Az első hullám nyomán sötétség támadt.
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!

Az idegenek támadásának első négy hullámát szinte lehetetlen volt túlélni. A tizenhat éves Cassie magára maradt egy sivár, szinte üres világban, ahol a kevés túlélő életét a bizalom hiánya csak még kilátástalanabbá teszi. Miközben a gyilkos ötödik hullám végigsöpör a bolygón, Cassie-nek nincs más választása: igyekszik megakadályozni, hogy a megszállók végleg kiirtsák az emberi fajt. 

Az idegenek táborának felrobbantása után barátaival átmenetileg egy omladozó szállodában húzzák meg magukat. A kis csapat másik menedéket keres, ahol átvészelhetik a közeledő telet. 

Egy napon váratlan látogató érkezik. A nyomában pedig ott lihegnek a gyilkológépnek kiképzett idegenek...                         

 Cassie mellett új hősnő is feltűnik: a megtörhetetlen Adu, aki küldetése során az idegenek vezérének, Voschnak a csapdájába esik. Mindkét lány erejét és kitartását megsokszorozza, hogy a kegyetlen összecsapások közepette meglepő módon erős érzelem bontakozik ki bennük egy-egy társuk iránt. Tetteiken múlik, hogy mit hoz a jövő - életet vagy halált, reményt vagy sötétséget, szeretetet vagy gyűlölködést.

Értékelés:

Alig pár nappal az első rész befejezése után kezdtem el a sorozat második kötetét olvasni. Most is nagy elvárásokkal indultam neki az olvasásnak, ráadásul már duplán, hiszen az első rész olyannyira nem okozott csalódást, hogy rögvest a kedvenceim közé léptettem elő a könyvet. Kétség sem fér hozzá, hogy a második rész is nagyon tetszett, ámbár közel sem történik benne annyi minden, mint az elsőben – mondjuk, ennek többek között a 160 oldallal kevesebb terjedelem is az oka. Ebben a kötetben többet megtudhatunk a karakterek előéletéről, múltjáról, és az előzővel ellentétben itt nem feltétlenül Cassie, Ben, vagy Evan kapja a fő szálat, sőt, a regény második felére egyértelműen Adué a főszerep.

Bár az előző részben lezáratlan szerelmi szálak itt sem kerülnek kibogozásra (mintha mindenki mindenkivel csókolózna), azért sokáig tűkön ülve várhatjuk olvasás közben, vajon Evan felbukkan-e, túlélte-e az első részt, kiderül-e végre valami arról, hogy miért pusztítanak a földönkívüliek. Sajnos ez ügyben le kell lomboznom titeket (vagy felcsigázni?) mert konkrétum a miértekre itt sem derül ki, sőt, a végére már kicsit idegesített Vosch filozofikus „gyerünk, találd ki, miért, mi a válasz, nem, nem a düh, nem a szeretet” stb. megnyilvánulása, de lehet, hogy csak azért, mert én nem tudtam mit kezdeni vele – de különösképpen Adu sem. Olyan érzés volt, mintha valami filozófia tanórán ülnék, és egy szavát sem érteném a tanárnak. Azt hiszem, számomra túl ködös volt a megfogalmazás, a sok kérdés, és a sok „találd meg a választ”. Miért akarná egy földönkívüli, hogy bármelyik ember is rájöjjön a miértekre, hogy miért ilyen kegyetlenek velünk? Ebben egyelőre nem éreztem logikát, de lehet, hogy később lesz benne. Persze, nyilván így annál jobban lehet várni a harmadik részt, ahol aztán végre holtbiztos, hogy mindenre választ kapunk majd. Legalábbis lelki szemeim előtt elképzelem, ahogy több tucat olvasó duzzogva/vergődve teszi le a második részt (ahogy ez sorozatoknál lenni szokott) és szúrós szemekkel méregeti a könyvet, megpróbálván agyi hullámaival kapcsolatba lépni az íróval: „Mikor lesz már meg a harmadik rész??? Most akarom a válaszokat, igyekezzél!”. Azt hiszem, ilyenkor kicsit magunkban szidjuk az írót, hogy lázban hagyott minket válasz nélkül a történet közepén, de ez már csak így megy, minden jó sorozatnál, a lelkünk mélyén azért szeretjük, csak „írja már meg végre azt a befejezést, hadd nyugodjunk meg.”

