Vincent & Vincent Nincs új a nap alatt című könyvére magam sem tudom miért, de csak nem rég figyeltem fel, mégpedig az új könyvük, a Nem volt új a nap alatt okán. Mindkettőről bőven fogok írni nektek; egyelőre az első részt sikerült "kivégeznem", és összességében nagyon érdekes, igaz történeteket feldolgozó olvasmány, amely elgondolkodtat a saját jelenünkkel és múltunkkal kapcsolatban is.

Szemet szemért, fogat fogért - ahogy a mondás tartja? Manapság, a filmipar és a brutalitás uralta világunkban szinte észre sem vesszük, hogyan kúszik be az erőszak a mindennapjainkba. Történik egy gyilkosság, kínzás, amiről például a közösségi oldalakon olvasnak az emberek, a kommentek között pedig ömlesztve azt látni, ahogy a "békés" polgárok ugyanazt kívánják az elkövetőnek, mint amit ő maga tett. Vajon ez a hozzáállás "rendben van"? Vagy az is ugyanolyan bűnös gondolat, mint maga az eredeti tett? Íme, néhány szemezgetés különböző kommentekből, cenzúrázva:

"Az ilyen beteg férgeket életük végéig kínoznám. Rohadékok. Remélem, a sitten megkapják, ami jár nekik...."

"Ilyen van??? Kínzást nekik beteg f..ok!"

Az ember ítélőképessége gyakran csődöt mond. Katerina Diamond külföldön hatalmas sikert aratott regénye, A tanár által egy olyan sorozatgyilkos nyomába eredünk, aki gyomorforgató módon kínozza meg áldozatait, mégis… a végén lehet, hogy neki adunk igazat? A legtöbb olvasó helyénvalónak(?) érzi a gyilkos tetteit, de mégis milyen erkölcsi norma szerint "helyes" ez? Kétségtelen, hogy a könyv amellett hogy elgondolkodtat, választás elé kényszerít minket; állást kell foglalnunk, pedig úgy fest, nincs jó döntés. Perverzió, szadizmus, kínzás, gyilkosság, sorozatgyilkosság, revans… ebben a regényben egyikből sincs hiány.

Talán sokan ismerik azt az érzést, milyen beleragadni egy (kihűlt?) párkapcsolatba, a kérdés csak az, elfogadjuk-e, hogy a szerelem idővel elillan, és már nem várhatjuk el ugyanazokat az érzéseket sem magunktól sem a másiktól, vagy elindulunk új kalandok, új kapcsolatok után? Elsősorban ezzel a kérdéssel indul Szurovecz Kitti - Hópelyhek a válladon című új könyve, amely aztán egyre mélyebb kérdéseket boncolgat szerelem és párkapcsolat terén.

"Kezedben az egész világ" ezzel a szlogennek került polcokra Cecelia Ahern legújabb könyve, Az üveggolyók titka. Az írónő, aki már huszonévesen befutott a P.S. I love you könyvével (Utóirat: Szeretlek!) mára már rengeteg romantikus könyvvel megörvendeztetett minket, úgy, mint például a személyes kedvencem, az Ahol a szivárvány véget ér, vagy új, disztópikus sorozatának első kötete, A vétkes, mely utóbbi stílusában, mondanivalójában és műfajában is eltér korábbi köteteitől. Az üveggolyók titka valahol megint csak egy új téma iránti próbálkozás, ami nem mondható sem romantikus történetnek sem pedig disztópiának. Az írónő ezúttal az önkeresésre, emlékekre és nosztalgiára helyezi a hangsúlyt ebben a családregényében.

Fábián Janka új könyvében, Az utolsó boszorkány lányában olyan híres történelmi személyekkel találkozhatunk, mint Mária Terézia, vagy gyermekei, kiváltképp II. József és Marie Antoinette, utóbbi révén pedig megismerhetjük XVI. Lajos francia királyt is. Mindazonáltal a főszereplő egy egyszerű család (az utolsó "boszorkány") lánya, Zsófia, akinek édesanyja a könyv szerint gyógyfüvek segítségével sokat segédkezett az uralkodócsalád tagjainak betegségeinél.

