Ha látlak az éjben, úgy megkívánlak,
mint koldus az otthonát.
Úgy izzítod vérem, szárnyaim fájnak
és ördöggé válok át.
Ha kérdezed, mért nem, most a sötétben
én mindjárt elporladok.
Nem lehet mégsem elveszni a kéjben,
hol vannak a torlaszok?
Csak várj, amíg a véletlen talán
fest egy szebb holnapot - mindig egyedül.
Talán egy másik igazi ránk talál,
be nem vált jóslatok - mindig egyedül.
Ha máglyán is égünk
ez lesz a miértünk,
izzad az éjszaka.
Ha holnapig élünk,
feladni miértünk
nem hagy majd a kéj szava.
Csak játsszunk, de szépen várj meg a fényben,
a pillanat megmarad.
Nem szeretsz, de én sem, hazudjuk mégsem
csak test ami megragad.
Átkoz ez az önzés, értelme nincsen,
a hullám és láng vagyunk.
Csak három mennydörgés, utána minden
elpusztul és meghalunk.
Csak várj, amíg a véletlen talán
fest egy szebb holnapot - mindig egyedül.
Talán egy másik igazi ránk talál,
be nem vált jóslatok - mindig egyedül.
Ha máglyán is égünk
ez lesz a miértünk,
izzad az éjszaka.
Ha holnapig élünk,
feladni miértünk
nem hagy majd a kéj szava.
A drót a nyakunkon csapdába csalva
az egyikünk menekül.
A csók az ajkunkon hamvába halva
meg soha nem szentesül.
A bonyolítástól most már hiába
kéred, hogy még óvakodj.
A vágyszorítástól bűnnek hiánya
kevés hogy kijózanodj.
Csak várj, amíg a véletlen talán
fest egy szebb holnapot - mindig egyedül.
Talán egy másik igazi ránk talál,
be nem vált jóslatok - mindig egyedül.
Ha máglyán is égünk
ez lesz a miértünk,
izzad az éjszaka.
Ha holnapig élünk,
feladni miértünk
nem hagy majd a kéj szava.
