrádi udvar temetésre készül – és az új király, a mindössze tizenhat esztendős Anjou Lajos megkoronázására. Lajos ugyan sokat tanult az apja uralkodásából, ám ő alighogy trónra ül, azon nyomban háborút hirdet – legfőbb példaképei, Szent László és Nagy Sándor nyomdokain járva.

A messzi Nápolyban egyesek ferde szemmel néznek Lajos öccsére, András hercegre. Bátor Szilárd az örökül kapott szlavóniai birtokát igazgatja, és egy önálló zászlóalj felállításán fáradozik. Mindezen események közepette Bihar megyei otthonából kalandos útra indul egy bivalyerős férfiú, aki dühében malomkövet hajigál, ordasokkal küzd meg a nádasban, a Budára vezető utat pedig petrencés rúddal mutatja meg…

A birodalom ura immár a harmadik trilógia nyitánya Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatában. Új korszak veszi kezdetét: daliás idők jönnek, melyeknek azonban egyaránt részét képezi arany és vér, fény és árnyék, menny és pokol. Az út ugyanúgy nyitva áll felfelé, mint lefelé, és sohasem lehet tudni, kinek mit tartogat a sors.

A történet elején Károly király már nyugalomra vágyik, “Horvátország és Dalmácia, bár mindkét országrész a Szent Korona alá tartozott, tulajdonképpen réges-rég elveszett”, kelet felől az Arany Horda tanárjai törnek be Erdélybe egyre gyakrabban, egyedül a szerbek ellen vonulnak fel évről évre a megyei bandériumok. A sáskák rettenetes felhőkben özönlik el az országot, egyszóval nem túl rózsás a helyzet.

A történet Bátor Szilárd kis “birodalmából” indul, akinek közel sem megy annyira fényesen a dolga, mint Palkó barátjának, már csak azért sem, mert hallgatási díjat kell fizetnie Tadeusznak, Kázmér király emberének, hogy ne tudódjon ki a néhai Zách Klárához fűződő viszonya és az emiatt rendezett vérfürdő, melynek során Szilárd Kázmér több emberével is végzett.

A birodalom Károly halálával azonban új korra ébred. Lajosnak rengeteg teher nehezedik a vállára, amikor a korona a fejére kerül - s mi “végignézhetjük” az ifjú koronázását. Sőt mi több, találkozhatunk Károly többi, nem Piast Erzsébettől való gyermekével is, például Kálmánnal, az igazi elsőszülöttel, ezen felül pedig Toldi Miklós is ismét tiszteletét teszi a lapokon. András herceg pedig igencsak kutyaszorítóba kerül Nápolyban.

A történetről többet persze spoiler alert miatt nem mondanék, de az biztos, hogy a minőség – hiába egy új trilógia kezdete – cseppet sem csökkent! Érdekes, hogy bár többet kellett most várni a hatodik és hetedik rész között, mint korábban, mégis valahogy jobban emlékeztem az eseményekre, amikor elkezdtem a kötetet. Igaz, hogy az író nagyon szépen megoldja az átvezetéseket, most is egy visszaemlékezésből szedegethetjük fel a morzsákat, hogy visszanyerjük emlékezetünket és felvegyük a történet szálát.

Az az igazság, hogy egy szuszra elolvastam az egészet, annyira beszippantott, pedig azt hittem, hogy ennyi kihagyás után döcögős lesz számomra, de szerencsére egyáltalán nem. Egész könnyen azonosultam a főszereplőinkkel, s meglepő módon ezúttal az, aki a legközelebb került hozzám, András, aki Nápolyban viaskodik feleségével a koronáért. Valahogy az ő kedves jelleme jobban megmaradt bennem, mint az új magyar király, Lajos rátermettsége és harciassága. S Toldi Miklós is igazán kedvemre való, habár azért örülnék, ha a bárdolatlanságán még egy kicsit csiszolnánk. De milyen nagyszerű is így összepárosítani a valóságos történelmet a fikcióval! Érdekesség, hogy az író az utószóban ezúttal egy-egy résznél kitér arra, hogy mely részek történtek valóban így, illetve melyek a képzelet szüleményei, vagy milyen történelmi események kapcsán maradtak fent kétes adatok, amikor is döntenie kellett, merre billenjen a mérleg. Például mikor is volt Anjou Károly halála, temetése? Az utószót ugyan ritkán olvassuk el, ezúttal biztos, hogy megéri. Megtudhatjuk például, milyen modernkori írógép segítette át Bíró Szabolcsot az írói válságon.

A történetre visszatérve, ezúttal valahogy úgy éreztem, sikerül elkapni egyfajta melankolikusan romantikus és tragikus szálat, amelyet a további részekben megfelelően kibontva szépen lehet majd göngyölíteni. Természetesen több ilyen szál is volt már a történetben, mindenkivel történtek negatívumok, tragikus események, például a hatodik kötetben is, de talán itt a lehetőség, hogy egy főszereplő életébe és érzéseibe jobban beleássuk magunkat, mint eddig. Például egy Bátor Szilárd napló segítségével el tudnám képzelni. Az az igazság, hogy mivel generációkon átívelő sorozatról van szó, néha nehéz elkülöníteni egymástól a hasonló testi és lelki adottsággal rendelkező leszármazottakat, ráadásul még a sorsuk is mindig szinte közös, nagy reményeket fűzök a következő kötethez e tekintetben. Biztos, hogy több olvasó nevében is beszélhetek, amikor arról van szó, hogy szeretnénk Szilárd belső hangját többet hallani, jobban megismerni őt, a gondolatait és a vívódásait, s én személy szerint András kapcsán is így érzek, ha már itt tartunk (Lajos király öccse). Mivel annyi minden történik egy-egy regényben, mindig úgy érzem, hogy még többet és még részletesebben kifejtve szeretnék, s nyilván mivel női olvasó vagyok, több lelkiséggel, de ugyanakkor természetesen a háborús leírások most is szépen viszik a pálmát. A regénysorozat egyik kivételes tulajdonsága, hogy mindkét nemet képes megszólítani.

A befejezés egyébként folytatásért kiált. Nagyon szeretném, ha a trilógia végére a Bátor család, jelenleg tehát Szilárd sorsa jóra fordulna, még akkor is, ha egy háborús regényben méltán számíthatunk még veszteségekre a szereplők körül.