Hat árva lány Svájcban, egészen pontosan Genfben, egy szigeten, egy olyan mostoha apával, aki olyan gazdag, mint Krőzus... boldogan élnek testvérként, míg fel nem nőnek, s "mindenható" apjuk hirtelen halála újra összehozza őket a szigeten. A történet ott kezdődik, amikor mindannyian egy-egy nyomot, amolyan útravalót kapnak, amelynek segítségével kideríthetik, honnan származnak, kik a vérszerinti szüleik. Itt indul a kaland várhatóan hét köteten át, a múlt bonyolult emléklabirintusain keresztül Lucinda Riley - A hét nővér című könyvében.

A Szulejmán, és a magyar udvarhölgy - amely az olvasók elismerését is kiérdemelve 94%-os értékeléssel büszkélkedhet a molyok között - második része nemrég került a polcokra Szulejmán és a kolostor rabja címmel. Igaz, hogy én már akkor vártam a folytatást, mikor az elsőt letettem, szóval kétség sem fért hozzá, hogy ez a kötet is a polcomra kerül.

- Jó napot, Manci néni! Hogy tetszik lenni?

- Szervusz, aranyom. Hogy szoktam enni? Hát, mióta megvan az új fogsorom, kicsit nehézkesen, mégiscsak jó volt fiatalabbnak lenni.

- Tetszett látni az újságokban, ki lett az új elnök?

- Nincsen semmi újság, aranyom. Fájnak egy kicsit az ízületeim, de a lányom hozott rá egy jó kenőcsöt a hétvégén.

- Azt tessék mondani, hogy tegnap ki lett az elnök?

- Ki lökött el? Ivett? No, igazán nem néztem volna ki belőle. A minap is olyan kedves volt, segített cipelni a szatyromat. Ezekkel a göcsörtös kezekkel meg fájós háttal már nehéz az, aranyom.

- Nem, úgy értem, tetszett látni a tévében a választásokat?

- Az áradásokat? Igen, persze, idén megint kiáradt a Tisza. Mondtam is a fiamnak, merthogy ők is pórul jártak, hogy el kéne adni azt a házat, költözzenek ide mellém, azzal a házzal mindig csak a baj van. Ezt én mondom neked!

- Értem, de a választásokat, Manci néni, látta a választásokat?

- Nem, nem bántam meg a választásomat. Szerintem az a legjobb nekik, ha közelebb költöznek, az unokákat is gyakrabban látnám, no meg aztán én se leszek már itt sokáig. Isten tudja, ezek az új adók is, meg ez az új elnök, ki tudja, mit hoz.

- Jaj, Manci néni, azt tessék már mondani, ki nyert?

- Mit szeretnél megoldani, aranyom és kivel?

- Nem megoldani, megmondani! Manci néni, ki vezeti az országot?

- A korlátok? Hát igen, ezek az új korlátozások, borzalmas. Az a baj, hogy ezeket a mai fiatalokat nem igazán érdekli a politika, csak a saját dolgukkal vannak elfoglalva.

- Jól van, Mancika néni, tessék csak pihenni. Én sietek haza, muszáj megnéznem, ki lett az elnök. Csókolom!

- Szervusz, aranyom! Na, már el is ment. Meg sem kérdezte, ki nyerte a választásokat. Ezek a mai fiatalok…

Milyen az, mikor tizenévesen eltűnik a legjobb barátnőd, és neked évekig fogalmad sincs róla, mi történhetett vele? Milyen az, amikor jó tíz év elteltével visszatérsz szülővárosodba, hátha most megoldod a rejtélyt, de ahelyett, hogy ez történne, csak egy újabb fiatal lány tűnik el? Kétségtelen, hogy az esetek összefüggenek… Megan Miranda pszicho-thrillerében az idő visszafelé pörög, az olvasó pedig visszafelé fejtve a szálakat kutatja a lehetséges okokat és tetteseket.

