Magyar Sorozat 5 Történelmi Kaland Felnőtt

R. Kelényi Angelika, akinek legutóbb a Szulejmán és a magyar udvarhölgy sorozata került a középpontba, nem rég újabb vizekre evezett az Ártatlan sorozatával. Ennek első részéről (amely A grófnő árnyékában címet viseli), s amely Báthory Erzsébet udvarában játszódik, már beszéltem korábban nektek, kis csúszással pedig ezúttal második része, a Bűnös örömök városa került a kezembe. Ezúttal az 1600-as évekbeli Velencébe kirándulhatunk, azaz gondolázhatunk el, és miközben egy gyilkossági nyomozásba kezdünk magyar leánykánkkal, Flórával és az idegesítő, de annál jóképűbb Marianival, szerelmes gondolatokkal fűtve evezünk át az álarcos karneválok izgalmától nyüzsgő városon.

 

Magyar Sorozat 5 Történelmi Kaland Felnőtt1610-ben, ​egy borzalmas évet maga mögött hagyva, Fabricius Flóra kénytelen Velencébe utazni. A bűnös örömök városába érve egy ismert és az urak által gyakran látogatott házban találja magát. Vendéglátója nem más, mint a híres kurtizán, megmentőjének édesanyja.

Velence urai hamarosan versengeni kezdenek az ártatlan lány kegyeiért, ám ő csupán egyetlen férfi után vágyakozik, Lorenzo Marianit azonban nem könnyű örökre rabul ejteni.

Flóra úgy dönt, segít neki egy gyilkosság leleplezésében, noha az áldozatot egy cseppet sem szívlelte.

A szálak a legmagasabb körökbe, a Collegió tagjai közé vezetnek, akik közül a legfiatalabb consiglieri bármit megadna, hogy a szép magyar lányt a magáénak tudhassa.

Képes lesz-e Flóra ellenállni a gazdagság és a hatalom csábításának?

R. Kelényi Angelika, Az ártatlan című könyve második részében, egy izgalmas, kalandos és romantikus utazásra invitálja az olvasókat a 17. század Velencéjébe. Ahogy azt már megszokhattuk, a regény története a hatalom, a vágy, a bűn és a szerelem gyilkos kombinációja, történelmi korba ágyazva.

Magyar Sorozat 5 Történelmi Kaland Felnőtt

Értékelés:

Ami rögvest szembeötölhet már a bevezetőm és talán a fülszöveg által is, hogy ez a kötet szinte gyökeresen más, mint az első. Persze, ez elsősorban a helyszínváltozás javára írható, hiszen az akkori Velence sokkal üdébb, pezsgőbb, rikítóbb (és talán erkölcstelenebb is), mint az akkori Magyarország vagy épp nyilván konkrétan a csejtei vár. Úgyhogy akárcsak Flórának, nekünk, olvasóknak is hozzá kell szoknunk a hirtelen váltáshoz. Írónőnk azonban volt olyan kedves és találékony, hogy olyan szép bevezetéssel és egyben átvezetéssel oldotta meg a problémát, hogy az apró emlékeztető morzsák elpotyogtatásával könnyedén felvehetjük a fonalat ott, ahol az első résznél hónapokkal ezelőtt elengedtük.

Persze, ahogy ez a bizonyos fonal gubancolódik és navigál minket végig a történeten, nem csak, hogy egy teljesen új környezet tárul elénk, de szereplőink is jócskán megváltoznak. A kis Flórácska lassan naivitását eldobva igazi nővé serdül, Mariani pedig meglepő módon szeretett otthonában egy sokkal színesebb oldalát tárja elénk. Nyilván romantikában most sincs hiány, talán néha sokalltam is, azonban adott ismét egy nyomozási szál, amin elindulhatunk. Ami kicsit zavart, hogy itt azonban nem sok titok van, amit ne találhatnánk ki, vagy legalább ne sejthetnénk előre az adott üggyel kapcsolatban, és már a misztikum se igen szövi át a könyvet, hacsak nem a velencei karneválok által. Persze, akik már az első kötet óta rajonganak Marianiért, azok örülhetnek, mert végre megismerhetjük a szüleit és történetüket, múltjukat, és megtudhatjuk, milyen körülmények között is cseperedett kicsi fiuk ilyen Casanovává. Ugyanakkor kissé a felderítés/nyomozás kárára megy a főszereplőink összeboronálása, nehéz a kötélen táncolni a romantikus, de mégis kalandos tartalmak között.

Ami viszont abszolút figyelemfelkeltő - talán nem árulok el vele túl nagy titkot -, hogy a harmadik rész szintén új helyszínen fog játszódni, és a történéseket figyelembe véve karaktereink úgy fest, egyre jobban kibontakoznak majd. Itt azért ki szeretném fejezni abbéli reményemet, hogy Flóra elhagyja majd kislányos viselkedésének maradékát is, és egy igazi művelt, furfangos, magabiztos és talpraesett nővé érik majd, és, hogy a harmadik kötetben több kaland és kevesebb romantika kerül majd a lapokra. Persze, van egy olyan sejtésem, hogy ebben az olvasók véleménye igencsak eltérő. :D

Elsősorban tehát romantikus lelkületű nőknek ajánlom a sorozat olvasását, kormegkötés nélkül.

Magyar Sorozat 5 Történelmi Kaland Felnőtt

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 7,8/10 – Mindkét főszereplőnk elég sok változáson megy keresztül az előző rész óta, Flóra esetében ezt indokoltnak is tartom, de Marianinál kicsit éles a váltás, de még mindig nagyon szeretjük.
Borító: 9/10 – Nagyon jó, hogy illik az előző részhez, és ez a kivágásos keretjellegű megoldás egyedivé teszi.
+ pont: A kellemes hangulata és a helyszínválasztás miatt.
- pont: Összességében gyakran túl kiszámíthatónak találtam a cselekményt.