Milyen volt a nők élete, szerepe Augustus császár idején? Az akkori vagy letűnt uralkodók lányainak, fiainak milyen sorsot szántak az Istenek? Milyen lehetett Augustus császárnak a felesége vagy a lánya lenni? Vagy milyen lehetett Antoniusnak és Kleopátra gyermekének születni ebben a forradalmi hangulatban? Phyllis T. Smith, aki már megírta Augustus császár feleségének, Líviának a történetét az Én, Lívia című könyvében, ezúttal elsősorban Augustus lányának, Juliának az élettörténetét mutatja be(Szeléné Kleopátra és Lívia megjelenése mellett) A Palatinus-domb lányai című könyvében.

 

Könyvajánló 6 Romantikus Történelmi Dráma FelnőttKét ​évvel azután, hogy Augustus császár véres győzelmet aratott Marcus Antonius és Kleopátra felett, diadalmenet élén tér vissza Rómába. Távolléte alatt meglehetősen furcsa társat talált egyetlen gyermeke, Julia mellé Szeléné személyében, aki a legyőzött egyiptomi királynő és szeretője lánya.

Augustus felesége, Livia árgus szemekkel figyeli a rábízott Szelénét, akinek nehezére esik elfogadnia új otthonát és szülei ellenségeit. A rokoni kapcsolat és a kioltott vér által összekovácsolt három nő – Livia, Szeléné és Julia – Róma legfelső társadalmi rétegének veszélyes világába kerül, minden egyes mozdulatukat politikai stratégiák határozzák meg, és a legszemélyesebb döntéseik is a császár kezében vannak.

Róma érdekében mindig el kell fojtaniuk a saját vágyaikat, és az előre kijelölt szerepet kell játszaniuk. Az előrelátó Livia számára ez a teljhatalmú férjéhez való feltétlen hűséget jelenti. Az élvhajhász Juliára ugyanakkor elrendezett házasságok várnak, miközben meg kell tagadnia magától a szerelmet és a testi vágyakat. Az árván maradt Szelénének pedig választania kell a bosszúvágy és a családjai gyilkosaihoz való hűség között.

Képesek vajon túlélni Róma halálos cselszövéseit, vagy magukkal ragadják őket a világ leghatalmasabb birodalmának veszélyes áramlatai?

 Értékelés:

Nem gondoltam volna, hogy egy ennyire nívós olvasmány kerül a kezembe, de annyira magával ragadott, hogy miután végeztem vele, egyenesen elszégyelltem magam, amiért az Én, Lívia kötet még nem került a kezembe – biztosítok róla mindenkit, hogy ezt sürgősen pótolni fogom, amint tehetem.

Napjainkban nagyon népszerűek azok a könyvek, amelyek nem csak a férfiak hősiességét tüntetik ki figyelmükkel, hanem a nők állhatatosságára, támogatására, fontos szerepére is új fényt vetnek. Ennek a könyvnek a főszereplői többek között olyan híres történelmi személyek, mint Augustus császár és lánya, Julia (Iuila Caesaris), Lívia (Augustus felesége, Julia mostohaanyja), Kleopátra Szeléné (Kleopátra lánya), és Iullus Antonius (Marcus Antonius fia, Szeléné féltestvére). Egészen elképesztő, hogy ezeket a bonyolult rokoni kapcsolatokat és újraházasodásokat mennyire érdekfeszítő töltettel tudta megtölteni az író, mindazzal együtt, hogy 90%-ban történelmi hűséggel tárja elénk az eseményeket.

Julia egy nagyon könnyen megszerethető főszereplő, akinek majdnem egész életét végigkövethetjük egészen nővé érésétől kezdve. Azok számára, akik egyébként tisztában vannak a történelem alakulásával, a leendő uralkodókról, nem okoz meglepetést a könyv befejezése, de még így is fantasztikus, hogy szinte visszakerülünk abba a korba, és „első kézből” tapasztalhatjuk meg nem csak a szerelmi viszályokat, hanem az uralkodócsalád tagjainak jellemét és a történelmi játszmákat is.

Nem kis tehetség kell ahhoz, hogy a körítés nélküli konkrét történelmi eseményeket az író élettel töltse meg, és egy ilyen magával ragadó és érzésekre, gondolkodásra ösztökélő műremeket teremtsen. A női sorsok összefonódása és különböző alakulása igazi esettanulmány is lehetne, és ezek a részek olyan bölcs meglátásokat tartalmaznak, amelyek megfogalmazására kevés könyv alkalmas.

Vajon mi határozza meg az ember sorsát vagy boldogságát? Lehetséges, hogy az a helyzet, amibe beleszületünk? Vagy teljesen a magunk döntése? Vajon milyen szerepük volt a történelem nagy nőinek egy birodalom vezetésében a színfalak mögött? A regény legnagyobb előnye, az az utolsó oldalakon felsorakoztatott vitaindító kérdések sora, amelyek tökéletesen alkalmasak arra, hogy akár egy kötelező olvasmánynál, segítse az értelmezést, vagy a beszélgetést az adott kötetről. Elgondolkodtat. Míg máskor talán egyből kapnánk is a legújabb olvasmány után, ez a kötet valahogy beleeszi magát az ember agyába. Kicsit mintha megváltoztatna, vagy legalábbis igyekezne felnyitni az ember (lányának) szemét.

Már csak azért is, mert egy ilyen történelmi korszakról íródott, én biztos, hogy beválogatnám a „kortárs kötetek kötelező olvasmányai” körébe, már persze, ha van, avagy ha lenne ilyen.

Julia több házasságot köttet az apja politikai megfontolásából, és sajnos, közel sem mindegyik végződik boldogsággal. Kleopátra Szeléné igyekszik fejet hajtani szülei gyilkosai előtt, és mindenben megfelelni Augustusnak és Líviának. Iullus Antonius pedig talán képtelen ellenállni a génjeinek.

Varázslatos, szerteágazó történet, ami teljesen biztos, hogy a történelmi vagy romantikus kötetek kedvelőinek biztos kedvence lesz.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: Imádtam a női karaktereket, mind nagyon kidolgozott, hihető és megszerethető.
Borító: Nagyon illik a történethez, piros pont neki!
Kinek ajánlom: A történelmi vagy romantikus kötetek kedvelőinek.
+ pont: Mert imádtam a különböző nézőpontokat, hihetetlen, mennyire hozzám tudott nőni Júlia karaktere, és nagyon tetszett, hogy történelmi időkben kalandozhattam. Ezen kívül maximális plusz pont a kötet végén fellelhető vitaindító kérdések miatt, sokat gondolkodtam rajtuk.
- pont: Nincs.