A disztópikus kötetek manapság lendületesen felfelé ívelnek a könyvpiacon, néhányuk, úgy, mint Az éhezők viadala, Az útvesztő, vagy A beavatott pedig már a filmvásznon is bizonyított. Bár az imént felsoroltakkal személyes problémám, hogy lendületes kezdés után jelentősen csökkent a további részek élvezhetősége, ugyanez nem mondható el A tűz gyermekei trilógiáról - amelynek második része nemrég került a könyvesboltokba.

A karácsonyi történetekről más meséltem nektek az Ajándékba adlak c. könyv kapcsán, ami nekem annyira tetszett, ezúttal azonban egy sokkal rövidebb, prózaibb kötet akadt a kezembe, Karácsonyról álmodók címmel, amely a kortársak mellett olyan régi írók műveivel ajándékoztat meg, mint Benedek Elek, Bródy Sándor, Csáth Géza, Gárdonyi Géza, Jókai Mór, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula vagy Mikszáth Kálmán.

Amandine Aurore Lucile Dupin, Baronne Dudevant (Párizs, 1804. július 1. - 1876. június 8.) ismert írói nevén George Sand, francia írónő, novellista történetéről olvashatunk a nemrég megjelent Álmok szárnyán című könyvben. Ismertebb művei közé tartozik az Indiana, a Lélia, A kis Fadette, a Consuelo, a Rudolstadt grófné vagy például a Mauprat is. "Legnagyobb érdeme, hogy az emberiség legmagasabb és legnemesebb érdekeit férfiasan, állhatatos szívvel képviselte."

Itt a tökéletes ötlet arra, mit vegyetek könyvmoly nőismerősötöknek (anyunak, huginak, barátnőnek, stb.). Az Ajándékba adlak egy olyan könyv, amely 12 szerelmes ünnepi történetet tartalmaz, többek között a Will&Will, az Anna és a francia csók, a Csak egy nap, A fiúknak, akiket valaha szerettem, az Eleanor és Park és a Csókra várva írójától.

A Harry Potter folytatása már több, mint egy évtizede mozgatja meg az olvasóközönséget, nem véletlen, hogy már eddig is rengeteg fanfiction folytatás született. Arról már beszéltem nektek, hogy ezek közül nekem személyes kedvencem a Nurmengard trilógia, amelyet egy magyar férfi írt és terjedelme sem marad el az elsőtől, most azonban végre valahára a Harry Potter és az Elátkozott gyermek című Rowling kötet került a kezembe.

Szóval nem vagyunk vele egyedül szerintem, amikor néha az agyunkra megy már az önéletrajz írás, meg a sok visszautasítás. Ezt vette poénra Beke Ádám, akinek ma akadtam a posztjára. És hogy mennyire hatásos? Íme:

"Üdvözlöm a kedves tévénézőket. Az égvilágon semmi eredménye nem volt, bár túl sokáig nem is kerestem amúgy munkát. Azért néhány barátomnak tetszett.  Pár hete hívott fel egy HR-es, hogy látták az önéletrajzomat és az egész iroda ezen röhög fél órája, de hirtelen nem is esett le, hogy erre gondolt. Merthogy én ezt csak úgy véletlenül tettem fel a Professionre, de ott is maradt ezek szerint"

Lehet, hogy nekem is valami ilyesmivel kéne legközelebb próbálkozni? :D Van egy olyan érzésem, nőtől ez nem lenne annyira poén.

Azt már mindannyian tudjátok, hogy imádom a történelmi könyveket, és viszonylag sok ilyen témájú könyvet olvasok, ráadásul szakmámból kifolyólag is vonzódom a festészet iránt. Nem véletlen tehát, hogy Julie Klassan - A portréfestő lánya című könyve a polcomon kötött ki. Romantika, kétség, vívódás, szenvedély, és még ki tudja, mit tartogat az olvasó számára ez a könyv.

