Help Sales ÁSZF
Facebook Twitter Addthis

Egy gyilkos kompozíciói

Egy balettruhás lány holttestére bukkannak egy hegyi tóban, és úgy fest, nem ő az utolsó áldozat. Mia Krüger és Holger Munch ismét visszatér.
Számomra a 2014-es Samuel Bjørk norvég író krimi sorozatának első része, a Magányos utazó igen csak első helyre került a kedvences listámon, a második és a harmadik azonban kissé mondhatni, alulmarad az indításhoz képest. Ezúttal is a szokásos szereplőkkel indulunk útnak, hogy felderítsük a különleges gyilkossági eseteket, és sajnos nincs más a kezünkben, mint a mostanában teljesen szétesett nyomozónk, Mia megérzései.

Karácsony estéjén egy idős férfi vezet a hegyek között. Egyszer csak feltűnik valami az úton a sötétben, a férfinak épphogy sikerül lefékeznie. A kocsi előtt a hófúvásban egy kisfiú áll elkékült szájjal. Őzagancsot visel a fején.

Tizennégy évvel később fiatal lány holttestére bukkannak az egyik hegyi tóban. A lány

balettruhát visel. A parton egy fényképezőgépet találnak felállítva. A helyszínen előkerül

az Oroszlánszívű testvérek című meseregény egyik kitépett lapja.

Mia Krügert továbbra is kínozza ikertestvére halála. Holger Munch fizetés

nélküli szabadságot vesz ki, hogy gondját viselje balesetet szenvedett lányának. Egy nyomozónak azonban nem lehet magánélete. Egy különös ügy egyiküket sem hagyja nyugodni. Arról azonban sejtelmük sincs, hogy hamarosan mivel találják magukat szemben.

Samuel Bjorköt első krimije, a Magányos utazó tette népszerűvé világszerte. A regényt mintegy harminc országban kiadták. A folytatás, A bagoly röpte szintén sikerkönyv lett.

0 Tovább

Vajon van élet a halálon túl?

Könyvajánló Felnőtt sci-fi Filozófia Sci-fi Dráma

Mi vár ránk a halál után? Bizonyára mindannyiunkat foglalkoztatja ez a kérdés már ősidők óta. A különböző vallások különböző magyarázatokat, elméleteket nyújtanak számunkra, s ki-ki maga dönti el, miben hisz, mit tart igazságnak. Talán ha eljön újra a Megváltó, majd ki-ki aszerint, milyen életet élt, a Mennybe vagy a Pokolba jut? Vagy újjászületünk, mindig másfajta élőlény képében? Vagy csak a sötétség marad, a tudattalanság? Thomas Pierce: Holtvágány című regénye egy olyan egyedi, regényesített megközelítése ennek a kérdésnek, amelyhez hasonlót ritkán olvashatunk.

Könyvajánló Felnőtt sci-fi Filozófia Sci-fi DrámaSzerelem ​és halál. Nem feltétlenül ebben a sorrendben.
Jim Byrd meghalt. Egy kicsit. Néhány percre. Szívmegállás harminchárom évesen… de sikerült visszatérnie. És a legjobban az aggasztja, hogy odaát nem látott semmiféle fényalagutat, angyalokat vagy más effélét. Megszállottja lesz a kérdésnek: vajon mi vár ránk a halál után?
Aztán 100%-ig hiteles kísértettörténetekről hall. És újabb szívprobléma csap le rá: összejön gyermekkori szerelmével, Annie-vel. Hamarosan egybekelnek, és Jim apjának társaságában immár hármasban folytatják az egészen tudományos jellegű nyomozást az egyik legezoterikusabb titok nyomában. Hologramok, túlvilági üzenetek és egy gép, ami élők és holtak között kapcsolatot teremthet. Mindennel megpróbálkoznak, ami szemük elé tárhatja síron túli jövőjüket.
Csakhogy amit megtudnak, az egyáltalán nem olyasmi, amire kíváncsiak lettek volna.
A díjnyertes amerikai szerző, akiről a New York Times azt írta: "őrülten jó", eddig novelláival kápráztatta el olvasóit. Bemutatkozó regénye, ha lehet, még magasabbra teszi a lécet, és provokatív témaválasztása miatt egyszerűen muszáj elolvasni. De vigyázat, a befejezése után még jó darabig kísérteni fog!

