A tűz gyermekei trilógiát bár kevesen olvassák, akik mégis, azok egy elég jó disztópiaként jellemzik, és értetlenül állnak alacsony olvasottsági mutatója előtt. Ebben a történetben ikertestvérek élnek (majdnem) az egész világon, akiket a haláluk összeköt: amint egyikük életét veszti, a másik is követi őt a halálba. Valami viszont megkülönbözteti őket: Míg az Alfák tökéletesek és ők irányítanak mindent, addig az Omegák fizikailag sérültek, és gyakorlatilag emberszámba se nézik őket. Egészen addig, míg fel nem lázadnak…
A nagy világégés után az Alfák elkülönítik maguktól az Omegákat. A megbélyegzetteknek nem pusztán külön kell élniük, de a tökéletes példányok szinte nyomorban tartják őket. Az egyetlen, ami visszatartja az Alfákat a gyilkolástól, hogy tudják, ha az egyik iker meghal, vele hal a másik is.
Cass, Piper és Zoe már tudják, hogy a Máshol létezik: valóságosabb és bonyolultabb is, mint azt valaha képzelték. Megkezdődik a hajsza a mutánsok és a hibátlanok között.
Cass végre megszabadulhatna az életfogytig tartó megkülönböztetéstől, ám ehhez meg kell küzdenie a testvérével, Zachkel. És ha bármelyikük hibázik, abba mindketten belehalhatnak…
Értékelés:
A korábbi két részről már írtam nektek, ezúttal a harmadik, befejező rész, A tűz hajója került a górcsőm alá. Azt már tudjuk az előbbi részekből, hogy Cass és társai felfedezték, létezik a Máshol, ahol nincsenek ikerszületések, és ahol minden teljesen máshogy működik…
Bár az az igazság, hogy elég nehéz felvenni a történetszálat ennyi idő kihagyás után, szerencsére azért kapunk némi visszaemlékezést. Ami engem nagyon zavart, hogy egyáltalán nem emlékeztem rá, hogy Piper nem nő… Persze, az rémlett, hogy az ikertestvérek férfi-nő párosok, de arra már nem emlékeztem, hogy Zoe és Piper ikertestvérek, és egészen a végéig abban a tévhitben olvastam a harmadik részt, hogy Piper nő… Szóval értek meglepetések, és így visszagondolva borzalmas volt így olvasni, mert egyáltalán nem illett a karakterére és a jellemére a nőiség… de hát most magamra vessek, na, amiért nem emlékeztem ilyen részletre. Azért értékeltem volna valami maszkulinabb névválasztást az írótól, mert nekem erről a Bűbájos Boszorkák Pipere ugrott be… Mindegy.
Ezt leszámítva egyébként ez nem egy rossz befejező rész, bár szó mi szó, én azért többet vártam. Néhol idegesített az a sok bombalátomásos jelenet és a végeérhetetlen csatajelenetek, de végül is szinte mindegyik disztópia utolsó kötete tele van vérrel, háborúval – ez egy kissé már kiszámítható.
Ha tudjuk azonban, hogy mit várhatunk, nem érnek kellemetlen meglepetések. Kérdés, hogy vajon sikerül-e megállítanunk a Tábornokot, megbízhatunk-e a Porondmesterben, Zach megint milyen embertelenséget követ majd el, és mi lesz a tartályba zárt Omegákkal? Igen, háború háború hátán.
A karakterek egyébként – sajnos – nem sok meglepetést okoznak, teljesen ugyanolyanok, mint az előző részekben, és jellemfejlődést sem sokat láthatunk, talán a Porondmestert leszámítva – valamiért őt látom az egyik legérdekesebb szereplőnek a történetünkben. És bár nem túl sok párbeszéd áll a rendelkezésünkre, annál több táj- vagy épp csataleírás teszi élvezhetővé és elképzelhetővé az egészet.
Azok számára, akik olvasták az előző két részt, nyilván kihagyhatatlan a befejezés, hogy megtudják, hogyan zárult a történet. És bár ezzel a harmadik résszel korántsem vagyok elégedett, az első kettő elég magasra tette a lécet, és mindenképpen tudom ajánlani már csak az érdekes világkoncepció miatt is, amit az írónőnk felvázol. Azoknak, akik szeretik a disztópiákat, érdekes olvasmányul szolgálhat.
Pontozás:
Egyedi besorolásom: 4 Egész jó, tetszett
Karakterek: 7/10 – Kicsit túl egyszerűek, Piper neve pedig egyenesen az idegeimre ment, mert a korábbi részeket túl régen olvastam, ebben pedig egészen a végéig abban a tévhitben voltam, hogy nő… A főszereplőnk sápítozása is egy idő után idegesített.
Borító: 9/10 – Szép munka, tetszik és illik az előző részekhez is.
+ pont: Mert olvasmányos és kalandos.
– pont: Piper neve miatt, mert túl sokat jött szóba a robbanás, és túl sok volt a háborús leírás.