Tekintsetek bele ti is:

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: A kedvenc Szilárdon kívül András és Toldi.
Borító: 10/10 – Az egyik legjobb a sorozatban.
+ pont: Ennek a résznek most azért adok plusz pontot, mert sikerült elkapnia egy, az eddigiektől szerintem különböző romantikus-tragikus szálat.
– pont: Nem tudom, mennyire járhat azért minusz pont, mert még többet szeretnék belőle. Simán lehetne 700 oldal is egy rész.

0 Tovább

Így lettem Michelle Obama

5 Életrajz Felnőtt

No, hát tavaly decemberben kezdtem el olvasni a könyvet, ügyes-bajos teendőim miatt "kicsit" megcsúsztam vele. Tény, hogy mikor nyáron lett volna időm is olvasási válsággal küzdöttem, és ez ellen még Margaret Atwood se tehetett, de most, hogy a meseregények visszahozták az életkedvem (várom, hogy tanítsam a kicsiket), végre ezt is befejeztem.

5 Életrajz FelnőttAz ​Egyesült Államok egykori first ladyjének személyes, átütő erejű és inspiráló önéletrajza

Michelle Obama, jelentős ügyekkel fémjelzett és eredményes eddigi élete során korunk egyik ikonikus és lenyűgöző alakjává vált. Az Amerikai Egyesült Államok első afroamerikai first ladyjének nagy szerepe volt abban, hogy a Fehér Házban soha nem látott nyitottság és elfogadó közeg alakuljon ki.

Ráadásul a nők erőteljes támogatójává vált szerte a világon. A családok egészségesebb és aktívabb életének szószólójaként hatalmas változásokat köszönhetünk neki. A férje mellett állt, miközben Barack Obama az ország történetének néhány leggyötrelmesebb pillanatában helytállt elnökként. Közben megtanított nekünk egy-két tánclépést, nagyot alakított a Carpool Karaokéban, és két lányát a könyörtelen rivaldafény ellenére józan szemlélettel nevelte.

Mélyről jövő vallomásokban és magukkal ragadó történetekben bővelkedő önéletrajzi könyvében Michelle Obama bepillantást enged élete kulcsfontosságú pillanataiba – a Chicago déli részén töltött gyerekkorától vezetői pozícióba kerüléséig. Beszámol többek között arról is, hogyan sikerült egyensúlyt teremtenie karrierje és az anyaszerep között, és hogy milyen volt az élete a Fehér Házban. Kíméletlen őszinteséggel és szellemes éleslátással ír az élet minden területén megélt győzelmeiről és kudarcairól, egész történetét elénk tárja – saját szavaival és saját szemszögéből. A Becoming lapjain szeretetteljes, bölcs, de kendőzetlen szókimondásának köszönhetően egy mélyen érző, kiváló teljesítményeivel a várakozásokat folyton felülmúló nő története bontakozik ki előttünk, aki épp ezért másokat is arra ösztönöz majd, hogy azzá váljanak, akivé szeretnének.

 

Egyébként nem a könyv hibája, mert olvasmányos, érdekes is, még nekem is, aki egyébként ódzkodik a politikától és már a könyökömön jön ki. De érdekfeszítő volt egy feltörekvő, erős nő könyvét olvasni. Talán a leginkább az a rész fogott meg benne, amikor Michelle arról beszél, hogy az erős és ambíciózus nőket úgy a legkönnyebb elhallgattatni, ha rájuk égetik, hogy banya, házisárkány, dühös nő. Pedig egyáltalán nem az, csak ugyanaz a felállás máshogy néz ki egy férfitől mint egy nőtől - egyébként ő erre egy testbeszéd tanácsadóhoz fordult, és úgy oldotta meg, hogy ne legyen túl harcias a kisugárzása. Ügyes!

Szóval egyet tudtam egyébként érezni azzal, amit képvisel, ami mellett kiáll - a nők egyenjogúságáért (vagy az egészséges táplálkozásért), és igazán követendő példát állít bárki elé azzal, hogy megmutatta, mit lehet elérni a kvázi semmiből.

Érdekes volt bepillantást nyerni a Fehér Ház falai mögé, elképzelni, milyen lehet ott nyereket nevelni, labdázni a folyosón, etc. Nagyszerű volt "hallgatni", hogyan vélekedik a férjéről, hogyan látja őt és hogy támogatta őt évtizedeken át, amíg elérte, amit csak el lehet az életben azt hiszem.

Inspiráló olvasmány, ha tehetitek, ne hagjyátok ki. :)

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: Közelebb kerül hozzánk a távolból mind Michelle, mind Barack, és kicsit emberibbnek látjuk őt, hibáikkal, esendőségükkel együtt.
Borító: 10/10 – Nem látok benne hibát, nyilván azt ábrázolja, akiről a könyv szól.
+ pont: Mert bemutat egy igaz, ugyanakkor nagyon inspiráló történetet, és mert kicsit azért személyes is, ami plusz értéket ad neki.
– pont: Mert a közepe kicsit azért vontatott volt, néha túl politikai is.

0 Tovább

Michael Ende – Momo

Momo könyvajánló Ifjúsági Kaland Könyvajánló 6

A végtelen történet szerzőjétől.

Furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

Momo könyvajánló Ifjúsági Kaland Könyvajánló 6Momo ​története a fantázia világában játszódik, a Soha és a Sehol birodalmában, avagy a kitágított, időtlen jelenben. Nem királyfiak, tündérek és varázslók népesítik be ezt a birodalmat, helyszíne egy modern nagyváros, valahol Dél-Európában. De ha ezt a világot Momónak és barátainak a szemével látjuk, kiderül, hogy a mi korunk sem szegényebb csodákban és titkokban, mint a rég letűntek.
Egy kísérteties társaság, a szürke urak csoportosulása hatalmába keríti az embereket, és arra ösztönzi őket, hogy takarékoskodjanak az idővel. De az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik. Minél inkább takarékoskodnak tehát az emberek vele, annál szegényebb, sivárabb és hidegebb lesz a jelenük, és annál idegenebbé válnak önmaguk számára is. A gyerekek szenvednek leginkább ettől a fogyatkozó szeretettől és életkedvtől. Tiltakozásukat azonban senki nem hallja meg. Amikor a szükség a legnagyobb, és úgy tűnik, a világ már végképp a szürke uraké. Hora mester, az Idő titokzatos ura közbelép, de szüksége van egy embergyerek segítségére. A világ megállt, és Momo, ennek a történetnek borzas kis hősnője egyedül veszi fel a harcot a szürkék seregével, semmi más nem segíti őt ebben, csak egy szál virág a kezében és egy teknősbéka a karjában. Csodálatos módon győznek ők hárman. Minden életidő visszatér tehát az emberekhez, akiktől azt csalással elorozták. A reménytelenül betegnek tűnő világ gyógyítható. Mese? Így is lehet nevezni, ha ezt a fogalmat úgy értjük, mint a romantikusok. Hiszen mindennapiság és álom játszanak át költői módon egymásba. De egyúttal a mai és a jövőbeli valóságunk kérdései is, amelyek sokszínű figurákban és sorsokban tükröződnek. Tehát olyasmi, mint a regény? Mondjuk hát így: meseregény.

