Könyvajánló 5 Thriller Felnőtt

Képzeld el, hogy alig menekülsz meg az elmebeteg exedtől, sőt, kis híján ott hagyod a fogad, ismét egy véres történet kellős közepébe csöppensz. Új lakásod szomszédját ugyanis meggyilkolják. Peter Swanson Védtelenül című thrillere előbb kellemesen átmelegít, szépen megbarátkozol vele, aztán máris borsódzni kezd a hátad, mert érzed, tudod, hogy mi következik.
Akik olvasták már az írótól az Egy gyilkosság ára című regényét, talán kedvet kaphatnak egy újabb kalandozáshoz a thrillerek világába.

 

Könyvajánló 5 Thriller FelnőttKate ​Priddy mindig is szorongó típus volt, ám miután a barátja kis híján végez vele, egyetlen szó határozza meg az életét: a rettegés. Amikor az édesanyja előáll az ötlettel, hogy a lány fél évre költözzön a másod-unokatestvére, Corbin bostoni lakásába, a férfi pedig az ő londoni otthonába, Kate vonakodva ugyan, de igent mond. Abban bízik, hogy az új környezetben végre maga mögött hagyhatja a múltat, és megszabadulhat a démonaitól…
Ám alig ér Bostonba, máris sokkoló felfedezést tesz: a luxuslakások egyikében, a közvetlen szomszédságában megölnek egy Audrey nevű lányt. Túl sok a véletlen egybeesés, és mind az unokatestvérére tereli a gyanút. Ráadásul a lány furcsa dolgokra lesz figyelmes a lakásban… 
A lidérceivel küzdő, érzelmileg labilis Kate már saját magában sem mer bízni. 
És úgy tűnik, az őt megbéklyózó félelmek nem is teljesen alaptalanok – hamarabb és közelebb öltenek testet, mint gondolná…

Peter Swanson legújabb, hátborzongató, tűpontos thrillerében az emberi psziché legsötétebb bugyraiba enged bepillantást, egy olyan dermesztő világba, ahová minden bizonnyal egyikünk sem akarna önszántából ellátogatni.

Értékelés:

Nagyon érdekesnek találtam a könyvben, hogy egy rendkívül hangulatos, sőt, számomra szinte kellemes hangulattal indul, amolyan Holiday stílusban, lakáscsere, megismerkedés az új várossal, Bostonnal, szinte egy romantikus történet kezdete is lehetne, ha nem tudnánk már előre, hogy mire számíthatunk. Ez egyébként nagyon elmés megoldás volt és nagyon tetszett az a kis bevezető rész, hiszen így kellőképpen el tudjuk képzelni a helyeket és az embereket, nagyjából mindennel és mindenkivel képbe kerülünk, hogy amikor beindulnak az események, már mindent pillanatok alatt előhúzhassunk az agyunkból. Úgyhogy nem kellett folyton emlékeztetni magamat, hogy ki kicsoda, nagyon könnyen megragadtak a nevek és az szereplők jellegzetességei, akik egyébként nagyon jól kidolgozottak. Sejtelmesek, és eleinte egyikükről sem tudunk meg sok mindent, de aztán többük fejébe is bepillantást nyerhetünk, többek között a főszereplő Kate, egyik szomszédja, Alan és persze Kate unokatestvére Corbin válla fölött is belekukucskálhatunk az eseményekbe. Így szépen összeilleszkednek a darabok, hogy aztán egy egésszé álljanak össze. A legjobb, hogy bár talán mindegyiküknek van sötét oldala, ezeket lassan ismerjük meg, és nem feltétlenül csak ez jellemzi őket, szóval igazán sokoldalú, rejtélyes karaktereket épített fel az író.

Ami kicsit zavart, hogy én már a felbukkanásakor erősen sejtettem a gyilkos kilétét (biztos túl sok krimit nézek és olvasok), de talán ez a könyv nem is arra megy rá, hogy kitaláljuk, hogy ki az. Talán inkább az a lényeg, hogy rájöjjünk a miértekre, az összefüggésekre, de az is lehet, hogy csak bele kell vetnünk magunkat a történetbe és haladni az árral. Mert még ha egyre biztosabb lettem is abban, hogy ki a gyilkos, még így is nagyon érdekes volt, és kíváncsian vártam, hova fogunk kilyukadni.

Talán furcsa lesz most ezt mondanom, de thriller műfaja ellenére is kellemes olvasmány volt, s talán Kate tette azzá. A lány, aki elég szorongó, sajnos gazdagodott már egy szörnyű emlékkel, de mégis megpróbál új életet kezdeni, csakhogy a körülmények nem igazán ennek kedveznek. Ő egy amolyan szomszédlány, akivel együtt tudunk érezni, akinek helyzetébe könnyen beleképzeljük magunkat, és hát igen, azért olvasás közben kicsit mi is paranoiddá válunk…

Összességében egy kellemes thriller könyv, jól kidolgozott és érdekes, fura mód szerethető karakterekkel és egy-két bujtatott erkölcsi tanáccsal. Férfiaknak és nőknek egyaránt figyelmébe ajánlom, 16 vagy 18 év felett azoknak, akik szeretik ezt a műfajt.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. nagyon jó
Karakterek: 9,5/10 – Igen erősek, bonyolultak, kiforrottak, nehéz rajtuk kiigazodni, nekem nagyon tetszettek!
Borító: 9,5/10 – Kis sejtelmes, hanem talán ráférne most már egy kis betűváltoztatás, persze oké, hogy minden General Press könyvnek ugyanolyan a betűtípusa, de nekem ezekről mindig a romantikus sorozatuk jut eszembe, valamiért azokra asszociálok. Szerintem a krimik, thrillerek stb. könyveikre mást kellene használni, de ez csak egy szőrszálhasogató tipp. :)
Kinek ajánlom:  A thrillerek kedvelőinek, illetve, akik olvasták már az írótól az Egy gyilkosság árát, tudják, mire számíthatnak. Egyébként 16 vagy 18 év felett.
+ pont: Mert nagyon jól elkapta a könyv a sejtelmes hangulatot, s bár felbukkanásakor kábé már ki is szúrjuk a tettest, a múltat, a miérteket és az összekötő szálakat nagyon szépen és lassan göngyölíti csak fel.
- pont: Most így hirtelen nem igazán jut eszembe semmi.