Könyvajánló Fantasy 5 Sorozat Kaland Fenőtt Young adult

Sarah Raasch első regényének, a Hó, mint hamunak második része, a Jég, mint tűz idén kerül a polcokra. A fantasy sorozat által egy olyan világba csöppenünk, ahol 8 királyság uralkodója ún. mágiaszterek (mágikus tárgyak) segítségével virágoztatja fel birodalmát. Ezekben a különböző tárgyakban ősi mágia lakik, és bár az első kötetből nem tudunk meg sok mindent ennek lényegéről, a szépen kidolgozott világfelépítés hamar elvarázsolja az olvasót.

 

Könyvajánló Fantasy 5 Sorozat Kaland Fenőtt Young adultMegtört ​szívű lány

Ádáz harcos

Leendő hős

Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?

TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.

Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt.

Sara Raasch első regénye hűségről, szerelemről, életünk céljának kereséséről szóló lenyűgöző olvasmány.

Könyvajánló Fantasy 5 Sorozat Kaland Fenőtt Young adult

Értékelés:

Sok elszórt, apró morzsát kell összegyűjtenünk, mire kibontakozik előttünk ez a fantasztikus világ, és megismerjük a működését – még, ha egyelőre nem is teljesen. Adott 8 királyság, amelyből 4 úgynevezett Évszak királyság: Tavasz, Nyár, Ősz és Tél birodalma. Tavasz uralkodója világuralomra tör, ezért még a múltban betört Télországba, lemészárolta az alattvalók többségét, a maradékot pedig munkatáborokba tömörítette. Az a kevés menekült, aki életben maradt (köztük Mather, a fiatal király, Sir, a harcos és Meira, a kamaszlány), kétségbeesett terveket szövöget országuk és embereik maradékának megmentésére.

A volt királynőjük mágiaszterét Tavasz királya kettétörte, így a földönfutó télieknek már a varázslat sem áll rendelkezésére ahhoz, hogy szembeszálljanak a gonosz Angra hatalmával.

Természetesen több, mint ötszáz oldalon át nagyon sok mindent megtudhatunk még ennek a különös világnak a rendjéről, lakosairól, a történet főszereplője pedig az olvasó szeme láttára cseperedik fel. A kötetbeli jellemrajzok ugyan nem teljesen kidolgozottak, azért mindnyájan érdekes jellemfejlődésen mennek keresztül, mire kiderül a „nagy fordulat”. Bár utóbbi tekintetében kicsit nehezményezem, hogy hamar ki tudtam találni a történet végét és az eltitkolt dolgokat, mindazonáltal ettől függetlenül élvezhető olvasmány volt, már csak a különös és egyedi országai miatt is.

Könnyen azonosulni lehet Meirával, a fiatal lánnyal, aki elég forrófejű, és bizonyítani vágyik rátermettségét, amit első ránézésre semelyik társa nem ismer el eléggé. Az árva katonalány azonban jócskán tartogat meglepetéseket nem csak barátai, hanem az olvasó számára is, kiváló példája a kortárs irodalomban felbukkanó erős női főszereplőknek. A kötet végére igazán nagy tetteket várunk tőle, és remélhetőleg a folytatásban is méltó lesz elismerésünkre.

A sorozatot a fantasyt kedvelőknek ajánlom, tizenéves kortól bármeddig, nincs benne túl sok véres jelenet vagy morbid gyilkolás. A történet egyszerre szól barátságról, kitartásról és felelősségről, még, ha mondanivalója fantasy köpenybe bújt is.

Könyvajánló Fantasy 5 Sorozat Kaland Fenőtt Young adult

 Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó!
Karakterek: A főszereplőnk igazi jellemfejlődésen megy keresztül és az olvasó szeme láttára nő fel. Mindannyian könnyen megkedvelhetőek, még, ha az első kötetben nem is tudunk meg róluk olyan sok mindent.
Borító: 9/10 – Nekem tetszik, bár igazából leginkább csak utólag értelmezhető.
Kinek ajánlom: A fantasy műfaj kedvelőinek.
+ pont: Mert olvastatta magát, és mert nagyon szép és teljes, kidolgozott a világfelépítés.
- pont: Mert előre kitaláltam a végét, és a „nagy fordulatot”. És kicsit zavart, hogy kb. mindegyik férfi főszereplő ugyanúgy néz ki.