Érdekes módon ez a mese eddig valahogy nem került a látóterembe, de most, hogy a pedagógusképzőn kötelezővé tették az egyik tárgyamnál, szerencsére mégis a kezembe akadt. Tulajdonképpen nem is csak gyerekeknek szóló meseregény ez, mint inkább egy társadalomkritika a felnőttekről, a 21. századról, egy szóval rólunk. Mindenki ismeri az érzést, amikor az idő gyakorlatilag felőröl minket, rohanunk egyik helyről a másikra, munkába, suliba, túlóra, gyerekért az oviba, iskolába, még ezt, még azt el kell intézni, a mosást még be se raktam, és főtt ételről ma ugye, ne is álmodjunk?

De ha úgy istenigazából belegondolunk, mikor is csodálkoztunk csak úgy rá a dolgokra? Mikor szántunk magunkra egy kis időt, a gondolataink, érzéseink rendszerezésére? Mikor lett az életünk egy véget nem érő hajsza, és hogyan is lehetne az időszűkének véget vetni? Egyáltalán hogyan viselik ezt a folyton rohanó világot a gyerekeink? Na, erről szól Momo regénye, amelyben eleinte egy kedves kis gyerektársadalom rajzolódik ki előttünk, de ahogy az Időtakarék munkatársai feltűnnek, és rabolni kezdik a felnőttek idejét, minden megváltozik. Többé nincs idő lassan már játszani sem, és az az egészben a furcsa, hogy minél több időt próbálunk meg spórolni magunknak, annál kevesebb van. Hogy is van ez?

A kislány Momo tehát az elveszett idő keresésére indul, és megpróbálja azt visszaadni a felnőtteknek. Ami nagyon tetszett ebben a regényben, hogy tényleg képes elgondolkodtatni minket, hogy miért is sietünk annyira, miért rohanunk? Például állunk az ABC-ben, és türelmetlen szavakat mormolunk az orrunk alá, mert elkésünk a munkahelyről. A késés tehát pl. ebben az esetben nem csak a mi problémánk, hanem társadalmi nyomás. De lehet-e ezen változtatni? Még ha ilyen esetekben nem is, a mindennapi szabadidőnkben azért le lehetne tenni a lantot. Meg lehet állni egy kicsit bővebben elmagyarázni ezt-azt a kicsinek, vagy átmenni anyuhoz, mert már rég láttam, semmi baj, ha ma csak szendvicset vacsorázunk. Az időkergetéssel gyakorlatilag átszalad fölöttünk az élet. Ezek mind olyan meglátások, amik a könyvből erednek, azonban a regényben a végső megoldás inkább megy át egyfajta fantasztikus irodalomba, műfajba, tehát mi, felnőtt olvasók nem igazán kapunk segítséget. Mit kellene ez ellen tennünk?

Végtére is, nekünk sajnos nincsen egy kis Momonk, aki harcba száll értünk, és valójába ugye nekünk, magunknak kellene kicsit átrendszereznünk az életünket.

Tökéletes egyébként esti felolvasásra, mégpedig azért, mert mind a szülőnek, mind a gyereknek sokat nyújt az olvasmány, és elbeszélgethetünk végre fontos dolgokról is, és legalább ott van az az esti fél óra. Az az idő, amit erre szánunk – visszatérül.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: Momo tündéri, és nagyon könnyű azonosulni vele. Gigi kora számomra nem egyértelmű a regényben, mert az elején inkább gyereknek, fiatal tinédzsernek gondoljuk, a vége fele (egy év múlva) pedig inkább felnőtt. Ez számomra zavaró volt.
Borító: 2/10 – Azt hiszem, ideje lenne felújítani.
+ pont: Mert képes elgondolkodtatni és egy pillanatra megálljt parancsolni a rohanásban!
– pont: Mert a vége nem ad "igazi" megoldást.

0 Tovább

Ház az égszínkék tengernél

6 Young adult Fantasy

„T. J. Klune amerikai író, elsősorban homoszexuális és LMBTQ témákban alkot. A Ház az égszínkék tengernél Klune első önálló Young Adult regénye, melyet részben a kanadai kormány korábbi családpolitikája ihletett. A kanadai kormány egészen a nyolcvanas évek közepéig úgy gondolta, hogy az őslakos indián gyerekeket úgy kell integrálni a társadalomba, hogy erőszakkal elragadják a szüleiktől, és fehér, középosztálybeli családokhoz helyezik őket. Több, mint 15.000 gyereket érintett ez az erőszakos örökbefogadás. Látva, hogy az USA déli részén még mindig előfordul hasonló gyakorlat, Klune szükségét érezte egy olyan történet megírásának, amely a gyermekek különbségeiben rejlő szépséget mutatja meg, és azt, hogy mit jelent számukra a biztonságos és támogató közösség. A művét az Amazonon 2020 legjobb fantasy könyvének választották, továbbá elnyerte az Alex-díjat is 2021-ben.”

6 Young adult Fantasy„Egy ​varázslatos sziget. Egy veszélyes feladat. Egy égető titok.

Linus Baker, a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium munkatársa az agglegények csendes, magányos életét éli egy apró házban, egy kiállhatatlan macskával, az esős és szürke nagyvárosban. Feladata, hogy a kormány által fenntartott árvaházakban élő gyermekek jólétét felügyelje.

Egy nap berendeli a Rendkívül Magas Felsővezetés, hogy életbevágóan fontos és szupertitkos küldetéssel bízza meg. El kell utaznia a Marsyas-szigeten működő árvaházba, ahol hat különleges gyermek lakik: egy gnóm, egy tündér, egy wyvren, egy azonosíthatatlan, zöld paca, egy alakváltó törpespicc és a hatéves Antikrisztus. Linusnak el kell nyomnia magában a félelmeit, és meg kell állapítania, mennyire veszélyesek a gyermekek önmagukra, egymásra és a világra.

