(2009.10.02)

Ehh, mire jó? Hasztalan vigasz.

Asztalra folyik a gyertyaviasz.

Gyűlnek a cseppek, befonnak engem,

 bánt most égő viasztestem…

Tudatbeli fájdalom, már sok…

Ha nyugvást adhatnának havasok!

Kínlódni így most jó

neked talán, nekem fájó.

Egyetlen voltam, tucat leszek.

Sebzett viasztestben elveszek

a nagyvárosi éjszakában.

Életem falának megyek vaktában.

Eltévedtem. Tudatbeli valóság,

fáj mégis a hasonlóság.

Nem tudlak idehívni, kötve kezem,

s viaszkorlát övezi életem.

Emlékszel még akkor rám?

Én voltam az a lány,

Viasz nélküli talány.

Adj még hitet! Istenben vagy benned!

Hol vagy, mikor itt kellene lenned?

A homlokomra írom, mit mondanék.

Ha volna még rá szó, ha volna még…

Adj több erőt! Kevés vagyok még,

néha az élet is mint gyertya ég.

Éget, gyerek vagyok, félek,

Hogyan jutok haza??? Félek!!!

Keresd meg azt a lányt,

aki biztonságnak vélte a magányt!

Keresd meg még egyszer,

Valahol magányfélő viasztesttel

Szívja magába az illatod.

Fél, hogy napokra megint itt hagyod.

Lehet félig szeretni téged?

Szerelmem felőrli viaszmentes éned.

Emlékszel még akkor rám?

Én voltam az a lány,

Viasz nélküli talány.

Félember vagyok. Félek

a sötétben szörnyeket vélek.

Elbújok a szekrényben,

s vak vagyok a nappali fényben.

Tapogatózom. Ismeretlen minden.

Nincs egy ember, ki segítsen.

Zajos az élet, de téged nem hallak,

megbénít a viasz, nem hallak…

Homlokomra írtam, mi bánt,

ismered te is ezt a magányt.

S mért ne gondolnék rád?

Felőröl a tehetetlen vak-vád.

Gyógyítsd meg viasztestem!!!

Adj egy lámpát, ha elestem,

hátha újra látok… reményt

amíg érzem a szenvedélyt…

S én leszek az a lány,

ha emlékszel még rám,

viasz nélküli talány,