„Kérem, ne háborodjanak föl, amikor a színpadon nemigen hallható trágár kifejezéseket használnak a szereplők. Nem mindegyikük, csak azok, akik pislákoló, csökött érzéseiket szókincs híján így próbálják kifejezni. A legújabbkori magyar dráma kimagasló művével egy nagyszerű előadással lehetnek gazdagabbak a türelmes és toleráns nézők. A kopott, düledező körgangos pesti bérház szürke, szomorú lakóinak kicsinyes életével ezernyi színt tud megmutatni Spiró: Keserűt, kétségbeesettet, csöndeset és harsányan nevettetőt, szépet és rútat, és mélységesen együttérző emberit. A Vénasszony és a Srác felemelő tragédiája igazi színházi élmény. Zsámbéki Gábor kiváló rendezésének, a nagyszerű színészi alakításoknak, elsősorban a felejthetetlen Gobbi Hildának köszönhetően, aki ezzel a csodálatos alakítással búcsúzott a színpadtól és egy kicsit már az élettől.” (Virág Katalin)

Spiró György a Csirkefej c. tragédiáját Gobbi Hilda számára írta, aki élete végéig játszotta a Vénasszony szerepét a színműben - később Törőcsik Mari vette át a helyét.

Több szereplő tűnik fel a színen (12), s az ő történetüket, összekapcsolódásukat, személyiségüket ismerhetjük meg. Vagy inkább személyiség-típusaikat, hiszen egyiküknek sincsen konkrét nevük, mindegyik inkább egy-egy embertípust jelenít meg, többségük azonban egyáltalán nem általános, a típuselnevezéseikre nem jellemző tulajdonságokkal vannak felvértezve. Például a Vénasszony nem bölcs, hanem keresi az útját és az élet értelmét. Mégis, habár 1987-ben íródott a mű, a mai kifordított, groteszk világunk szereplői elevenednek meg: a ledér nő, akinek talál magának komoly párt és nem tud családot alapítani. A tanár, aki magányosan tengeti az életét és az irodalomba menekül. A fiatal fiúk, akik elkanászodtak, az egyiküket a gyámügy kiskorában elszakította otthonról, csúnyán beszélnek, bűnöznek, elkallódnak az életben. A szülők, akik a gyerekekkel nem, csak a pénzzel törődnek. Ők s a többi szereplő mind-mind sarkított tulajdonságokkal rendelkező bábok, akiket Spiró György rángat. Aztán bekövetkezik a tragédia.

De mi is ez akkor tulajdonképpen? Társadalomkritika? Tükör? A darab olyan fontos kérdésekkel foglalkozik, minthogy mi az élet értelme idősen, család és emberi kapcsolatok hiányában, hova menekül az értelmiségi ember a zűrzavaros, mocskos jelen elől, ha nem vigyázunk, merre kanyarodik a fiatalság sorsa, pedig felelősek lennénk érte. Tudunk-e egymással kommunikálni, vagy csak elbeszélünk egymás mellett? Hova tűnt az emberi kötődés? A szomszédok is csak élnek egymás mellett, alig ismerjük egymást, s ha segítség kell, nem számíthatunk a környezetünkre. Ha ez akkor is így volt már... Hogy van most?

Ez egy elgondolkodtató színmű, s habár jómagam nem kifejezetten kedvelem ezt a stílust, novellában megírva egészen kedvemre való lenne - no persze a túlzó káromkodások és barokkosan szaggatott körmondatok nélkül.