Az árvaház vezetője a szimpatikus és kissé rejtélyes Arthur Parnassus, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a védencei és a saját titkai biztonságban legyenek.

A ház az égszínkék tengernél elbűvölően bájos és humoros szerelmi történet. Ezenkívül mesterien mesél arról, hogy mennyire vagyunk foglyai az előítéleteinknek, valamint arról, hogy az ember a legváratlanabb pillanatokban találhatja meg a helyét a világban.”

Sokan írták értékelésben, hogy a könyv olvasásánál egyáltalán nem azt kapták, amire számítottak. Az már igaz, hogy nem egy hétköznapi könyvet tarthatunk a kezünkben, főleg a fentebbi információk tekintetében. Az ember egy kicsit olyasmire számít, mint a Harry Potter, legalábbis hangulatában, kis X-Men keveredéssel, de nagyjából szerintem ez az, amit végül is kapunk.

Megvan a varázslatos hangulat, amit a HP könyvsorozat második részéhez tudnék hasonlítani, tehát még eléggé gyereknyelven íródott, ugyanakkor kétségtelen az áthallás az X-Menből a szuperképességű/mutáns gyerekeket illetően, akik árvaházban nevelkednek. Ehhez kapunk egy homoszexuális főszereplőt, sok, néha túl direkten megfogalmazott tanulságot, amitől egy kicsit tanmeseszerű lesz az egész, mégis meglehetősen élvezhető. Miért?

A könyvet azelőtt kezdtem el olvasni, hogy a Szerzőnkről részt átbogarásztam volna – épp ezért kezdtem azzal ezt az értékelést -, így eleinte nem sikerült hová tenni sem a homoszexualitás témakört, sem pedig azt, hogy mégis milyen korosztálynak is szól ez a könyv. Mert a téma, amit feldolgoz, és főleg, ahogy indul – kicsit Orwell 1984 stílusban kezdődik a főszereplőnk munkahelyi ténykedésének leírása -, felnőttes, a hangvétel ugyanakkor teljesen gyerekeknek szánt. Utóbbi abban is megnyilvánul, hogy egy olyan negyvenes főszereplőt kapunk, aki viselkedésében inkább huszonévesre saccolható, tehát nem valami karakterhű, vagy élethű ebben a tekintetben. Mikor azonban a szerzőnkről részt elolvastam, és nyilvánvalóbbá vált az egész történet megírásának indíttatása, vajszívűbb lettem. Mert erre valóban tökéletes.

Az indítás tehát az Orwelles rész miatt nem annyira erős, az első harmada azonban nagyon is élvezhető ennek ellenére a könyvnek, az utolsó harmada pedig pláne fordulatos, ugyanakkor a közepén éreztem egy kis figyelemlankadást, ahogy a történések elmaradnak, és az otthon idilljét próbálja írónk megjeleníteni. Néha már túlontúl rózsaszín lányregényre hajaz, és kicsit úgy próbál meg tanulságokat beleerőltetni, mint Stephenie Meyer az Alkonyatba, pedig nem kell ám mindent szószerint kimondani, még akkor sem, ha gyerekeknek írunk, ezeket leszámítva viszont egy tündéri olvasmány, tele nagyon aranyos, bájos főszereplőkkel, és sok olyan rész és mondat van benne, ami fölött megéri egy kicsit elidőzni. Ezek az elfogadásról és a másságról szólnak többnyire, és az az igazság, hogy a való életünkre és nagyon szépen le tudjuk ezeket vetíteni. Az író tehát az indián gyerekekre gondolt, mikor írta, de itt, Magyarországon gondolhatunk akármelyik kisebbség gyerekeire is, illetve a homoszexuálisok el nem fogadására is. Hozzátenném, hogy mikor befejeztem a könyvet, azért arra gondoltam, de szép is egy ilyen család, közösség, ahol úgy elfogadják az embert, ahogy, akár forrófejű gnómlányként, akár ördögfiókaként, akár dundi pacaként, s nagyon megnyugtató dolog, ha az embert úgy fogadják el, ahogy. Hogy nem kell szerepet játszani, ugye, ezt az érzést ma már szinte nem is ismerjük, amikor filterdzsungel folyik a csapból is, és mindenki próbál valamilyennek látszani ahelyett, hogy olyannak fogadnánk el magunkat és egymást, amilyenek vagyunk – kívül, belül egyaránt.. Nos, ez a könyv mindenesetre egy ilyen idilli otthont tár elénk.

Annak ajánlom tehát a könyvet, aki elég elfogadó, és érdeklődik egy kicsit a mágikus YA könyvek iránt felnőtt létére, vagy tizenéves gyerkőcöknek.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: Kicsit hiteltelen a negyvenéves főszereplő a huszonéves habitusával, de a gyerekek mindenképpen viszik a pálmát.
Borító: 10/10 – Szép, nagyon hasonlít az eredetire, tetszetős, figyelemfelkeltő, és nagyjából sejteti a korosztályt, akinek szól.
+ pont: A témáért és a mondanivalóért.
– pont: A néhol túj szájbarágós mondanivalóért.

0 Tovább

Középkori járvány regény! A zombik és az Anjouk

Sorozat Magyar Történelmi Horror Könyvajánló

Sorozat Magyar Történelmi Horror KönyvajánlóKözépkor, Anjouk, zombik. Nem, ez nem egy újabb rész az Anjouk sorozatból, habár kétségtelen, hogy Bíró Szabolcs a Lázár evangéliumában „kölcsön vette” az Anjouk szereplőit, úgy, mint Lackfi István, Bátor Szilárd, vagy épp Anjou Lajos, annak az Anjou Károlynak (Károly Róbertnek) a fia, akinek oldalán már megannyi csatát megjárhattunk. No, de hogy is jönnek ide a zombik?

Sorozat Magyar Történelmi Horror Könyvajánló(Apokrif történelmi rémlátomás)

"Apám nagy uralkodó volt: felült a szent királyok trónusára, és repedező örökségükből erős birodalmat épített. S rám miféle sors vár? Én láthatom mindezt elevenen szétrohadni..."

