A világsiker Joseph O’Loughlin könyvsorozat sokaknak nem ismeretlen, hiszen a neves pszichológus gyilkossági nyomozásait követhetjük nyomon immár 8 köteten át. Az Altató című könyvben ezúttal egy olyan gyilkos nyomába eredünk, aki két nőt (anyát és lányát) gyilkolt meg, az egyiket harmincöt késszúrással, a másikat viszont „csak” megfojtotta. Joe, a klinikai pszichológus nyomába ered a gyilkosnak, azonban minél közelebb kerül hozzá ő, és immár felnőtt lánya, annál nagyobb veszélybe sodorják magukat.

Anyát ​​és lányát holtan találják egy dél-angliai tanyán. Az asszony holttestét a halálos döfésen kívül harmincöt késszúrással gyalázták meg, a lányt viszont megfojtották, mégis úgy fest, mintha csak békésen aludna. Mintha a gyilkos egy idealizált, mesebeli nyughelyet rendezett volna be neki. 
Ronnie Cray főfelügyelő az esethez Joe O'Loughlin pszichológus segítségét kéri, hátha a régi munkatársa felfedez valamilyen jelet a helyszínen, vagy árulkodó szóra bukkan a tanúvallomások között, ami kibillentheti a holtpontra jutott nyomozást, és elvezetheti a rendőrséget az elkövetőhöz. 
Joe mindent megtesz, vissza-visszatér a tetthelyre, próbál közelebb kerülni az áldozatokhoz, hogy őket megismerve a gyilkoshoz is közelebb férkőzhessen. De mit csinál akkor, ha ezúttal nemcsak ő figyel meg másokat, hanem őt és az övéit is figyelik? És mihez kezdjen, ha az egyedüli nyomon elindulva újabb áldozatok és néma tanúk bukkannak fel, és az ügy egész más irányt vesz?

Michael Robotham (Mondj igazat!, Igazi fájdalom) két különböző típusú bűncselekmény szálait fonja egybe, hogy aztán újabb és újabb fordulatokat tartogatva az olvasónak, rémisztően izgalmas regényt írjon finom humorral, a lélek legmélyebb bugyraiba engedve bepillantást.

Értékelés:

Talán, akik nálam szerencsésebbek, és már a sorozat korábbi köteteit is olvasták, jobban képbe kerülnek Joe eddigi életével, azonban az előzménykötetek nélkül is egy élvezhető krimit kaparintottam meg. Joe visszaemlékezéseiből nagyjából megtudtam, hogy mik történtek korábban, azokat az eseményeket legalábbis, amelyek kihatással lehetnek a jelen cselekményekre. Azok, akik végigkövették családja történetét, most igazán mélyre merülhetnek benne, hiszen a kis Charlie immár kész nő, kishúga, Emma okos kislánnyá cseperedett, Joék házassága azonban úgy tűnik, menthetetlen – vagy mégsem? A gyilkosságokkal párhuzamban a család életébe is bepillantást kapunk, hogyan alakul, változik, formálódik a korábbi eseményekhez és a mostani szomorú megpróbáltatásokhoz képest.

Mindamellett, hogy olyan régi szereplők is visszatérnek a nyomozás során, mint a már korábbi részekből jól ismert Ruiz (visszavonult) felügyelő, a mostani gyilkossággal kapcsolatban rengeteg lehetséges gyanúsítottat ismerünk meg. Utóbbi folyamodványaként egy ideig szinte lehetetlen képbe kerülni, ki kicsoda, a sok felsorolt név és az áldozatokkal való kapcsolatuk komoly figyelmet és a krimi történetekben való jártasságot igényel. Azok viszont, akik szeretik a hasonló történeteket, bizonyára örömüket lelik ebben, akárcsak én – bár a vége felé jobban örültem volna, ha jegyzetelem neveket a képben maradás érdekében. Tény, hogy akárhányszor próbáltam meg megtippelni a gyilkost, sosem jártam jó nyomon, úgyhogy ez nem egy olyan tipikus „előre kitaláltam, mi lesz benne” történet.

Egyrészről Joe nézőpontjából látjuk az eseményeket, másrészről azonban néhány fejezetenként a gyilkos fejébe is belepillantunk – ez azonban nem jelenti azt, hogy közelebb kerülünk hozzá, sőt, inkább csak tévútra vezet minket. Le a kalappal azon olvasó előtt, aki képes lenne összerakni a szálakat magától, és még a vége előtt rájönni a tettes kilétére, Robotham azonban olyan jól és ügyesen szórja el ezeket a kis morzsákat, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen.

Összességében ez egy kitalálhatatlan, jól megformált és felépített történet, ahol minden épp csak akkor derül ki az olvasó számára, amikor annak eljön az ideje. Kíváncsi vagyok, lesz-e még folytatása a történetnek, például érdemes lenne a továbbiakban Charlie-val, Joe már majdnem felnőtt lányával foglalkozni. Kicsit bánom, hogy a korábbi köteteket eddig nem olvastam, de azt hiszem, ebben az is közrejátszik, hogy ez a borító az eddigi legjobb a korábbiakhoz képest. Figyelemfelkeltő, nem túl sok, de nem is kevés. Bátran ajánlom a krimi kötetek kedvelőinek!!!

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó!
Karakterek: Kedveltem őket, kivéve azt, akit utálni kellett. :D
Borító: 10/10 Szuper, főleg a korábbiakhoz képest! Figyelemelkeltő és illik a történethez.
Kinek ajánlom: A krimik kedvelőinek kihagyhatatlan, vagy azoknak, akik szeretnék egy kicsit megdolgoztatni az agyukat.
+ pont: Mert nem tudtam kitalálni, ki lehet a gyilkos.
- pont: Mert nehéz volt megjegyeznem, ki kicsoda és épp milyen kapcsolatban állt az áldozatokkal, annyira sok volt a lehetséges gyanúsított.