Bíró Szabolcs Anjouk történelmi regénysorozata a nem is olyan rég megjelent Ötvenezer lándzsával immár az ötödik köteténél jár – nem számítva előzményét, a Non nobis, Dominét. Az előző kötetben, a Szent György testvéreiben magára hagyott Palkót és Szilárdot most ismét a köreinkben köszönthetjük, s azon kívül, hogy végigkövethetjük Bátor Attila rég elveszett fiának, Szilárdnak férfivá érését, ismét háborús idő köszönt Anjou Károlyra.

1328. ​Lackfi István éppen visegrádi házában igyekszik felépülni az osztrák hadjáratban szerzett sérüléseiből, miközben fegyvernökei Budán rábukkannak Bátor Attila rég halottnak hitt fiára. Az elmúlt esztendőkben Szilárd lemondott a lovagi életmódról, kovács szeretne lenni, ám erről sem a király, sem a fiú új gyámja, sem a nevelőjének kijelölt Péter nem akar hallani. Mindnyájan ragaszkodnak hozzá, hogy Bátor Szilárd az apja nyomdokaiba lépve az udvar vitéze legyen, ami nem megy zökkenőmentesen – ám a sorsa elől senki sem menekülhet.
Időközben meghal Róbert nápolyi király fia, Anjou Károly pedig reménykedni kezd, hogy a magyar Szent Korona mellé megszerezheti szülővárosa trónját is – ha nem magának, hát legalább valamelyik örökösének. Mielőtt azonban ezt megtehetné, egészen más gondokkal kell szembenéznie. Virágzó birodalmában, akár egy hatalmas sakktáblán, számos figura áll fel az újabb játszmához. Egy áruló vajda, egy tébolyult bizalmas, egy buja rokon és egy gyönyörű udvarhölgy, aki nem is sejti, micsoda felfordulást okoz a puszta jelenlétével…

Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatának érzelmekkel és drámai fordulatokkal teli ötödik része egyben az Arany Visegrád-trilógia második kötete. Szerelem és háború, barátság és gyűlölet, élet és halál a középkori Magyar Királyságban.

Értékelés:

Azt már mindenki tudhatja, hogy ez a történelmi regénysorozat egyike a kedvenceimnek. S bár legutóbbi kötetében nehezményeztem, hogy kicsit rövid lett és nem sikerült úgy felvennem a történetszálat a hosszú kihagyás után, örömmel tudatom, hogy ebben a könyvben minden ilyen kiküszöbölésre került. Mert néha megfelelő mennyiségben vissza-visszapillanthatunk az előző részekben történtekre, felidézhetjük, mi is történt egyes szereplőinkkel, s bizony itt az öröm, hogy régi kedvencünket is ismét a lapokon tudhatjuk.

Bár egyszerre vártam, mindazonáltal meg is lepődtem azon, hogy Szilárd ennyire főhőssé avanzsál. Hiszen igaz ugyan, hogy az első három része a sorozatnak a Bátor családról szól, a második három része úgy festett, inkább a Lackfiak köré fog felépülni. S bár Palkó – aki az előző részben a szívünkhöz nőtt – itt is jelen van, úgy fest, írónk szíve mégis a Bátoriakhoz húz – nem, mintha felróhatnánk ezt neki. Nagyon is jól esett ugyanis látni Szilárd szárnypróbálgatásait, még ha kísérteties hasonlóságot fedezhetünk is fel az ő és apja, Attila története között. De a történelem már csak ilyen: megismétli önmagát. Azért remélem, hogy a következő rész tartalmaz még váratlan fordulatokat és meglepetéseket Palkó és Szilárd sorsát illetően.

A folytatás tehát nem okozott számomra csalódást, továbbra is kíváncsian várom a további eseményeket. Vajon merre vezet Szilárd útja, milyen férfivá ér majd, követi-e apja nyomdokait, s végül, de nem utolsó sorban megtalálja-e majd a boldogságát?
Az már egyszer biztos, hogy ezeket a háborús, szenvedésekkel teli sorokat olvasva akarattalanul is elgondolkodik az olvasó, hogy háborúskodás helyett mennyivel egyszerűbb is lenne egy hétköznapi ember életét élnie kedves főhősünknek. Mondjuk, kovácsként.

A sorozat olvasását a történelmi kötetek kedvelőinek ajánlom, 16 év felett, férfiaknak és nőknek egyaránt. Mivel rendkívül olvasmányos, eseménydús, cseppet sem száraz és van benne romantikus szál is, a nők számára is könnyen favorittá válhat.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 8/10 – A már előző kötetekből megismert Palkó és Szilárd vállt vállnak vetve viszik hátukon a történetet. Bár kissé hasonló, de az olvasót igencsak megnyerő, romantikusan idealizált, hősök.
Borító: 8,5/10 – Szépen illusztrált borító, a sorozat többi részéhez illő könyv.
+ pont: Kiemelném, hogy ezúttal nagyon is rátermetten sikerült felvetetnie az írónak a történetszálat az olvasóval. Gördülékenyen olvasható, cselekménydús olvasmány, bár a történelem néha ismétli önmagát…
– pont: Mert a látszatterjedelme ellenére a könyv alapmérete és margó miatt én még mindig rövidnek találom. :)