1348 nyarán Anjou Lajos hazatér a Nápoly elleni bosszúhadjáratából. A várost elfoglalta, politikailag és erkölcsileg azonban kudarcot vallott. Diadalmenetét mégsem az ellenségei, hanem egy titokzatos idegen kórság miatt kényszerül megszakítani. Az ifjú uralkodó meglehetős sietséggel igyekszik vissza a Magyar Királyságba, ahová magával hurcol valami olyasmit is, amit korábban még soha senki nem látott, nem tapasztalt: egy betegséget, amely nemcsak megöli, de fel is támasztja az embert halottaiból. Mindez először valódi csodának tűnik, ám a hálaimák helyét hamar átveszi a rémült könyörgés az isteni megbocsátásért. A feltámadottak ugyanis korántsem régi önmagukként térnek vissza: az életre kelt holtak megállíthatatlanok, és az éhségük csillapíthatatlan...

Bíró Szabolcs, a Non nobis Domine és az Anjouk-sorozat írója teljesen új oldalát mutatja be a Lázár evangéliuma lapjain. A liliomos lobogó ezúttal olyan háborúba megy, mint még soha azelőtt: az ellenség nem keletről vagy nyugatról, hanem a síron túlról érkezik, és jóval többet akar a puszta hatalomnál. A legfőbb kérdés, hogy fennmaradhat-e egyáltalán az emberi élet, vagy minden odavész a kárhozat oltárán.

Értékelés:

Mielőtt feltételezésekbe bocsátkoznánk, kezdetnek szedjük össze a legfontosabb pontokat, azokat a kérdéseket, amikre minden friss olvasó keresi a választ. Ez a regény:

  • Önálló regény
  • NEM az Anjouk 7. része
  • Az Anjouktól eltérő megjelenésű, puha borítós
  • Ugyanakkor már meglévő karakterek szerepelnek benne – az Anjoukból

A regény alapötlete tehát az író szavaival élve: „Mi történt volna, ha az 1340-es években pestis helyett élőholtak özönlik el Európát?”

Remek felvetés! Őszintén szólva nem nagyon sok zombis könyvet olvastam, sőt, még az ilyen filmektől is távol tartom általában magam, mert nem igazán az én érdeklődési körömbe tartoznak, ugyanakkor amikor meghallom Szabolcs nevét, már egyáltalán nem tudok ellenállni a késztetésnek. Így tulajdonképpen nem is nagyon tájékozódtam, amikor kezembe került a könyv. Az egyetemi vizsgaidőszak és bokros munkahelyi teendőim miatt ráadásul csak kicsit később tudtam nekiveselkedni, mint mások, és ahogy tulajdonképpen szerettem volna, de sosem késő. Summa summarum, igencsak meglepődtem, mikor egyszer csak zombik bukkantak fel a lapokon, vérengző hörgéssel és ballagással követelve a szívemet. Viszont egyáltalán nem volt ellenemre. Mármint nem az, hogy felfal egy zombi horda, hanem, hogy kedvenc középkori témájú írónk megpróbálkozott a horror műfajjal is. Bár ez az első ilyen regénye, kétségkívül ehhez sem ért kevésbé, mint a történelemhez, az pedig, hogy a kettőt ennyire jól egymásba tudta ágyazni, külön érték. Mert számomra például pont ettől érdekes, és ettől több, mint csak „egy sima zombis regény”. Nem az a lényeg, hogy rettegjek, és, hogy felfalnak, hanem hogy mégis… vajon az Anjouk sorozatból „kölcsönvett” Bátor Szilárd, Lackfi István, Anjou Lajos és a többiek mégis hogy védik meg az országot – no és persze magukat – ettől a rémálomtól? Hogyan reagálnak a különböző társadalmi rétegbe tartozó emberek, mi lesz a városokkal, főleg a várakkal? És a királyi családdal? Mi pusztíthatja el az élőholtakat, ha egyáltalán?

Miközben egyébként olvasás közben (én is) azon járattam a fejem, hogy végül is akáááár tényleg lehetne ez is konkrétan egy Anjouk rész, ha pl. a végén rájönnének, hogy álmodták az egészet, vagy „visszacsinálódna minden” – igen, végig szőttem a lehetséges végkimeneteleket -, kétségen kívüli, hogy remekül szórakoztam. A vérengzés ellenére is mégis kicsit könnyebben emészthető, mint általában a horrorok, de megvan benne az a történelmi szál is, ami érdekfeszítővé teszi. (Habár tegyük hozzá, hogy finoman szólva nem teljesen történelemhű a regény, ha lenne folytatása, egy-két nem várt csavarral még akár az is lehetne. Már persze azon kívül, hogy legjobb tudomásunk szerint sem akkor, sem most nem voltak zombik.)

Jó hír viszont, hogy mivel valójában a kötet nem az Anjouk sorozat része, ezért bárki számára izgalmas lehet, nem igazán függ szálakban hozzá, habár az igaz, hogy a szereplőket, mi, Anjou fanok már korábban megismerhettük. Valószínűleg egyébként ez külön hozzáad az értékéhez, mert így nem igazán volt kockáztatnivaló, hogy vajon megszeretjük-e majd a szereplőket, és új karakterek kidolgozásán sem kellett az írónak fáradoznia – ami egyáltalán nem baj. Azoknak persze, akiket elkerült az Anjou áradat, és ez a belépő regényük Bíró Szabolcs birodalmába, lehet, hogy nehezebb dolguk van, mert „csak” egy kötet áll rendelkezésükre ahhoz, hogy egyaránt megbarátkozzanak nem csak a történettel, de a szereplőkkel is. Ugyanakkor nem él bennünk az összehasonlítási vágy sem. (Egyébként érdekes lenne összevetni két olyan véleményt, meghallgatni egy olyan diskurzust, ami egy Anjou szűz és egy Anjou fan közötti eszmecseréből született, melyik team mit lát az egyik vagy a másik szemszögből.)

Anjou fan szemszögből nyilatkozva ez egy nagyon jó kis mondhatni „kiegészítő regény”, ami szórakoztató, kicsit felráz minket, elgondolkodtat, és hát azért reméljük, hogy lesz még folytatása! Én csak ajánlani tudom. Antizombistáknak is!

