Százszorszép remény
Százszor széttört százszorszép remény
Ha szép is az élet néha, gyakran kőkemény.
Mit ér a szó, az ígéret, a megtartott erény?
Vérző szív dobog és zuhan a mélybe, ha szerény.
Repedő, piros, fél, otthonra nem talál,
Szerelemvackába végre bekuckózna már.
Rázza ketrecét, retteg, a szavak éle fáj,
Magányos szenvedése kínzó éhhalál.
Tartsd tenyeredben, szánd meg, nézd,
Fájdalmait ridegséggel tovább ne tetézd.
Lásd a páncélzat mögött a halandó remegést,
Magában forgatja zavarában a tőled kapott kést.
Szent akarat vagy csak két kicsi szív,
Akit a magány ellen a törvény keringőre hív?
Ki dönti el, egymásnak seb-e vagy gyógyír,
Két akarat ha összecsap, többet melyik lélek bír?
Kicsi terv, kicsi szív, legnagyobb álmok,
Bocsásd meg ha néha kicsit fél is, vagy ha álnok.
Kevés a szó, az ígéret, a meddő imádságok,
Bizonyítsd, hogy érzéseid nem csak délibábok.
Érzéseid ne mondd, mutasd, s gazdagítsd, ha szegény,
Óvjad, védd és tápláld, lásd: tünékeny tünemény.
Százszor foltozott százszorszép remény,
Tiszteld és vigyázd, mert e kicsi szív: az enyém.