Mi van, ha az egyébként is szétcseszett életünk feleannyira sem stabil, mint képzeltük? Ha lassan mindenkire, még a hozzánk legközelebb állókra is gyanakodni kezdünk, és úgy fest, feltételezéseink nem alaptalanok? Ha már mi is nyakig ülünk benne, és az egyetlen kiút a káoszon át vezet? Az Egymásba veszve c. pszicho-thriller kétségkívül tálcán kínálja nekünk a lehetőséget, hogy megtudhassuk.

„Dennis Lehane a modern krimi és noir egyik legismertebb szerzője, olyan bestsellerek köthetőek a nevéhez, mint a Titokzatos folyó, a Viharsziget és a Hideg nyomon. Számos regényét megfilmesítették már, és ő maga is aktívan dolgozik a filmiparban: többek közt a Drót és a Boardwalk Empire egyes epizódjainak írásaiban vett részt.”

Rachel ​Childs, az egykori újságíró, egy élő adásban történő idegösszeroppanást követően teljesen elzárkózik a világtól. A férje marad az egyetlen ember az életében, aki továbbra is feltételek nélkül szereti őt, és mellette van a legnehezebb pillanatokban a felépülése során.
Valami azonban nincs rendben a férfival. Olykor furcsán viselkedik, és Rachel gyanakvása egy esős délután beigazolódik. Hirtelen minden megváltozik, a házasságuk és az életük is veszélybe kerül. Rachel egy őrületnek tűnő, megtévesztéssel és erőszakkal szőtt összeesküvés hálójában találja magát, ahonnan az egyetlen kiút a félelmei leküzdésén és a könyörtelen igazság megismerésén keresztül vezet.
Dennis Lehane, a vérfagyasztó pszichothrillerek és a sötét, modern krimik nagymestere az új regényében a legjobb formáját hozza. A fordulatokkal teli történetet hús-vér szereplőkkel, tűpontos párbeszédekkel és hatásos atmoszférával tölti meg. Az Egymásba veszve az amerikai megjelenését követően azonnal bestsellerré vált, és a szaksajtó mellett olyan nagy szerzők rajongtak érte, mint Gillian Flynn és Lee Child.

Értékelés:

Írták már erről a könyvről, és én is csatlakoznék az előttem szólóhoz, hogy kicsit olyan, mintha két külön regényből lett volna összegyúrva, legalábbis ami az első 140 és az utána következő oldalakat illeti. Ugyanis a könyv első felében igencsak lassan történnek az események, még éppen csak kukucskálni tudunk a függöny mögül, és próbáljuk megérteni, hogyan is lesz ebből a könyvből pszicho-thriller. Visszatekintve a végén nagyon is úgy láttam, hogy a könyv első harmadában bizony bőven voltak olyan részek, amelyeknek semmi jelentőségük nem volt a fő történetszálat illetően, és én momentán simán kihúztam vagy legalább megkurtítottam volna ezeket a jeleneteket. Egyes helyzetleírások ráadásul olyan részletesre sikerültek, hogy erőt kellett vennem magamon, hogy ne csak a bekezdések első és utolsó mondatát olvassam el. Viszont!

Hála Istennek, a könyv többi része rengeteg fordulatot, titkot, hazugságot, mocsokságot és kétségbeesést tartalmaz, szóval engem legalábbis kárpótolt az elejéért, és végül is érthető, ha az író nem akart rögtön egy hullámvasútra felültetni. Amint tehát felmerülnek a kétségek a volt újságíró, egyébként sok mindentől szorongó főszereplőnk, Rachel fejében, mi is árgus szemekkel vizsgáljuk a szereplőket és a történéseket, megpróbálva legalább egy kis bakit magunktól felfedezni. Aztán amikor már a szemünk előtt kezdenek el kibontakozni az események, és szép lassan lehull a lepel mindenről, már nincs megállás. A vége felé nem is nagyon bírtam lerakni a könyvet, mert nagyon érdekelt a történet vége, de több száz oldalnál ezúttal nem volt lehetőségem egy csapásra letudni az egészet, így volt lehetőségem rágódni is rajta.

Azt azért meg szeretném jegyezni, hogy egyes aspektusaiban a történet hasonlít S. J. Watson megfilmesített regényére, az Amnéziára, amely Mielőtt elalszom címmel is megjelent (Before I Go to Sleep), bár természetesen vannak eltérések, de a hangulat és a szereplők úgy éreztem, nagyon ismerősek. Ez persze nem baj, kellemes visszaemlékezés volt részemről.

Az Egymásba veszve viszont hacsak netalántán nem íródik hozzá folytatás, úgy éreztem, nagyon hirtelen ér véget, amolyan „képzed tovább” módra. Persze, könnyen el tudjuk képzelni, az előzmények alapján merre sodródik majd a történet, azonban értékeltem volna, ha a kötet első harmadából inkább szűkítünk, vágunk, és a végét még szívesen továbbolvastam volna, érdekesnek találtam volna egy amolyan „Kapj el, ha tudsz” üldözősdit.

Alapesetben ajánlom a könyvet minden Dennis Lehane rajongónak, de azoknak is, akik eddigi könyveit hozzám hasonlóan nem nagyon kedvelték, úgy nagyjából 16 vagy 18 év felett. Férfiaknak és nőknek egyaránt. Az eddigi tendencia alapján elég valószínű, hogy ez is meg lesz majd filmesítve.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 9/10 – Szépen kidolgozottak, egy-kettő ráadásul igen bonyolult személyiség, és azt kell mondjam, főszereplőink a hibáikkal együtt is tulajdonképpen szerethetőek, vagy legalább is lehet rájuk azt mondani, hogy „ez igen”.
Borító: 9/10 – Önmagában amúgy nagyon tetszett, bár egy kicsit másra számítottam a borító alapján, valami lightosabbra.
Kinek ajánlom: A Dennis Lehane rajongóknak, de azoknak is, akik korábbi regényeivel nem voltak annyira elégedettek (mint én), mert ez szerintem pár fokkal jobban sikerült, legalábbis az én nézőpontom szerint.
+ pont: Mert a 140. oldal után szépen beindulnak a cselekmények, és igencsak a topon kell lennünk, hogy kiszúrjuk a hazugságokat és mi is megpróbáljuk összerakni a képet.
- pont: Mert az első 100 oldal nem volt túlzottan érdekes, és mert e vége kicsit mintha félbe lett volna vágva, amolyan „képzeld tovább” módiban (hacsak nem folytatásos). Jobban örültem volna, ha sok, dramaturgiailag oda nem illő részt inkább kivágtak volna a könyvből, viszont a végét meg akkor teljesen lezárhatták volna…