Ha szeretnétek kicsit bővebben hallani a regényről, Bíró Szabolcs maga is beszél a Lázár evangéliumáról:

Sorozat Magyar Történelmi Horror Könyvajánló

Ezen kívül jó tudni, hogy indított egy pár részes videó sorozatot is, amelyben a regény kapcsán mesél nekünk érdekességeket. Ennek első része:

A történelem első biológiai fegyvere

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: A jól ismert, kedves szereplőink az Ajounkból. Habár Bátor Attila nem igazán volt számomra hiteles valamiért, a többiek mind hozták magukat, és nagyon érdekes volt őket új helyzetekben is látni, ahogy új megpróbáltatások elé néznek.
Borító: 10/10 – Koponyás, morbid, de mégis „Bíró Szabolcsos”, szerintem nagyon el lett találva.
+ pont: A rendhagyó alapötletért, az izgalmas történetvezetésért, és az sem ártott, hogy már eleve ismert, szeretett szereplőink tűntek fel a lapokon.
– pont: Bátor Attila nem igazán tetszett benne, és hát azért valljuk be, hogy ez folytatásért kiált! Önmagában is szép, kiváló, de muszáj, hogy legyen folytatása, mert kicsit lezáratlan így.

0 Tovább

A toszkán titok - Utazás a múltba

Könyvajánló Romantikus Dráma

Mindig nagyon érdekes régi levelekre, naplóbejegyzésekre bukkanni. Pláne, ha azok a saját szüleinktől származnak, és pláne, ha az, amiről a levelek szólnak, egy egészen más korban vagy országban történtek. Így van ez Angela Petch A toszkán titok c. regényében is, amelyben Anna édesanyja, Ines hagyatékát olvasván repül vissza időben és térben, hogy megtudja, milyen is volt igazából az asszony, aki haláláig soha nem nyílt meg előtte igazán.

Könyvajánló Romantikus DrámaAnna szíve majdnem megszakad, amikor elveszíti szeretett édesanyját, Inest. A hagyatékban egy halom régi, megsárgult, olasz nyelvű levélre bukkan. Azt reméli, végre megtudja, mi is történt az édesanyjával a második világháborúban.
A naplóbejegyzések nyomán Anna eljut a hegyek közt megbúvó, varázslatos kis toszkán faluba, Rofellébe, ahol lassan összeállítja a múlt darabkáit: rájön, milyen boldogan telt az édesanyja ifjúkora Toszkána vadregényes, hegyes-völgyes vidékén, és megtudja, hogyan vetett véget ennek az idillnek a háború kitörése. Anna előtt feltárulnak a múlt titkai az anyjáról, aki annak idején a partizánmozgalom tagjaként kivette a részét a küzdelemből, és egy sebesült angol katona életét is megmentette, de nem sejti, hogy Ines titkai az ő életét is fenekestül felforgatják majd.

Izgalmas romantikus történet arról, hogyan öröklődnek nemzedékről nemzedékre a háború traumái, és hogyan mentheti meg az embert a szerelem a legsötétebb időkben is.

0 Tovább

Föld, 2646. - Az emberek országa

Könyvajánló 6 Disztópia Sci-fi Young adult Magyar

Vajon milyen lesz a világunk 2646-ban, amikor a régi országok megszűntek, és új nagyhatalmak vették át a helyüket? Amikor a hőség és a sugárzás a Föld nagyobb részén elképzelhetetlen méreteket ölt? Amikor az emberiség java a föld alatt él, a másik része pedig szigorú szabályoknak próbál megfelelni? Az emberek országa c. könyv nyomokban Az emlékek őrére emlékeztet, mégis milliószor komolyabban és kidolgozottabban tárja elénk az elképzelt jövőt, ahol két fiatal és egy egész társadalom sorsát követhetjük végig.

Könyvajánló 6 Disztópia Sci-fi Young adult MagyarFöld, 2646.

Kalaallit Nunaat - az Emberek Országa, a kultúra utolsó menedéke a Harmadik Háború és a klímaváltozás miatt lakhatatlanná vált bolygón.

A Heim - az iskola, ahová csak a legjobbak juthatnak be: Kalaallit Nunaat leendő vezetői, akik biztosítják az emberiség fennmaradását.

Umia - egy lány, aki a kiválasztottak között is a legtehetségesebb.

Nanouk - egy fiú, aki egy visszatérő álom miatt nem lelhet otthonra az iskola falai között.

Ez az álom előbb csak a két fiatal világát forgatja ki a sarkaiból, de később már az egész bolygó hatalmi egyensúlyát veszélyezteti. Umiának és Nanouknak döntenie kell, pedig az sem világos, hogy saját maguk alakítják-e sorsukat, vagy nagyhatalmi játszmák feláldozható szereplői csupán.

Elképzelhető-e lázadás a legigazságosabb társadalomban? Van-e értelme az összetartozásnak és a szerelemnek ott, ahol a napfény és a víz halálos veszélyt jelent még a legerősebbek számára is?

0 Tovább

Egy édesanya nyomában

5 Könyvajánló Felnőtt Kaland Romantikus

Te átutaznál a fél világon, hogy rálelj a származásodra? Mit tennél meg azért, hogy megtudd, ki az édesanyád? Igazi boldogságra csak akkor lelhetünk, ha tudjuk, honnan jöttünk? Kimberley Freeman Csillagok az óceán felett c. regénye országról országra utaztat bennünket a kérdések nyomába eredve.

5 Könyvajánló Felnőtt Kaland RomantikusKét ​zabolátlan természetű nő és az ár, amit ezért fizetniük kell Kimberley Freeman, az Örökzöld-zuhatag és az Álom-öböl népszerű írónőjének nagy hatású regénye a szerelemről, az anyaságról és annak kiderítéséről, kihez tartozunk a világon.
1874-ben a vadóc és akaratos Agnes Resolute végleg elhagyja az észak-angliai lelencházat, ahol felnőtt. Távozása előtt tudja meg: édesanyja apró emléktárgyat, egy egyszarvú képét ábrázoló gombot hagyott hátra neki. Agnes abban a tudatban élt, hogy az anyja nem tudta eltartani, és ezért került lelencházba, csakhogy felismeri a gombot: a fenséges és gyönyörű Genevieve Breckby, egy helybeli nemesi család lányának kabátkájáról való. Agnes ugyan csak egyszer látta őt, de soha nem tudta elfelejteni. Kideríti, hogy Genevieve Londonban van. Agnes követi, és London nyomornegyedében tengődik, amíg megtudja, hogy Genevieve továbbutazott Párizsba.
Agnes követi édesanyját, de egyre több mindenben kell csalódnia, mire végül Melbourne-ben rátalál Genevieve-re. De képes-e a nő olyan anya lenni, amilyennek Agnes szeretné?
Nagyhatású történet két megfékezhetetlen szellemű nőről, szerelemről és anyaságról és annak kiderítéséről, kihez tartozunk a világon.