Azt hiszem, legelőször is ki kell jelentenem őszintén, hogy Tímár Krisztina regénye, A látszat mesterei, a Tü/Körben sorozat első része az egyik legelborultabb regény, amit idén olvastam. Mondjuk, Benyák Zoltántól A nagy illúzió se volt semmi ebben a tekintetben, de ez a regény meg aztán pláne. Mindjárt mondom is, miért.

(A lentebb beillesztett illusztrációk a saját munkáim, így kérlek titeket, amennyiben felhasználjátok őket máshol, írjátok oda a blogom elérhetőségét. Köszönöm.)

A rossz párkapcsolati szokások szinte minden kapcsolatban jelentkeznek előbb-utóbb. Ezek olyan dolgok, amelyeken a pár már nehezen tud változtatni, mert már beidegződött, esetleg az egyik fél olyan sérelmeket hordoz magában, amelyek ilyen viselkedésre késztetik. Nehéz megtalálni ezeket a pontokat, és még akkor sem biztos, hogy tudunk változtatni rajta, minden esetre érdemes elgondolkodni, jellemzőek-e ránk az alábbiak:

Az egyik legnagyobb ilyen rossz szokás szerintem az, amikor már nem tudjuk megbeszélni párunkkal a problémánkat, magunkba zárkózunk. Ezt a hibát tipikusan a nők követik el, amikor már úgy érzik, semmi értelme megbeszélni a párjukkal az adott problémát, vagy egyáltalán megemlíteni neki, mert úgyis csak süket fülekre talál. A férfiak azért vétkesek ebben a szokásban, mert nem hallgatják meg a nőket, esetleg az érveiket hallgatván felpaprikázott hangulatba kerülnek, és kész is a veszekedés, a nők pedig azért, mert egy idő után felhagynak a próbálkozással. Pedig lehet, hogy nem kéne. Erre jön még rá ráadásul az is, hogy a férfiak pedig alapból nem szívesen osztják meg érzéseiket, úgy kell kiszedni belőlük. Pedig ha van mellettetek egy társ, akivel megosztjátok az életeteket, célszerű az érzéseiteket is nyilvánvalóvá tenni.

A másik, ami romboló hatású lehet, bizonyos „függőségek”. Amikor a pár egyik fele nem képes letenni azt a drágalátos okostelefont, vagy elszakadni a számítógéptől, hogy meghallgassa a másikat, így egy idő után elmaradnak az intim beszélgetések, a közösen, de hasznosan töltött idők. Néhány év kérdése, és csupán két lakótárs lesznek, akik a legapróbb dolgokat sem képesek megosztani egymással. Elmerülnek a saját világunkban, a férfiak általában a számítógépekben, telefonokban, a nőkre pedig leginkább a könyvek világába való menekülés jellemző. Először teljesen ezeknek szentelik az életüket, később aztán súlyosabb esetben jelentkezik a folyamatos alvásba menekülés és a depresszió is.

Mi, nők, ha nem kapjuk meg azt, amire vágyunk, hajlamosak vagyunk tehát folyamatos olvasással kielégíteni romantikára való igényünket, képzelt szereplőkbe „beleszeretni”, míg az eddig piedesztálra állított párunk lassan lecsúszik a dobogóról, és sajnos, ha akarna sem tudna megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Nem igazán lehet összehasonlítani egy valós férfit a könyvek elképzelt lovagjaival, de szeretném megjegyezni, hogy ez nem csak nálunk probléma. Ezzel egyidejűleg a férfiakban kezd kialakulni az a torz kép, hogy egy igazi párkapcsolatban is úgy kell működnie a szexnek és a nem létező intimitásnak, mint a pornófilmbekben. Jó lenne mindkét félnek tudatosítania magában, hogy amit elképzel, az nem lehetséges.

