A Szulejmán című sorozat hazánkban 3 éve kezdődött térhódítása után egyre több könyv jelenik meg a témában, úgy, mint például a konkrétan a sorozat alapján íródott Hürrem, Szulejmán ágyasa, Hürrem, Szulejmán asszonya, Ibrahim és Hatidzse stb., de ezen kívül rengeteg, a szultánsággal kapcsolatos hasonló könyvek is napvilágot láttak (A szultán háremében, Szafije a szultán háremhölgye stb.) Nagyon nehéz azonban ezek közül kiválasztani azt, amelyik nem csak a sorozat reklámjára épít, hanem tartalmas és érdekfeszítő olvasmány is.
Bár jómagam mindezeket nem olvastam, nem kétséges, hogy a sorozat rengeteg nézőt megmozgatott, az emberek szívesen vetik bele magukat szerda esténként a Topkapi palota rejtélyeibe, szépségébe, ármánykodásba, háborúba és egy teljesen más világ szokásaiba. Bár a magyarok számára Szulejmán szultán neve eddig egészen biztosan nem szimpatizálást váltott ki, az egyébként nem teljesen hiteles sorozatnak és könyveknek hála más oldaláról is megismerhetjük.
A minap figyeltem fel egy friss megjelenésre ebben a témában, ami azért is érdekes, mert az írója magyar, (R. Kelényi Angelika), és őszintén tartottam tőle, hogy egy teljesen átlagos ponyvaregényt tartok majd a kezemben, de szerencsés vagyok, hogy ezúttal sem volt igazam. A történet nem is annyira Szulejmánról szól (bár kétségkívül van benne szerepe), mint inkább Izabelláról, János Zsigmond király anyjáról, valamint Annáról, a harcos, méregkeverésben és fegyverforgatásban jártas udvarhölgyről.
Izgalom és romantika Szulejmán udvarában.
Szulejmán 1541. augusztus 29-én elfoglalja Buda várát. Ezen a napon nemcsak a magyar történelem, hanem egy fiatal lány élete is hatalmas fordulatot vesz, amikor uralkodói utasítására ő kíséri a gyermek János Zsigmond királyt a szultán táborába. A húszéves Illésházy Anna csak külsőleg tűnik egyszerű nemes lánynak, valójában egy különleges udvarhölgy, rendkívüli tudással és kemény feladattal, mellyel Izabella királyné és a király gyámja, a furfangos diplomáciai zseni, Fráter György bízta meg. Mindent megtesz, hogy maradéktalanul teljesítse a megbízatását, ezért kalandos úton beépül a szultán háremébe.
A bátor magyar lányt nap mint nap új feladatok elé állítja a sors, és döntenie kell, hogy a rá rótt kötelesség, vagy az igazság és a szerelme fontosabb-e számára.
A Szulejmán és a magyar udvarhölgy R. Kelényi Angelika első történelmi eseményeken alapuló romantikus kalandregénye. Hazugság, gyilkosságok, nőrablás, intrika és halálos szerelem a török félhold árnyékában, a magyar történelem vérzivataros időszakában.
Értékelés:
A történet annyiban érdekes, hogy nem a szokásos klisés szemszögből olvashatjuk a történetet, hanem egyrészt az özvegy Izabella királyné, másrészt a tettre kész udvarhölgy, Anna szemszögéből repülhetünk vissza 1541-be, amikor is Szulejmán csellel elfoglalja Buda várát, Izabella kénytelen Erdélybe menekülni fiával, a gyermek Jánossal, Anna pedig életveszélyes feladatot kap: be kell épülnie Szulejmán köreibe és visszaszerezni néhány, az ország jövője szempontjából létfontosságú levelet.
Eleinte arra számítottam, hogy szokás szerint az udvarhölgy és esetleg Szulejmán között szövődik majd valamiféle szerelmi szál, annál inkább meglepődtem, amikor nem így történt, és teljesen más fordulatot vettek az események. Tetszett egyébként a történet gördülékenysége, saját magát olvastatta, és már az első néhány oldal után tudtam, hogy nem kell majd az unalomtól elaléltan félretennem minden huszadik oldal után. Cselszövésben, tervekben, ármánykodásban és szerelmi csalódásokban bővelkedő történet, amely néhol olyan morbid jeleneteket tartalmaz, ami szerintem igényli a 18-as karikát, vagy legalábbis a 16-osat. Különlegessége, hogy nem próbálja a mostani felkapott Szulejmános történetekhez hasonlatosan angyaloknak beállítani a törököket, hanem felhívja a figyelmet azok hibáira; hogyan foglalták el a török katonák Budát, asszonyokat raboltak és hintókat, nemesek házait fosztották ki, stb.
Ha kategóriába kellene sorolnom, félig a történelmibe raknám, de valamennyire kaland és nyomokban romantikát is tartalmaz. Annak magam sem jártam utána, hogy mennyi a valóságalapja, azonban azoknak, akiket ez a téma érdekel, vagy szívesen olvasnának egy, az abban a korban játszódó kötetet, azoknak ezt tudom ajánlani, nem kell attól félni, hogy egy unalmas könyvet veszünk le a polcokról.
Fordulatos, szövevényes és kidolgozott regény, ami nem elfogultan csak az egyik oldalról ábrázolja az eseményeket – vagy ha mégis, leginkább magyar szemszögből.
Pontozás:
Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett.
Történet: 8/10
Karakterek: 7,5/10
Borító: 7/10 – Tetszik az elején a női arc, de személy szerint nem szeretem, amikor a gerinc fehér marad, és nem ad egységet az egész borító.
Kinek ajánlom: Azoknak, akik nézik a sorozatok, vagy szeretnének erről a korszakról olvasni.
+ pont: A kalandos történetszövésért.
- pont: A vége nem pont úgy alakult, ahogy reméltem.