0 Tovább

1947 - Újrakezdés a háború után

Könyvajánló 4 Felnőtt Történelmi Domentumregény Háborús

Millió történet, megszámlálhatatlan főszereplő a Második világháborút követő második évben, 1947-ben, amikor az emberek nem találják a helyüket a nagyvilágban, Európában minden zavaros, s még a történelemkönyvek tartalmáról sem tudnak megegyezni. Elisabeth Åsbrink 1947 c. kötete dokumentarista jelleggel mutatja be hónapról hónapra, a különböző országokban milyen események és történések zajlottak le abban a bizonyos évben.

Könyvajánló 4 Felnőtt Történelmi Domentumregény Háborús

"Soha többé, mondják az emberek világszerte egymásnak és maguknak."

1947-ben Európa és a világ a háború borzalmaiból éledezik. Párizsban az embereket elvarázsolják (vagy éppen felbőszítik) Dior ruhakölteményei, a közép-kelet-európai országokban a kommunisták hatalomátvételre készülődnek, égetővé válik a palesztin konfliktus, zajlanak a nürnbergi perek, megszületik az emberek és nemek közti egyenlőség gondolata.

Elisabeth Åsbrink - Florian Illies: 1913. Az évszázad nyara című könyvéhez hasonlóan - hónapról hónapra mutatja be ennek az évnek a főbb történéseit. A mozaikszerűen felvillanó pillanatképek előterében, a kötet közepébe ékelve a magyar származású szerző családjának megrázó története áll, ez teszi könyvét erősen személyessé.

1947 színes és fordulatos krónikája arra is fájóan rámutat, hogy számos akkori folyamat és döntés hatása napjainkig ível, és ma is aktualitással bír.

0 Tovább

Sándor Erzsi: Meddig jössz​​​​​​​ - avagy viszony egy házas férfivel?

Romantikus 4 Könyvajánló Magyar Felnőtt

Egy színésznő és egy házas rendező szerelmi története. Vajon milyen véget érhet? Vajon a mi életünk is olyan, mint egy színdarab? Mi rendezzük, vagy csak szereplők vagyunk benne? De legalább főszereplők?

Romantikus 4 Könyvajánló Magyar FelnőttA ​vidéki színház fiatal színésznője, Lili beleszeret a híres-nevezetes fővárosi rendezőbe. A helyzet reménytelen: a férfi nős, a válás fel se merül. Lili próbál, igyekszik megfelelni a színházban és a titkos viszonyban, várja a kedvező pillanatot, de csak üresjáratok vannak a színpadon, a színészházban, jószerivel mindenütt. Közben figyel, s hogy az üresjáratokat kitöltse, éles szemmel nézi, mi történik körülötte. Figyelő tekintete és belső monológjai, csípősen vicces párbeszédei nyomán megelevenednek a színház szereplői.

Sándor Erzsi 1956-ban született Budapesten. Tizennégy évig volt színész Miskolcon és Kecskeméten. Tizennyolc évig volt a Magyar Rádió szerkesztő-riportere és újságíró. Néhány éve a Magyar Színház sajtósa. Szegény anyám, ha látnám című könyve 2013-ban, a nagy sikerű Anyavalya pedig 2016-ban jelent meg.

"- Tudnod kell, hogy a mi házasságunk működik - mondta Miklós az első közös délutánunkon a kölcsönkapott lakás ágyában, mert úgy érezte, legalább az egyik oldalon tiszta helyzetet kell teremtenie.
- És ha a mosógéped működne úgy, mint a házasságod? - érdeklődtem. - Micsinálnál vele? Kidobnád, vagy még szerelgetnéd egy kicsit?
- A mosógépem? - kérdezte döbbenten. - Te nem vagy normális. Igen, azt hiszem, kidobnám.
Megnyugodtam. Egy csapágyas, a lépcső alá betolt és lomtalanításra váró házassággal valahogy képes leszek együtt élni. Egy ideig mindenképpen."

0 Tovább

Királyok éneke

6 Könyvajánló Sorozat Magyar Történelmi Háborús Felnőtt

1333. Magyarország. Anjou Károly udvara. Vajon mi történhetett Bátor Vilmos unokájával, Bátor Attila fiával, Szilárddal, amióta magára hagytuk az Ötvenezer lándzsában?

6 Könyvajánló Sorozat Magyar Történelmi Háborús Felnőtt1333. ​A visegrádi udvar negyedik éve folytat tárgyalásokat Nápollyal, amikor Anjou Károly végre személyesen is visszatérhet gyermekkora helyszínére, a mesés Dél-Itáliába, ahova ötéves fiát is magával viszi. Tervei szerint, miután eljegyezte Bölcs Róbert unokáját, András herceg lehet a Szicíliai Királyság jog szerinti örököse.
Az uralkodó távollétében Magyarországon kezd megbomlani az évtizedek munkájával megszilárdított belső rend. A zavargások megfékezése Erzsébet királynéra hárul, aki újabb gyermeke elveszítésével egyre erősebben láncolja magához legidősebb fiát, Lajos herceget.
Mindeközben a szomszédos királyságokban is fontos változások mennek végbe. A térség fejedelmei Visegrádon gyűlnek össze, hogy egymással békét, mások ellen pusztító szövetséget kössenek.
Bátor Szilárd udvari fegyvernökként találja magát a király kíséretében. Igyekszik átlépni múltja sötét árnyain, de gyermekéveit maga mögött hagyva még mindig túl sok kérdés tornyosul előtte. Míg a feje fölött hatalmasok játszmája zajlik, ő csupán élni szeretne - rájönni, mi a valódi öröksége.

A Királyok éneke, mely az Arany Visegrád-trilógia zárókötete, Anjou Károly utolsó nagy uralkodói korszakának éveit, a nemzetközi diplomácia terén elért eredményeit meséli el, miközben tovább szövi valós és fiktív hősei történetét. Lapjain régről ismert és új szereplők egyaránt felbukkannak, hogy a maguk módján mind részeseivé váljanak egy birodalom sorsának, a Magyar Királyság vérrel és arannyal írt történelmének.

0 Tovább

Ki volt valójában Robin Williams?