Erre még rádob egy lapáttal, ha már a másik hibáit is kiélezve látjuk, minden bakija veszekedést szít. Például, hogy a férfi nem segít bele a házimunkába, vagy, hogy a nő állítólag nem jól vezeti az autót. Ezek az összetűzések, ha nem teszünk valamit ellenük, egyre gyakoribbak lesznek, és megrontják a párkapcsolat alaphangulatát. Ilyenkor jön az, amikor már nem szeretünk hazajárni, mert biztos, hogy megint vita lesz a vége. Nem figyelünk egymásra, és előbb-utóbb azt vesszük észre, hogy beleuntunk nem csak a hétköznapokba, de magába a párkapcsolatba is.

 Mit tehetünk ellene? Az első és legfontosabb, ha mindkét fél tudatosítja magában ezeket a problémákat, és közösen próbálnak meg tenni ellene valamit. Néha az olyan apróságok is feldobják a kapcsolatot, mint egy szál rózsa, egy képeslap, egy kedves üzenet, ajándék, kicsi figyelmességek. Néha nem árt a szürke hétköznapokba valami kis „csodát” csempészni, egy reggel ágyba vitt kávét, egy kellemes masszázst, egy saját készítésű süteményt, egy közös kirándulást. Minél több az ilyen pillanat, egy párkapcsolat valószínűleg annál tartósabb lesz, mert nem laposodik el olyan hamar.

Mindig meg kell próbálni megbeszélni a problémákat. Ha magunkba folytjuk, előbb-utóbb csak felrobbanunk tőlük. Muszáj, hogy a férfi nyugodtan és higgadtan meghallgassa a Vénuszról jövő társának gondjait, észrevételeit, és közösen próbáljanak meg változtatni rajta.

Kétségtelen, hogy a hormonoknak (is) köszönhetően egy nő sokkal több hangulatváltozáson megy keresztül nem csak hetente, de akár egy napon belül többször is. Egyrészről egy férfinak illik ezt tolerálni és megtanulni bánni a párjával (minden nő ilyen, srácok, ez van), másrészt nekünk, nőknek is kicsit vissza kell fogni magunkat. Hajlamosak vagyunk egyből mindent a másik fejéhez vágni, pedig lehet, hogy érdemes aludni rá egyet, hátha csak megint azok a nyamvadt hormonok zavartak be. Néha nehéz eldöntenünk, mi a valós probléma és mi az, amit csak az adott hangulatunk adagol az agyunknak – hamisan és eltúlozva.

Talán a legfontosabb a tolerancia. Én úgy gondolom, ha a pár szereti egymást, akkor mindkét fél képes (vagy képesnek kellene lennie) az apró figyelmességekre, ágyba hozott kávéra, masszázsra, meglepetésekre. Akkor képes elnézni a másik hibáit, meglátja a fától az erdőt. Azonban kétségtelen, ki kell mondanom azt is: ha hosszú időn át nem tudunk változtatni, és már lassan a saját (lelki/testi) egészségünk forog kockán, akkor talán ideje váltani. A boldogtalanságot és a folyamatost szenvedést, vitát és egészségünk megromlását egyik párkapcsolat sem éri meg. Ezt tudni kell idejében felismerni és bízni magunkban annyira, hogy tudjuk: meg tudjuk csinálni.

"Az életet csak úgy lehet megélni, ha kockáztatsz"

A Többek által című könyv "személyében" ismét egy új, magyar könyv akadt a kezembe, ami most kivételesen legelőször is a borítója miatt hívta fel magára a figyelmem, pedig arra mindig találok egy-két kritikus szót, ezúttal azonban egy pillanat alatt megfogó, érzéki és egyedi borító nem hagyott nyugodni, és úgy gondolom, a fülszöveg is elég érdekesnek bizonyult.

