Viola Judit Sasok a viharban című könyvének második része, a Sűrűsödnek a fellegek a napokban került a könyvespolcokra. „Az utolsó Árpád-házi királyok végnapjainak idejében játszódó történelmi regény a réges-régi hatalmi játszmák izgalmas felelevenítése.” – írja az első rész fülszövege, amelyben leginkább a három Aba fiú, Finta, Péter és Amadé életének alakulását, jobban mondva felcseperedésüket követhetjük végig. A második részben már IV. László uralkodása alatt a három testvér már kész férfivá érik, az országot pedig nem csak kívülről érik támadások, de belülről is fenyegetik a viszálykodások.

V. Istvánt halála után a Nyulak szigetén helyezik végső nyugalomra. A gyászolók közt szörnyű hír terjed: a királyt talán meggyilkolták. A megüresedett trónra sokan vágynak, az Aba család nemes ifjai azonban mindössze egyvalamiben biztosak: figyelmeztetni kell a néhai uralkodó fiát, aki azonban merész tervet eszel ki, hogy kiderítse az igazságot, és már annak birtokában kerüljön fejére a korona. Ilyen helyzetben nem könnyű megmaradni igaz embernek… 
A Sasok a viharban hősei előtt kalandokban bővelkedő, sorsdöntő idők állnak. Magánéleti konfliktusok és diplomáciai gondok nehezítik a család helyzetét. Ünnepek és hétköznapok, halál és születés váltja egymást, és egyikük életébe beköszönt a szerelem is. 
Végleg megpecsételődhet az Aba család sorsa…

Értékelés:

Az igazat megvallva, szerintem ez a második rész nyomába se ér az elsőnek, de lehet, csak azért vélekedem így, mert már igen magas elvárásaim voltak. Az első ugyanis a kedvenceim közé került anno, viszont ez a második már nem nyerte el annyira a tetszésemet, a miértjére pedig bővebben ki is térek. Persze attól még élvezhető a regény, és sokan máris szeretik, én azonban igyekszem megfogalmazni remélhetőleg építő kritikámban az ellenvetéseimet, hátha a következő részben ezt is kiküszöböli majd az írónő.

A történetet nem olyan egyszerű összegezni, hiszen ebben a kötetben eléggé szerteágazik, és már nem egészen a három fiú sorsába nyerünk csak bepillantást. Az igazat megvallva Fintáról és Péterről igen ritkán esik szó, leginkább Amadé helyzetéből követhetjük végig az eseményeket, de még itt is nagyon-nagyon sok időugrás található a könyvben. Ez eléggé megnehezíti az olvasó helyzetét abban, hogy beleélje magát a történetbe, ami viszont eléggé lehangolt, hogy úgy éreztem, pont a legfontosabb részekről nem nyerünk első kézből információt. A politikai helyzet alakulását, a viszálykodásokat csak utólagos elbeszélésekből tudjuk meg, így annyira sajnos nem is kerülünk tisztába az adott akár diplomáciai helyzetekkel, hogy ki kicsoda, melyik család miért húz szét és miért cselekszik és hogyan a király ellen. Tulajdonképpen Ottokár szemszögébe vagy udvarába is szívesen bekukucskáltam volna, csak, hogy egy kicsit világosabban lássam azt is.

De nem csak ezeket a részeket ugorjuk át egy hirtelen szökelléssel, hanem XY fiú megismerkedését későbbi feleségével, csatákat, és a magyar történelem szempontjából igen fontos eseményeket. Hangsúlyt fektet viszont a könyv a lovagi tornákra, beszélgetésekre, tanításokra, tanulságokra, lelki tépelődésekre, összezörrenésekre. Több résznél is fennakadtam viszont azon, hogy pont azok a részek hiányoznak az Aba család életéből is, amelyeknek több jelentősége lett volna. Nem tudom, hogy utólag lett így megkurtítva a könyv, vagy ezek a részek abszolút nem kerültek-e megírásra, minden esetre ez nyomott hagyott bennem az olvasása folytán. Egy csatát, egy gyilkosságot és egy hirtelen lefejezést leszámítva úgy éreztem, inkább a langyos pillanatokra koncentrálunk, semmint a forrongó történelmi pillanatokra. (Vagy legalább az egyik-másik Aba fiú életének fontos szösszeneteire – Finta és Péter életében történt fontos változásokról is csak utólagos elbeszélésből értesülünk.)

De legalább Finta karaktere, vagyis jellemfejlődése megindult egy úton, még ha csak külső szemlélőként tekintünk is bele. Hogy jót is mondjak viszont, mert persze azért nem utáltam a könyvet, csak szerettem volna kifejteni, hogy mi az, amiben jó lenne változásokat eszközölni, szóval, hogy jót is mondjak, Amadé személyisége még mindig nagyon megkapó. Kicsit sajnáltam, hogy Péter alig kap szerepet, mert ő is nagyon szimpatikus férfivá érett, sőt… Amadé viszont még mindig központi figura és a fiatal László király személyiségét is egész közelről tanulmányozhatjuk. Az írásmódra egyébként nem volt panaszom, s ha a kivágott részek is részletezve lettek volna (akár ezáltal több kötetre nyújtva a második részt), nem is hiszem, hogy lenne ellenvetésem. Az igazság az, hogy most, hogy a karaktereink felnőttek, talán már nem elégíti ki az olvasót a langyos áradat, hanem több konfliktusra, véres jelenetre, háborúra, tesztoszteronra vágyik. Ez a kötet tehát inkább a női olvasók kedvére tehet, mintsem a férfiakéra, még ha nem is túl sok romantika bukkan fel a sorok között.

A tanulságai minden estre piros pontot érdemelnek, és bár nem mindet, de egy-két karaktert sikerült nagyon megragadnia az írónőnek (Dávidot és Amadét például).

Pontozás:

Egyedi besorolásom:  4. Egész jó, tetszett
Karakterek: 7/10 - Az első részhez képest kevésbé kidolgozottak, és nem igazán nyerünk bepillantást mindegyikük fejébe. Maximum Amadé az, akit még mindig közelebb érezhetünk magunkhoz, de már őt sem annyira.
Borító: 8/10 – Alapból tetszik, csak hát majdnem teljesen ugyanolyan, mint az első.
Kinek ajánlom:  A lazább történelmi regények kedvelőinek, akik nem várnak túl sok háborút és politikát.
+ pont: A tanulságaiért és egyes karakterek személyiségéért.
- pont: Amiért rengeteg fontos részt csak átugrunk és utólagos elbeszélésekből tudunk meg.