0 Tovább

Az ÉN és a MI

"Az emberben van egy hatalmas vágy, hogy tartozni valakihez. Nem magányosnak lenni. Beépülni egy másik ember életébe. S a másik ember épüljön be az én életembe. A közös, a "mi". Nem a Te meg Én, hanem a Mi iránt vágyódik az ember. És elindul általában efelé. De amikor nagyon közel jön hozzá ez a "mi", akkor jön a rémület, hogy "mi lesz velem?". Énvelem, az ÉN-emmel mi lesz? S akkor elkezd távolodni. S akkor mindig megfigyelhető, hogy egy ember egy ilyen nagy közeledés, egy ilyen nagy beolvadási hívás vagy kísérlet vagy próbálkozás után elkezd hidegülni. Elkezd távolodni, s megy a másik fenyegető végpont felé, ami a magány, az "egyedül maradok", a "senkim se lesz." És annak a hidegsége egyszercsak megcsapja. És ha megcsapja ennek a hidegsége, akkor megy visszafelé és keres megint, hová tartozzon: "kihez tartozhatok?". És azt gondolom, hogy az egész élet ebben az ingajáratban megy, hogy a nagyon forró, ha már nagyon forró, akkor kihúzodom egy hidegebb szférába. És ha a hideg szféra már nagyon hideg, akkor visszamegyek, és keresek valami meleget, vagy valami illúziót, hogy "én mégis tarzozom valahova és valakikhez". És ezzel megy el az ember élete.
Amikor a Thomas Mann sátánja azt mondja, hogy nem lesz a Pokol olyan nagy meglepetés kigyelmed számára, mert a Pokol semmi más, mint két lehetőség az elviselhetetlen forróság és az elviselhetetlen hidegség közötti kétségbeesett menekülés egyikből a másikba és a másikból az egyikbe. Ez a Pokol. És valaki már a földi életében ezt éli kisebb intenzitással. De már a Pokolban él. Ebben az értelemben."

/Popper Péter/

 

0 Tovább

Karácsony a lencsén át

Már csak pár nap, és itt a karácsony. Miért szól manapság arról, hogy ki milyen drága ajándékot vett, hogy kinek mennyire lett finoma hókiflije, hogy ki tudott több fogást az asztalra rakni, hogy ki nem rakja fel a fája fényképét, az ünnepi fogást, a gyereket a facebookra? Ha már mindent csak egy 5"-os képernyőn nézünk vagy egy kameralencsén át, úgyis az igazi marad? Vajon ha léteznek csodák, vagy legalábbis csodás pillanatok… ezek a csodás pillanatok át tudnak kúszni hozzánk a képernyőn keresztül? Vagy azzal, hogy már nem a saját szemünkkel nézzük az életet, annak elvész minden varázsa? Amikor állatkertben járok például, én nem szoktam fotózni. Azért nem, mert a szememmel ott és akkor igazán meg akarom élni a pillanatot. Ugyan, utólag mégis ki nézi ezeket vissza? Ha pedig készítek képet, kinek készítek? Csak a jövőbeli énemnek, mert az a fontos, nem? A fénykép eredeti funkciója az emlék létrehozása, felidézésének elősegítése. S manapság? 


Manapság csak dicsekszünk, versengünk, méregetünk. Kinek szebb, kinek jobb? S ha nekem nem jó – kérdezitek –, akkor bennem van a hiba? Sok fiatal de már lassan felnőtt sem tudja, hogy az internet mindig csak a könyv egyik oldala, s az sosem mutatja meg a teljes igazságot.