Mint tudjátok, annyira nem jellemző rám, hogy sci-fit olvassak, igen ritkán "vetemedek" csak erre, cseppet sem bántam meg azonban legújabb választásomat, Sylvain Neuvel Alvó óriások című könyvét. Több napos olvasmánynak terveztem, de egy egész délutánra és fél éjszakára magával ragadott. Ássunk kicsit mélyebbre ebben a szerintem elismerésre méltó történetben.

Mindannyian tudhatjátok már, mennyire rajongója vagyok a történelmi köteteknek, úgyhogy biztos, hogy lelkendezve fogadok minden ilyen alkotást, azonban közel sem szoktam elfogódott lenni. Arról is többször tettem már említést, hogy az új, magyar kortárs írók mennyire feltörekvőben vannak, és rengeteg könyvet ajánlok is nektek tőlük napról-napra. Így van ez a Sasok a viharban könyvvel is Viola Judittól, ami egy családtörténet nyitó kötete.

"Olyan jó lenne, ha visszamehetnénk az időben, és mondjuk, akkor leszoknál, ünnepélyesen, amikor én megszületek, 11 évvel ezelőtt, akkor szerintem egyáltalán nem itt lennénk most, én nem nyavalyognék miattad, te meg leszarnád az orvosokat. Mondjuk, így is leszarod őket, ezt le merem fogadni, még ha alszol is."

Napjainkban sajnos elég hamar eljön az a pillanat egy ember életében, amikor megismerkedik a halállal; talán legelőször akkor, amikor gyermekként elveszti a nagyszüleit. Mindenki máshogy dolgozza fel, máshogy találkozik vele, máshogy éli meg vagy máshogy emlékszik, csak egy a biztos: ez elkerülhetetlen. Hartay Csaba prózája rendkívül egyedien mégis érzékletesen mutatja be, dolgozza fel ezt az élethelyzetet, mind a nagypapa, az unoka, a lány és a feleség szemszögébe kicsit bepillantást nyerve akár egy kulcslyukon át.

Gondolom, sokan emlékeztek még arra, amikor nem is olyan régen elszabadult Egon, a sárkány az Oktogonon. Persze, ez nem annyira a valóság, mint inkább egy rekeszizomgyakorlat, Virág Emília humorral és határtalan fantáziával teletűzdelt könyvének, a Sárkánycsalogatónak ugyanis megjelent második része, a Boszorkányszelídítő. Én már hónapok óta vártam, és alig bírtam kivárni, hogy sorra kerüljön, és rögtön az első tíz oldalon úgy vigyorogtam, mint egy tejbetök. Hiszen milyen már, amikor egy laptop csak úgy átjárót nyit a padlónkon ki tudja, hová, és amikor éjszaka galád manók lepik el a szobádat?

Eddig is elterjedtek voltak az olyan történetek, amelyekben az egyik fél megmenti a másikat szerelmével, megváltoztatja(?), jobbá teszi az életét, stb., a kortárs irodalomban pedig rendre kerülnek a bestsellerek közé az olyan kötetek, amelyekben a tévútra tévedt rosszfiút megmenti szerelmével az ártatlan nő. Miért szeretik az emberek annyira ezeket a történeteket? Honnan indult ki? Van valóságalapja? Sophie Jackson könyvei akadtak a kezembe; az Egy font hús és második része, az Egy csepp remény 4,5 millió olvasóval büszkélkedhet.

"A gyilkosság… nos, a gyilkost csak az különbözteti meg a hőstől, hogy ki a halott."

Nem régiben írtam nektek Abercrombie - Half a King című regényéről, ami a kedvenceim között landolt. Abban adott volt Yarvi, a "félkezű", eleinte félénk fiú, később ravasz és fondorlatos férfi, most pedig, a sorozat második részében Hild Bathu (Tüske), az eleinte elkeseredett, később tökéletes gyilkossá váló lány kalandjait követhetjük végig.