Könyvajánló 5 Életrajz

Könyvajánló 5 ÉletrajzRobin ​Williams az egyik legkedveltebb és legtöbbször félreértett szórakoztatóművész volt, akit eleinte komikus zseniként ismert meg a világ. Ünnepelt filmjeit a magyar közönség is ismerte és szerette, a mai napig népszerű filmjei közé tartozik a Holt költők társasága, a Jó reggelt, Vietnam!, A halászkirály legendája, az Aladdin vagy a Mrs. Doubtfire. Williams rögtönzőtehetségének köszönhetően számtalan különböző karaktert keltett életre, a Good Will Hunting-béli alakítása az Oscar-díjat is meghozta számára. 
Géppuskatűzként pattogó humorbombáival mindenkit levett a lábáról, ám a vidám bohócszerep mögött ellentmondásos érzelmek és az önbizalomhiány végtelen mélysége feszült. Dave Itzkoff, a New York Times kulturális újságírója leleplező erejű életrajzában arra vállalkozott, hogy a sikerek mellett felfedje a színészóriás rendkívüli küzdelmét, amelyet az alkoholfüggőséggel és a depresszióval folytatott – ezekről a témákról Williams nyíltan beszélt az előadásai és az interjúk alkalmával egyaránt. A lenyűgöző portréban szó esik a férfi utolsó éveit megkeserítő betegségről is, amelynek szomorú következményéről a rajongók nem sejthettek semmit. A családtagokkal, barátokkal és kollégákkal készített száznál is több interjú, illetve az alapos kutatómunka nyomán megszületett Robin újszerű módon jeleníti meg azt az embert, aki munkásságával milliók életére volt nagy hatással.

Könyvajánló 5 Életrajz

 

Értékelés:

Ez a könyv pontosan az, ami, nem ígér sem többet sem kevesebbet: egy aprólékosan kidolgozott, már-már túl részletesnek is mondható életrajz, amely lépésről lépésre mutatja be a komikus színész felemelkedését és végül – sajnos – bukását. Sokan közülünk mindössze csak annyit tudunk Robin Williamsről, hogy komikus is volt, hogy nagyon humoros volt, láttuk a filmjeit, azt hittük, az ő világában mindig minden csupa fény és csillogás, aztán mély megdöbbenéssel fogadtuk, amikor 2014-ben jött a hír, hogy öngyilkos lett. Azt hiszem, ezzel nem spoilerezek, hiszen az egész világ értesült az esetről. Az igazság azonban az, hogy talán nem is annyira önnön döntése volt, hiszen utolsó éveiben Lewy-testes demenciában szenvedett, amit tévesen Parkinson-kórnak diagnosztizáltak esetében, az igen hasonló tünetek miatt. A boncolás után derült ki, hogy talán nem is csak a depresszió miatt lett öngyilkos, hanem egyszerűen már elvesztette józan eszét. Vagy az is lehet, hogy ez volt az utolsó józan döntése, mielőtt teljesen elvesztette volna az irányítást maga felett.

Dave Itzkoff könyve azonban közel sem csak a halálának körülményeit boncolgatja, hanem egészen a kezdetektől, a szülők történetétől vezeti végig Robin történetét, aki egy jómódú család sarjaként nehezen talált rá igazi útjára. Szinte magunk előtt látjuk a folyton költözködő családot, és a padlásszobában ólomkatonáival magányosan játszó kisfiút, aki elmerülve a fantáziavilágban beszélget játékaival, avagy eleveníti meg őket. Valahogy így kezdődött. Aztán hosszú utat kellett bejárnia ahhoz, hogy méltán elismert színész legyen, de az az igazság, a kritikusok szinte mindig elégedetlenek voltak a teljesítményével, és életében jó, ha három-négy filmjét ismerték el igazán. Ezek közé tartozott a Jó reggelt, Vietnám!, az Ébredések, a Holt költők társasága, vagy a Mrs. Doubtfire. Sokat küzdött azért, hogy folyton vicces vagy állandó professzori karaktereiből kibújjon, és minél változatosabb alakítást nyújtson a nézőközönségnek, de eleinte senki nem látott benne többet, mint vicces bohócot. Mégis mindannyiunkat képes volt megnevettetni. De vajon milyen családban nőtt fel? Milyenek voltak a testvérei, feleségei, gyermekei? Milyen volt velük a viszonya? Hogyan bukkant fel életében az alkoholizmus és hogyan teperte maga alá? Hogy készült egy-egy filmjére és hogyan fogadta azok fogadtatását? Milyen volt a személyisége valójában? Tényleg mindig felhőtlenül jókedvű lett volna? Ezekre a kérdésekre is mind választ kaphatunk, megtudhatjuk, hogy valójában ez a nagyszerű ember mennyire vágyott is az elismerésre és elfogadásra, mennyire fontos volt neki, hogy képes legyen másokat megnevettetni, s ha már ez és a színjátszás nem ment, nem látta már az élet értelmét.

 Az biztos, hogy olyan részletességgel olvashatunk minden szerepéről, magánéletéről, ahogy soha eddig, az író sok interjút készített a szeretteivel és rengeteg forrást használt fel, hogy egy kidolgozott képet kaphassunk Robinról. A lelkes rajongók biztos nagyon élvezik, hogy ennyire beleáshatják magukat a témába, azonban az átlagos érdeklődőknek – így nekem is – néha vontatottá vált, így több, mint két és fél hátig rágódtam rajta, részenként adagolva. Nem mondom, hogy unalmas volt, sok érdekességet megtudhatunk belőle, de azért az 550 oldalnyi terjedelem hagy némi kívánnivalót maga után. Elsősorban nyilván tehát a Robin Williams rajongóknak ajánlom, életkori megkötés nélkül, bár a felnőtt korosztálynak inkább kedvére válik majd. Nekem összességében tetszett, sok új dolgot megtudhatunk belőle, de egy kicsit rövidebb terjedelemnek jobban örültem volna.

Pontozás: 
Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: Nem hiszem, hogy ezt ebben az életrajzi könyv esetében lehetne pontozni, de végül is egy elég árnyalt képet kapunk Robinról.
Borító: 10/10 – A külföldi fekete-fehér borítóval ellentétben a magyar közel sem olyan komor, inkább a komikusságra utal, s ezzel a színész/komikus jellemére.
+ pont: Mert a könyv által többet megtudhatunk nem csak Robin Williams munkásságáról, hanem magánéletéről, küzdelmeiről is. Értékelni tudnék egy ilyesmit Alan Rickmanről is.
– pont: Mert már-már túl részletes volt és hosszú, olyan aprólékos, amelynek mondjuk a leghívebb rajongók biztosan örülnek, de egy hétköznapi érdeklődő igen száraznak találhatja.

0 Tovább
MOST OLVASOM
KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA

Legfrissebb bejegyzések

2022.11.09.
2022.11.04.
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.