Viktória brit királynő 63 évig és 7 hónapig tartó királysága miatt az ükunokája, II. Erzsébet mögött a második leghosszabb ideig uralkodó brit-angol koronás fője volt, és ott szerepel minden idők leghosszabb ideig trónon lévő uralkodói között. Róla nevezték el az angol 19. századot viktoriánus kornak, amelyet az angol történészek az Egyesült Királyság fénykorának tekintenek. Ez volt az ipari, kulturális, politikai, tudományos és katonai változások kora az Egyesült Királyságban, amelyet a Brit Birodalom további terjeszkedése fémjelzett. – írja a Wikipédia.

Az indiai Abdul Karim „pincérként” kezdte szolgálatát Viktória királynő udvarában, de nem sokra rá már a királynő „munshijaként” azaz oktatójaként, tanáraként (avagy titkárként) vált híressé/hírhedté, aki hindu-urdu nyelvre tanította őt. Az öreg királynő, aki férje, Albert herceg halála óta magányba burkolózva élt, és gyerekeivel sem találta meg a közös hangot, hamar szimpatizálni kezdett az akkor mindössze huszonhárom éves Abdullal, mindezt azonban az udvar közel sem nézte jó szemmel. Viktória királynő és Abdul történetét dolgozza fel kissé dokumentarista és tényszerű jelleggel az ugyanezen címet viselő regény Shrabani Basu tollából.

Szeptemberben ​Judi Dench főszereplésével, Stephen Frears rendezésében a filmvásznon is találkozhatunk a történettel.

„Oly nagyon kedvelem őt – írta Viktória 1888-ban. – Jó, gyengéd és megértő… igazi megnyugvás számomra." 
A magas és jóvágású Abdul alig huszonnégy évesen érkezett Agrából Angliába, hogy az aranyjubileumát ünneplő Viktória királynő asztalánál szolgáljon fel. Az indiai ifjú alig egy év leforgása alatt az udvar befolyásos személyisége lett. 
Így kezdődött Viktória királynő hosszú uralkodásának talán legbotrányosabb évtizede. Az uralkodó mérhetetlen örömet és megnyugvást talált munsijában. Abdul mindeközben megosztotta az indiai szubkontinenssel kapcsolatos szerteágazó tudását India császárnőjével, aki soha nem jutott el az egzotikus országba. A királyi udvar megvetéssel tekintett a bizalmas kapcsolatra, amely egészen a királynő 1901. január 22-én bekövetkezett haláláig kitartott. 
Shrabani Basu eredeti dokumentumok alapján eleveníti fel Viktória és Abdul páratlan kapcsolatát, és vele a késő tizenkilencedik század Brit Birodalmának életét.

Értékelés:

Őszintén szólva nem tudom megmondani, mik egy regény alapkövetelményei, de annyi biztos, hogy ez egy olyan, én bevallom, gyakran száraz olvasmány, amely párbeszédeket nem tartalmaz, inkább csak tényszerű közlésekből és levelekből tudhatjuk meg Viktória királynő és Abdul Karim történetét valamint a brit udvar és az indiaiak ellenszenvét a feltörekvő munshi iránt.

Érzéseket nem annyira tudhatunk meg a könyvből, hacsak nem a korabeli körmönfontan megfogalmazott levelekből, de még így sem tudunk olvasóként sem állást foglalni a megtudott információkból. Abdul Karim személyisége, ahogy az a kötetből kiderül, rendkívül megosztó, lehet egyszerre megértő, a királynő hű hallgatósága és tanácsadója, másrészről egy sokak által irigyelt, kapzsi és telhetetlen férfi. Számomra az sem volt egyértelmű, hogy a szeretetteljes érzelmek a két személy között vonzódásnak vagy csak egyfajta anya-fia kapcsolatnak tudható-e be, de legalább valótlanságokat sem állít ezáltal az író.

Megtudjuk, Abdul miként került az udvarba, és ha abba nem is nyerhetünk bepillantást, hogyan is nyerte el ennyire a királynő bizalmát, a munkásságába, róla megjelenő cikkekbe, fogadtatásába és mások iránta tanúsított ellenszenvébe mindenképp beleláthatunk.

Ami engem zavart a könyv kapcsán, hogy egy fordulatosan, elbeszélő módban megírt regényes történetre számítottam, ehhez képest igencsak nehezen indult az olvasása a rengeteg idegen név és szó miatt, valamint a tényszerű közlések sem igazán nyerték el tetszésemet – szerencsére a levelek már jobban megragadták a figyelmemet. Bár még így is inkább az udvar ellenszenvére és a konfliktusokra koncentrál a történet semmint erre a konkrét meghitt kapcsolatra és miértjére, legalább beleláthatunk a kor akkori politikájába, a britek és indiaiak viszonyába, helyzetébe és Viktória királynő uralkodásának utolsó másfél évtizedébe.

A filmet egyébként még nem volt szerencsém megnézni, de ha már témánál vagyunk, Az ifjú Viktória királynő címet viselő 2009-es filmet azért megtekintettem, és felettébb érdekes volt összehasonlítanom az akkori fiatal, életerős és makacs Viktória személyiségét az öreg Viktória jellemével. Történetéből igazából az derül ki, hogy bár egy erős női uralkodó volt, magánéletében mint minden nő, szeretetre, törődésre és figyelemre vágyott.

Bár a könyv nem került kedvenceim közé, előnyére írható, hogy a történelemhez igazán hűen tájékoztatja olvasóit mindezekről az eseményekről, leginkább azok figyelmébe ajánlom, akik nem regényes és könnyed olvasmányra vágynak, hanem tudásra, információra, tényekre, konkrétan Viktória királynő leveleire kíváncsiak vagy az akkori politikai helyzetre. Kicsit fényfeltáró, kicsit száraz, de informatív és tiszteletre méltó gyűjtemények összessége.

Pontozás:

Egyedi besorolásom:  4. Egész jó, tetszett
Karakterek: Inkább csak tényeket tudunk meg róluk, semmint az érzelmeiket vagy személyiségüket. Szerintem lehetetlen a könyv alapján állást foglalni.
Borító: A filmből való szereplők szerepelnek rajta. Hát, nem is tudom. Szép, de jó lett volna az eredeti Viktóriát és Abdult is feltüntetni rajta, hiszen maradtak fent képek róluk.
Kinek ajánlom:  A szépirodalom kedvelőinek, azoknak, akik nem riadnak vissza a néhol igencsak száraz leírásaitól, akik nem igényelnek párbeszédeket, viszont szeretik a valós tényen alapuló dokumentarista jellegű könyveket. Idősebbeknek válhat inkább kedvére.
+ pont: Mert tényszerű, lojális, objektív bemutatása Viktória és Abdul furcsa kapcsolatának.
- pont: Mert nekem néha nagyon száraz volt, és a kiejthetetlen nevek/rangok sokaságába igencsak beletört a nyelvem.