De legalább erre a pár napra tegyétek le a telefont! Ha a karácsony a szeretteinké, akkor azt töltsük igazán velük! Ne a távolabbi ismerősök fáját nézegessük, és ne szálljunk be az értelme nincs versengésbe! Tedd el a telefont, hidd el, nem maradsz le semmiről. Sanyikának már a múlt évben is ugyanilyen volt a fája, és Marika most is bejglit sütött. De tudod miről maradsz le? Arról, hogy sakkozzál egyet a nagyapával, vagy meghallgasd a nagyi régi történeteit. Arról, hogy együtt igyál kakaót anyával, hogy koccintsál apával, hogy meghallgasd a testvéredet. Lemaradsz arról, hogy közösen ünnepelj a pároddal. És tudod mit? Nem csak karácsonykor maradsz le róla. Mert elfelejtetted, hogy az itt és most, a fizikai jelenlét, a család, a melegség, a csoda csak akkor megtapasztalható, ha benne élsz. Ha a mobilodban élsz, akkor valójában csak elpocsékolsz.

 

0 Tovább

A felelősség és a felnőttség

"Szólj, gondolkodj, tégy jót, s minden szó, gondolat és tett tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád"
/Vörösmarty Mihály/


Mindenkiért felelősek vagyunk. Erről szól a felnőtt élet. Mindenki iránt, akivel kapcsolatba kerülünk, felelősséget kell vállalnunk, mert elindítunk benne valami jót vagy valami rosszat. Még ha csak egy mondatot is beszélek egy emberrel az utcán, vagy ha csak rámosolygok, elindítok benne valamit. Mert az ember mindenképpen felelős a szavaiért, tetteiért, de még a gondolataiért is. Mert ezek a mi döntéseink. Mind felelősek vagyunk egymásért. Főleg a szeretteinkért, szüleinkért, családunkért. Például felelős vagyok azért is, ha valaki szomorú a környezetemben, mert tehetnék valamit érte. Tehát ha nem teszek, az az én felelősségem, aminek hatása lesz. Annak is hatása van ugyanis. ha teszünk, de annak is, ha nem teszünk.

Vagy ha már szerettekről van szó, például egy pár felelős egymásért, akkor is, ha nem házasok. Még ha csak egy egy éjszakás kaland, akkor is. Azért, hogy megbántom-e a másikat, hogy hogyan kezelem őt, hogy hogyan gondolok rá, felelős vagyok, s mindkét ember felelős a kapcsolat alakulásáért és mindkettő egyformán befolyással van rá. Ha az egyikük nem tervez a másikkal, az is egyfajta befolyás és az is egyfajta felelősség. A felnőtt életben ezeket vállalni kell.

És a számíthatóság? Ha tervezünk valakivel, akkor ugye számíthatunk is rá. Mert ha teszem azt, hirtelen valamiért tudjuk, hogy szükségünk lenne a másik személyre azon a héten, valami olyan fontos dologban, amit csak az ő segítségével tudunk megoldani, akkor hát végül is tudnunk kéne, hogy tervezhetünk-e vele, azzal az illetővel. Számíthatunk-e rá? De ha az az illető nem tervez viszont velünk, akkor nem lehet számítani rá. Hosszútávon. Mert az egyikük tervében jelen van a másik, a másikéban viszont nincs.

Felelősséggel tartozunk azért, hogy lehet-e ránk számítani, mert ez a mi döntésünk. Felelősséggel tartozunk a gondolatainkért, terveinkért, mert azoknak hatásai lesznek. Ahogy a szavainkért és a tetteinkért vagy azok hiányáért is. Tehát először gondolkodjunk méltón, helyesen, szeretettel. Aztán szóljunk méltón, helyesen, szeretettel. Végül pedig cselekedjünk... Méltón, helyesen, szeretettel...

Elgondolkodtató?

 

0 Tovább
MOST OLVASOM
KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.