Olvasása közben egyébként a kissé ködös, félbeszakadt, kétértelmű párbeszédekkel is meggyűlt a bajom; volt, hogy rendesen el kellett gondolkodnom, hogy most gyakorlatilag miről is beszélnek épp, mert elvesztettem a fonalat, de lehet, hogy ez csak a fáradtságom számlájára volt írható. Külön tetszett azonban, hogy ezúttal sokkal több humorral van megfűszerezve a történet, talán azért, hogy ellensúlyozza azt az előző részhez képest sokkal több morbid vagy véres részt. A humoros részeket/beszólásokat legalább értettem és jót derültem rajtuk.

A történetben tehát nem sokkal kerülünk előrébb (persze azért van 1 max. 2 lényeges változás), de egy fontos dolgot azért megtudunk végre erről az egész megszállásosdiról, amiről természetesen most nem fogok szót ejteni. (Olvassátok el a könyvet!) A második rész egyébként összességében remek kiegészítője volt az elsőnek, a megtudott dolog sokat számít a történet értékelése/átértékelése szempontjából, még el is gondolkodtat pár napig. Kíváncsian várom a végkifejletet, biztos, hogy a harmadik kötet is a polcomon lesz majd.

Ami a szereplőket illeti, nekem Cassie továbbra is szimpatikusabb, mint Adu, de van, aki fordítva van vele, minden esetre sajnáltam, hogy most ő annyira nem kapott nagy hangsúlyt, de remélem, a harmadik részben inkább az ő szemszögéből olvashatom majd a sztorit. Adu egy nagyon erős lány, de nekem túl férfias (a végére kicsit Terminátoros), Cassiet emberibbnek érzem, és esendőbbnek, emiatt közelebb áll hozzám. A fiúk közül nem tudok választani, mert az előző részben Evan engem is megvett magának, itt vannak teljesen elmegyenge megnyilvánulásai (amikor egyszerűen nem jut eszébe, hogy szóval többet érne, mint erővel), ami pedig Bent illeti, néha úgy istenigazából lekevertem volna neki egy nagy pofont, csak, hogy abbahagyja a macsózást és megüljön a fenekén. ;)

Kíváncsi vagyok, nektek hogy fog tetszeni a második rész.

Pontozás:

​Egyedi besorolásom: Még mindig Number One kategória, bár kezdett lecsúszni a „kedvencek közöttre”.
Történet: 8/10
Karakterek: 9/10
Moly.hu-n elért százalék: 92%
Borító: 10/10 – Ugyanazt tudom elmondani, mint az első résznél. Ajándék letéphető könyvjelzővel. Ugyanaz a szuper minőség, és a lapok is strapabíróak, enyhén érdesek.

Kinek ajánlom: Aki olvasta az első részt, és nem fél a néhol eléggé véres/undorító részektől.

+ pont: A könyvjelzőért és a humoros részekért.
- pont: Egy fontos dologra választ kaptunk ugyan a könyvben, de koránt sem mindenre. Kicsit erőltetettnek éreztem az „Adu, gyere rá mindenre saját magad” filozofikus részt, mintha az író szájbarágósan akarná, hogy rájöjjünk valamire (hogy miért teszik ezt a földönkívüliek az emberekkel), de nekem minden esetre nem sikerült kitalálnom, hiába kérdezgette többször a regényben, csak azt tudtam meg, hogy miért nem. A félig befejezett, ködös párbeszédek sem tetszettek.

Egyéb adat:

130x200 mm, 312 oldal, ára: 3.490,- Ft
Cartaphilus Könyvkiadó, 2015.
Carta Light-sorozat